Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-20 / 66. szám
12 TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 20., SZOMBAT Kiváló magyar élelmiszert állítanak elő dolgoznak Fontos a tervezett beruházások megvalósítása Nyereséggel zárta a tavalyi évet a mezőtúri Mentész Zrt. A haszon várhatóan a 2008-as évhez hasonlóan 20 millió forint körül alakul. Ez jelentősen alatta marad a tervezettnek, amelynek oka a jelentős aszálykár és az értékesítési árak drasztikus csökkenése - mondta Nagypál Ferenc vezérigazgató az Agrárhí- rek.hu-nak. A vezető hozzátette, a folyamatban lévő fejlesztések saját- erő-igényét csak hitelből tudták biztosítani. A csökkenő forrásaikhoz igazodva fejlesztéseiket újra rangsorolták. Első helyre tették a termelés fejlesztését segítő és a versenyképességet javító beruházások megvalósítását. Igyekeznek kihasználni a pályázatos támogatási rendszer lehetőségeit. Saját szakember- gárdájuk közreműködésével több jelentős pályázatot is benyújtottak az elmúlt években. Jelenleg a 140 hektáros Lineár öntözőtelepük megvalósítása van folyamatban, amelynek ez évben már üzemelnie kell. Pályázatot nyertek termény- szárító üzemük és tisztítóberendezésük felújítására is, amelyet 2011. évben terveznek megvalósítani. Pályázatot nyújtottak be a telephelyükre vezető mezőgazdasági bekötőút felújítása érdekében, amely előfeltétele a 27 ezer tonna tárolókapacitás megfelelő kihasználásának. Telephelyeiken térmegfigyelő rendszert építettek ki. Erőgépeiket helyzetjelző és nyomkövető műholdas információs rendszerrel látták el. Pályázat segítségével új technológián alapuló puffasztóüzemet hoztak létre; az itt előállított termékek közül az egyikkel „Kiváló Magyar Élelmiszer” címet nyertek el a 2010-es Foodapest kiállításon. A társaság egyik legjelentősebb ágazata a rizstermesztés, területét tekintve mintegy 30%- ot képvisel, de az árbevételen belül ennél is magasabb az aránya. Összesen 500 hektár berendezett rizsteleppel rendelkeznek. ■ A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN SZOLNOK, Puskás T. krt.-on jó állapotban lévő, 54 m!-es, erkélyes lakás eladó. I.ár: 6.9 M Ft. Érd.: 20/951-8172.-------------------------------------------------------------------------•384261* JÁSZBERÉNYBEN családi ház eladó a Szent Imre herceg utcában. Tel: +36-30/944-1655.------------------------------------------------------------------------*385080* SZ OLNOKON, a „rózsadombon” családi ház eladó. További info: http://ingatlan- net.hu/434144, tel.: 20/501-3819.-------------------------------------------------------------------------*385256* SZOLNOK, Kárczag L. úton 2 szobás lakás eladó vagy kiadó. 30/953-7331, 57/411-830.-------------------------------------------------------------------------*385981* S SZANDASZŐLÖSÖN kertes, 4 szobás családi ház üzemelő sörözővel eladó. 30/219- 6892.-------------------------------------------------------------------------*386142* SZOLNOKON, a Széchenyi utcában új építésű 92 nries, kertes társasházi lakás és garázs kedvezményes áron eladó. 30/357-1787.-------------------------------------------------------------------------*386162* SZOLNOK, PuskásT. krt.-on II. em-i, 2 szobás, téglaépítésű társasházi lakás eladó. Tel.: +36- 70/514-4200.-----------------------------------------------------------T-.--------*386181* »K ARCAGON, Deák krt.-ból nyíló utcában kockaház', lakható alsóépülettel, rendezett kis telekkel eladó. Érd.: 06-30/9859-960.-------------------------------------------------------------------------*386193* 15 HA feletti egybefüggő szántó vagy gyepterületét el szeretné adni? Keressen bizalommal! Teljes körű ügyintézés! Magyar Termőföld Ingatlanhasznosító Kft. 20/271- 1111. *386247* 8ELADÓ ingatlanokat, ipari területet keresek a megyében. Tel.: 30/967-3021.