Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-22 / 222. szám
SPORT UJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 22., KEDD Kiséren mentőt kellett hívni a pusztamonostori játékoshoz A Jászkisér együttese kiélezett, nagy csatában 1-0-ra legyőzte az addigi listavezető Pusztamonostor gárdáját a hét végi fordulóban. A találkozó azonban mégsem emiatt marad emlékezetes a csapatok, illetve a meccset a helyszínen végigszurkolók számára. A lefújás utáni izgalmakról azonban érthető okokból valamennyien szívesen lemondtak volna. — Már véget ért az összecsapás, a játékosok nagy része a zuhany alatt állt, mikor nagy riadalom történt a vendégek öltözőjében - tudtuk meg a hazai gárda technikai vezetőjétől, Szentpéteri Károlytól. — A monostoriak Muhari János nevű játékosa, aki egyébként végigjátszotta a kilencven percet, rosszul lett fürdés közben, elkezdett zsibbadni a keze és rángatózott. Természetesen azonnal mentőt hívtunk. Szerencsére Jászkiséren van mentőállomás, így gyorsan megérkezett a segítség. A szakszerű orvosi ellátásnak köszönhetően a játékos jobban lett, így nem kellett kórházba szállítani, hanem csapatával hazatérhetett. Egy nappal a történtek után megnyugtató híreket kaptunk Pusztamonostorról is. — Huszonkét éves játékosunk nagyon kihajtotta magát a mérkőzésen, így szerencsére csak a kimerültség okozta rosszullé- tét. Az orvosi segítségnek, illetve a pihenésnek köszönhetőén mára már nyoma sincs az előző napi ijedtségnek. Muhari János jól van, nem szorul további ápolásra - felelte érdeklődésünkre a monostori klub elnökségi tagja, Litkei Lajos. ■ Gelei J. 14 Szerdán ismét kupanap lesz a megyében Folytatódnak a labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezői. A második forduló tizenöt mérkőzését szerdán ló órától rendezik. Döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú együttes jut tovább. ■ A tiszagyenda játékosai csupán egy télidéig voltak partiban a Törökszentmiklóssal, a kiállítás után már nem volt esélyük a pontszerzésre Gólzápor volt Tiszajenőn labdarúgás Megyei II. osztály: hetet rúgott a Kenderes és a Miklós T.MIKLÓS-T.GYENDA 7-2 (2-2) TISZAJENŐ—K.MADARAS 5-4 (2-2) SZAJOL-MARTFŰ 2-1 (1-0) CSERKE-KENDERES 2-7 (1-3) Törökszentmiklós Tarjányi Papp (Fehér) Gergely Kozák Farkas (ORBÁN) GUSZTAFIK VÉKÁS Szecsei Héder (Csikós) Polgár Lóié F. Mb. edző: Csontos Lajos. Tiszagyenda Tasi Dobó Héder Szőke Nagy A. (Kovács) JENEI Rézsó (Nagy Cs.) Gráczer ifj. Héder BOROS Nagy L. (Csortos). Edző: Boros Tibor. Tiszajenő Kormos S. Makai Polgár R. Rácz HORNYIK Kalmár (Horthy) Bravik Pászti (Terjéki) Korsós Polgár L Veres (Bálint). Mb. edző: Polgár Lajos. Kunmadaras Barta T. Kocsis Vasas Lóié F. Berecz(Duka) Barta J. NagyF. Farkas Koszta (Jakab) Balajti Horváth T. Edző: Vasas Károly. Szájai _________ Rig ó Bognár MEGGYES DALMADI CSATÓ Erdős (Csajbók) Kispál Donkó SOMOGYI (Kurucz) BOGDÁN (Vona) BODNÁR. Edző: Molnár