Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-26 / 71. szám
12 TÜKÖR ÚJ NÉPLÁP- 2010. MÁRCIUS 26., PÉNTEK „Keresem a kishúgomat, ki tud róla?" szétszéledt család Elsodródtak a Szalóki testvérek a szeretett tiszabői nagymama szoknyájától A vezsenyi Dávid Istvánná a kishúgát keresi. Életükben egyszer látta csak, a megye valamelyik állami gondozotti otthonában, még karon ülő gyermekként. Azóta eltelt egy fél évszázadnyi idő, és a vezsenyi asszonyban egyre erősödik a vágy: meglátni és megölelni végre a régen elveszített testvért. L. Murányi László- Mostanában egyre gyakrabban képzelem el, hogy vajon milyen is lehet most? - mondja elérzékenyülten. - Hogy nézhet ki? És ... nincs-e szüksége segítségre? Mert segíteném... Dávid Istvánná Tiszabőn született, ötvenöt évvel ezelőtt, és ott is nevelkedett tízéves koráig, a nagymama „fészekaljában”, három testvérével együtt. Az anyjuk közben szanaszét járt a világban, kapcsolatból kapcsolatba, nem törődött azzal, hogy mi lesz a gyerekeivel. Az ötödiket, az 1958-ban született, és a Dávidné által keresett Erzsikét már közvetlenül a megszületése után állami gondozásba is adta.- Egyetlenegyszer láttam csak a kishúgunkat - emlékezik a vezsenyi asszony. — A nagymamám elvitt, és meglátogattuk a gyermekotthonban, ahová került. Ő még karon ülő baba volt, én meg egészen kicsi kislány... Talán hároméves lehettem. Előttem van ma is, egy gondozónő hozta ki hozzánk a kapuba, de azt sem tudom pontosan, hogy mindez hol történt. Talán Szapárfalu- ban, esetleg Jászfényszarun, úgy tudom, akkor ott is volt csecsemőotthon. Arra emlékszem, hogy az udvarán egy kis pancsolómedence volt. Jóval később annyit hallottam még a kishúgunk felől, hogy állítólag örökbe fogadta egy család Jászberényben, s hogy tán orvosok lettek a szülei. De ez sem biztos... A nagymama aztán meghalt.- Máig emlékszem, ahogy az anyám és a testvére darabonként szétpakolt mindent, ami a nagymama után maradt - ke- ményedik meg Dávidné arca. - Az utolsó kanalat, villát is elosztották, aztán elmentek mindketten. Mi pedig ott maradtunk magunkra... A négy együtt nevelkedő Sza- .$ lóki gyerek intézetbe került. I Dávidné is. Akkor még műkő- 3 dött Kisújszálláson a Teleki J Blanka Leánynevelő Intézet, ső I ott fejezte be az általános iskolát. Felnőtt, járta a neki kimért, göröngyös utat, igyekezett úgy élni, hogy méltó legyen a szeretett nagymama emlékéhez. Családja lett, gyermekeket nevelt. Dávid Istvánná a testvérei fotóit mutatja — Erzsikéről se fotója, se biztos információja nincs Felnőttek a testvérek is, és egyre kevesebbet gondol már a fiatalkori hányattatásokra; az unokák öröme elhalványítja azokat. — Nemcsak anyánk, de az apánk se törődött velünk - meséli tovább. - Egyszer, már felnőtt fejjel, megkerestem Szolnokon, ahol élt, de nem ismert meg, és amikor megtudta, hogy a lánya vagyok, még be se hívott magához... A Szalóki gyerekek tehát szétszóródtak a világban, de négyen mindvégig jó kapcsolatban maradtak egymással. Az ötödik testvér kereséséhez először a megyei gyámhivatal segítségét kértük. A jelek szerint, hiába. — Sajnos a jelenlegi jogszabályok egyértelműen tiltják, hogy örökbe fogadott gyermekről felvilágosítást adjon a hatóság - hűtötte le kutatói, keresői lelkesedésünket dr. Borbás István, a hivatal vezetője. — Még ennyi idő múltán, és testvéreknek sem. A jog