Új Néplap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-22 / 299. szám
12 TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2009. DECEMBER 22., KEDD A középkori város feltáratlan terület interjú Büszkék vagyunk Szolnok múltjára, ennek ellenére mégis keveset tudunk róla Szolnokon gyerekcipőben jár a városi régészet. Ahhoz, hogy ez változzon, szemléletváltásra van szükség, véli dr. Kertész Róbert, a Damjanich János Múzeum régésze. Pólyák Adrienn- Mi az oka annak, hogy például Esztergommal szemben Szolnokon még mindig nem fordul elegendő figyelem a város régészeti értékeinek feltárására?- Többféle okra is visszavezethető ez az állapot. Egyrészt nem alakult ki ennek a hagyománya. Mindenki tudja, hogy jelentős hely Szolnok, már all. században ispánsági központ volt. A török időkben megint felértékelődött a szerepe, várat építettek, a várost is palánkkal erősítették meg. Ismerjük, hogy hol volt a középkori város és a vár, továbbá tudjuk azt is, hogy fontos helység volt Szolnok. Ennek ellenére mégsem alakult ki a városi régészet a megyeszékhelyen. Annak idején talán nem képviselték a régészeti érdekeket olyan határozottan. Például Esztergomban, Székesfehérváron vagy éppen Szegeden, ha egy útjavítás van, kiásnak egy csatornát, abban a pillanatban odamegy a régész és feltár akár fél négyzetmétert is. Máshol sem egyszerű a helyzet. Itt van a győri főtér felújításának példája, ahol ugyancsak próbálták elsumákolni a régészeti feltárást a munkák megkezdése előtt. De nem kell messzire mennünk, a szolnoki Kossuth tér felújításakor is elmaradt az előzetes régészeti ásatás. Pedig fel tudtuk volna tárni például a várost övező ároknak és a palánkfalnak az alapjait. Gomba módra nőnek ki a földből a vár területén, a Tisza- parton úszómedencés házak anélkül, hogy régészeti kutatás előzné meg az építkezést, noha ezt a kötelezettséget törvény írja elő. Ez ma még óriási probléma Szolnokon. — Mindezek miatt lehetséges az, hogy a legkorábbi ismert és feltárt építmények az 1500- as évek közepe-vége tájékáról valók? Az árvízvédelmi beruházások előtt végeztek leletmentő ásatásokat a szolnoki régészek, hasonlókra lenne szükség a megyeszékhelyen is — így van. A legkorábbi építmény, ami régészetileg is meg volt kutatva, az 1562-ben épült első Tisza-híd. A következő a várban található, a 16. század második felére keltezhető dzsámi, amelyről már olvashattak a lapban. A harmadik pedig a 16. század legvégén épült második Tisza-híd. Büszkék vagyunk arra, hogy Szolnok első említése 1075-ből való, ám azt nem tudjuk, hogy hol volt Árpád-kori temploma. Sőt, arról sincsenek ismereteink, hogy a 14., 15. vagy 16. században hol állt a templom. A legkorábbi épület tehát a dzsámi, amelyet sikerült rekonstruálni. Sajnos azt kell, hogy mondjam, amíg nem változik a szemlélet Szolnokon, semmit sem fogunk tudni a középkori városról. Pedig lakóépületek mellett az írott források tanúság szerint a törökök itt fürdőt és dzsámit is építettek. Csányi Marietta régész — A dzsámi feltárása sem ment azért simán annak idején.- 1951-ben Kaposvári Gyula múzeumigazgató figyelt fel az épület alapárkaira a várplébánia kerítésének nyugati oldaKaposvári Gyula ásatási pihenőben Ián, de el kellett telnie 22 évnek, hogy ott ásatás lehessen. A Szolnok 900 éves évfordulója körüli felbuzdulásnak volt köszönhető, hogy Kaposvári Gyula bácsi el tudta fogadtatni a potentátokkal, hogy a lakótelepek, vasútállomás építése mellett kell valami a régi Szolnokból is. A terv akkor az volt, hogy készüljön egyfajta műemléki bemutató hely, amelyet látogathatnak az érdeklődők. 1973- ban tehát ásatást végeztek, akkor jött a múzeumba Csányi Marietta, akinek ez volt az első munkája. Vezetésével feltárták a dzsámi nyugati falát és a minaret alapozását. A romkertből végül semmi sem lett, a falakat visszatemették. Furcsa, hogy az ásatás dokumentációját időközben kiemelték és évek óta ismeretlen helyen lappang. így aztán gyakorlatilag feledésbe merült a dolog, és elmaradt a tudományos feldolgozás is. A dzsámi egyébként 1820-ig állt, 1685- től megszűnéséig katolikus templomként működött. A korábbi várplébános, Gacsári Kiss Sándor kanonok úr egy kitűnő Dr. Kertész Róbert SZÜLETETT: 1964. 12. 