Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-20 / 16. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 20., SZERDA MEGYEI TÜKÖR HÍREK Jászberény egy helybeli aszszony gyanútlanul kerékpározott a város utcáján, válltáskáját a bicikli hátsó csomagtartójába téve. Egy útkereszteződésnél vette észre, hogy hűlt helye van táskájának. Ismeretlen ellopta, a benne lévő két szemüveggel, és egy mobiltelefonnal együtt. A kár 160 000 forint. mrfK Jászjákóhalma HUSZADIK alkalommal rendezte meg a Jákó Kertbarát Kör pampuskasütő versenyét. Az egyre rangosabbá váló rendezvény zsűrijében most is szakemberek — Szappanos József mesterszakács és Madarasi Attila Jászberényből - voltak az értékelők az amatőr ízlelők mellett. A tizenhárom pályázó közül aranypampuskás lett Nagy Zoltánná, ezüstpampuskás Szabó Ilona és bronzpampuskás Lukácsi Zoltánná. A népi ételremekek elfogyasztásában segédkeztek a Pomázról és Jászkisérről érkezett kertbarátok és olyan jeles vendégek, mint Juhász György és munkatársa a szolnoki TESZ-től és Járvás István országgyűlési képviselő, ta Szolnok ÚJ IGAZGATÓJA van a szolnoki Cora Áruháznak. Az eddigi igazgató, Pál Balázs 2007 óta vezette az áruházat. Őt most Berke Gábor váltja az áruházvezetői székben. Az új cégvezető hivatalosan pénteken mutatkozik be a Cora kiemelt ügyfeleinek, tj Szolnok AZ AFGANISZTÁNBAN szolgálatot teljesítő magyar katonák táborában feladatot ellátó tűzoltók misszióra felkészítését az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison végzik. Kéthetes elméleti, illetve gyakorlati kiképzésen vesznek részt az érintettek. A tábor 7. váltásának időszakában is két alkalommal kellett beavatkozniuk a elektromos tüzek miatt, mindkétszer sikerült rövid idő alatt megfékezniük a lángokat — írta a Honvédelem.hu. ta Tiszajenő E-OH alkalmazottnak adták ki magukat azok az elkövetők, akik egy helybeli lakos házánál hétfőn délelőtt megjelen- tek. Az idős asszony beengedte őket, azonban az elkövetők elterelték figyelmét és elloptak tőle közel félmillió forint értéket, pénzt és arany ékszereket, mrfk SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. A rendőrök a kislánynak már csak a holttestét találták meg a temetőben. Az eset 1983-ban nagy port vert fel. Képünk illusztráció. Az eladott lovak hazatértek esetek Szűcs Zoltán egy gyerekgyilkosságról is emlékezett Huszonhét év igencsak hosszú idő a rendőri szakmában, főleg, ha azt az ember bűnügyi vonalon tölti el. Az elmúlt V majd három évtized legemlékezetesebb eseteit a megyei rendőr-főkapitányság leköszönő bűnügyi osztályvezetője, Szűcs Zoltán alezredes osztotta meg lapunkkal. 'Németh'Gergő“ Szűcs Zoltán 1983, március 15- én szerelt fel három társával nyomozóként a Szolnoki Rendőrkapitányság állományába. Első rendőri éveiről sorozatunk első részében már mesélt. Az alezredes első „szakterülete” az alkalmi lopások köre volt. Ekkoriban nagy divat volt a színesfémlopás. Gyakorlatilag mindent loptak. A telepek még állami kézben voltak, így a fémleadás követhető volt, sok tolvajt meg lehetett így fogni. Volt azonban egy olyan csapat, akik kikerülték ezt az „állomást”, ugyanis Abonyban maszek öntödét működtettek. A lopott vasat, fémet itt olvasztották be, majd azon jó pénzért egy ismert cégnek legálisan értékesítették. Őket Szűcs Zoltánék 1984- ben buktatták le. —Persze ennél sokkal nagyobb ügyek is voltak—emlékezett visz- sza az osztályvezető. — 1983 év végén nagy médiafigyelmet kapott egy gyermekgyilkosság, amit a szolnoki temetőben