Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-17 / 63. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 17., SZERDA E GYE I TÜKÖR Jászfényszaru A TELEPÜLÉS külterületén vasárnap, kora este egy autóban utazók rálőttek egy őzre, majd tovább hajtottak. Később visszamentek a helyszínre, az állat tetemét kocsijukba rakták, és mint akik jól végezték dolgukat hazafelé, Szentlőrinckáta felé vették az irányt. Ám nem jutottak messzire, hiszen állampolgári bejelentés nyomán a rendőrök igazoltatták őket, és autójukból előkerült az elejtett vadállat. A 33 és 35 éves férfiakat előállították, ellenük eljárás indított a rendőrség, mrfk Öcsöd „a VIDÉKI szegénység leküzdésének, a vidék felemelkedésének lehetőségei” címmel rendeznek konferenciát holnap a település művelődési házában. A délelőtt tíz órakor kezdődő eseményen a téma szakértői tartanak előadásokat, rá Szolnok LEENDŐ iskolájukkal ismerkedhetnek a gyerekek és szülők Szandaszőlősön. A Szan- daszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény március 23-án és 30-án délután öt órától tart hagyományos iskolaismerkedő foglalkozásokat, rá Szolnok AMENNYIBEN március 25-én a közgyűlés elfogadja, úgy a helyi önkormányzat az idei költségvetés terhére kilencmillió forinttal segíti a megyeszékhelyen felállított térfigyelő-rendszer működtetését. A városgazdálkodási bizottság ezt a javaslatot keddi ülésén támogatta, mg t/\ /lUZlUti) Szolnok ELŐSZÖR adták át, március 15-éhéz kapcsolódva, a városi ifjúsági díjat. Az elismerésben Szandi Réka, a Széchenyi Gimnázium dráma tagozatos végzős diákja, Gődér Gergő Antal, az Ifjúsági Ház munkatársa és az Ifjúságért Egyesület részesült. BGV Tiszakiirt a településnek több beadott pályázata is elbírálásra vár. Egyiket a közelgő falunap támogatására, a másikat a ravatalozó felújítására, a harmadikat pedig az általános iskola akadálymentesítésére adták be. Amíg a döntésről az értesítés megérkezik, igyekeznek a tavaly elnyert pályázataikat megvalósítani. NG SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Hamarné Fehér Irén bízik benne, hogy sikerül megfelelő körülményeket teremteni 13 éves fia, Bálint gyógyulásához Szájmaszkban éli életét szervátültetés A ház alkalmatlan a fiú megfelelő gyógyulására Két és fél évi várakozás után január közepén életmentő műtéten esett át az abádszalóki Hamar Bálint. A hatgyermekes, egy szülés családban nevelkedő 13 éves kisfiú gyógyulásához azonban egyelőre nem megfelelőek az otthoni körülmények ■ Pólyák Adrienn — Bálint 2003 óta beteg. Először lépnagyobbodást diagnosztizáltak nála, majd 2005 őszén derült ki, hogy májzsugorodása van, és májátültetésre van szükség. A várólistára 2007 szeptember 11-én kerültünk fel, azóta több riasztásunk is volt, de mivel a fiamnak ritka a vércsoportja, egészen most januárig nem volt megfelelő szerv - idézi fel az előzményeket Bálint édesanyja, Hamarné Fehér Irén. Idén januárban azután két műtéten is átesett a 13 éves kisfiú.- Január 10-én volt az első riasztás, másnap műtötték Bálintot, de kiderült, hogy a beültetett új máj mégsem volt megfelelő. Sokat imádkoztam, ami meg is hozta az eredményt, mert egy héten belül sikerült megfelelő májat találni, amit beültettek a SOTE I. Számú Gyermekklinikán. A második műtét január 17-én volt, és azóta hál’ Istennek jól van Bálint. Csak hát a gyógyulásához nincsenek meg a megfelelő körülmények - mondja az anyuka, aki hat fiúgyermeket nevel egyedül, igen szerény körülmények között. - A havi jövedelmem 136 ezer forint az anyasági segéllyel, családi pótlékkal együtt. Ebből kell kijönnünk