Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-16 / 217. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 16., SZERDA TISZAZUG 5 Kerítés lesz a játszótérnél, szépülhet az ovi és a kultúrház A közelmúltban a tiszainokai ön- kormányzat négy pályázatából hármat is támogatásra érdemesnek találták. — Nagyon örülünk, hiszen a járdaépítési anyagunkon kívül a többi tervünk támogatásra talált - mondta Szendreiné Kiss Erzsébet polgármestere. — Első körben a játszótér körüli kerítés építésével fogjuk kezdeni a megvalósítást. Az óvodafelújítást a gyermekelhelyezés problémája miatt csak a tavasszal tudnánk megkezdeni. Emellett a művelődési házunk is megszépülhet belülről. Szendreiné Kiss Erzsébet hozzátette, hogy további két pályázatuk vár elbírálására az Uj Magyarország Vidékfejlesztési Program keretén belül, egyrészt a buszmegállók cseréjével, másrészt egy épület rekonstrukciójával kapcsolatban. ■ A város napját ünnepelik a kunszentiek Szeptember 19-én, szombaton ünnepre készülnek a kunszentiek. Ekkor tartják ugyanis a város napját, illetve most rendezik meg a kunok első világtalálkozóját is. A rendkívül színes programok részeként a katolikus templom előtti parkban leleplezik Virág János fafaragó Kunszent- márton város védőszentjéről, Márton püspökről készült alkotását. Az alkotó a szobrot a Helytörténeti Múzeum megbízásából készítette egy kétmázsás tölgyfadarabból. ■ Virág János az alkotásával A fűtésen tudnak spórolni érdekes Pellettel faragnának a borsos gázszámlán Öcsödön Öcsödön pelletkazánok bevetésével közel a felére csökkentenék a fűtésszámlát az oktatási intézményekben. Az egyedülálló kezdeményezésre már egy másik megyei település vezetése is felfigyelt. Németh Gergő Öcsödiekre is igaz az, ami a legtöbb kistelepülésre, hogy fejlesztésekre csak pályázati pénzekből tudnak áldozni. E révén az elmúlt években három oktatási intézményben is fűtéskorszerűsítést, nyílászárócserét hajtottak végre. Az előző évben a Vörösmarty úti óvodában telepített két pelletkazán - ami fűtés mellett a használati meleg vizet is biztosítja —jelesre vizsgázott. Egyelőre azt nem tudni, mennyit sikerült így spórolni, ugyanis itt is nemrégen készült el az intézmény szigetelése, a nyílászárók cseréje. A Juhász Béni Általános Iskola négy tanterme 22,2 millió forintból szépült meg, ami magában foglalta a belső burkolást, a tetőszigetelést és a nyílászárócserét. Itt azonban a gázfűtés marad, mivel nincs hely a pelletkazánnak. A Központi Iskolát — ismertebb nevén József Attila iskolát - még 2006-ban 12 millió forintból újították fel. Ide is pelletkazánt terveznek, ám pillanatnyilag nincs rá pályázati lehetőségük. Utolsó láncszemként a napokban a leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek fenntartott alapból a Köztársaság úti óvoda felújítására is nyertek egy jelentős összeget. A 14 millió forintból megvalósulhat a teljes külső szigetelés, a nyílászárócsere, plusz a belső felújítás egy része, valamint egy pelletkazán telepítése. Ez azért is nagy szó, mert a gázszámla fizetése rengeteget kivesz a kasszából, így ezen próbálnak meg spórolni. Idén januárban, a leghidegebb hónapban 2,5 millió forintot - áfa nélkül - fizetett a gázra az önkormányzat.- Egy békésszentandrási férfi révén — aki alternatív fűtési módokkal foglalkozik - figyeltem fel a pelletre, ő ajánlotta nekem - mondta el Molnár Bálint, Öcsöd polgármestere. - Az előzetes számítások alapján ezzel a A Vörösmarty úti óvodában pelletkazán biztosítja majd a megfelelő hőmérsékletet a gyerekek számára fűtéstípussal közel harminc százalékot tudunk megspórolni. További pluszt jelenthet számunkra, ha mi magunk állítjuk elő hozzá az alapanyagot. Éppen ezért az őszi-téli időszakban közmunkásokkal szedetem össze a víziakácágakat az árterületen. Ezek feldolgozására tervezünk vásárolni egy aprító- és egy pelletálógépet is. A kettő összesen 5-ó milliós tétel lenne, így pedig már hosszú távon körülbelül ötven százalékot tudnának spórolni a fűtésen. Mint Molnár Bálint hozzátette, a környezetkímélő módszerek tekintetében élen járnak Öcsödön. Egy biogázüzem létesítésén is gondolkodnak, ahol növényi eredetű - cukorcirok - lenne az alapanyag. Ezzel kapcsolatban több ízben is Németországban járt tanulmányúton, hogy megismerje ezen üzemek működését. Korábban, még a '80-as években Egy kapcsolás csak az átváltás előfordulhat olyan is, hogy a hidegebb napokon „rá kell segíteni” a pelletfűtésre. Ez nem igényel különösebb beavatkozást, a Vörösmarty úti óvodában egyszerűen csak egy kapcsolót kell megnyomni, és máris indul a gázfűtés. Egyébként a kazán működtetése rendkívül egyszerű, hiszen a fűtőanyagot maga a rendszer adagolja, csupán a salakolást