-------------------------------------------------------------------------*386824* SZOLNOK, Kossuth téri III. em-i, 53 m1, 2 szobás, amerikai konyhás, erkélyes, cirkofűtéses lakás 8.6 M Ft eladó. 70/605-2575.----------------;-------------------------------------------------------*386828* AL ÁPINCÉZETT, tetőtér-beépítéses, 3.5 szobás családi ház Szolnokon eladó 56/414-826.-------------------------------------------------------------------------*386842* SZÉCHENYIN kétszobás, étkezős, beköltözhető állapotú lakás eladó. Tel.: 20/3358-478.------------------------------------------------------------------------*386886* SZ OLNOKON és Újszászon családi ház eladó. Érdeklődni: 06-30/9225-616.-------------------------------------------------------------------------*386925* 20 M2-ES üzlethelyiség eladó. 70/324-2033.-------------------------------------------------------------------------*386965* VÁROSMAJOR úti, Zagyvára néző, 1.5 szobás, gázos, II. emeleti lakás eladó. Érd.: 20/326- 4658.-------------------------------------------------------------------------*387049* SZOLNOKON, a Csillag utcában 3 szobás családi ház sürgősen eladó. Érd.: 30/399-1039.------------------------------------------------------------------------*386765* LA KÁSCSERE MARTFŰI III. em-i, 2 szobás, gázos lakás elcserélhető bárhová, bármilyenre. Tel.: 30/552- 5034.-------------------------------------------------------------------------*387059* GARÁZS GARÁZS kiadó garázssoron. 30/817-5301.-------------------------------------------------------------------------*386933* GARÁZS kiadó Szolnokon, a Tanács úton. 30/486-7668.------------------------------------------------------------------------*386959* ÜR ES garázs hosszú távra kiadó a Kassai út környékén. 06-30/303-7486.--------------------------------------------------—-----------------*387030* JÁ RMŰ VENNÉK Opel Corsát 1994-es évjárattól. Dízel, törött előnyben. 70/255-0025.------------------------------------------------------------------------*386670* GÉ PEK WWW.japankistraktor.hu Kiskunhalas. Új szállítmányok érkeztek. 06-30/3703-877.------------------------------------------------------------------------*386978* 8 MTZ-50-ES rendezett okmányokkal, 2010. 10. hóig érvényes műszakival eladó. Tel.: 06- 30/2894-025, 56/470-932.-------------------------------------------------------------------------*387013* ÁLLÁST KÍNÁL BÉRSZÁMFEJTÉSBEN is jártas könyvelőt keres szolnoki könyvelőiroda. Mérlegképes könyvelői végzettség nem követelmény. A szakmai önéletrajzokat nettó bérigény megjelölésével a szolnoki.konyveloiroda@gmail.com e-mail címre várom 03.31-ig.-------------------------------------------------------------------------*386794* KOZMETIKUS, fodrász vállalkozót felveszek. 20/3358-478.-------------------------------------------------------------------------*386885* Cipó Ház Kft. felvételt hirdet sütőipari szakmunkás, illetve betanított munkás munkakörbe, zagyvarékasi telephelyre.-------------------------------------------r Jelentkezni lehet Bajusz Jánosnál, § tel: +36/30/749-9950. j Varrónőket vagy betanított varrónőket keres felvételre kétműszakos munkarendbe, szolnoki munkavégzésre az AUNDE Kft. Érdeklődni KIZÁRÓLAG személyesen a helyszínen r. 9-12 óráig: Szolnok, Álmos út 2. ji TÖRÖKSZENTMIKLÓS környéki mezőgazdasági cég keres pénzügyi előadót. Elvárás: mérlegképes könyvelői képesítés és minimum 5 éves szakmai tapasztalat. A fényképes szakmai önéletrajzokat a titkarsag@tmrt.hu címre várjuk.-------------------------------------------------------------------------*386819* SZAKMAI gyakorlattal rendelkező telepvezetőt keresünk 750 anyakocás sertéstelepre. Telephely: Cibakháza, Kaluterm Kft. Jelentkezni hétfőtől Rapi István termelésirányítónál lehet a 30/422-7036-os telefonszámon.-------------------------------------------------------------------------*386878* ELADÓKAT keresünk. 06-30/243-1677.