Új Néplap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-22 / 248. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK 3 Uj üzemet adtak át a járműjavítóban beruházás Munkahelyeket teremt a megyeszékhelyen a vasúti kerékpárjavító csarnok MEGYEI TŰKOR A tavalyi, az idei, és a jö­vő évben tervezett új üzemátadással közel ezer új munkahely jött, jön létre a megyeszékhelyen — hangzott el szerdán a Szolnoki MÁV Járműjaví­tó üzemében tartott ünne­pélyes csarnokavatón. Mészáros Géza A MÁV-Gépészet Zrt. szerdán ünnepélyes keretek között át­adta a Szolnoki MÁV Járműja­vító Körösi úti telephelyén az újonnan kialakított kerékpár­javító csarnokát (nem egy bi­cikliüzemről van ez esetben szó, hanem a vasúti kocsikat mozgató, egy tengelyen ülő ke­rekeket felújító csarnokáról - a szerkesztő). Mint arról Zaránd György, a MÁV-Gépészet Zrt. vezérigaz­gatója beszámolt, az új üzem megnyitása része a cég racio­nalizálási programjának, melynek köszönhetően profil­és profitnövekedés is várható. Az eseményen részt vett Csépi Lajos közlekedési szakállamtit­kár (KHEM), Andrási Miklós el­nök-vezérigazgató (MÁV Zrt.) és Szalay Ferenc polgármester is. Zaránd György hangsúlyozta: „Célunk egy olyan hatékonyan működő szervezet kialakítása, amely piaci viszonyok között, komplexen tudja kiszolgálni a MÁV-csoport vasútijármű-javí­tási, -felújítási és -karbantartási igényeit”. A szolnoki MÁV Járműjavítóban kialakított újonnan felavatott kerékpárja­vító csarnokot körbejárták az ünnepségre meghívott vendégek: városve­zetők, az államvasutak elöljárói és a vasúti ágazat beszállító- és szolgál­tató cégeinek, valamint szakképzőműhelyeinek vezetői is Csépi Lajos megjegyezte, a Magyar Államvasutak teljes egé­sze átszervezés előtt áll. így a MÁV-Gépészet Zrt. is. A szakál­lamtitkár annyit elárult, a MÁV- vagyon egy része hamarosan az Állami Vagyonkeze­lőhöz kerül, viszont arra a kérdésre, mi­szerint privatizál­hatják-e az elkövet­kezendő hónapok­ban a MÁV-Gépészetet, sejtelme­sen csak annyit mondott: „az már a vagyonkezelő dolga lesz!”. Szalay Ferenc polgármester be­szédét egészen a város és a vas­útvonal kezdetéig indította. El­mondta, Szolnok nagyvárossá vá­lásában kiemelkedő szerepe volt, hogy 1847 szeptember elsején a város és Pest között építették ki az ország második vasúti pályá­ját: — A megyeszékhely büszke erre, nem véletlenül választotta Szolnok szeptember elsejét a vá­ros napjának. Mindenkinek tud­nia kell, hogy vasút nélkül Szol­nok sem fejlődhetne a napjainkban meg­szokott ütemben. A jelenlegi városveze­tés remek kapcsola­tot ápol a MÁV-val, ezen belül a MAV-Gépészettel, az ágazathoz tartozó svájci cég­gel, a Stadlerrel, illetve azokkal a cégekkel és természetesen a tanintézményekkel, amelyek szorosan kötődnek a vasúti beru­házásokhoz, szállításokhoz, illet­ve a szakmacsoport jövőjét meg­határozó képzésekhez — szögez­te le Szalay Ferenc. ■ Szolnok vezetése remek kapcsolatokat ápol a MÁV-val. Aboiiy a helyi könyvtár techni­kai okok miatt október 27-ig zár­va tart, tájékoztattak a település polgármesteri hivatalában. A könyvtár dolgozói a látogatók megértését kérik, bb Csépa-Tiszasas befejeződött a Kunszentmárton és Tiszaug közöt­ti, 4511-es számú összekötő út felújítása. Több