kell időnként valakinek megejteni. szerették volna a térségi gázkutatás melléktermékeként feltörő meleg vizet fűtésre használni a községben, ám akkoriban nem volt erre pályázati lehetőségük. A kút most is adott lenne, ám a jelenlegi tulajdonos túl drágán adná át azt használatba, emellett meg kellene oldani az elhasznált meleg víz földbe való visszajuttatását. Ehhez egy másik kutat kellene fúratni. A településen bevezetett költségtakarékos fűtési mód egy másik, hasonlóan hátrányos helyzetű megyebeli kistelepülésnek is példát mutatott. Örményes polgármestere, Török Csaba lapunk korábbi cikkét követően érdeklődött a módszer iránt az öcsödieknél. Olyannyira megtetszett neki, hogy már Örményesen is beállítottak az iskolában egy kazánt, és ők is pellettel karcsúsítanának a fűtésszámlán. HIRSAV Csónakázótó épülhet az agyaggödör helyén elkészültek a Csépa határában álló agyaggödör helyén létesítendő csónakázótó tervei. A helyi önkormányzat októberben pályázatot nyújt be a tervek támogatására, amelynek költsége körülbelül hetvenmil- lió forint. Ha sikerrel járnak, akár már jövőre elkezdődhetnek a munkák a község határában. Már Csépánál tart az útfelújítás augusztusban kezdték meg a Kunszentmárton és Tiszaiig közötti (4511-es számú) összekötő út felújítását, amelynek keretében összesen 18,2 kilométeres szakaszon újul meg az aszfaltburkolat. A munkagépek a napokban elérték Csépa központját, ahonnan Tiszasas irányába folytatódik az építkezés. A munkák idején az érintett szakaszon félpályás útlezárásra kell számítani. Romániában jártak a testvértelepülésükön a közelmúltban a romániai Máramaros megyei Hosszúmezőn járt egy kilencfős öcsödi delegáció. Az ezerkétszáz fős lélekszámú, zömében magyarok lakta településen a minap rendeztek falunapot, ahová természetesen az öcsödieket is meghívták. A tiszazugi települést hírnevét egy hatfős zenekar öregbítette, amely muzsikájával óriási közönségsikert aratott. Új parkolóautomaták álltak munkába cserkeszőló belterületén több évvel ezelőtt fizetőparkolási rendszert vezetett be a helyi önkormányzat. A parkolójegyet automatáknál válthatták és válthatják meg az ide látogatók. Az utóbbi időben egyre több probléma jelentkezett a régi típusú automatákkal, ezért három új készülék vásárlásáról döntött az önkormányzat. Ezeket már üzembe is helyezték. SZ0U0N.hu A tiszazugii településekről a S20LON.hu hírportálon olvashatnak. Kókusz-szigetekről származó érme is van a tarsolyában gyűjtemény A kunszentmártoni Szabó Tamás növény- és állatábrázolásos pénzeiből nyílt kiállítás a minap A közelmúltban nyílt meg a kunszentmártoni könyvtárban Szabó Tamás magángyűjtőnek „Növény és állatábrázolások távoli országok pénzein” címmel kiállítása. Ebből az apropóból beszélgettünk a gyűjtővel.- A kiállítás anyaga közel tíz-ti- zenkét év gyűjtéséből tevődik ösz- sze — kezdte mondandóját Szabó Tamás. - Talán furcsának tűnhet, de darabszámra nem tudnám megmondani, mennyi érmém van, viszont ha egy is elveszne, azt észrevenném. Kizárólag fémpénzeket gyűjtök, mivel én az érmét értékesebbnek, különlegesebbnek tartom a papírbankónál. Szabó Tamásnak egyébként jó időbe telt, mire az egyes darabokat sikerült beszereznie. Az ő profiljába azok az érmék tartoznak, amelyeken egy adott ország növény-, illetve állatvilágának egy-egy elismert példánya látható. Annyiban szerencséje van, hogy rengeteg ismerőse akad, akik egyből szólnak, ha érdekes darabra bukkannak valahol. Emellett csere révén is jut hozzá néhány darab, valamint az érmék csekély hányadát különböző börzéken szerzi be. Mint Tamás elmondta, gyűjteményének különlegessége a formában és a származási helyben mutatkozik meg, értékben azt bárki össze tudná gyűjteni. A gyűjtemény többsége egyébként Európán kívül országokból szárKülönleges tárlat az évfordulóra nagy volumenű kiállításra készül a helyi gyűjtőklub jövőre. Mint Szabó Tamás a klub ötletgazdája elmondta, jövőre gyűjtőtársaival a trianoni békediktátum kilencvenedik évfordulójára egy különleges tárlatot kívánnak összeállítani a témakörhöz kapcsolódó darabokból. mazik, viszont magyar vereteket is találni.- Jómagam a pénzben nem csak a fizetőeszközt látom, hiszen az érméken található állatokkal és növényekkel az a természetvédelemre is sarkallhat, szép célokat is szolgálhat-állítja Tamás. - Ilyen vonulaton kiindulva egy magyar veretű fecs- kés érme a kedvencem, mivel otthon is van két pár fecském. Egyébként az első darab egy 1946-os ír fajdkakasos érme volt a gyűjteményemben. A legfrissebb érmesorozatom a távoli Kókusz-szigetekről származik, a legkülönlegesebbnek pedig egy 1926-os grönlandi fizetőeszközt tartom. ■ Szabó Tamás egy Kókusz-szigetekről származó érmét mutat í A