--------------------------- *386998* Az Aunde Kft. varrodai csoportvezetőt keres kétműszakos munkarendbe. Feltétel: varrni tudás. Előnyt jelent: varrodai területen hasonló munkakörben szerzett tapasztalat. Érdeklődni kizárólag a helyszínen Szolnok, Álmos út 2. (a Verseghy úti VCSM mellett) § 2010. március 22-én 9.00 órakor. r \_________________________s A Pedrollo Hungária Kft, száz százalékban olasz tulajdonban lévő magyarországi telephelyére keres értékesítői munkakörbe alkalmazottat. Elvárások:- lehetőség szerint ismerje az olasz nyelvet minimum kommunikációs szinten,- önálló munkavégzésre képes,- jó értékesítő vénával rendelkező, -csapatban jól dolgozó,- flexibilis,- műszaki területen jártas,- lehetőleg fiatal, energikus,-stressztjól tűrő,- leinformálható,- lehetőleg jó megjelenésű. Jelentkezni lehet a megadott K mobiltelefonszámon: 20/249-1940, | munkanapokon: 8.00-16.00 Meghallgatás előzetes egyeztetés alapján. S S ZÖLSÉG-GYÜMÖLCS értékesítéséhez megbízható, önállóan dolgozni tudó, udvarias eladót keresünk. Tel.: 06-70/201-1529,17 órától.------------------------------------------------------------------------*387009* KI VÁLÓ angolnyelv-tudással és felhasználói számítógépes ismeretekkel munkatársat keresek. Jelentkezéseket rövid önéletrajzzal a tor- nado.trans@t-online.hu címre várom.-------------------------------------------------------------------------*386928* szervezési feladatok ellátására a JÁSZSÁG területére. Jelentkezni lehet telefonon az 57/501-711-es számon vagy e-mailben az agnes.duruczne@axels.hu FELH ÍVÁS háziorvosi álláshely betöltésére Tiszapiispöki Községi Önkormányzat Kápviseló'-testülete vegyes háziorvosi körzete ellátására, nyugdíjazás miatt megüresedő álláshelyre háziorvost keres. Az álláshely betöltésének feltétele a működtetési jog megszerzése. A működtetési jog jogosultja jelenleg: g Dr. Húsz László háziorvos, 5211 Tiszapüspöki, Ady E. út 6/C. Telefon: 06-30/476-0411, rendelő: 56/445-011. További információ: Polgár István polgármester, 5211 Tiszapüspöki, Fő út 93. Telefon: 56/445-000,06-20/471-7143. Érdeklődni személyesen vagy telefonon. Nagy kárt okozó csalás miatt nyomozás indult Fehér István (jobbról) és Barhács Tibor most az igazságszolgáltatásban bízik, illetve az Eurotrend jogi képviselőjében, dr. Molnár Ivánban (balra) Folytatás az 1. oldalról - A kft. egészen 2008. decemberéig mindent ütemszerűen kifizetett. Azonban ekkortól 2009. márciusáig 28 millió forint tartozást halmozott fel felénk a fővállalkozó. S bár az ő kintlévőségét a szászbereki beruházás gondjaival magyarázta, korábban mindig arról győzködött bennünket, s a többi alvállalkozót is, hogy nyugodtak legyünk, hiszen projektfinanszírozással rendezik a szerződésben foglaltakat. Az Eurotrend Kft. nem vett részt a szászbereki beruházásban, azonban felkérésre még ezek után is tovább dolgoztunk a Stadler üzemcsarnokának második ütemén, több városban bevásárló- központok felépítésénél tevékenykedtünk, illetve a tiszalige- fi öltözőépület felújításában is munkát vállaltunk. Hitegetésre, s nem utolsó sorban a szerződésekben foglaltaknak megfelelően mi finanszíroztuk előre az N+N Kft. által vállalt munkákat. A projektfinanszírozás azt jelenti, hogy az N+N Kft.-nek az ezen beruházások után járó bevételeiből kellett volna bennünket is rendezni. Ez nem történt meg, s jelenleg 95 millió forint tartozást Felszámolás alatt megkerestük az ügyben az N+N Kft. ügyvezetőjét is, aki az alábbi nyilatkozatot tette közre: Jelenleg az N+N Kft. felszámolás alatt van, ebben az ügyben és minden más egyéb N+N Kft.