hetünknek. Bálint étkezésére is nagyon oda kell figyelni, sok húst, fehérjét, túrót, sajtot, joghurtot, halat kell ennie. Szerencsére jó étvágya van, amióta hazajöttünk a kórházból, hetente egy A jó szándékú emberek segítségére nagy szükség van, mert a családnak április végéig mindenképpen valami megoldást kell találnia. kilót hízik, most már az arca is pufókabb lett kicsit. Ez jó jel. A család jelenleg albérletben él egy régi, erősen felújításra szoruló parasztházban, amely alkalmatlan arra, hogy a beteg kisfiú megfelelő körülmények között gyógyulhasson.-Az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon sok segítséget kaptunk ismerősöktől, a Transzplantációs Alapítványtól, az abádszalóki polgár- mesteri hivatal családsegítő szolgálatától. Pénzbeli gyorssegély, élelmiszer érkezett, de a legégetőbb gondunk a lakhatásunk megoldása. Itt most fával tüzelek, Külön szobában kellene pihennie a betegnek a műtét után legalább fél évig jól ßthetö, szellőztethető, tisztán tartott külön szobában kellene pihennie a szervátültetésen átesett kis betegeknek - mondta el érdeklődésünkre Szalamanov Zsuzsává Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért kuratóriumi elnöke. - A beteget távol kell tartani minden fertőződést lehetőségtől, ami az óvodába, iskolába járó testvérekkel való közös légtérben nem oldható meg. Alapítványunk a gyorssegélyen kívül elsősorban médiakapcsolatit mozgósítva próbálja felhívni a figyelmet a Hamar család nehéz helyzetére, remélve, hogy lesznek olyanok, akik lehetőségeikhez képest anyagilag is tudnak segíteni - tette hozzá az elnök. minden fiúnak ebben a szobában van a ruhája. Ha bejönnek, mindenki felteszi a szájmaszkot, de az ideális az lenne, ha a beteg fiam külön szobában lehetne. Már kinéztem egy két és félszobás házat itt a közelben, ahová a gáz is be van vezetve, Bálint a külön bejáratú félszobában pihenhetne. A megvásárlásához azonban nincs pénzem - sorolja Hamarné.- Az önkormányzat amiben tudott, eddig is mindenben segítette a Hamar családot. Arra azonban sajnos nincs lehetőségünk, hogy a lakhatásukat megoldjuk, mivel jelenleg nincs megfelelő üres bérlakásunk - mondta érdeklődésünkre Abádszalók jegyzője. Ballagó László hozzátette, hogy próbáltak abban segíteni, hogy Hamarné lakáshitelhez jusson, ám ez sem egyszerű. Az Abádszalóki Gyermekekért Közalapítvány most adomány- gyűjtésbe kezdett, hogy segítsen a hat gyermekét egyedül nevelő édesanyán. A jó szándékú emberek segítségére nagy szükség van, mert a családnak április végéig mindenképpen valami megoldást kell találnia. - Ebben a házban április 30-ig lakhatunk, hogy azután mi lesz, hova megyünk, arról egyelőre fogalmam sincs, de erősen hiszem, hogy érkezik segítség - mondta búcsúzóul Hamarné. JE SZATHMÁRY ISTVÁN Viszik a fejünk felől a tetőt elárverezték a házat nemrégiben egy asszony feje felől. Nap, mint nap történik hasonló eset a bankok és a velük társult behajtó, meg ki tudja milyen cégek jóvoltából. Ez az ember Fölöslegessé vált, mehet isten hírével. Több mint hetven- esztendős életéből csupán annyi a fontos, amit megteremtett, téglánként összerakott menedéke csak az érték. Ami most annak az államnak a tudtával került idegen kézre, melynek cinkossága tetten érhető a létbizonytalansághoz és kiszolgáltatottsághoz vezető folyamatban. természetesen voltak, akik segíteni próbáltak az utcára került emberen. Egyre többször hallatja a hangját egy polgári mozgalom az otthonukat vesztettek, kisemmizettek védelmében, de ereje még nem számottevő. Falként áll velük szemben a belőlünk táplálkozó hatalom, a maga