03., Szentes végzettség: egyetemi diploma, régészet-történelem szak, JÄTE, BTK, Szeged KARRIERÁLLOMÁSOK: 1989. szeptember l-jétől régész a szolnoki Damjanich János Múzeumban család-, nős, felesége Sárkövi Gabriella, a Tiszaparti Gimnázium magyar-angol szakos tanára, három gyermekük van: Lilla (18), negyedikes a Verseghy Ferenc Gimnáziumban, Márton (17) harmadikos a Verseghy Ferenc Gimnáziumban, Richárd (8) másodikos a Belvárosi Általános Iskolában hobbi: búvárkodás, utazás könyvben írta meg a templom történetét.-Ha a tudományos köztudatba nem is került be a szolnoki dzsámi, egy hamarosan megjelenő helytörténeti olvasókönyvben olvashatunk majd róla.- Az önkormányzat megbízásából készül ez a helyismereti olvasókönyv, amelyben én írtam a város 11. és 18. század közötti épített örökségéről szóló fejezetet, s ebben kap helyet a szolnoki dzsámi története is. Az olvasókönyv kiadását nagyon fontosnak tartom, hiszen a gyerekeken keresztül lehet elkezdeni azt a szemléletváltást, amiről korábban beszéltem. A régészet mindenkié, s szerencsére az embereket egyre inkább érdekli a múltjuk. Szegeden vagy Kaposvárott érettségi tétel a várostörténet, s ma már Szolnokon is van erre törekvés. Hadd uútjcml SZ0U0N.hu A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Ajándék a gyerekektől. Az egyik szolnoki pékség egész évben napi rendszerességgel küldött a szolnoki gyermekotthon kis lakóinak a termékeiből. A gyerekek tegnap az önzetlen támogatást megköszönték saját készítésű kis karácsonyi ajándékukkal a tulajdonosnak. _____________Tv-notesz__________________________ Sz omorú csillag született Végre! - mondhatnánk -, nem kell már tovább izgulnunk azért, hogy vajon megtalálja-e Dániel azt az igazit, akit állítólag keres, és hogy ki is lészen majd a kiscsillagok közül is az az egyetlen, a legnagyobb., aki a csillogás mellé megkaphatja a milliókat meg a kocsit is, mely a győzelemmel együtt jár. Nem, mert immáron megszületett mindkettő, és ennek akár örülhetnénk is. Én azonban felhőtlen boldogságot mégsem érezek, legfeljebb az egyik esetben annak örülök nagyon, hogy véget ért a Benkő- cirkusz, túl vagyunk rajta, melyet az utóbbi idők leghazugabb műsorának tartok, amelyben feleségkereső „hősünkről” sohasem lehetett tudni, mikor beszél őszintén, és mikor pedig csak hamukál, mímeli az őszinteséget, s űz csúfos játékot a szerelemmel is, ami aztán egy istenkísértéssel is felér. Ami pedig a Csillag szüleüket illeti: ilyen szomorú csillagot még alig látott a világ, mint amilyen most született. Aki amikor énekel, mert dalos, végtelenül sanyarú képet vág hozzá, s még könnyeket is ejt igencsak rendre... S bizony a zsűrinek is az a legnagyobb gondja, hogy is vigasztalhatná meg őt, hogyan hozza ki a bánatnak és a szomorúságnak abból a mély gödréből, hogy mégiscsak magára találjon. (Még a hibájától is eltekintenek, lásd a döntőbeli tévesztését.) Persze dalait is úgy választja, hogy lehetőleg kiélhesse az ő nagy- nagy szomorúságát, amire aztán még talán rá is játszik, hogy így keltsen minél nagyobb szánalmat maga iránt, s váltja is át akár rokonszenvre. Essen csak meg a szívünk rajta, hogy annál jobban szeressük, s a bírálóké is! Sikerül is úgy meghatnia őket, hogy az első helyre teszik. Mi tagadás, nem tapsoltam, amikor a végén az ő nevét — Tabáni István — húzták elő a borítékból. Szívesen hallottam volna a döntőbeli négyesből egy másikat, a Csikó Szabolcsét, a táncos lábú szabolcsi legényét, aki soksok örömet szerzett nekünk egyre jobban kibontakozó tehetségével, és derűt fakasztó mosolyával, mely soha nem tűnt el az arcáról, s valóban bearanyozta nemcsak a televízió egét, de még tán az országét is. Úgy ficánkolt ő a „küzdőtéren”, akár egy önfeledt kis csikó, amikor szabadjára engedik a réten. S milyen ötletes, szellemes, humoros, ahogy „karmesterként” kergeti, üldözőbe veszi a kellemetlenkedő dongót, s csapja le végül épp a legszőrösebb szívű zsűror fején: telitalálat. Őt érzem én igazán a hajdani Ki mit tud?-osok méltó utódának. Hogy nem így döntöttek a szavazók? Úgy legyen! Az azonban semmiképp nem jó, hogy nem tudhattuk meg, miért is voksoltunk, kire, hányán, ami - úgy látszik - már titok is marad mindörökre. És ez oly elszomorító!
