Új Néplap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-22 / 248. szám
4 KISÚJSZÁLLÁS ÉS KÖRNYÉKE ÚJ NÉPLAP-2009. OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK Karakas Ildikó és nagynénje negyven éve vár az aszfaltúira. Utcájukban a sarat végre valahára felváltja a szilárd burkolat. Sár után aszfaltjuk lesz! építés A legrosszabb állapotú utcákra jutott csak pénz HÍRSÁV Tizenötmillióból új öltözőt alakítottak ki mivel a kisújszállási önkormányzat nem nyert támogatást a sportpályánál öltözők felújítására, a képviselő-testület most önerőből valósította ezt meg. A sportpálya mellett egy régi épületet alakítottak át öltözővé, ahol már külön helyet kaptak a hazai és vendég focisták, az ifi játékosok és a játékvezetők, valamint szertárat is kialakítottak. A 15,3 milliós beruházással az épület és környezete is megszépült. Gyalogtúráztak a kenderesi diákok a kenderesi Apáczai Csere János Általános Iskola diákönkormányzata havonta szervez sportnapot. Szeptemberben a diákok kikerekeztek a Bánhalmánál lévő halastóig. Az októberi program pedig egy kiadós gyalogtúra volt. Szerdán tanítás után a több mint tíz kilométeres túrát a 4-8 osztályosok közül hetvenen vállalták, nevelőikkel. Háziversenyre készülnek a kisúji fogathajtók a kisújszállási Fogathajtó Egyesület október 24-én 10 órától az egyesület tagjai részére háziversenyt szervez a Horváth-tanyán. Itt a 10 órás megnyitó után délelőtt pónifogatok kettes és egyes fogatok akadályhajtása lesz, 14 órától pedig a pónifogato- sok, a kettes és egyes fogatok lovasai vadászhajtásban mérhetik össze tudásukat. Országos döntőbe futották be magukat a kenderesi Apáczai Csere János Általános Iskola csapata is részt vett kedden Szolnokon a mezei futóverseny megyei döntőjén. Az iskola felső tagozatos fiai nagyon jól szerepeltek, többen egyéniben is az élmezőnyben végeztek. Ezzel a szép eredménnyel a csapat kivívta a jogot arra, hogy ott legyen a gödöllői országos döntőn. SZ0U0N.hu A térség településeiről a SZ3U0N.hu hírportálon olvashatnak. — Már több mint negyven éve várunk arra, hogy itt, a kisújszállási Báthori utcában eltűnjön a sártenger és végre aszfaltút legyen — mondja Karakas Ildikó. Daróczi Erzsébet Hiszen volt, amikor a nagy sártól autóval nem is lehetett ide bejönni. Az úttükör kész, hamarosan jön rá az aszfalt, amire oly rég várunk.- A házban, mely még a déd- szüleimé volt, most három család lakik. Én, a nagynéném és a harmadik részben az unokájáék - mondja Karakas Ildikó. — Míg nem volt bent a lakásban a gáz, addig fával és olajjal fűtöttünk. Elég volt behozni sáros időben az udvarra a fuvarosnak a tűzifát vagy az olajat! Amikor a család legkisebb tagja megszületett, akkor is olyan nagy eső volt, hogy autóval nem is lehetett itt közlekedni - emlékszik vissza Ildikó. — Egyébként az elmúlt években többször gyűjtöttünk aláírást, hogy legyen végre itt is kövesét - veszi át a szót nagynénje, Zilizi Tiborné. - 1964 óta lakom ebben a házban, elmondhatom, negyven, év. .után megértem, hogy kövesutunk lesz. Nagyon örülök neki, hiszen így könnyebben tudnak autóval bejönni majd ide a lányomék is, ha meglátogatnak. Nyugdíjas éveimben a családom jelenti a boldogságot — mondja Erzsiké. — Az utcánkban egyébként sok az idős em- A VÁLASZTÓKÖRZETEMBEN eV elején felmértem a balesetveszélyes járda- és útszakaszokat - mondta Gönczi Károly képviselő. - Mivel a város lehetőségei