Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-26 / 71. szám
Akció ideje: 2010. március 15-31-ig. ÚJ NÉPLAP — 2010. MÁRCIUS 26., PÉNTEK Ebben az évben is támogatják a tovább tanuló fiatalokat Túrkeve Város Képviselő-testü- lete ebben az évben is csatlakozott a Bursa Hungarica 2010. évi Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz. A pályázati felhívásra 50 érvényes pályázat érkezett, melyből 45 „A” típusú, 5 „B” típusú volt. A képviselő-testület rendkívüli ülésen döntött a pályázatok támogatásáról. Az „A” típusú pályázók közül 45 fő, a „B” típusú pályázók közül 5 fő számára havonta fejenként 3000 Ft ösztöndíjat ítéltek meg. Az „A” típusú pályázók az ösztöndíjat 2 tanulmányi féléven keresztül, azaz 2x5 hónapon át (a 2009/2010-es tanév második és a 2010/2011-es tanév első félévére vonatkozóan) kapják. A „B” típusú pályázók eredményes érettségi és felsőoktatási intézménybe történő felvétel igazolása után a 2010/11-es tanévtől kezdődően 6 egymást követő féléves (6x5 hónapos) támogatásra számíthatnak. A település a Bursa felsőoktatási pályázat céljára összesen másfél millió forintot biztosított a 2010- es költségvetés terhére. ■ Felhívás alapítványi ösztöndíj elnyerésére A Dr. Nánási Lajos Továbbtanulási Alapítvány pályázatot hirdet a túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskolában érettségizett és felsőfokú oktatási intézményben tanulni kívánó, arra szociális körülményei folytán rászoruló tanulók számára. A pályázaton elnyerhető ösz- szeg egyszeri ötvenezer forint. A kiosztható ösztöndíjak számáról az alapítvány kuratóriuma a pályázatok beérkezése után dönt. Ugyanaz a tanuló csak egyszer lehet az alapítvány kedvezményezettje. A pályázatot a pályázati adatlapon kell benyújtani. A Dr. Nánási Lajos Továbbtanulási Alapítvány Kuratóriuma az elmúlt évben az alapítvány pályázati felhívására jelentkező tanulók közül Magyar Dóra, Máté Klaudia és Bíró Tibor volt ványa- is diákokat részesítette egyszeri, 50 ezer forintos tanulmányi ösztöndíjban. ■ TÚRKEVE IfM A közmunkaprogramban résztvevők településrendezési feladatokat is ellátnak. A felvételen az egyik köztemető rendbetételén dolgoznak. Pozitív döntések születtek takarékosság Feszített, de biztonságos az idei költségvetés Az elmúlt időszakban több olyan intézkedést hozott a város képviselőtestülete, amelyeknek segítségével lehetővé vált a feladatellátás színvonalának emelése. A változtatások ráadásul költségmegtakarítással is jártak. Török Róbert Az idei pénzügyi év tervezésekor látta a település vezetése igazán nagy hasznát azoknak az intézkedéseknek, amelyeket az elmúlt időszakban hozott. Ezek révén a takarékoskodás mellett az alapfeladatok ellátásában esetenként a színvonal is emelkedett. — Ezek az intézkedések segítették a településünk takarékos, de mindenképpen biztonságos működtetését- kezdte értékelését Cseh Sándor, a város polgár- mestere. - Konkretizálva a dolgot, a következőket szeretném kiemelni. A múlt évben két önállóan gazdálkodó intézményét vonta össze az önkormányzat. A Kossuth Lajos Általános Iskola beolvadt a Petőfi Sándor Általános Iskolába. Az összevonás elsődleges oka a tanulólétszám folyamatos csökkenése, alacsony létszámú tanulócsoportok szervezése és az ebből adódó norma- tívakiesés volt, amely évek óta egyre nagyobb finanszírozási problémákat vetett fel. Az összevonás indokolt volt, s a felmenő rendszerben megvalósítva végül is nem járt pedagógus-elbocsátással. Másik lépésként az egészségügyi intézmény közvetlen működtetését a polgármesteri hivatal vette át, ami további megtakarításhoz vezetett. Végezetül pedig takarékossági szempont- az önkormányzat tavalyi döntése az iskola életét jelentősen megváltoztatta. A tanévet a Kossuth és a Petőfi egy közösségként kezdte meg. Az eddig eltelt időszak nem volt könnyű, de várakozásainkon felül indult a közös iskolai élet. Pedagógusaink felkészültsége, elhivatottsága a záloga az eredményes, sikeres szakmai munkánknak. A döntéssel egy több évig tartó folyamat kezdődött, amelynek most egy állomásánál tartunk. Ennek ból jó döntés volt a szociális szolgáltató központ és az idősek otthona kistérségi keretek között való működtetése is. A takarékosság mellett fontos lépésnek számít az is, hogy a település a tavalyihoz hasonlóan magas létszámmal vesz részt a közmunkaprogramban. - Mind tavaly, mind idén a programban részt vevő „munkanélküliek” jelentős része lehetőséget kapott a munkavégzésre, így — ha csak átmenetileg is - sokan juthatnak szolgálati időhöz. A közmunkámegfelelően hirdettük meg első osztályainkat 2010 szeptemberétől. A Vass utcai körzetben 1 első osztályt indítunk, Hollósiné Varga Ilona vezetésével. A Kossuth Lajos utcai épületben 2 első osztályt indítunk, ebből az egyiket iskolaotthonos formában. Az iskolaotthonos osztály tanítói Luka Zoltánná és Szabó Ildikó, a hagyományos első osztály tanítója Deák Ildikó lesz - mondta Németh Ká- rolyné, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója. sok a városüzemeltetés minden folyamatában részt vesznek. Az elvégzendő feladataik közé tartozik, a teljesség igénye nélkül, az