István. Martfű Csík Kele (KISS) HANGA BARNA (Berta) Merena SZÉKELY Kun Papp Zs. (Kelemen) Nyolczas Nagy Papp G. (Petyus). Edző: Pálinkás Tibor. Cserkeszőlő __ Bódi Bor sos GÁLI. BODOR Gál J. LÁSZLÓ Jakab ILLÉS NagyT. (Szín Cs.) Mózinger (Tálas) Töröcsik. Edző: Felföldi Mihály. Kenderes Kota AGÓCS Sipos Lisznyai (Kovács) Ficzere Laskai i LAKATOS (Kun) FONTOS Szendrei FARKAS Veres. Edző: Lajtos László. Törökszentmiklós, 200 néző, v.: Tóth Pál. Gólszerzők: Gusztafik 2 (65., 70.), Vékás 2 (44., 77.), Szecsei (38.), Lóié F. (64.), Orbán (90.), ill. ifj. Héder (4.), Boros (4L). Kiállítva: ifj. Héder (42.). A második félidőben egyértelművé vált a miklósiak fölényes győzelme. csontos Lajos: - A félidei fejmosás eredményesnek bizonyult. boros tibor: - Ez olyan, mint egy rossz álom: gyorsan el kell felejteni, és készülni a következő mérkőzésre. Ifi: 6-1 Nagy K. Tiszajenő, 100 néző, vezette: Jakab Gábor. Gólszerzők: Hornyik 3 (10., 15., 92.), Kalmár (53.), Bravik (78.), ill. Farkas (20.), Lóié (39.), Nagy F. (61.), Barta J. (88.). Kiállítva: Vasas (82.). Izgalmas mérkőzésen a Tiszajenő végig vezetve szerezte meg a győzelmet. polgár Lajos: - Ismét gólgazdag meccset játszottunk. vasas károly: - Amíg nem vagyunk tisztában a képességeinkkel, ebben az osztályban sem álljuk meg a helyünket. Ifi: 0-6 Horthy Cs. Szajol, 100 néző, vezette: Györgyit György. Gólszerzők: Donkó (6.), Somogyi (65.), ill. Nyolczas (61.). Kiállítva: Donkó (61.). Kiegyenlített játék után a pontrúgásokban sikerült a hazai csapatnak ellenfele fölé kerekediű. molnár István: - Egy-egy után tíz emberrel bravúr a győzelem. pálinkás tibor: - Ez a mérkőzés felkészültebb játékvezetést kívánt volna, bár a kihagyott helyzeteink miatt magunkat vertük meg. Ifi: 1-4 Hamar T. Cserkeszőlő, 100 néző, vezette: Ágotái Béla. Gólszerzők: Jakab (44.), Borsos (85.), ill. Lisznyai 2 (10., 43.), Ficzere 2 (36., 70.), Fontos 2 (47., 55.), Kovács (80.). Gyenge játékvezetés mellett az ellenfél durva játékával nem tudott mit kezdeni a hazai csapat. FELFÖLDI MIHÁLY: - Két gólt sikerült rúgnunk, ekkora különbség nem volt a két csapat között. LAJTOS LÁSZLÓ: - Magabiztos győzelmet arattunk. Ifi: 1-2 Szász I. JÁSZKISÉR—P.M0N0ST0R 1-0 (1-0) Jászkisér Pusztamonostor TISZAPÜSPÖKITiszapüspöki-Z.RÉKAS 2-3 (2-1) CIBAKHÁZA-TISZABURA 3-2 (1-1) J.GYÖRGY-J.HÄZA 2-0 (0-0) RÁKÓCZI-SZÁSZBEREK 1-1 (0-0) Zagyvarékas Cibakháza Tlszabura Jászalsószentgyörgy Jászboldogháza Rákóczifalva Szászberek Gazsó Csehi Suki N. Serucza Vincze GONDOS Lakatos Gömöri Hadad R. Gerhát Kun BORBÉLY Pintér Tordai Kontos Fehér (Tyukodi 1.) FoglerB. Szűcs Szénási Szöllősi Holló Bordás Polyak (Nagy A., Luk- Erdei BLASKÓ BACSU VASAS Káposztás KÁCSER Donkó Z. ONUTÁN Szerencsi ács) Szabó K. (Pálinkás) Hegedűs Ratkai Szöllősi Juhász Bujdosó Tóth Drávái (Heinrich) Tóth (Kocsis) Kállai G. TÓTHZ. Kalmár (Őze) Túró K. (Túró G.) KÖKÉNY NAGY-SZŰCS Bíró (Bartus) Vasas Gócza (Borics) BOLYKI Lengyel Á. TÓTH CS. ZEBEGÉNYI Fehér R. (Bugát) TóthO. PILISY (Vass) MÉHESI Lázár PÁLÉI Rezes SZEDLÁK Hajdú (Boros) Kesjár (TÚRÓCZI) BODÓ Kerekes Papp (Trangusz) Komáromi Z. Gyárfás Kövesdi (Vincze) (Magyar) Angyal Antal BALOGH FEHÉR M. BERÉNYI (FoglerD.) B0NT0VICS Komáromi Gy. (GásDiós FODOR MUHARI Kállai Kállai Zs. (Kállai Z.) SIMON Kocsis Puzsoma Tóth T. (Túri) Eszes pár) Merczel BOBÁK Vancsik Deák RÉVÉSZ Karkus Túrói. Kovács Bodor (Antal) Hadad H. Konka (Juhász) Szentpéteri Szabó. KÁLLAI D. NAGYG. HORVÁTH (Tőgyi). Tyukodi Cs. Sándor (Gyárfás). BORBÉNYI. SZOKOLAI Nyemecz(Tőzsér). (Menyhárt). Csóka. (Tyukodi T). Nász (Hadad A.). Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Mb. edző: Szentpéteri Róbert Bibók József. Lukács Kálmán. Antal Elemér. Horváth Gábor. Tárcza Zoltán. Koczka László. Bodor Máté. Kocsis Andor. Gerhát Csaba. Jászkisér, 150 néző, vezette: NeTiszapüspöki, 300 néző, vezette: Cibakháza, 150 néző, v.: Ali János. Jászalsószentgyörgy, 200 néző, Rákóczifalva, 80 néző, vezette: mes Zoltán. Halgat János. Gólszerzők: Karkus (11.), Túvezette: Jandó Ferenc. Major István. Gólszerző: Bobák (40.). A listavezetőtől pontokat szerezi mindig nagy dolog. A mérkőzés után rosszul lett sportolónak, Muhari Jánosnak mielőbbi javulást kíván a jászkíséri sportegyesület. SZENTPÉTERI RÓBERT: - Második félidőben megküzdöttünk a győzelemért. bibók József: - Egy hete szinte minden sikerült, ma pedig semmi. Ifi: 8-0 Szentpéteriné Gólszerzők: Szedlák (6.), Lengyel Á. (43.), ill. Nagy G. (37.), Révész (53.), Erdei (73.). A kritikán aluli játékvezetés is hozzájárult ahhoz, hogy végül felőrlődött a hazai csapat ereje. LUKÁCS KÁLMÁN: - Inkább nem mondok semmit, mert az újabb eltiltáshoz vezetne. ANTAL ELEMÉR: - Rövid ktS- paddal is nagyszerű győzelmet szereztünk. Ifi: 2-4 Sziráki Zs. róczi (80.), Horváth (85.), ill. Fehér M. (8.), Túró G. (82.). Kiállítva: Puzsoma (79.). Küzdelmes találkozón a szebb játékot produkáló vendégek érdemtelenül hagyták el vesztesen a pályát. Horváth Gábor: - Győztünk, és más semmi! tárcza Zoltán: - Az első félidei helyzetek alapján nem érdemeltünk vereséget, úgy érzem, mi játszottuk a futballt. Ifi: 1-3 Molnár Cs. Gólszerzők: Berényi (60.), Kovács (68.). Kiállítva: Borbényi (77.). A vendégcsapat hősiesen védekezett, de a bekapott gólok után játékosai elvesztették a fejüket, így parázs hangulatban ért véget a mérkőzés. koczka László: - Szenvedtünk egy órát, de a küzdeni tudásunk segítségével itthon tartottuk a három pontot. bodor: - Nincs mit mondanom. Ifi: 5-1 Koczka L. Gólszerzők: Szénási (65.), ill. Diós (81.). Alacsony színvonalú mérkőzésen, csapkodó játék mellett, a látottak és a helyzetek alapján igazságos döntetlen született. kocsis andor: - Nagyon gyengén játszottunk, úgy érzem, még az iksznek is örülnünk kell. GERHÁT CSABA: - Gratulálok a csapatnak a meglepetés ponthoz. Ifi: 4-0 Bagi J. Bajnoki sorrend a megyei első- és másodosztályban Megyei I. osztály, felnőttek 1. Jánoshida 6 5 1 0 18- 2 16 2. Nagyiván 6 5 1 0 19- 9 16 3. Újszász 6 4 1 1 12- 6 13 4. Abádszalók 6 4 0 2 12- 7 12 5. Karcag 6 4 0 2 12- 8 12 6. Tiszafüred 6 3 1 2 13-10 10 7. Kunhegyes 6 3 1 2 12- 11 10 8. Kisújszállás 6 2 3 1 13-10 9 9. Jászfénysz. 