végesek, a körzetemben rangsorolni kellett a feladatokat. A Báthori utca aszfaltozása azért is volt fontos, mert ott idősek, I mozgássérültek is lakbér, gyermekes család, akiknek biztonságot is jelent majd ez a kövesút. Kisújszálláson most egyébként nagyon sok utcában folynak munkák, így az elmúlt napok esős időjárása miatt a sárral sok helyen kell megküzdenie az ott lakóknak és a kivitelezőknek is. Az utak, járdák építése, javítása mellett ugyanis folynak a csatornázási és az ivóvízminőség-javí- tó program munkálatai is. Á Nagy Imre utcában Kis Ta- másné háza előtti részen javították a járdát ottjártunkkor. Erzsiké néni tíz éve lakik itt, s épp a piacról jött haza, amikor megszólítottuk. —Egy kicsit bosszankodok a késői időponton, jó időben könynak. A járdák esetében is igyekeztem a legbalesetveszé- lyesebbek javítását elvégeztetni. Jövő évre maradt néhány zug és utca aszfaltozása és pár száz méter járdajavítás. Az az utca ahol én is lakom, csak jövőre lesz leaszfaltozva, addig marad a zúzottkő, mert erre már nem volt pénze a városnak. Adatok Kisújszállás útjairól Kátyúzásra kerülő utak 39 db Földutak rendbetétele 9 db Új aszfaltréteg az útra 7 utcában Megújuló útfelület 16 ezer négyzetméter Megújuló járdaszak. 3700 négyzetméter A beruházás összege 227 millió forint Újabb parkolók, utak építése 69 millió Ft 6 út felújítására pályáznak 328 millió Ft FORRÁS: KISÚJSZÁLLÁSI ÖNKORMÁNYZAT nyebb lett volna a munka, mint ebben a hidegben - mondta az idős asszony. — Annak azonban nagyon örülök, hogy végre kijavítják előttem is a balesetveszélyes betonjárdát. Mivel néhány tízméterrel arrébb egy élelmiszeráruház van, az utca másik felénél pedig rendelő, így sokan járnak mindennap ezen a járdán. Mostantól nem kell kimenni a köves- útra a babakocsit toló anyukáknak sem, mert sima lesz a járda. A városban az autósoknak is sok bosszúságot okoznak a rossz állapotú utak, a kátyúk. A településen most három szakaszban kezdődött útfelújítás. Először a legrosszabb állapotban lévő utakat kátyúzzák, illetve a földuta- kat is kijavítják. Vannak olyan szakaszok, amelyeket foldozás- sal már nem lehet kijavítani, így azok új aszfaltréteget kapnak. Emellett folynak a járdajavítási és -építési munkák is. A képviselő előtt most sem lesz aszfaltút A jó dolgokat szeretné továbbvinni Posztós Zsolt lett október 19-től a kisújszállási Erzsébet Gyógyfürdő vezetője. A Kisújszállási Vízmű Kft. által üzemeltetett fürdőben tíz-tizenegy fő az állandó dolgozói létszám, mely a nyári időszakban kiegészül több szezonális munkatárssal. Posztós Zsolt eddig csak termelői területeken dolgozott és azt irányította, mellette évek óta szervezte és persze ezután is szervezi majd a helyi lovasversenyeket. ■ Azon leszek, hogy a vidéki vendégek mellett még több kisújszállási lakos is kfiöjjön a strandra. A fürdő és az ott működő gyógyszolgáltatás területének az irányítása most új feladat a számára. Mint elárulta, a váltásnak azonban lányai, Erika és Edina nagyon örültek, hiszen így többet lehetnek együtt édesapjukkal. A lányok egyébként évek óta a kisúji és több megyebeli fogathajtó verseny jeles és sikeres indulói. Posztós Zsolt Posztós Zsolt még csak pár napja dolgozik új munkahelyén, de a kezdése zökkenőmentes volt. — Hál istennek a munkatársaim mindegyikét korábban is ismertem, van, akivel évtizedes az ismeretségünk, így nem okozott gondot a fürdőben a hétfői