Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-28 / 23. szám

5 ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 28., CSÜTÖRTÖK FELSŐ-JÁSZSÁG Kiszorították a bűnözőket? jászdózsa A közbiztonság megteremtéséhez összefogás kell Szükség van a polgárőrökre, de csak a helybéliekkel közösen lehet eredményes a bűncselekmények visszaszorítását célzó munka Megújítanák a művelődési ház előtti parkos teret Kedvező hírek érkeztek a jász- fényszarui pályázatok egyikéről. Győriné dr. Czeglédi Márta pol­gármester elmondta, hogy pá­lyáztak a Petőfi Művelődési Ház előtti park és környezetének re­habilitációjára. Céljuk, hogy olyan közösségi találkozóhellyé alakítsák a par­kot, amely megfelel a település lakói és a kor elvárásainak. Ugyanakkor a zöldterület növelé­sét és játszótérfejlesztést is szeret­nének megvalósítani. Informáci­ók szerint a 50 millió forintos pá­lyázatból 49,6 milliót kapnak a környezet rehabiltációjára euró­pai uniós forrásból a jászfénysza- ruiak. ■ Darázs M. Megkezdték a felújítást a könyvtárban Jászdózsa könyvtára is kapcsoló­dott a térségi könyvtárfejleszté­si projekthez. Az uniós társfi­nanszírozású program része­ként - amely összességében het- venmillió forintos fejlesztésre ad lehetőséget a jászsági könyvtá­rakban — mintegy 5,5 millió fo­rintot költenek el a községi kul­turális intézményre. A fejleszté­sek részeként a könyvtár bővíté­se is megvalósulhat. Zsidei And- rásné, az intézmény vezetője el­mondta, hogy a könyvtárépület egy korábban használaton kívü­li termét újíthatják fel. ■ Nyárra elkészülhet a dézsái könyvtár új helyisége. Ez utóbbi célra 1,1 millió forintot fordítanak amelynek nagy része a tönkrement padlózat cseréjét szolgálja majd. A program zárá­sát a pályázatban október végé­re tervezték, de az intézményve­zető reménykedik abban, hogy már a nyárra elkészülhet a dé­zsái könyvtár új helyisége, amelyben akár olvasótalálkozó­kat, kisebb rendezvényeket is tarthatnak. Az intézményben mindezen túl informatikai esz­közök beszerzésére, nyomtatók, projektorok vásárlására nyílik lehetőség, valamint új számító- gépes nyilvántartási rendszert is bevezethetnek. ■ Banka Cs. A közbiztonságról leg­többször negatív hírek ér­keznek. Még akkor is így van ez, ha a statisztika mást mutat. Az emberek szubjektív közbiztonság­érzete nem egyezik a sta­tisztikával. Jászdózsán úgy tűnik, nem csak az adatok javulnak, de a 1 helybéliek is tapasztal­nak pozitív folyamatokat. Banka Csaba Az emberek általában nincse­nek megelégedve a közbizton­sággal hazánkban, és nincs ez másként a Jászságban sem. Plá­ne nem tesz jót a térség megíté­lésének, hogy egy korábbi elem­zés szerint Jászberény a betöré­sek számát tekintve az ország „legfertőzöttebb” városai között szerepelt. Az elmúlt évi statisz­tika alapján azonban Jászdózsán sokat javult a helyzet. Néhány évvel ezelőtt gyakran lehetett hallani, hogy a faluba érkező „át­utazók” időseket károsítottak meg, lopnak, betörnek. Orosz Tibor, a helyi polgárőr­ség vezetője elmondta, a több mint 50 bűncselekmény ötödét idősekkel szemben követték el, és számos lopást is regisztrálni­uk kellett. - Más településekhez képest persze nem volt alapvető­en rossz a közbiztonság abban az időben sem, viszont a faluban úgy látták az emberek, hogy nem jó irányban indultak el a dolgok, és addig kell tenni, amíg van mód a változtatásra - tette hozzá a polgárőrség elnöke. Egyrészt 125 idős, egyedül élő helybélihez szereltek fel