Új Néplap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-16 / 190. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. AUGUSZTUS 16., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR Nagy tömegek gyűltek Kétpóra nemrég, amikor Boldog István (középen) immár képviselőként a faluba hozatta a korona hiteles mását Erős, sikeres lobbit ígér parlament A jobb utakért, a több munkahelyért is dolgozik Táncsicsról nevezik el a községi parkot Mesterszálláson A mesterszállásiak a község aranykorának tartják azt az időszakot, amikor az országos hírű Mezőhéki Táncsics Mező- gazdasági téesz művelte a köz­ség határát, és a falu családjai­nak nagy része a téeszben te­remtett egzisztenciát magá­nak. Azt mondják a faluban: boldog békeidők voltak. A Tán­csics központja - a szövetkezet neve ellenére - Mesterszállá­son volt, s egy hatalmas szé­kely kapun keresztül lehetett oda bejutni. A kapu szinte szimbólumává vált a Mezőhéki Táncsicsnak. A téesz azóta rég megszűnt, az irodák omladoznak, és az egykor büszke kaput kikezdte az idő. Ezért határozták el nem­rég a környező települések - Mezőhék, Mezőtúr és persze Mesterszállás - vezetői, hogy megmentik a kaput, és így em­léket állítanak az egykor volt szövetkezetnek is. Kiderült azonban, hogy az idő túl jó munkát végzett. A napokban ezért elkészült a szerkezet né­mileg kicsinyített mása, amit Mesterszállás központjában, a községháza melletti parkban állítottak fel. Augusztus 17-én ünnepség keretében, a téesz egykor volt elnöke, dr. Pálfi Dezső jelenlét­ében avatják fel a kaput, és ke­resztelik át a parkot Táncsics Mihály nevére. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! elsősorban a Mezőtúron élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerű­en panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 56-516-735-ös telefonszámot hétköznapokon! A májusi parlamenti vá­lasztás eredményeként új egyéni képviselője lett Me­zőtúrnak és környékének: a fideszes Boldog István — Kétpó polgármestere. Az országgyűlés egyik újon­cát arról kérdeztük: mi­lyen tervekkel kezdte meg a képviselői munkát, és hogyan sikerült a beillesz­kedés a parlamentben? L. Murányi László Rengeteg gond és baj van a vá­lasztókörzetben, tehát van ten­nivaló bőven, kezdte a beszél­getést a képviselő. Rögtön első­ként az utak áldatlan állapotát említette. A katasztrofális álla­potban lévő Mezőtúr és Tisza- fóldvár közöttit, vagy a kissé ja­vult, de még mindig nagyon rossz állapotú kétpó-túrkeveit. Ha nem is lesz rögtön pénz új utakra, legalább a kátyúzásokat rendszeressé kell tenni, hogy közlekedni lehessen rajtuk. A megoldandó közúti feladatok között a 4-es főút dolgát is em­lítette, miután annak állapota közvetetten Mezőtúrt és térsé­gét is érinti: a megközelíthető­ség okán. A munkanélküliséget a vá­lasztókörzet egyik legégetőbb gondjának nevezte a képviselő. Úgy véli, a kormány megtette, il­letve folyamatosan teszi az első lépéseket a vállalkozóbarát gaz­dasági környezet kialakítására, az viszont már az önkormány­zatok dolga lesz, hogy miként él­nek majd ezekkel a lehetőségek­kel. Hozzátette: szeretne aktívan együttműködni a települési ön- kormányzatokkal ezekben a munkahely-teremtési és munka­hely-megőrzési ügyekben. Konkrét példaként említette, hogy á Túri Cipőgyártó Kft. ügyében máris egyeztetett Si- micskó István honvédelmi ál­lamtitkárral, s konkrét ígéretet boldog istván Jász-Nagykun- Szolnok megye 6. számú, me­zőtúri központú egyéni válasz­tókerületében szerzett mandá­tumot az idei parlamenti vá­lasztáson. A kerületbe tartozó további települések: Kétpó, Kisújszállás, Mesterszállás, Mezőhék és Túrkeve. A kétfor­dulós választási versenynek már az első szakaszát is kapott az úgynevezett bakancs­tender felülvizsgálatára. (A ten­derről, amit a mezőtúri cég előtt, „furcsa” körülmények között nyert meg egy német gyártó im­portőre, lapunk is többször írt.) A felvetésre, hogy a beszállítói pályázat elbírálása idején me­gyénk egyik parlamenti képvi­selője volt a honvédelmi minisz­ter, mégis elvették Mezőtúrtól a megrendelést, megismételte: bí­zik az államtitkár szavában, és abban, hogy „helyzetbe kerül­het” a Túri Cipőgyártó Kft. A felvetésre, hogy lesz-e majd elégséges lobbiereje a kormány irányában, azt mondta: máris jó személyes kapcsolatokat sike­rült kialakítania, de ne feledjük, megnyerte Boldog István, de miután az első menetben nem sikerült abszolút - 50 százalé­kot meghaladó - többséget el­érnie, második fordulóra kény­szerült. Ebben végül 56,4 szá­zalékkal lett első. Mögötte a jobbikos Csányi Tamás 24,79 százalékkal végzett, megelőz­ve a 18,82 százalékot szerzett MSZP-s Rózsa Endrét. hogy nagyon „erőssé” vált a kor­mányalakításkor a megye: mi­nisztert, államtitkárt, helyettes államtitkárokat adunk, és ez a képviselőkkel összefogva, ko­moly