erdőtelepítés és parkgondozás, a közutak felújítása, a köztemetők gondozása, köztisztasági feladatok ellátása, a bel- és csapadékvíz-elvezető rendszer karbantartása, valamint az intézményi feladatellátás segítése is. Végezetül fontosnak tartom elmondani, hogy a feszített költségvetés ellenére idén mintegy 302 millió 778 ezer forintot terveztünk fejlesztésre és felújításra városunkban. Ebből 210 millió 678 ezer forint pályázati úton nyert támogatás. E mellett 11 millió 250 ezer forintot kívánunk fordítani az utak fejlesztésére. Tudjuk — ismerve a kevi utak állapotát —, hogy ennek az összegnek a sokszorosa is kevés lenne. A vidék- fejlesztési (LEADER) támogatásból, ami 86 millió forintot jelent, a gyógyfürdőnél ifjúsági szálláshelyet építünk, enyhítve ezzel a csúcsidő szállásgondjain. Közel 90 millióból — pályázati elnyert támogatással - megújul a Ke- nyérmezei-Kinizsi út teljes szelvénye, a járda és a kerékpárút egyaránt - zárta szavait Cseh .Sándor polgármester. Zökkenőmentes volt az összevonás Befejeződött a felújítás első üteme A túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szak- középiskola, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei TISZK keretében beadott pályázat eredményességének köszönhetően tavaly elkezdhette tanműhelyének a korszerűsítését. A felújítás első üteme április 2-án ünnepélyes keretek között befejeződik. A közel egy évvel ezelőtt megkezdett beruházással megtörtént a műhelyrészlegek oldal- és járóburkolatainak, valamint a vizesblokk elemeinek cseréje. Az utóbbi időben az iskolába megérkeztek az új gépek, berendezések. Ennek köszönhetően ismét beindul a műszaki vizsga, — teljesen új vizsgálóműhely, ügyfélváró és vizsgasor várja a diákokat és a város, valamint a környék lakosait, gépjárműveik hatósági műszaki vizsgáztatására. A végleges átadás 2010 júliusában lesz. Az elkövetkezendő időszakban érkezik a tanműhelybe 4 darab oktató stabil-motor, 2 oktatópad, és egy karosszériaegyengető készlet is. Közeleg az óvodai és iskolai beiratkozás a képviselő-testület, figyelembe véve az óvoda és az általános iskolák véleményét, döntött a leendő első osztályosok beíratásának idejéről. Ennek alapján a beiratkozás ideje március 29- 30. Előreláthatólag ebben a tanévben 75-80 kisdiák be- íratására kerülhet sor. Megállapították az óvodai beiratkozás időpontját is. Az óvodaigazgatósággal történt egyeztetések után az önkormányzat május 3-4-re tűzte ki a kisgyermekek beíratásának időpontját. SZ0U0N.hu További t@rkevei hírek olvashatók a S20U0N.hu hírportálon. A jubileumra is emlékeztek látogatás A barátságról és a tiszteletről szólt az ünnep Szervezik a juhászfesztivált program Több híres zenekar is koncertet ad májusban A településen a március 15-ei ünnepség keretében emlékeztek meg Nagyszalonta és Túrkeve testvérvárosi megállapodásának 20. évfordulójáról. Ebből az alkalomból a városba érkezett a Török László vezette nagyszalontai delegáció. A jubileum tiszteletére emléklapok átadására került sor. A jó együttműködésre példa, hogy a túrkevei küldöttség tavaly részt vett az Arany János Múzeum 110. évfordulójára rendezett ünnepségen, valamint az idén tavasszal megrendezett Arany Já- g nos szavalóversenyen. A nagy- s szalontaiak februárban első al-J kálómmal vettek részt a kevi böl- § lértalálkozón, majd májusban újra jönnek a juhászfesztiválra. ■ A felvételen az ünnepség egy pillanata látható. A város nevében Cseh Sándor (balra) köszönti a nagyszalontai delegációt. Túrkevén május 15-16-án már tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Kevi Juhászfesztivált. A teljesség igénye nélkül a az eseményen - a hagyományokhoz híven - számos népzenei, valamint néptáncprodukciót láthat majd a közönség. Mindkét nap műsorán szerepel a nagy sikerű „Jó ebédhez szól a nóta”, s nem maradnak el a szakmai programok sem. így többek között ismét lesz juhnyíró bemutató, valamint a juhászaihoz kapcsolódó állategészségügyi konferencia. Idén is megrendezik a Kevi birkapörkölt és egyéb kunsági ízek címmel a hagyományos népi ételek főzőversenyét. A szervezők várják a versenyzők jelentkezését a nemes versengésre, ahol neves zsűri értékeli a bográcsban főtt finomságokat. A fesztiválra várják a település testvérvárosainak (Nagyszalonta, Auser és Porabka) delegációit is, akik várhatóan a kulturális fellépések mellett a főzőversenybe is bekapcsolódnak. Nagy érdeklődésre tarthat számot a kakaskukorékoló verseny, valamint a népdalénekesek közös műsora is. Mindkét este neves könnyűzenei előadók és együttesek adnak koncerteket. Ami már biztos, 14-én szombaton este a Juhászbálon a Resis- tán mellett fellép a Best Of zenekar, a vasárnap este sztárvendége pedig a Republic együttes lesz. Az idei program várhatóan háromnapos lesz, így már péntek este elkezdődik a mulatság. A ligetben a két nap alatt a Nimfea Természetvédelmi Egyesület várja a közönséget népi játékokkal, kézművesprogramokkal, lovaglással. További információ a 56/554- 124, vagy a 56/361-111 telefonszámon kérhető. ■ Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jött létre. A felmerülő költségeket a megrendelő fél fizeti.