Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-21 / 221. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 21, HÉTFŐ 3 MEGYEI TÜKÖR Karcag közel négyszáz résztve­vője volt a hét végén a strandon tartott Vili. motorostalálkozónak. Mint Sántha Lászlótól, a motoros baráti társaság vezetőjétől meg­tudtuk, a legmesszebbről egy belgiumi motoros jött, s a hazai köbcenti szerelemesei mellett immár rendszeres visszajárok a találkozóra az erdélyi és felvidéki motorosok is. A három nap alatt több koncert — köztük karcagi fellépők — ügyességi, emelő és sörivó erőpróbák is voltak, de Öcsöd ELINDULT annak a prog­ramnak az első üteme Öcsöd gesztorságával, amely révén húsz elhagyott szemétlerakó re­kultivációja valósul meg. Jelenleg a szükséges előkészületek zajla­nak. Ha a benyújtott pályázati anyagukat a második körben is támogatásra érdemesnek talál­ják, megkaphatják azt az 2,5-2,7 milliárd forintot, amiből megvaló­síthatják az egész projektet, ng Szolnok A MAGYAR Honvédség MH 86. Szolnok Helikopter Bázis szervezésében évek óta meg­rendezik a Belga Légierő heli­koptereseivel közösen végrehaj­tott gyakorlatot, a Logical Decisiont. Az évek során letisz­tult együttműködés idén maga­sabb szintre lépett - írta a Hon- vedelem.hu. A Logical Response az idei év legnagyobb európai összhaderőnemi harcászati gya­korlatával, a Pegasus 09-el egé­szült ki, és a napokban tartották mega belgiumi Florennesben.ta Tiszabő A TELEPÜLÉS önkor­mányzata a közcélú foglalkoz­tatáshoz szükséges anyag- és eszközbeszerzésre nyert 2 mil­lió 779 ezer 811 forintot az Észak-alföldi Regionális Ta­nácstól. NI Zagyvarékas Móricz Zsigmond­ra emlékeztek a településen. Az író születésének 130. évforduló­ján koszorúzás után verseket, dalokat hallhattak és táncokat láthattak az érdeklődők, rá ÚjSZásZ A LEADER-program ak­tuális pályázati felhívásairól, vala­mint az aktuális hazai (regioná­lis) és uniós pályázati lehetősé­gekről is szó esik a mai lakossági fórumon. Az érdeklődők délután öt órától a Szász étteremben tá­jékozódhatnak. RÁ SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0Lt0N.hu hírportálon. A vasúti rendőrök 24 órás szolgálattal próbálják az utasok biztonságát garantálni. Bárkit megállíthatnak igazoltatásra. Képünk illusztráció. Kiskapukeresés válságban vasúti rendőrség A forgatagban számtalan tolvaj is megfordul A fiatalokkal van a leg­több baj. Legújabban ugyanis az utazási ked­vezményekkel visszaélők adnak munkát a szolnoki vasúti rendőrőrs munka­társainak. Emellett visz- szatérő jelenség, hogy csellengő fiatalokat, diá­kokat kell visszairányíta­niuk az iskolába vagy la­kóhelyükre. Németh Gergő A szolnoki vasútállomáson több ezer ember fordul meg naponta. Az átutazók és a környéken la­kók biztonságát a vasúti rendőr­őrs munkatársai huszonnégy órás szolgálattal próbálják ga­rantálni. A leggyakrabban elő­forduló helyzetekről Pólyák La­jos hadnaggyal, megbízott cso­portvezetővel beszélgettünk.- Mostanság egyre több olyan esettel találkozunk, ahol vissza­élnek a diákigazolvány kínálta utazási kedvezményekkel - kezdte mondandóját Pólyák La­jos. - Főleg a felsőbb éves főisko­lás diákok játsszák el azt, hogy elhagyták az igazolványukat, majd újat igényelnek. Közben az „elveszett” példányt pedig pén­zért értékesítik másoknak, akik nem is lennének jogosultak az utazási kedvezményre. Arra ját­szanak, hogy a kalauz úgyis csak a matricát nézi. Csakhogy vannak, akik alaposan megné­zik az igazolványt, így fény derül a csalásra. Ez a tendencia nem­rég indult el, több folyamatban lévő ilyen ügyünk is van. A nyugdíjas utazási kedvezmény­nyel kapcsolatban is adódnak visszaélések. Van aki odaadja a családtagjának, ismerősének, hogy így tudjanak a jegy árán spórolni. Olyan gazdasági hely­zet alakult ki, hogy az emberek keresik a kiskapukat. Pólyák Lajos hozzátette, szám­talan céltalanul csellengő gyer­mek is megjelenik a vasútállo­máson. Mivel ez a hely jó néhány buszjáratnak is a végpontja, a tö­megben jó néhány ilyen fiatalt találni. Sokukat viszik vissza a szülőkhöz, vagy éppen a gyer­A vasúti rendőrőrs napi kap­csolatban van a környező — Li­get úti, Mátyás király úti, Kö­rösi Csorna Sándor - általá­nos iskolásokkal. A járőrök mindennap megfordulnak er­refelé, a nyomozók osztályfő nöki órákon előadásokat szok­Polyák Lajos csoportvezető mekvédelmi intézetbe. Azért is fordítanak kiemelt figyelmet er­re a rendőrök, mert ők könnyeb­ben válhatnak bűncselekmé­nyek áldozataivá, illetve saját maguk is követhetnek el ilyen cselekményeket. A csellengők­kel kapcsolatban a járőrök már rutinosan ki tudják szúrni őket a tömegből. Ezek a fiatalok ma­gukban üldögélnek, de próbál­ják mások társaságát keresni, szóba elegyedni idegenekkel. Sokszor, amikor a járőr megszó­lítja őket, maguk mondják el, hogy elszöktek. tak tartani a diákoknak. A vasúton felbukkanó hajlékta­lanokkal kapcsolatban az ön- kormányzattal is együttmű­ködnek. A postával is jó a vi­szonyuk, a nagyobb kifizeté­sek zökkenőmentes lebonyolí­tását szokták biztosítani. Szolgáltató jelleggel is ténykednek Vasútállomásról lévén szó, számtalan bűnöző is felbukkan, kihasználván a zsúfoltságot.