munkakezdésem. Remélem, hogy ez a későbbiekben is így lesz — mondta. — Úgy gondolom, fontos, hogy az eddig jól bevált dolgokat megtartsam de nyitott vagyok minden új dologra is, legyen az nyári vagy téli program. Az elődöm által jól bevezetett családi napokat, főzőversenyeket és focibajnokságokat én is tervezem. Mivel a gyógyászati rész is nemrég indult, ennek a megismertetése lesz a közeljövőm fontos feladata. Azon leszek, hogy a vidéki vendégek mellett még több kisújszállási lakos is kijöjjön a strandra rendszeresen, hiszen a gyógyvíz adott, azért nem kell máshová utazni. ■ A kisújszállási lányok oltását a város fizeti Az új influenza elleni vakcináról napjainkban sokat hallunk, a HPV - a humán papilloma vírus elleniről azonban keveset, annak ellenére, hogy az emberek több mint fele átesik ezen a fertőzésen. A vírusok nagyon változóak: van, amelyik szemölcsöket okoz, de rákos elváltozásokhoz is vezethet. Ezek közül leggyakoribb a méhnyakrák, melyet évente 1200 nőnél diagnosztizálnak. A vírusok ellen már két éve kapható a védőoltás, melyért a patikákban közel 90 ezer forintot kell fizetni. De nem a kisújszállási lányoknak! - tudtuk meg Tán Esztertől, a polgármesteri hivatal intézményi osztályának munkatársától. Ugyanis az önkormányzat úgy döntött, hogy minden 1995. január 1-je után született, jelenleg 7. és 8. osztályos kisújszállási lánynak beadatja a védőoltást, melynek költségét a város állja. Ehhez mindössze az kell, hogy a szülők eljuttassák beleegyező nyilatkozatukat a védőnői szolgálathoz. Az oltásról a kisúji védőnők és gyermekorvosok október 28-án 18 órától a művelődési házban tartanak egy fórumot, ahol a szülők feltehetik az oltásról kérdéseiket. Az első oltást idén novemberben, míg az utolsót 2010. májusában kapják meg az érintett lányok, a teljes védettség csak ezután alakul ki. ■ Mire készül most? Baloghné Judit - lovasíjász A kisújszállási Baloghné Horváth Judit gyógymasszőrként dolgozik, de nevét lovasíjászként is ismerik. Mondhatni belecsöppent ebbe, hiszen gyerekkora óta ez vette körül édesapja, Horváth György nagykun főkapitány tanyáján. — Nővérem egyáltalán nem, de én és Györgyi húgom ahogy lehetett, versenyezni kezdtünk - mondja Judit. Aztán jöttek a sikerek. Judit a csúcson abbahagyta és a bírói asztal nál jegyzőkönyvvezető lett. Később még fontosabb feladata lett, hiszen három éve megszületett kislánya, Eszterke. Tavaly férjével egyetértésben Judit saját lovat vásárolt és a tanyán naponta foglalkozik Myrával, a 9 éves kancával. Először csak a bandérium Baloghné Horváth Judit által előadott huszártáncra gyakoroltak, majd idén a zánkai nemzetközi lovastalálkozón bemutatózott vele. A szeptemberi lovasíjász versenyen pedig tíz év után Judit újra nyeregbe ült.- Hú, nagyon izgultam - emlékszik vissza, a korábbi legjobb eredményem 64 pont volt, most 50-et tűztem ki, amit sikerült túlteljesítenem. Elégedett vagyok magammal, nagyon boldog voltam, amikor kislányom a pálya széléről biztatott és tapsolt nekem. Judit a hét végén újabb feladatra készül, indul a fogathajtó versenyen. - Myra ugyanis annyira tökéletes ló, hogy ezt is megpróbálom vele - mondta. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! DAROCZI ERZSÉBET a Karcagon, Kisújszálláson, Kenderesen, Berekfürdőn, Kunmadarason élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, tárcsázza a 30-6474726-os telefonszámot! a vízpartok , ;C..