mint 600 millió fo­rintos beruházás keretében Csépa és Tiszasas bel- és külterületén, összesen 18,2 kilométer hosszan újult meg az. útburkolat, gs— ­Jászberény FÉLPÁLYÁS útlezárás­sal tiltakozik ma a Jobbik jászbe­rényi szervezete a 31. számú főút Jászberény és Jászjákóhalma kö­zötti szakaszán. A reggel 8-tól es­te 6-ig tartó figyelemfelkeltő akció­val a szlovák nyelvtörvény és a magyar kormány látszatintézkedé­sei ellen tiltakoznak, dm Mezőtúr A VÁROS egykori, köz- tiszteletben álló tanácselnök-he­lyettese, Füstös Jenő, a városnak ajándékozta több száz értékes kerámiából álló gyűjteményét. A gyűjteményt, a Túri Fazekas Mú­zeumban helyezik el, és a tár­gyaknak helyet adó különtermet november 18-án nyitják meg a látogatók előtt, lml Szolnok összefogtak a romák a hatékonyabb érdekképvisele­tért. Tizennégy szervezet írta alá tegnap azt az együttműködési megállapodást, melynek eredmé­nyeként létrejött a Szolnoki Ro­ma Civil Összefogás. A szervezet elnöke Kállai György, társelnöke dr. Pálfi Miklós és Balogh Ferenc lett. Mint megfogalmazták, az el­múlt években a cigányság integ­rációja nem haladt előre, éppen ezért a választásokhoz közeledve szükség van a hatékonyabb poli­tikai érdekérvényesítésre, u Tiszaföldvár állatkínzás vét­sége miatt indult eljárás egy ti- szaföldvári férfi ellen, aki lakásá­nak nyitott udvarához tartozó al­sóépület gerendájára felakasz­tott egy kb. egy éves, fekete szí­nű kan kutyát. Tettéért akár két évig terjedő szabadságveszést is kaphat az elkövető, mrfk SZOUON.hu További települési hírek olvashatók a SJOU0N.hu hírportálon. TFT-monitor 23,6"* • max. felbontás: 1920 x 1080 pixel • képformátum: 16:9 j • kontrasztarány: 10 000:1 I (dinamikus) I • méret talp nélkül: f 56x34.9x6.7 cm (széxmaxmé) I wVIEDION Univerzális távirányító* • max. 8 különböző audió- és videókészülékhez használható • a leggyakrabban forgalmazott készülékmárkákhoz tartozó távirányítók pótlására • nagy előprogramozott kód-adatbank • 2-soros LCD-kijelző • közvetlen gófhtfdk • beépített joystick • • elemekkel és állólábbal Tesztelve: 8 tintanyomtató és 5 lézernyomtató 2009/3. szám Színes lézernyomtató CP1514n* • kitűnő fotónyomtatási minőség image REt 3600 (600 x 600 dpi) • nyomtatási sebesség: színes: 7 oldal/perc, fekete-fehér: 11 oldal/perc • 96 MB memória • High-Speed USB 2.0-csatlakozás • extrém halk 49 dB(a) • hálózati* és USB-kábellel, egy-egy színes ^ tintapatronnal cián. magenta. sárga és fekete színekben, ^**55; CD-vei, rövidített haszná- / **«0 lati utasítással, kimeneti- / fiók meghosszabbítással l • méret: 39,9 x 45,3 x 25,4 cm \ (szé x mé x ma) i WATi] touted! /darab Külső merevlemez 2,5” 500 GB* • extrém kicsi és nagy teljesítményű • SOOGBtárhely^^^H 2 999 Ft/db 22 990 Ft/db /darab 59990 59 990 Ft/db Felépítése megegyezik a HP Color LaserJet CP1515N modette A 2009/03-as számban tesztelt. | Citromos forróital* értékes citromlevet tartalmaz, C-vitaminnal és magnéziummal 20xK)g/csomag egy fontos vitamin, amely különösen a hideg évszakokban elengedhe­tetlen immunrendszerünk erősítéséhez. Erős fizika és szellemi igénybevétel esetén a szervezetnek megfelelő mennyiségű magneziumra van szüksége, amely egyúttal az energia-anyagcserét Mikroszálas viszkóz