6 3 0 3 8- 11 9 10. Besenyszög 6 2 2 2 10-10 8 HCsépa 6 2 2 2 8-10 8 12. Jászapáti 6 2 1 3 7- 8 7 13. Jászároksz. 6 2 1 3 8-10 7 14. Jászladány 6 1 3 2 8-11 6 15. Mezőtúr 6 1 0 5 7- 17 3 16. Fegyvernek 6 1 0 5 6-22 3 17. Túrkeve 6 0 2 4 9- 13 2 18. Kunszentm. 6 0 1 5 4- 11 1 Megyei I. osztály ifjúságiak 1. Jánoshida 6 5 0 1 22- 8 15 2. Abádszalók 6 5 0 1 18- 7 15 3. Mezőtúr 6 4 1 1 11- 8 13 4. Karcag 6 4 0 2 20- 6 12 5. Jászapáti 6 3 1 2 21- 7 10 6. Jászfényszaru 6 3 1 2 23-13 10 7. J.árokszállás 6 3 1 2 13- 8 10 8. Újszász 6 3 1 2 16-12 10 9. Kunszentm. 6 2 2 2 11- 13 8 10. Kunhegyes 6 2 2 2 11-14 8 11. Besenyszög 6 2 1 3 13- 13 7 12. Kisújszállás 6 2 1 3 9- 11 7 13. Fegyvernek 6 2 0 4 19-21 6 14. Túrkeve 6 2 0 4 11-18 617. 15.Nagyiván 6 2 0 4 10-21 6 16. Tiszafüred 6 2 0 4 10-28 6 17 Jászladány 6 1 1 4 7- 22 4 18.Csépa 6 1 0 5 8-23 3 Megyei II. osztály 1. Szajol 6 5 1 0 18- 6 16 2. Cibakháza 6 4 2 0 14- 6 14 3. Pusztámon. 6 4 1 1 20- 8 13 4. Törökszentm. 6 4 1 1 14- 5 13 5. Kenderes 6 3 3 0 16- 8 12 6. Martfű 6 3 2 1 10- 4 11 7. Rákóczifalva 6 2 4 0 12- 7 10 8. Jászalsósz 6 3 1 2 13- 11 10 9. Jászkisér 6 3 0 3 10- 9 9 10. Jászboldogh. 6 3 0 3 TT 14 9 11. Zagyvarékas 6 3 0 3 10- 14 9 12. Tiszajenő 6 2 1 3 19-20 7 13. Tiszagyenda 6 2 1 3 11-15 7 14. Szászberek 6 1 1 4 4-12 4 15. Tiszapüspöki 6 1 0 5 11-15 3 16. Kunmadaras 6 1 0 5 10- 14 3 17. Tiszabura 6 1 0 5 5- 16 3 18. Cserkeszőlő 6 0 0 6 2-26 0 Megyei II. osztály, ifjúságiak 1. Martfű 6 6 0 0 59- 5 18 2. Kenderes 6 6 0 0 32- 6 18 3. Tiszabura 6 5 0 1 23-18 15 4 Szajol 6 4 1 1 25-11 13 5. Jászalsósz. 6 4 1 1 17- 8 13 6. Rákóczifalva 6 4 0 2 27- 9 12 7. Törökszentm. 6 4 0 2 25- 14 12 8. Jászkisér 6 3 2 1 20- 11 11 9. Zagyvarékas 6 3 1 2 18- 18 10 10. Kunmadaras 6 3 0 3 25- 12 9 11. Tiszagyenda 6 3 0 3 21-26 9 12. Pusztámon. 6 2 0 4 21-20 6 13. Jászboldogh. 6 2 0 4 20-25 6 14. Cibakháza 6 1 1 4 11-25 4 15. Tiszajenő 6 1 0 5 8-26 3 16. Cserkeszőlő 6 0 0 6 3- 26 0 17. Szászberek 6 0 0 6 5- 39 0 18. Tiszapüspöki 6 0 0 6 8-69 0 A következő forduló menetrendje MEGYEI I. OSZTÁLY, SZOmbüt, 15.30: Újszász-Besenyszög, Csépa-Jánoshida, Kunhegyes- Karcag, Nagyiván-Kunszent- márton, Mezőtúr-Abádszalók. Vasárnap: Jászfényszaru-Fegy- vernek, Tiszafüred-Jászladány, Kisújszállás-Jászárokszállás, Jászapáti-Túrkeve. MEGYEI II. OSZTÁLY, Szombat, 15.30: Tiszagyenda-Cserkesző- lő, Martfű-Tiszajenő, Kunmadaras—Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza-Jászkisér. Vasárnap: Zagyvarékas-Török- szentmiklós, Kenderes-Szajol, Szászberek—Tiszapüspöki, Pusztamonostor-Cibakháza, Tiszabura-Rákóczifalva. ■ i t 4