ezzel az örökbe fogadó szülő és az örökbe fogadott gyermek érdekeit védi, s nem tesz kivételt senkivel. Keressük meg együtt Erzsikét! keresi tehát három még élő testvére azt az 1958-ban született, tehát idén 52 éves nőt, akit nagy valószínűséggel Szalóki Erzsébetként anyakönyveztek egykor, s aki még csecsemőként állami gondozásba került, a megye valamelyik akkor működött csecsemőotthonába, Fegyvemek- Szapárfaluba, vagy Jászfény- szaruba. A VÉR SZERINTI APJA Szalóki József, anyja pedig Vízkeleti Mária volt, de később valószínűleg örökbe fogadták, tehát a neve vélhetően változott. SZOLNOK TV 6.00 Aktuális ism.; 6.20 Téma ism.; 6.30 Elixir; 7.00 Aktuális ism.; 7.20 Téma ism.; 7.30 Kultúrkört; 8.00 Aktuális ism.; 8.30 Választási Fórum - Matolcsi György; 9.30 Megyei Tükör; 10.00 Kegye János pánsípművész kamarakoncertje; 10.30 Étkek és emlékek; 11.00 Roxtázis; 11.30 Kapocs; 12.00 Aktuális ism.; 12.20Téma ism.; 12.30 Elixir; 13.00 Kultúrkört; 13.30 Durbincs; 14.00 Aktuális ism.; 14.20 Téma ism.; 14.30 Megavers 2 -selejtetk; 15.00 Étkek és emlékek; 15.30 Kapocs; 16.00 Választási fórum - Matolcsi György; 16.30 Aranyidő; 17.00 HTV - Öko-Házak - Építészeti magazinműsor; 17.300lajTV; 18.00 Programkalauz; 18.30 Durbincs; 19.00 Aktuális; 19.20Téma; 19.30 Döntés után; 20.00 Aktuális ism.; 20.20 Téma ism.; 20.30 HTV - Hírháló; 21.00 HTV- A vadnyugat fiai -amerikai western; 23.00 Képújság szolnokMfezolnoktv.hu MR6 RÉGIÓ RÁDIÓ 6.00 Hajnaltól reggelig- Benne: Hírek, tudósítások, aktuális témák a régióból, közlekedési és ügyeled információk; 9.00 Itthon vagyunk- Benne: 9.00 Zenés délelőtti magazin; 11.00 A Vidék Magyarországa; 12.00 MR1 - Kossuth Krónika; 12.30 5 évtized magyar slágerei; 13.00 Délutáni zenés magazin; 17.00 Észak-alföldi Krónika; 17.30 MR1 - Kossuth Krónika; 18.00-6.00 MR6 és MR7 közös műsora. www.debrecen@radlo.hu 90.4 RÁDIÓI 0.00-6.00Csak igazi maisláger; 6.00-10.00 Kukon - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és He- pi Endrével; 10.00-11.00 RádiólTOP 10; 11.00- 12.00 Csak igazi mai sláger, 12.00-14.00 Déli élő kívánságműsor; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger 16.00-17.00 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00-24.00The Ministry Of Sound -Me Fly és DJ Junior. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor 05.00 Hungáriadó: magyarzenei válogatás; 06.00Vekker reggeli ébresztő; 10.00Terefere: délelőtti magazin; 11.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor 13.00 Juice: délutáni .üdítő"zenés műsor 14.00 Hazafele: délutáni „hazavezető”; 16.00 Aktív weekend: hét végi zenés műsor; 18.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor; 21.00 Tornádó: mixes bulizenék; 23.00 Aktív night éjszakai zenei válogatás. akth@aktjvradio.hu Muzeális Szivattyú Dobapusztán. Meghívott szakemberek és vendégek nézik a százhúsz éves szivattyútelepet Dobán, miután hivatalosan is megkezdődött a Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Csataszög, Hunyadfalva és Dobapuszta településeket érintő belvízfőcsatorna Európai Unió által támogatott rekonstrukciója. euhhee Ezek a fiatal srácok tehetséges zenészek. Ez már az első albumuk alapján tetten érhető volt, ám az Anti Fitness Club második albuma újabb bizonyíték arra, hogy ne ítéljünk külsőségek alapján. Rájuk verik könnyen, hogy di______________ vatot