padlótisztító kendők, duopack* rendkívül nagy szívóerővel méret: kb. 40x50 cm ^ 2 darab/csomag /doboz 1129.57 Ft/kg Aroma fürdősó* tengeri só a kellemes fürdőélményért • Active & Sporty, • eukaliptusz, • zöld tea vagy • wellness 1150 g/doboz /csomag áá95 Ft/kg 6A9.50 Ft/db /darab Zitrone Szalvéta egyszínű' méret: 40 x 40 cm 50 darab/csomag Karácsonyi lámpás* porréteges vagy lakkozott, beltéri vagy védett kültéri területen történő használatra, különböző színekben és formákban 1 darab vagy 2 darabos szett 5 Á99 Ft/db Vérnyomásmérő* felkaros méréshez, automatikus felpumpálás és levegőleeresztés, nagy LCD-kijelző. egyszerű kezelés /darab/srett Karácsonyi süteményes doboz, 3 részes* kerek vagy szögletes formában 3 darab/szett t /szett Adventi gyertya* • kis hasáb, csillag formájú vagy hasábgyertya: 2 darab vagy 4 darab/csomag vagy • hosszú gyertya: csavart vagy sima. ÉÉÉ Él 3 darab vagy 4 darab/csomag 2999 7,98 Ft/db /csomag 1199 Ft/szett /csomag 2.91 Ft/db Balzsamos papír zsebkendő* méret: 21 x 21 cm. 24 x 10 darab/csomag 1Á9.50/99 67/74,75 Ft/db tájékoztató IÓTÁILÁS „Mi-hunqary.hu 56 x Ajka • Baja • Balatoniad* • konyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kar. • Budapest, XVI. kar. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • DunaftUdvár • Dunaharauti Dunaújváros • Esztergom • Érd • Fát • Gárdony • Győr • új! Győr, Mészáros-Fehérvári út 5. • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztatok • Hatvan Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • KazJncbardka • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárba • Mbkok • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x Paks • Pápa • Pécs • Pttiscsaba • Siklós • Siófok • Sopron • Szagod • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg VERS Pesti József A vulkán peremén Maradt erőnk, még fellobog a vérünk, követelünk, nem sírva kérünk. Felvonulunk, béklyózva is kiállunk, MI, fenyegetőn vallunk: kiáltunk. A mi célunk, nem az odavetett morzsák, amik a vad vöröst hófehérre mosnák. A mi utunk, a vég — s meghitt csillagok, biztos lépéseinken az ég felragyog. Maradt erőnk, még fellobog a vérünk, a tankjaikkal szembenézünk. * * * * A verset a szabadság- harcosok terjesztették Budapesten a forradalom napjaiban. Tisza-tavi tervek: lelátó épülhet Kunmadarason Áttekintette a jövő évi nagy ren­dezvények tervét a Tisza-tavi Re­gionális Idegenforgalmi Bizott­ság (RIB). Godó Fajos, a testület elnöke elmondta: a térség ki­emelt rendezvénye lesz 2010- ben is a Tisza-tó napja, melyet harmadik alkalommal rendez­nek meg. Emellett a Tisza-tó térségének a legnagyobb tömegeket megmoz­gató eseménye a kunmadarasi Drake Bike motoros bajnokság.- A tavalyi rendezvény után egyre nagyobb az érdeklődés és a befektetési kedv is - mondta az elnök -, így tárgyalások foly­nak arról, hogy a versenypálya mellé egy lelátó épüljön, s a fu­tamok számát is növeljék. Kiemelt rendezvénye lesz még a térségnek a Mozdulj Tisza-tó, mely a tömegsport népszerűsíté­sét vállalta. Ezt is támogatja a Regionális Idegenforgalmi Bi­zottság, hiszen a sportolási lehe­tőségek megteremtése és széle­sítése továbbra is az egyik leg­főbb célja a tó látogatottságáért dolgozóknak. ■ t < 4 >

Next

/
Oldalképek
Tartalom