erőszakosságával és pökhendi- ségével, mely azt sem átallja megkövetelni a mindenét elvesztett szerencsétlentől, hogy otthonát kitakarítva, tiszta állapotban kell átadnia annak, aki bagóért megszerezte. ha valakinek pedig valami kétsége lenne afelől, hogy ebben az áldatlan történetben kik állnak a nyertes oldalon, azok dilemmáit a mostani eset is segíthet eloszlatni. Ugyanis az árverésen jelen lévő újságírók egyikétől a kótyavetye olyan résztvevője vette el erőszakkal a helyszínen készült fényképfelvételeit, akit nemrégen ítélt el évekre a bíróság erőszakos bűncselekmények elkövetéséért. Visszaszerzésükre pedig az egész eljárás törvényességét vitatok által kihívott rendőrök sem nyújtottak semmiféle segítséget a jogállamiság dicsőségére. Javításra van, felújításra talán lesz majd pénz Részeredményeket hozott az a múlt pénteki helyszíni bejárás, amelyen a Mezőtúrt és Tisza- Fóldvárt összekötő 4628-as út Mezőhék és Mezőtúr közötti szakaszát szemlézték az érintettek: a közútkezelő, a mezőtúri polgármesteri hivatal és a Tiszafóld- vári Coop Zrt. képviselői. Megállapították: az út valóban kritikán aluli állapotban van. A közútkezelő képviselője ígéretet tett arra, hogy mihelyst az időjárás engedi, azonnal hozzáfognak a melegkátyúzáshoz. Végleges megoldást azonban csak a teljes rekonstrukció jelenthet, amire régiós pályázatokból igyekszik forrást teremteni az útért felelős cég. ■ L. M. L. Sáliéi Imrét választották újra kamarai elnöknek Ismét dr. Séllei Imrét választották meg a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Ügyvédi Kamara elnökének. A kamara az elmúlt hét végén tartotta soros közgyűlését, melyen dr. Séllei Imre beszámolt az elnökség utóbbi négy éves tevékenységéről. Ezt egészítette ki dr. Stefkó Katalin titkárnak a kamara elmúlt ciklusban történő gazdálkodásáról szóló jelentése. A közgyűlési beszámoló kiemelten foglalkozott a jövő évek ügyvédi generációjának, az ügyvéd- jelölteknek a foglalkoztatásáról, képzéséről, illetve az ügyvédi felelősségbiztosítás megoldásra váró kérdéseiről. A beszámoló megállapította, hogy a jogi képviselők védőként a törvényeknek megfelelően, jó színvonalon látják el feladatukat. A kamarai tagság fontosnak ítéli az új Polgári Törvény Könyv megismerését, valamint az ügyvédi érdekérvényesítés lehetőségeiről is tárgyaltak. Ezt követően a közgyűlés a következő négy évre megválasztotta tisztségviselőit. Dr. Séllei Imrét 1983 óta nyolcadik alkalommal választották kamarai elnöknek. Helyettesei: dr. Mosonyi Géza és dr. Tóta Áron, a titkár pedig újra dr. Stefkó Katalin lett. Fegyelmi megbízottnak dr. Szegedi Károlyt, a fegyelmi bizottság elnökének dr. Vezsenyi Pétert választotta meg a közgyűlés. ■ Mészáros Géza A tanítvány munkái. Aba-Novák Vilmos tanítványának, Vörös Rozália festő-iparművésznek a munkáiból nyílt kiállítás Szolnokon a híres művészről elnevezett kulturális központban. Képünkön a megnyitón közreműködő Bartók Kórus néhány tagja látható. A Fidesz is elismerte a sajtó munkáját Sajtóreggelin fogadta a Fidesz megyei és szolnoki szervezete tegnap a Szolnokon dolgozó médiumok képviselőit. Mint Szalay Ferenc, a Fidesz városi vezetője beszédében hangsúlyozta, néhány éve már megszokottá vált, hogy a párt ily módon is köszönetét mond a sajtó egész évi tevékenységéért. Mint kiemelte: szolnoki polgármesterként is megerősíti, hogy igazán jó kapcsolat alakult ki az írott és elektronikus sajtóval a megyeszékhelyen. Ekkor adták át a Fidesz sajtónapi elismeréseit lapunk hírportáljának, a SZ0U0N.hu -nak és Major Krisztinának, a Szolnok Tv bemondójának. ■ B. Gy.