lovago inak meg, az emós stílust, de szerintem ez nem igaz. Bár a melankolikus szövegekben tetten érhetők ezek a stílusjegyek, de a zene nagyon elszakad attól, amire a kinézetük alapján következtethetnénk. És ha már a szövegeknél tartunk, meg kell állapítani, hogy a dalok szövegírója, Molnár Tamás énekes nagyon telibe találja korosztálya gondjait, érzelmeit, problémáit. Amúgy le a kalappal előtte, hiszen a zeneszerzés is az ő érdeme. És ezek a zenék valóban fogósak, erősek. Igazi összhang működik az együttesben, a témákat jól eltalálták, a számok nem ülnek le sehol az album végégig, akkor is csak azért, mert a Más ölel át egy lassúbb tétel. A lemezen helyet kapott egy bó- nuszfelvétel is legvégül, amelyben Molnár Tamás énekel duettet Tóth Gabival, aki az együtteshez hangjában, öltözékében és viselkedésében is telitalálat. Bővebben: SZ0U0N.hu/Le mezajánló (Anti Fitness Club: LéleKzet. Kiadó: mTon) ■ B. Gy. A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ EL ADÓ Látrányban, Balatonlellétől 4 km-re egy új építésű családi ház. A ház domboldalon helyezkedik el. Tetőtér: 3 parkettás szoba, gardróbszoba, sarokkáddal, wc-vel ellátott fürdőszoba. Alsó rész: amerikai konyhás nappali, konyha és a nappali kövezve van, zuhanykabinos fürdőszoba, wc. A ház riasztóval van ellátva. A balatonlellei fürdő 5 perc alatt elérhető. Képet küldök! Ir.ár: 19 M Ft. 06709386717, 06309994639.-------------------------------------------------------------------------386740’ SZ OLNOK, Ságvári krt.-on két lakásból kialakított egy plusz két fél szobás, nappalis két fürdőszobás, lakás eladó. A lakások két helyrajzi számmal és közművekkel rendelkeznek ezáltal bármikor két külön álló lakássá visszaalakítha- tóak. Érd.: 06-30/496-0628, 56/342-674.-------------------------------------------------------------------------*386901* SZOLNOK, Dobó István úti 2 éve épült, 100 m2-es, exkluzív, klímás, 3 szoba+nappalis lakás, garázzsal együtt igényesnek eladó. Kisebb lakást beszámítok 8 M Ft-ig. I.ár: 22.9 M FL 30/389-5694.-------------------------------------------------------------------------*387113* SZOLNOKON, Vörösmarty úti, csendes, 36 m2- es, erkélyes lakás, tárolóval ♦ kert + kocsibeálló 7.6 M Ft-ért eladó. 20/937-6033.-------------------------------------------------------------------------*387542* SZOLNOK egyik legforgalmasabb helyén, kitűnő parkolási lehetőséggel, 52 m2 üzlethelyiség eladó. 06-30/228-3516. —--------------------------------------------------------------------387564TÉ GLA építésű, 60 m2-es, felújított, kis rezsijű lakás Meder úton eladó. Érd.: 17 óra után 30/230-2220, 30/9038-928.------—--------------------------------------------------------------387743* 8 É PÍTÉSI telek körbekerítve, feltöltve Szajol- ban eladó. 06-30/7484-114.--------------------------------------------------------—-----•387780SZ OLNOK, Alcsiszigeten, a Vízpart krt. közelében tégla építésű, összkomfortos nyaraló 555 m!-es telken eladó. I.ár. 4.6 M Ft. 20/396- 0918.-------------------------------------------------------------------------*387783* GARÁZS SZOLNOKON, a „vosztoki" toronyháznál garázs eladó. 06-30/228-3516.------------------------------------------------------------------------*387565* JÁ RMŰ AUTÓJÁT megvenném 0-15 évesig. 30/557- 9103.-------------------------------------------------------------------------*387655* 8 ELEKTROMOS kocsi eladó. 