- Szintén újabb jelenségként felbukkantak olyan jól öltözött fiatalemberek, akik hölgyeknek és időseknek ígérik meg, hogy segítik feladni a csomagjukat — folytatta a csoportvezető. - Eköz­ben valamilyen értéküket kive­szik és kereket oldanak. Olyan is előfordul, hogy egy fülkébe is­merősök ülnek be, s eljátsszák, hogy most látják először egy­mást. A gyanútlan utas, aki ideül pórul járhat, hiszen ha elbóbis­kol, el is lophatják a poggyászát, mialatt szendereg. A 15-16 éves korosztály azt szokta eljátszani a gyorsvonatok folyosóján, hogy elkérik az ott álló fiataloktól a mobiljukat: hadd nézzék meg azt. Eközben kézről-kézre adják a készüléket, mialatt a tulajnak azt hazudják, hogy kiejtették a vonatablakon. S Ön biztonságban érzi-e magát a vasúton? «./ Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: , / SZ0U0N.hu ^ A szavazás eredményéta holnapi számunkban közöljük. Új trendek a vasúton A VASÚTÁLLOMÁSON ÍS for­dult a világ. Ki ne emlékez­ne még azokra a „daliás” időkre, amikor a váróterem­ben hangoskodó, kéregető hajléktalanok, valamint a vasúti szerelvényeket dézs­málok adták föl a leckét a vasúti rendőröknek? Mára már nem ezek az esetek szerepelnek legtöbbet a bűnügyi lajstromban. Mos­tanra alaposan fordult a kocka. Előbbiek helyét a fe­hérgalléros „bűnözés” vette át. Ki gondolná, hogy jelen­leg a diákigazolvány biztosí­totta utazási kedvezmén­nyel visszaélők viszik a prí­met? Pedig bizony így van! Úgy látszik, a válság ide is begyűrűzött, hiszen drága a vonatjegy, és sokaknak nincs rá pénzük. A rend­őröknek akad még dolguk az itt felbukkanó fiatalkorú csellengőkkel is. Legtöbbjü­ket már „visszatérő vendég­ként” üdvözölhetik. mindkét említett területen elsősorban nem a rendőrség feladata lenne az intézke­dés. A diákigazolvánnyal bizniszeié iskolásokat az érintett felsőoktatási intéz­ményeknek kellene szigo­rúbban fogniuk. Például, ha kiderül, hogy valaki ezzel nyerészkedett, akkor az is­kola saját hatáskörén belül - például zárja ki a hallga­tói közül - oldja meg a problémát. A csellengők esetén felmerül a szülők, il­letve a gyermekvédelmi in­tézmények felelőssége. A megfelelő megelőzéssel nem az elszökdöső fiatalok felku­tatása vonná el a fajsúlyo­sabb esetekről, például a zseblopások, trükkös lopá­sok elkövetőinek megfogása elől a rendőri erőforrásokat. persze lehet, hogy ezek az esetek is, amik most a leg­nagyobb problémát jelentik, idővel visszaszorulnak majd. Ám borítékolható, hogy lesz más, ami előrelép helyettük. Búcsú a Széchenyin. A szolnoki Széchenyi Lakótelepért Egye­sület Széchenyi-búcsú címmel szabadtéri programot szervezett a la­kótelepen élők részére. Délelőtt főzőverseny, délután neves sztárven­dégekkel színpadi programok várták a résztvevőket. Városnap a főtéren. A kunszent­mártoni városnapon a programok között nagy sikere volt a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia gyermekműsorának. H I R EE A városukat ünnepelték. Várossá avatásuk tizenkettedik év­fordulóját ünnepelték szombaton Újszászon. Az esti tűzijátékkal záruló színes programok közül képünk a főtéren fellépő Tápiógyörgyei Ifjúsá­gi Fúvószenekarról készült. Továbbra is zavartalanul lopják a fémet Hiába született meg a színes­fémlopásokat visszaszorítani kívánó törvény, még mindig üzlet színesfémet lopni. Szol­nokon egy kft. telephelyéről 80 darab 3 méter hosszú, 10 cm átmérőjű kénsav-hűtőcsövet vitt el a tolvaj, melyek értéke kb. 800 ezer forint. Tiszaföld- váron egy kft. telephelyéről több mint 600 ezer forintot érő saválló lemezeket, csöveket és öntvény kazánlemezeket vitt el a tolvaj szerdára virradóra. Jászfényszarun pedig több mint 1 millió forintos zsákmá­nyával távozott az ismeretlen elkövető egy kft. telephelyéről. Az udvarról lopta el a két alu­mínium formaszerszámot. ■ i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom