Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-17 / 63. szám
2 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 17., SZERDA Navigáció laptoppal Manapság egyre többen döntenek úgy, hogy a régi térképeket lecserélik navigációs készülékekre. Persze, ha egy ilyet szeretnénk, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, mert egy professzionális, hordozható GPS nem olcsó dolog. Az ár persze nagyban függ attól, milyen szolgáltatásokat kínál az adott készülék. Kis utánajárással azonban ezreket spórolhat az ember, egy külső GPS-vevő segítségével ugyanis könnyedén megoldható, hogy a laptopunkat használjuk tájékozódási célokra. Ehhez nincs szükség másra, mint a fentebb említett külső vevőegységre, ami néhány ezer forintért beszerezhető, illetve egy laptopra. Emellett a szoftveres hátteret is biztosítani kell, ami nem áll másból, mint egy mobil Windows emulátor, ami hosszas keresgélés után letölthető az internetről, valamint egy jogtiszta navigációs szoftver. Miután ezeket beszereztük, elkezdhetjük a barkács-GPS összeállítását. A külső egységet az USB-n keresztül csatlakoztassuk a notebookhoz, majd indítsuk el a mobile Windows emulátort. Erre a programra azért van szükség, mert csak így vagyunk képesek futtatni a navigációs készülékek platformjára íródott programokat. Ezután nem kell mást tenni, mint elindítani a navigációs programot. Sokakban felvetődik a kérdés, vajon hogyan oldható meg az érintőkijelző hiánya. Nos a válasz egyszerű, egér használatával. Amennyiben mindent megfelelően beállítottunk, akkor jó eséllyel tudunk tájékozódni ezzel a házilag összeállított rendszerrel. A gyakorlat azt mutatja, hogy sok esetben a programok kompatibilitási problémái miatt eleve el sem indul a rendszer, illetve a térképszoftverek fejlődése miatt az emulátorok nem képesek futtatni azokat. Aki azonban biztosra akar menni, és nem akar kísérletezgetni az egy szaküzletben vásároljon GPS- készüléket. Nem értik, hogy mit olvasnak felmérés Megyénk tavalyelőtt az országos ranglistán még sereghajtó volt Megyénk közoktatási intézményei eltérő módon szerepeltek a 2009-es kompetenciamérésen. Több vidéki általános iskola eredménye jócskán elmaradt az országos átlagtól. A középiskolák többsége azonban jól teljesített. Négyesi Ildikó — A kompetenciamérések eredményeit nem szabad túlértékelni, de komolyan kell venni. Az eredményeknek már nem csak tájékoztató jellege, hanem „hatósági” funkciója is van: a nem megfelelő eredményekkel el kell számolni - magyarázta Molnár László, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium igazgatója. Az intézményvezető hozzátette: az iskolai tendenciákat, trendeket érdemes elemezni, mert az iskola önmagához képest történő elmozdulásának felismerése egy belső fejlődés forrása lehet. - Egyre fontosabb feladat lesz a tanulók motiválása a kompetenciamérések igényes, komoly megírása érdekében. A május végi megmérettetés ugyanis a tanulók év végi osztályzataira semmilyen befolyással nem bír, ugyanakkor az elért iskolai átlagpontszám akár egy fenntartói döntés alapjául is szolgálhat - tette hozzá Molnár László. Az előző tanévben végzett kompetenciamérések eredményei immáron nyilvánosak. Mennyire értik az olvasott szöveget a hatodikos, nyolcadikos, illetve tizedikes diákok? Milyen a matematikai tudásuk? Az intézmények eredményeit böngészve ezekre a kérdésekre választ lehet kapni. A megyeszékhely középiskoláinak eredménye — a taA tanulók szövegértésének képesség- szintek szerinti megoszlása Első szint H On szerint valtozott-e az oktatás színvonala? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: SZOUON.hu W A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöliük. Sok problémát okoz a diákoknak a szöveg és a matematikai ábrák megértése. Képünk illusztráció. nulók képességszintek szerinti százalékos megoszlásban — elmaradnak az országos átlagtól. Második 5 ' ',M Horni .iiíik szint Első szint alatti Matematikában a négy évfolyamos gimnáziumok 14,4 százalékot értek el, míg a szolnoki gimnáziumok 10,3-at. A szakközép- iskoláknál a 28,5 százalékkal szemben a szolnokiak 20,9 százalékot értek el. Szakiskoláknál alig tér el a két eredmény egymástól. A megyeszékhely diákjai 46,6 százalékot értek el az országos 47 százalékhoz képest. A szolnoki Varga Katalin Gimnáziumnak nincs oka szégyenkeznie. Mind matematikában, mind szövegértésben az országos átlag felett teljesítettek. A 2008-as és 2007-es eredményeikhez viszonyítva azonban rosz- szabbul szerepeltek. A második szintet matematikából a tanulók 4,9 százaléka, míg szövegértésből négy százalékuk nem érte el. A szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola eredményei sem maradnak el az országostól. Szövegértésben és matematikai eszköztudásban is a hazai átlag felett vannak. Ám a diákok