06-20/590- 4519.------------------------------------------------------------------------*387769* WJ TÓÜV6G 93 KFT. Szélvédők, oldalüvegek -rrm* eladasa, beszerelese sekurit személygépkocsihoz, teherautóhoz, kamionhoz és buszokhoz ; Kavicsfelverödés javítása jj^ ragasztók és kJ VARTA akkumulátorok értékesítése 3M autóüveg fóliázás Láthatatlan védelem fóliával a karosszériára kavicsok ellen Napvédő és betekintésvédelmi fóliák lakóházak ablakaira, ajtóira Szolnok, Thököly út 85. Tel.: 56/514-537. Nyitva hétfőtől péntekig: 8.00 16.30 óráig. 8BÜFÉK0CSI friss műszakival, érintésvédelemmel, működési engedéllyel, teljes berendezéssel eladó. Egyszerű személygépkocsi csere érdekel, 6 éves korig, értékegyeztetéssel. Irányár: 1,2 M FL Érd.: 06-20/5631812. *387105* GÉPEK MTZ-80-82, JUMZ-65 traktorokat EO-26-21 és BH-025 tolólapos árokásót veszek, bármilyen állapotban. +3630/99-88-777.------------------ *379484* KE LTETÖGÉPEK www.plmaschine.hu Tel./fax: 23/389-371.-------------------------------------------------------------------------*381745* 1982-ES MTZ eladó. Tel.: 30/743-3381.------------------------------------------------------------------------*386967* FO GASOS kombinátor 2.5 és 3.6 m-es jó állapotban eladó. Érd.: 06-70/587-2400.-------------------------------------------------------------------------*387627* _________OKTATÁS_________ AK CIÓS B kát tanfolyamok indulnak március 27-én 9.00-kor hétvégés, 29-én 8-kor délelőttös, 16.30-kor délutános foglalkozásokkal. www.favoritautosiskola.hu, 30/943-4327. —-----------------------------------------------------------------*386263* VO LT hivatásos és szerződéses katonák jelentkezését várjuk ingyenes kazánkezelöi tanfolyamra a norvég alap támogatásával. Sztáv Zrt. Jelentkezni: 56/514-881 telefonon.-------------------------------------------------------------------------*386821* AKCIÓS "B„ kategóriás és motoros (Al-Ak-A moped) tanfolyamot indít az INDEX KFT. 2010. március 29-én 16.30 énkor Szolnokon a Százados út tsz, alatt Jelentkezni lehet a tanfolyam indulásakor a helyszínen vagy telefonon: 56/512-213,429-767,20/7717-117 PINGVIN Autósiskola B kát. tanfolyamot indít, 03.29-én 17 órakor. Elmélet 10 E Ft, vezetés 2 E Ft/óra. 30/935-4242.------------------------------------------------------------------------*387069* PÁ ROS AKCIÓ a Sprint autósiskolában (Szolnok Ispán krt. 1.). Kezdés: 03.27-én 9.00 órakor hétvégi és 29-én 16.30 órakor délutános foglalkozásokkal. Érd.: 70/364-0419. SALYI SULI akciós B kát. tanfolyamot indít ápr. 7-én 16.30 órakor. Érd.: 20/428-1317, www.salyi- suli.hu---------------:---------------------------------------------------------*387658* VA DÁSZ, VADTENYÉSZTŐ képzés indul Szolnokon, www.rebean.hu, 30/239-4580.----------- ----------------------—-----------------—■---------*387703* TŰ ZVÉDELMI ELŐADÓI képzés Szolnokon, www.rebean.hu, 30/239- 4580.-------------------------------------------------------------------------*387707* BIZTONSÁGSZERVEZŐI képzés Szolnokon, www.rebean.hu, 30/239- 4580.-------------------------------------------------------------------------*387712* TAVASZI MOTOROS AKCIÓ* AZ INDEX KFT,-nél! hívja központi TELEFONSZÁMAINKAT! 56/512-213, 20/7717-111 AKKR.SZ.: 0369 FNYSZ.: 16-0277-04 i *2010. március 31-ig. \ (Folytatás a 14. oldalon.)