követtek el. A ködös-havas időben mi rendőrök, valamint civil segítők kerestük a kislányt nagy erőkkel, akinek már csak a holttestét találtuk meg a temetőben. Az üggyel kapcsolatban egy általunk már jól ismert személy került a képbe. Azt a feladatot kaptuk, találjuk meg és vigyük be kihallgatásra. A férfiról azt kellett tudni, hogy minden hájjal megkent alak volt. Bevittük, őriztük. Időközben felmerült a kérdés bennünk, hogy a kislány lehetséges gyilkosát hoztuk be és őrá kell-e vigyáznunk. Később kiderült, nem ő volt az elkövető. Szűcs Zoltánéknak a '80-as évek közepén az állatlopások is sok munkát adtak. — Egy libatelepről jelentős mennyiségben tűntek el a szárnyasok - idézte fel a történetet. - Figyelőszolgálatot szerveztünk éjszakánként, amiben önkéntes segítők is részt vettek. Jó néhány éjszakát töltöttünk kinn az árokparton lapulva, de semmi gyanúsat nem észleltünk. Furcsa mód azonban, amikor nem mentünk ki figyelni, újrakezdődtek a lopások. Végül arra jutottunk, hogy segítők nélkül megyünk ki, és láss csodát, ez meg is hozta a várt eredményt. Három embert fogtunk el, az egyikük pont „belsős" volt, azaz önkéntes segítőként vett részt a figyelőszolgálatban, így tudta, mikor állunk lesben. Az alezredes még élénken emlékszik egy fura esetre. 1986 őszén egy bácsi lovat akart venni egy vásárban. Az eladó agyba- főbe dicsérte a portékáját, s az alkudozás nyomatékosításként pálinkázásra invitálta a vásárlót. A felesek egymás után csúsztak le, majd végül a férfi két lovat vásárolt. Másnap reggel aztán rémülten látta, a portékának se híre, se hamva. Lopásra gyanakodott. A nyomozók kiderítették az árus kilétét, akinél megtalálták a paripákat. Kiderült, a jószágokat nem lopta el: az állatok a saját lábukon tértek vissza gazdájukhoz. Később arra is fény derült, hogy ez volt már a hatodik alkalom, amikor a két ló után felvette a vételárat, majd azok visszamentek hozzá. Szűcs Zoltán sok bűnügy felderítésének részese volt Maga rendezte csoportokba a körözéseket SZŰCS ZOLTÁN 1985-ig foglalkozott az alkalmi lopásokkal, majd a körözési vonalat vette át. Az ország rendőrőrseiről befutó személy- és tárgykörözések koordinálása volt a feladata. Ezekből talán mondani sem kell, hogy több száz érkezett be naponta, amit számítógépek híján manuálisan kellett csoportokba rendezni. Ennek az volt a nagy előnye, hogy pontosan képbe kerültek, hogy a kapitányság illetékességi területén hol, milyen esetek történnek. ■ A telepek még állami kézben voltak, így a fémleadás követhető dolog volt. JEGYZET ^ P V. •' 1 t Lg. SZATHMÁRY HÉL JR ISTVÁN r ígéretekben térdig járnak a nyugdíjasok mindig fölértékelődnek választások előtt. Számukból, helyzetükből, korukból adódóan ígéretes célközönségnek számítanak. Az sem közömbös a pártok számára, hogy nagyobb arányban járulnak az urnák elé más korosztályoknál. Nem fukarkodik hát senki sem a feléjük tett ígéretekkel és fenyegetésekkel. Mert a kettő általában együtt jár. Egyszerre zúdul rájuk az adott párthoz köthető ragyogó jövőjük képe a másik részéről súlyos sötét lepel lebegtetésével. Sokaknak végül fel sem tűnik, hogy valójában milyen csúfos játékot űznek velük. az ellenfél lejáratása önmagáért beszél, minősíti a kiagyaló pártot, de az ígéretekkel máshogy állunk. Nem világos, kiéből ígérnek a politikusok gyakran megalázó alamizsnát. A sajátjukból biztosan nem. Egyértelművé kéne már tenni, hogy az idősek nem kegyelemkenyéren élnek, nem is a politikusok tartják el őket szóvirágokból. Munkás