teljesítménye évről-év- re rosszabb. Míg a gimnazistáknál 2006-ban 595 volt matematikából a megbízhatósági tartomány, addig 2009-re ez az érték 553-ra csökkent. A szakközépiskolásoknál 587-ről csökkent három év alatt 518-ra. Pozitív változásról csak a 2008-as évből lehet beszámolni. Az utolsók között szerepelt megyénk A TAVALYELŐTT Végzett OrSZÓ- gos kompetenciamérés eredménye lesújtó képet mutat megyénk oktatásáról. A felmérés a 6., 8. és 10. évfolyamos tanulók szövegértési képességét és matematikai eszköztudását mérte. A 2008-as felmérés igazolta, erős hiányosság tapasztalható az alapjártasságokban a diákok nagy részénél. Az országos ranglistán, szövegértésből megyénk hatodikosai az utolsó három helyezett között végeztek, hasonlóan a nyolcadik osztályosokhoz. A tizedikes tanulók eredményükkel az utolsó négy hely egyikét szerezték meg. Matematikából sem jobb a helyzet. A hatodikosok az utolsó négy, míg a tizedik osztályosok az utolsó három hely egyikén végeztek. Figyelmeztető jel volta nyolcadikosok eredménye. Az ország megyéi közül utolsóként rangsorolták őket. Az adatok szerint a törökszentmiklósi Petőfi Sándor Általános Iskola hatodik és nyolcadik osztályosai gyengén teljesítettek a 2009-es kompetenciaméréskor. Matematikából a hatodikos diákok 96 százaléka, a nyolcadikosoknak pedig a 84 százaléka nem éFte el a második szintet. Szövegértésnél ez az arány 52 és 58 százalék. A nagyiváni általános iskola eredményei nem térnek el jelentősen az országos átlagtól. Ebner Gábor igazgató-helyettes elmondta, ez is bizonyítja, nem a földrajzi elhelyezkedés a fontos. Azt tartják lényegesnek, hogy minél több időt fordítsanak a diákokra, minél többet foglalkozzanak velük egyénileg is. A kompetenciamérésről azt gondolja az intézményvezető helyettes, szükséges ahhoz, hogy levonja a szükséges tanulságokat a fenntartó, a pedagógus és a szülő. A tiszafüredi Balkay Pál Általános Iskola és Szakiskola, a tiszafüredi Kossuth Lajos Általános Iskola és a Tiszaszőlősi Általános Iskola tanulói minden tekintetben alulteljesítettek a hazai eredményhez képest. Átadták a Fogyasztók Kiváló Áruháza címeket Fogyasztók Kiváló Áruháza. Ezzel a címmel tüntettek ki tizenöt megyebeli üzletet, boltot és azok kollektíváit a fogyasztóvédelmi világnap (március 15.) alkalmából. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei elnöksége az országos elnök jelenlétében adta át a kitüntető címeket. Mint ahogy azt Diezt Gusztávné dr., az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke kiemelte, ez a cím nem elégséges, nem jó, hanem kiváló. - ízlelgessék ezt a szép szót: kiváló. Ez fejezi ki, hogy a fogyasztók maximálisan elégedettek az önök üzletével, áruházával, annak termékeivel és kollektívájával. A Fogyasztók Kiváló Áruháza címre 45 üzlet pályázott, idén közülük tizenöten - a Coop Szolnok Zrt., a Coop Zrt. Jászberény, valamint a Coop Star Zrt. Jászberény üzletei - részesültek az elismerésben. A megye több településén örülhettek a kiváló címnek, így Szolnokon, Jászberényben, Jászboldogházán, Kenderesen, Túrkevén, Jászjákóhalmán és Kisújszálláson működő áruházak kollektívái. A fogyasztóvédelmi világnaphoz kapcsolódóan a napokban kezdődik el a fogyasztók hete, melynek idén a Cora áruház a házigazdája. A hipermarketben számos fogyasztóvédelmi program várja az érdeklődőket. ■ R. Á. káplárné nagy Margit, Jászapáti: - Szerintem rossz irányba változott az oktatás minősé ge. Túlzott liberalizmus uralkodik az általános iskolákban, a tanároknak szinte semmi joguk nincsen, a szülő pedig mindenbe beleavatkozik, ami alapvetően a tanár szakmai munkáját érinti. Két középiskolásgyerekem van. Mostafelvé telik kapcsán vagyok képben. szabó László Karcag:- Nem az oktatás színvonalával van baj, hanem a tananyag mennyiségének jelentős növekedésével. Már alsóban olyan ismereteket kellene elsajátítani a gyereknek, amit mi még felsőben tanultunk. Mivel elsőben nincs idő elmélyíteni az alapismereteket, ezért lesz gond később a szövegértés, a logikai gondolkodás. Gál jánosné, Szolnok:- Szerintem nem változott az elmúlt években az oktatás színvonala. A megnövekedett tananyagmennyiség is oka lehet annak, hogy nem az elvárásoknak megfelelően teljesítenek a diákok. Kevés az az idő is, amit a tananyag elsajátításra tudnak fordítani. Azon kívül hiába tesz meg mindent a pedagógus, ha a diák nem tanul bori László, Túrkeve:- Az általam ismert információk alapján azt mondom, hogy az iskolai oktatás színvonala nem nőtt, hanem jelentősen csökkent. Azok az újítások, amelyeket az utóbbi években erőltettek rá a magyar oktatásra, mindig visszafelé sültek el. A régi módszerek szerintem még mindig jobbak voltak, mint a nyugatról átmásoltak. Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint változott-« az oktatás színvonala?