-vei kapcsolatos ügyekben kizárólag a felszámolóbiztos intézkedhet, járhat el, ”. Lapunk a felszámolóbiztost lapzártáig nem értekei. halmozott fel a cégem. A szakmában eddig tisztességesnek számító Eurotrend nyereséges lenne ma is, ezzel szemben most elvesztettem a beszálh'tóim bizalmát. Nem csupán a vállalkozásom és az életem ment tönkre, de a lavina a cégem fizetésképtelensége miatt további tíz-tizenöt vállalkozást, s még annál is több családot hozott szörnyű nehéz helyzetbe. A dolgozóim elhagytak, munkát vállalni már nem tudok, s napok múlva mindenemet elviszik a hitelezők - mondja el tragikus történetét Fehér István. Barhács Tibor, a Megatherm Szolnok Kft. ügyvezetője is azt magyarázta el, hogy mint az Eurotrend beszállítója, az N+N fizetésképtelensége miatt társaságának is több mint 30 millió forintos kintlévősége keletkezett: - Jómagam egy jól prosperáló cégben társtulajdonosi lehetőséget kaptam, s most úgy érzem, a társam, aki bizalmába fogadott, megkérdőjeleziuaz én szakmai hozzáértésemet, akár á tisztességemet is. Az N+N Kft. folyamatos ígérgetését elhittem, hiszen rendre abban a tudatban tartottak, hogy ki fogják fizetni tartozásaikat. Számomra olyan kérdés is felmerült, hogy magas állami vezetők álltak a szászbereki beruházás mellé, ám most, hogy balul sült el a dolog, a felelősséget nem vállalja el senki! — mondja. Dr. Molnár Iván, az Eurotrend Kft. jogi képviselője lapunknak elmondta: „A történtek után, az adatok ismeretében feljelentést tettünk, amely után a megyei főügyészség különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyben.”. Az ügyben az Új Néplap tovább bogozza a szálakat ■ M. G. T i A német Rammstein egy hol dühös, hol mellbevágó, provokatív és érzelmileg felkorbácsoló lemezt készített. Olyat, ami úgy mutat vissza a 90-es évek albumaira, akárcsak a legutóbbi dallamosabb hangvételű CD- kre. A Liebe 1st Für Alle Da a címe miatt is (A szerelem ott van mindenki számára) önmagában hordozza azt, hogy itt dehogy is valamiféle szerelmeslemezről van szó. Ellenkezőleg: az indusztriális/kemény/rock zene mellett a szövegekben a szerelemnek a kifordítottját kapjuk, a megaláztatást, a kiszolgáltatottságot, a pénzért nyújtott élvezetet, a mocskot, s csak néha pozitív érzelmet. De hát a Rammstein már csak ilyen, így kell őket szeretnünk, és van is miért. Ők azok, akik nem finomkodnak, hanem görbe tükröt tartanak elénk: nézzétek, ilyen az élet, és ebben ti is részt vállaltok! Az albumról kikerült első klip, a Pussy máris példa a fentiekre. Persze a pornós mutatvány, melyben a zenekari tagok is részt vettek, talán arra is szolgált, hogy jó előre felhívja a figyelmet: itt az új Rammstein-album, érdemes hát felfigyelni rá. Bővebben: SZOLlONJm/Zeneajánló (Rammstein: Liebe 1st Für Alle Da. Kiadó: Universal Music) ■ B. Gy. Célegyenesben a balkáni felkészítés Szolnokon Az éves kiképzési terveknek megfelelően célegyenesbe érkezett az egyesített balkáni hadszíntér NATO-, illetve EU-pa- rancsnokságokon szolgálatra készülő váltóállomány felkészítése. Az Apáti Zoltán alezredes vezette szolnoki Béketámogató Kiképző Központ ad otthont március eleje óta a felkészítésre vezényelt kulcsbeosztásra tervezett állománynak. A Kiképző Központ jól felszerelt tantermei kiváló helyszínt biztosítottak az elméleti felkészítés végrehajtásához, és a gyakorlati fogások elsajátításához - írta a Honvédelem.hu. A tizenegy kiképzendőt a Békeműveleti Kiképző Részleg magasan képzett, több missziót megjárt kiképző állománya készíti fel azon ismeretekből melyekre a beosztás betöltésére szükség lesz az elkövetkezőkben. Természetesen az egyéni lő- gyakorlatok eredményes végrehajtása kiemelt feladatként szerepel a felkészítés célkitűzései között. A felkészítés során fontos cél a számos helyőrségből vezényelt állománynak az ösz- szekovácsolása, a jövőbeni együttműködés megalapozása is. A Béketámogató Kiképző Központban egyébként gőzerővel folyik több célfelkészítés, számos nemzet képviselőinek bevonásával. ■ T. A. Néprajzi kiállítás. Bálint Zoltán székelyföldi születésű műgyűjtő, muzeológus néprajzi gyűjteményéből látható kiállítás Tiszaföldváron, a Tiszazugi Földrajzi Múzeumban. Az érdeklődők április végéig nézhetik meg a gyűjteményt.