éveik során termelt, erre félretett javaikat várják vissza az államtól. Igaz, ezt ellopták az elmúlt évtizedekben. Elment többek között a nemzetközi munkásmozgalom támogatására, de visszajárna nekik úgy, hogy tisztességes életet élhessenek belőle. Választási ígéretek nélkül is. MÁSRÓL KELLENE többet beszélni és nem csak választáskor. Például arról, hogy ki mit tud azért tenni, hogy valóban legyen miből kifizetni a nyugdíjakat. Hogy legyenek elegen, akik meg- termelik újra azok fedezetét és kerüljön ehhez tisztességes munkájuk is. Vagyis azoknak a nemzedékeknek a jövőképét kellene az időseknek szóló ígérgetések helyett újra megteremteni, akik boldogulásától függ az előttük járó korosztályok léte és biztonsága is. Az érszűkület ellen Nashwan-Parasound"* eljárás Már az ország egész területén elérhető Gyerekkorunk óta hallhatjuk azt, hogy mindennél fontosabb az egészség. Sajnos ezt csak akkor fogadjuk el tényként, amikor már elveszítettük azt. Életformánkkal megelőzhetjük sok betegség kialakulását. Bizonyított tény, hogy az érrendszeri betegségek, melyek közé tartozik az érszűkület is, ma Magyarországon a halálozási statisztikákban az első helyen állnak, így korai felismerésük és kezelésük mellett a megelőzésükért is minél többet kell tenni! Több tényezőtől függ az érszűkület kialakulása, mint például a helytelen táplálkozási szokások, a magas vérnyomás, a vérben keringő, a normális értéket maghaladó anyagok magasabb vérszintje, mint például a cukor (cukorbetegség), vagy koleszterin. A verőerek falán lerakodó káros, zsírtartalmú anyagok először az erek falának megvasta- godását, rugalmatlanná válását, majd elmeszesedését okozzák. A dohányzásnak is kiemelt a szerepe az érszűkület kialakulásában. Napjaink rohanó világában a tényleges és rendszeres mozgásra csak igen kevés vagy egyáltalán nem jut idő, ezzel is elősegítve vérkeringésünk lassulását Ezekltől a rizikófaktorokból több, gyakran egyszerre jelentkezik még jobban növelve romboló hatásukat. De ezek ellen lehet tenni. Vannak olyan tényezők amelyeket sajnos nem lehet elkerülni, de hatásukat csökkenteni lehet, ilyen a halmozódás (örökletesség) és a kor. Az érszűkület azért is alattomos betegség, hisz panaszt csak akkor okoz, amikor már nagymértékű a szűkület Ezért fontos a rizikófaktorok csökkentése, megszüntetése valamint az esetlegesen bizonyos időszakonként elvégzett állapotfelmérő ellenőrzés, mely pár perces fájdalommentes műszeres vizsgálatot jelent Dr. Khaled Nashwan, sebész-feltaláló egy olyan eljárást talált fel mely egyedülálló a maga nemében. A fizioterápiás készülék infra, ultra- és hallható hang kibocsátásával a mellékereket funkcióátvételre készteti a beszűkült érszakasz környékén. Ezáltal a betegségre jellemző tüneteket, mint például a bizonyos távolság megtétele után jelentkező vádli, comb és fartájékon fájdalmat, görcsöt, zsibbadást enyhíti vagy megszünteti a betegek döntő többségénél. A keringés fokozódásával melegebb, élénkebb színűvé válik a végtag. A kúra mindössze 20 napot vesz igénybe. A kezelés fájdalommentes, a test megnyitása nélkül történik. A sebész feltaláló már több, mint 25 nemzetközi díjat nyert e nagyszerű találmányával, 2006- ban ő volt az év feltalálója Magyar- országon. Minden megyeszékhelyen, így többek között Szolnokon is elérhető. ▲ A vizsgálat és a kezelés is fájdalommentes TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS: WWW.MEDHUNGARY.COM, 06-30/595-4344, 06-20/327-6835, 06-70/290-3216, 09-72/551-714 t I-t t