lobbicsoporttá válhat. A parlamentben aktív akar lenni, a választókkal való, élő kapcsolattartás érdekében pe­dig, településenként havi rend- szerességű fogadóórákat tervez a képviselő. Az eddigi három or­szágházi felszólalásával az aktí­vabb parlamenterek közé tarto­zik máris, és a tempót továbbra is tartani akarja. Na és Kétpó? Elvégre helyható­sági választások következnek. Természetesen újra jelölteti ma­gát polgármesternek - válaszolta magától értetődően Boldog István. Lezárult az adománygyűjtés összesen 1,3 millió forint gyűlt össze azon az ado­mányszámlán, amit a júni­us 9-ei tragikus, hét halot­tat hozó közúti baleset áldo­zatainak családjai javára nyitott az önkormányzat, közvetlenül a tragédia után. Az összegyűlt pénzt azóta már ki is osztották — egyen­lő arányban — az érintett hét család között. Mégis lesz Túron tűzijáték híre ment Mezőtúron an­nak, hogy nem lesz tűzijá­ték az idei Túri Vásár zárá­saként, mert annak árát az önkormányzat a balesetben elhunytak családjainak ado­mányozza. „Mozdultak” azonban a város vállalkozói, és állják a mintegy 250 ezer forintos számlát. Idén sem maradnak hát „tüzes” látvány nélkül a túriak. Cigány önkormányzat lesz Mezőtúron lezárult a kisebbségi vá­lasztói névjegyzékbe való jelentkezés határideje. Me­zőtúron kizárólag a cigány kisebbség névjegyzékébe jelentkeztek választók. Szám szerint mindössze hatvannyolcán, ami a helyi cigányság valós létszámát ismerve, meglepő. A Mező­túri Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat tagjai e hatvan­nyolc ember közül kerülnek ki, és szavazni is ugyanők jogosultak. Szoboröntés a Peres-parton tegnap befűtötték az olvasz­tókemencét a mezőtúri Mű­vészeti Alkotótáborban, és „leöntötték” azokat a szob­rokat, amelyeket az alkotó­tábor művészei készítettek. Az elkészült alkotások kö­zött van Fejes Imre Mező­túrról származó zeneszerző portrédomborműve is, ami a tábor ez évi közösségi vál­lalása. Felavatására augusz­tus 20-án kerül sor. SZ0U0N.hu További mezőtúri információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Kiket képvisel Boldog István az ország házában? Felelős döntések voltak? ellentét Másként látják a politikusok a beruházásokat Megmutatják a civilek erejét tervek A helyhatóságba készülnek a lokálpatrióták Lapunk nemrég cikket közölt, amiben Boldog István parlamen­ti képviselő (Fidesz-MPP) és Lé­vai Sándor fideszes mezőtúri al­polgármester szóváltását idéz­tük. Annak kapcsán, hogy az al­polgármester - vá­laszul arra, hogy a pártja semmilyen posztra nem jelölte az őszi helyhatósági választáson - kilé­pett a Fideszből, és bejelentette: független polgármesterjelöltként indul a választáson. Alapvető in­dokként mindketten ugyanazt hozták fel: a városban indult, de kevés sikert hozó beruházások körül kialakult véleménykülönb­séget. Boldog képviselő egyene­sen azt állította, hogy az alpol­gármester nem hozta megfelelő döntési helyzetbe az önkormány­zati frakciótársakat, s azok emi­att nem tudtak helyes megoldá­sokat választani. A cikk megjelené­se után dr. Drasko- vits Dénes polgár- mester írásban ész­revételezte az el­hangzottakat. Az alábbiakban a leveléből idézünk: „Mezőtúr képviselő-testülete valamennyi fontos beruházás esetében (Alföld Thermál Hotel Kft., kórház visszavétele, egész- ségház-beruházás) többnyire egyhangúlag (ritkán 1-2 ellensza­vazattal) döntött.... A képviselő­testületi ülések előkészítése nem Lévai alpolgármester feladata, de mint városi képviselő, joga van önálló véleményt formálni a vá­rosban megvalósítandó beruhá­zások tekintetében. A párton be­lül kialakult vitába beleszólni nem kívánok, de a város polgár- mestereként és a képviselő-tes­tület elnökeként úgy vélem, hogy a testület tagjait érintő, dehonesz- táló kijelentéssel szemben pro­testálnom (ellene tiltakoznom) kell. Mezőtúr város képviselői a döntések meghozatalakor a tele­pülés egészéért vállalt felelősség­gel képviselik a választóik érde­keit, különösképpen a város fej­lesztésére irányuló beruházások megvalósítását.” ■ ■ Mezőtúr képvi­selő-testülete egyhangúlag döntött. A nemrég alakult Lokálpatrióta Egyesület alapvetően a település legégetőbb társadalmi problémá­ira keres megoldásokat - mond­ta el lapunknak Sánta Mihály el­nök. Az újdonsült szervezet nemrég háromezer embert, csa­ládok sokaságát mozgatott meg egy jókedvű, egész napos Civil Tóparty keretében. A feladataik közül kiemelkedik a szociális te­rület; a gyermekekhez különféle képességfejlesztő programokkal fordulnak; a legfontosabb azon­ban, hogy találkozási színtereket igyekszenek biztosítani a közös­ségek számára — ahogyan a Tó­party esetében is tették. Az egye­sület indul az őszi helyhatósági választáson. ■ A Lokálpatrióta Egyesület a Tóparty megszervezésével letette a névjegyét

Next

/
Oldalképek
Tartalom