Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-16 / 217. szám
4 SIKER ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 16., SZERDA PÉNZ — — VÁLLALKOZÁS HÍRSÁV Kevesebb külföldi vendég érkezett a tisza-tónál csaknem hét százalékkal csökkent a turisták által eltöltött vendég- éjszakák száma július végéig. A KSH adatai szerint legjelentősebb mértékben a külföldi vendégek száma esett vissza, 12 százalékkal töltöttek kevesebb időt itt, mint egy évvel korábban. A belföldi vendégéjszakák száma ugyanakkor öt és fél százalékkal mérséklődött. Pályázati pénzből szépül a világörökség A HORTOBÁGYI NEMZETI PARK igazgatóság 320 millió forintot nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretéből az elektromos légvezetékek földbe süllyesztésére. Évről évre számos védett, jelentős értéket képviselő madár pusztul el áramütés miatt. Egyrészt ennek veszik elejét az összesen 23 kilométeren elvégzett munka, másrészt a Világörökségi Listán szereplő területének tájképi rekonstrukcióját is szolgálja. Régiós tízmilliók önkormányzatoknak A megye önkormányzatai összesen több mint 147 millió forint támogatást nyertek az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács önkormányzati fejlesztések támogatása területi kötöttség nélkül előirányzatából. A régiót alkotó három megyében összesen 674 millió forintot osztottak szét csatornaépítésekre, intézménykorszerűsítésre és hasonló beruházásokra. Európai szabadalmat szeretnének bevezetni Uniós szabadalmi rendszer megteremtését szorgalmazza az európai kis- és közepes vállalkozásokat képviselő UEAPME. Jelenleg ugyanazt a találmányt, újítást a huszonhét tagországban eltérő jogszabályok alapján kell bejegyeztetniük a cégeknek, ez szinte megoldhatatlan feladatot jelent a kisvállalkozóknak. SZ0U0N.hu További gazdasági hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Próbán a hegesztőrobot. A szakképzéssel foglalkozó iskolák is bemutatkoztak a gazdasági napokhoz kapcsolódó kiállításon. Megmutatott lehetőségek gazdasági napok Két nap, kilenc konferencia, nyolcszáz résztvevő A hagyományos expók ideje lejárt. A vállalkozók több információhoz szeretnének jutni, hogy sikeresek legyenek. Ez hívta létre az első Szolnoki Gazdasági Napokat. Teleki József — Két nap alatt öt helyszínen kilenc konferencia, több mint 800 résztvevővel - vonta meg a múlt hét végi Szolnoki Gazdasági Napok gyorsmérlegét a főszervező. Kerék Gyula szerint a gazdasági visszaesés miatt ma sok minden nem úgy valósul meg, mint ahogy eltervezték. így már az is siker, hogy a rendezvény létrejött. Ám nemcsak emiatt mondhatók sikeresnek a gazdasági napok. Az eredeti célkitűzés ugyanis az volt, hogy helybe hozzák a vállalkozóknak mindazokat az információkat, melyekhez egyébként csak különböző, jobbára fővárosi szakmai rendezvényeken juthatnak hozzá. Éppen ezért a kisvállalkozások helyzetétől, a turizmuson és a szakképzésen át a logisztikáig a legkülönbözőbb területeket ölelték fel a tanácskozások. Mindezekkel sikerült felkelteni a vállalkozók kíváncsiságát, még ha eltérő is volt az érdeklődés. Akadt, amelyiknél a vártánál is többeket vonzott, más kevesebbeket. A gazdasági napok másik célja Szolnok és a térség gazdasági erejének, lehetőségeinek bemutatása volt. Kerék Gyula szerint ebből a szempontból is sikeresnek mondható a rendezvény, hiszen számos külföldi üzletember érkezett Szolnokra befektetési szándékkal. így két kínai tartomány delegációja is jelen volt. Szolnok az egyetlen település, amelyik két kínai testvérvárossal is büszkélkedhet A gazdasági kapcsolatok is kialakultak, a megyeszékhely az egyik legfontosabb logisztikai központja a Kínából érkező áruknak. A konferenciákkal párhuzamosan az Aba-Novák Kulturális Központ földszintjén 33 kiállító mintegy 200 négyzetméteren mutatkozott be. A szervezők elsősorban olyan kiállítókat igyekeztek megnyerni, akik saját tudásukkal és információkkal segíthetik a vállalkozókat. A Szolnoki Gazdasági Napok mintegy kilencmillió forintból valósult meg. A konferenciasorozat költségvetésének körülbelül 20 százalékát teremtették elő saját bevételből, a támogatók mintegy 40 százalékkal járulnak hozzá a kiadásokhoz, míg a fennmaradó részt a szolnoki önkormányzat biztosította. Arról beszéltek, amivel nap mint nap szembetalálkozik a vállalkozó és az állampolgár is DR. VADÁSZ GYÖRGY. QZ IpWTszövetség társelnöke: — A gazdasági napok azt mutatják, hogy itt a város vezetése komolyan törekszik arra, hogy kedvezőbb gazdasági környezetet teremtsen. A kisvállalkozók helyzetéről rendezett konferencia például jó alkalmat teremtett arra, hogy beszéljünk azokról a problémákról, melyekkel szembetalálkozik a vállalkozó, a politika, az állampolgár. így például arról, hogy a foglalkoztatottság javításához elengedhetetlen a kis- és középvállalkozók működési feltételeinek jobbítása. Karmazin György BIKA Logisztika igazgatója: - Jó ötlet volt, hogy a szemzők összekapcsolták a korábbi szolnoki expót a régió konferencia eseményeivel. Ez a rendezvény bárhol megállta volna helyét, kár, hogy nem volt nagyobb érdeklődés a helyi vállalkozók részéről. Mi egy logisztikai konferenciával igyekezetünk hozzájárulni a sikerhez. Ez az a terület, mely a válságban segíthet a cégeknek a hatékonyság növelésében. Bemutattunk többek között egy kis- és közép- vállalkozók összefogásával létrejött magasraktárat, mely követendő példa lehet. A cégbezárások száma csak kissé emelkedett az Eszak-Alföldön Az Észak-Alföldet kevésbé érinti a válság. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a felszámolások és végelszámolások növekedése messze elmarad az országos átlagtól. Az Opten cég- információs rendszer legfrissebb adatai szerint a közép-magyarországi régió után az Eszak- Alföldön számolták föl ugyan a legtöbb, 1666 céget nyolc hónap alatt, ám a növekedés mindösz- sze 9 százalékos. Míg országosan harmadával indult több felszámolás idén, mint az elmúlt esztendőben augusztus végéig. Még jobban áll a régió a végelszámolások tekintetében: számuk ugyanis lényegében stagnál az előző év azonos időszakával összevetve. Ez ugyanakkor nem feltétlenül pozitív jelenség, hiszen a többi régióban - és országos szinten is - a végelszámolások számának gyors növekedése mögött egyfajta megtisztulást sejtenek a szakértők: mégiscsak tisztességesebb ugyanis bezárni a nem működő céget, mint megvárni, amíg a felhalmozódott adósságok temetik maguk alá. A régióban az országos átlaghoz hasonlóan megtorpant a cégalapítási kedv, idén 4 százalékkal kevesebb, összesen 2769 céget alapítottak, mint egy évvel korábban. ■ A cégalapítási kedv a régióban is megtorpant. Egy hónappal ezelőtt úgy festett, hogy a Magyarországon kezdeményezett felszámolások száma valamikor szeptember közepén meghaladja a tavalyi egész éves szintet. Ez az aggodalom azonban most túlzásnak tűnik. Augusztusban ugyanis az előző havinál 70 százalékkal, az egy évvel ezelőttinél 27 százalékkal kevesebb céggel szemben indult felszámolási eljárás. Az Opten szakértője szerint ugyanakkor a felszámolások visszaesése mögött a cégbírósági szabadságolások állnak, és nem annyira az üzleti környezet változása. Az elmúlt hónapokban az élelmiszer-kereskedelemben, az elektronikai iparban, az autóalkatrész-beszállításban és az építőiparban több olyan nagy- vállalkozással szemben indult felszámolás, amelyek biztosan sok kifizetetlen kisvállalkozást hagytak bajban. ■ A Cégközlönyben ismertetett eljárások A Cégközlöny szeptember 3-i, 36. számában közzétett megyei eljárások. Felszámolások FI-CZAK BT.. CIBAKHÁZA. Félsz.: Csabaholding Kft., 1146 Bp., Thököly u. 59. (Közzététel: 08. 24.) DAJKA KFT., RÁKÓCZIFALVA. Félsz.: Mátraholding Zrt., 1146 Bp., Cházár A. u. 9. (Közzététel: 08. 24.) ALCSI-KER KFT., SZOLNOK. Félsz.: Kossuth Holding Zrt., 1075 Bp., Kazinczy u. 24. (Közzététel: 08. 24.) SZŰCS ÉS TÁRSA BT., MEZŐTÚR. Félsz.: Allego Kft., 1054 Bp., Hold u. 21 (Közzététel: 08.24.) ALKATEX-HU KFT.. SZOLNOK. Félsz.: Reorg Kft., 1116 Bp., Hengermalom u. 1. (Közzététel: 08. 24.) ÓPERENCIÁS TANODA BT., T.FÜRED. Félsz.: Mátraholding Zrt., 1146 Bp., Cházár A. u. 9. (Közzététel: 08. 24.) Végelszámolások VERES-HÚS KFT., TISZAFÜRED. Végelsz: Veres József, 5350 Tiszafüred, Téglás utca 31. (Közzététel: 09.03.) A hitelezői igények benyújtásának határideje minden esetben a közzétételtől számított 40 nap. Az adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ■ T. J. Vetőmag-kukorica. Lőrinc István mutatja a jól fejlett hibridkukorica-csövet Kunhegyes határában, ahol százhúsz hektáron termeltek vetőmagnak való kukoricát. Az aszályos időjárás miatt sokat kellett öntözniük a növényt, ezért nagyon megnőttek az amúgy is magas termelési költségeik. A megyében nem nőtt az állástalanok száma Az elmúlt hónapban gyakorlatilag megállt a munkanélküliek számának emelkedése a megyében. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint augusztusban másfél százÁlláskeresők száma a megyében Hónap 2008 2009 Január . 22 427 fő 24 653 fő Február 22 804 fő 26 276 fő Március 22 147 fő 27 113 fő Április 21 188 fő 26 968 fő Május 20 356 fő 26 554 fő Június 19 447 fő 25 223 fő Július 19 845 fő 25 819 fő Augusztus 20 049 fő 25 980 fő FORRÁS: ÁFSZ zal lett több az álláskereső. Az egy évvel korábbinál azonban még mindig 30 százalékkal többen keresnek munkát. Az állástalanok között ugyanakkor minden tizedik pályakezdő fiatal. Az észak-alföldi régióban továbbra is megyénkben a legkedvezőbb a foglalkoztatási helyzet. A munkavállaló korúak 9,7 százaléka volt nyilvántartott álláskereső. Ugyanez az arány Haj- dú-Biharban 12, Szabolcsban pedig a 14 százalékot is meghaladta. A múlt hónapban két és fél ezer állást kínáltak a megyében a munkaügyi kirendeltségek. Júliushoz képest 15 százalékkal emelkedett a nem támogatott munkahelyek száma. ■ T. J. A É l ,r A 4