osen- gős jelzőberendezést. Másrészt- a civil lakosság támogatá­sa nélkül a rendőrség munká­ja sem lehet eredményes - mutatott rá Halmai Ferenc, a Jászberényi Rendőrkapitány­ság parancsnoka. -Jászdó­zsa bűnügyi szempontból so­ha nem volt „fertőzött” viszont valóban mutatkoztak évekkel ezelőtt negatív jelek. A rendőr­ség, az önkormányzat, illetve a polgárőrség együttműködé­se nagyon fontos, ahogyan azok a térfigyelő kamerák is, amelyeket felszereltek a tele­pülésen. Ugyanakkor ezek nem érnének sokat, ha a hely­ez akkor csak éjszakánként jár­őrözőpolgárőrök szolgálatát úgy szervezték át, hogy mindig le­gyen nappal is olyan, aki több­ször körbejárhatja a falut. A la­kosság pedig elfogadta, hogy csak úgy lehet valamit elérni, ha odafigyelnek egymásra. - Amíg korábban a bűncselekmények egyötöde idősek ellen irányult, addig 2008-ban már csak egy ilyen esetünk volt, tavaly pedig egyetlen alkalommal sem re­gisztráltunk ilyen cselekményt. béliek mindezt nem támogat­nák. A Jászságban nagyon sok jól működő polgárőrség van, amelyek komoly eredmé­nyeket érnek el Ugyanakkor minden településnek megvan­nak a sajátosságai, például a lakosság összetétele, a földraj­zi elhelyezkedés, az átmenő forgalom aránya. jászdózsán viszonylag zárt közösséget alkotnak a helybé­liek, és szinte nem is beszélhe­tünk átmenő forgalomról sem. Minden településen meg kell találni az adott környezet­ben jól működő modellt. Ráadásul tavaly csak kilenc lo­pás történt egész évben, ami fe­le az egy évvel korábban regiszt­ráltnak - jegyezte meg a polgár­őr, aki egyébként körzeti megbí­zottként teljesít szolgálatot. A helyiekkel beszélgetve egy hölgy elmondta, mindenképpen hasznos volt, hogy megszervez­ték a faluban a közterületek fi­gyelését. - Az sem mellékes, hogy az emberek figyelnek a másikra, a szomszédra, s ha egy számukra ismeretlen érkezik, akkor megkérdezik, kit keres, s esetleg még az autója rendszá­mát is felírják - fogalmazott.- Az is megnyugvást jelent már, ha este hallom, hogy a pol­gárőrök terepjárója elment a ház előtt — nyilatkozta egy másik idős hölgy.- Én azt mondom, hogy nyug­tával dicsérjük a napot - vélte egy dózsai férfi. - Egyelőre azt könyveljük el, hogy volt egy jó év, amikor tényleg észrevehető­en javult a közbiztonság helyze­te. Azt azonban nem tudom meg­ítélni, hogy ez csak véletlen vagy valóban a helybéliek összefogá­sának eredménye. Az igaz, hogy próbálunk odafigyelni a szom­szédokra és az is feltűnik, ha az ismerősök portája előtt idegen autó áll meg - folytatta. MEXSlfiNB Jubiláló kertbarátkor Jászárokszálláson MEGALAPÍTÁSÁNAK 35. évfor­dulóját ünnepli szombaton a jászárokszállási kertbarát kör. A 60 tagot számláló kö­zösség tagjai nagyon fontos­nak tartják, hogy megtanít­sák másoknak is a biogaz­dálkodás fortélyait, és pró­bálják rávenni az embere­ket, hogy hazai gyümölcsöt fogyasszanak. Rendszeresen részt vesznek a település rendezvényein, ahol termé­nyeiket bemutatják és végül díjként ajánlják fel tombola­sorsoláson. Közlekedésfejlesztés a Jászságban január 29-én adja be a Jász­sági Többcélú Társulás a kö­zösségi közlekedés fejleszté­sére irányuló pályázatát. A 440 millió forintos projekt segítségével tizenegy jászsá­gi település fejlesztési el­képzeléseinek egy része (például buszmegállók fel­újítása, építése és közvetle­nül kapcsolódó kerékpár­utak építése) valósulhatna meg, ha sikeresen szerepel pályázatuk. Kulturális referenst alkalmaznak novembertől munkába állt a jászsági kistérség közmű­velődési-múzeumi referen­se. Major Ferencnét válasz­tották e feladat ellátására, aki évekig a jászladányi mű­velődési ház vezetője volt. A Jászági Többcélú Társulás pályázaton nyert pénzt a foglalkoztatásra és a pro­jektre, amelynek első szaka­sza augusztus 30-ig tart. Tanácskoznak a településvezetők pénteken tartja ülését a Jászsági Önkormányzatok Szövetsége Jászágón. A ta­lálkozón a 18 település pol­gármestere többek között meghallgatja a jászberényi rendőrkapitányság beszá­molóját, illetve tájékozód­nak az idei Jász Világtalál­kozó előkészületeiről. SZ0U0N.hu További jászsági hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. A lakosság segítsége nélkül nincs eredmény Újabb vállalkozásokat csábítanának ipari park Ebben a félévben lezárul a több százmilliós fejlesztési projekt A működtetéshez is hitelre lesz szükség Hamarosan elkészül az az üzem­csarnok, amelyet a jászfénysza- rui ipari parkban pályázati pénz­ből és saját forrásból valósít meg a parkot működtető önkormány­zati cég. Még 2007-ben döntöttek arról, hogy a térség gazdasági fejlesz­tésében részt vállalnak és olyan, az ipari park központjában elhe­lyezkedő, közel 1900 négyzetmé­teres üzemcsarnokot építenek, amit később bérbe adnak vállal­kozásoknak. Ideális lehetőség ez elsősorban azoknak a cégeknek, amelyek a térség nagyobb válla­latainak beszállítói. A készülő beruházást mutat­ták be a térség, illetve az ide kö­tődő vállalkozások vezetői szá­Egyelőre még a munkagépeké a főszerep az építkezésen mára kedden délelőtt. Vérségi László, a Jászfényszarui Ipari Centrum Kft. vezetője kalauzol­ta a jelenleg még építés alatt ál­ló üzemcsarnokban az érdeklő­dőket. A 265 milliós forintos teljes költségű csarnok a második ne­gyedévben készül el. Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester később egy konfe­rencián köszöntötte a megjelen­teket, amelyet a helyi Rimóczy- kastélyban tartottak meg. A ta­nácskozáson többek között olyan cégek vezetői mondták el tapasztalataikat a leendő bérlők­nek, akik már az ipari park terü­letén működő vállalkozásokat vezetnek. ■ Darázs Melinda Munkamegbeszélést tartanak ma Jászárokszállás képviselői az idei költségvetés tervezéséről.- Nagyon nehéz év elé nézünk költségvetési szempontból - jelez­te a város polgármestere, Gergely Zoltán. - Főleg azért, mert idén hetvenmillió forinttal kevesebb ál­lami támogatást kapunk az alapte­vékenységeink ellátására. így az oktatási és egészségügyi alapellá­tást jóval kisebb összegből kell biz­tosítanunk. Ráadásul a válság kö­vetkeztében a helyi cégek forgal­ma csökkent, így a helyi adóból származó forrás is kevesebb lesz a város költségvetésében. Ez már számszerűsíthető, közel 30 millió forinttal lesz kisebb a bevétel. Ez igen jelentős összeg, ha azt tekint­jük, hogy a település teljes költ­ségvetése 1,6 milliárd forint körü­li. Bízunk abban, hogy számos si­keres pályázatunk lesz, legalább úgy, mint tavaly. A város működé­séhez és a fejlesztésekhez valószí­nűleg hitelt kell majd felvennünk - tette hozzá a polgármester. Van még egy pénzforrási lehe­tőségük az árokszállásiaknak. Számos olyan ingatlanuk van, amelyet régen nem használnak, s áruba bocsáthatóak lennének. Ennek azonban az a feltétele, hogy azok értékét felbecsültes- sék - ami szintén komoly pénz­be kerül - így ez a lépés is meg­fontolandó. Ráadásul további kérdés, hogy lesz-e vevő az in­gatlanokra. ■ D. M. A I >

Next

/
Oldalképek
Tartalom