Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-24 / 197. szám

SPORT írásunk a 10. oldalon Szolnokon járt az elit asztalitenisz Több mint ötszáz játékos a Szent István Kupán Szudi Ádám, a Jászkun Volán SC 13 éves versenyzője az idősebbek között is sikeresen szerepelt, ifjúsági párosban bronzérmet szerzett A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Asztalitenisz Szö­vetség és a Szolnoki Tisza ^g^ervftzésében immár toíojtüencedik alkalom­mal rendezték meg a Szent István Kupa nemzet­közi nyílt bajnokságot a megyeszékhelyen. Gönczöl Gábor A verseny presztízse évről évre növekszik, ezt bizonyítva öt or­szágból - Románia, Szerbia, Szlo­vákia, Lengyelország és hazánk - több mint ötszáz játékos nevezett. Mind a hölgyek, mind az urak mezőnyében jelen volt a hazai ranglista élmezőnyének jelentős része, így a mérkőzések színvo­nalára sem lehetett panasz. Férfi egyesben a fővárosi WINK Asztalitenisz Klub 19 éves versenyzője, Kosiba Dániel győzött. Sikere nem számít meglepetésnek, hiszen a fiatal játékos tavaly megnyerte a ha­zai Topl2-t, s fejlődése azóta is töretlen, jelenleg a hetedik a magyar ranglistán. A fináléban gz.osztrák Wels színeiben indy- Jó, rutinos Demeter Lehelt imái­ra felüL A Jászkun Volán SC versenyzője, Lukács Richárd a legjobb 16 között vérzett el, akárcsak a jászberényi Szelei Szabolcs. A hölgyeknél sem bo­rult a papírforma: az idehaza negyedik helyen jegyzett Pergel Szandra nagy csatában diadal­maskodott a 2007-es belgrádi Európa-bajnokságon aranyér­szép szolnoki siker született férfi párosban, ahol társával a tiszás Lesskó Márk és a volá- nos Lukács Richárd is eljutott a döntőbe. A fináléban aztán a két szolnoki játékos egymás­sal nézett farkasszemet, végül előbbi örülhetett. Nem kevésbé értékes eredmény Szudi Ádám mes magyar csapat két tagja, Li Bin és Lovas Petra, illetve klub­társa, Juhász Mariann előtt. Eredmények, férfi egyes (75 in­duló): 1. Kosiba Dániel (WINK), 2. Demeter Lehel (Wels), 3. Io- nut Seni és Alexandru Cazack (mindketten Románia). Női egyes (36): 1. Pergel Szandra (Budaörs), 2. Li Bin (Bad Dri­burg), 3. Lovas Petra (Postás) és Juhász Mariann (Budaörs). Férfi páros (29): 1. Lesskó-Demeter (Tisza SE—Wels), 2. Lukács—Szi­ta (Jászkun Volán SC—Komló), (Jászkun Volán) ifjúsági pá­rosban, Sabján Gergely (Kom­ló) partnereként elért harma­dik helye. a volánosok másik ifjú re­ménysége, Szöllősi Péter Bi­edermann Dániel (Orosháza) társaságában a legjobb nyolc között búcsúzott. 3. Oancea—Cazack (Románia) és Kosiba-Sebestyén (WINK). Női páros (17): 1. Végh-Kovács (Orosháza-Kecskemét), 2. Per- gel-Lovas (Budaörs-Postás), 3. Vincze-Demeter (Zilált, Romá­nia) és Juhász—Varga (Buda­örs-Postás). Ifjúságiak, fiú egyes (45): 1. Móricz Máté (Pénzügy­őr), 2. Perei Gergely (WINK), 3. Zakar Kristóf (Cegléd) és Kana- bé Szilárd (Kézdivásárhely, Ro­mánia). Leány egyes (30): 1. Ko­vács Adrienn (Kecskemét), 2. Vincze Andrada (Zilah, Romá­nia), 3. Pattantyús Petra (Sta­tisztika) és Igna Andrada (Zilah, Románia) Fiú páros (19): 1. Za- kar-Kiss (Cegléd), 2. Palatí­nus—Perei (WINK), 3. Szudi- Sabján (Jászkun Volán-Komló). Leány páros (16): 1. Vincze-De­meter (Zilah, Románia), 2. Sza- bó-Andrási (Orosháza), 3. Ig- na-Weisz (Zilah, Románia) és Horváth—Bandó (Statisztika). A további kategóriák eredményei­ről terjedelmi okok miatt ké­sőbb számolunk be. A hazai versenyzők is kitettek magukért Bedák megvédte címét, de Balzsay kikapott felemás mérleggel zárták a magyar öklözök a Budapes­ten rendezett profi bokszgá­lát. Bedák Zsolt a második menetben kiütötte a kazah Dzsajlanovot, így megvédte a Bokszvilágszervezet (WBO) kispehelysúlyú Eu- rópa-bajnoki övét, Balzsay Károly viszont elvesztette nagyközépsúlyú világbajno­ki címét, miután a tizedik menet után feladta mérkő­zését a német Robert Stieg­litz ellen. Matthew Knight lett a Sopron centere a soproni férfi kosárlabda- csapat egy évre szóló szer­ződést kötött Matthew Knigth-tal, aki az elmúlt évadban hat mérkőzés ere­jéig Kecskeméten szerepelt. A 204 centiméter magas ausztrál center meccsen­ként átlagban 16,2 pontot és 7 lepattanót termelt az Univer mezében. Újabb világcsúcs az atlétikai vb-n A lengyel Anita Wlodar- czyk.77,96 méteres világ­csúccsal győzött női kala­pácsvetésben a berlini atlé­tikai világbajnokságon. Wlodarczyk az orosz Li- szenko 2006-ban felállított 77,80-as rekordját adta át a múltnak. Reményfutamban a magyar evezősök varga tamás és a férfi könnyűsúlyú nyolcas is re­ményfutamra kényszerül a poznani evezős világbajnok­ságon. Vargát csak a dán Rasmussen előzte meg, azonban csak az első hely jelentett automatikusan döntőt, így a keddi remény­futamban javíthat. SZ0U0N.hu További sporthíreket a sZ0U0N.hu hírportálon olvashatnak. Ezüstérmet nyert a magyar csapat a női junior kézilabda Eb-n Második helyen végzett a ma­gyar válogatott a hazai rendezé­sű női junior kézilabda Európa- bajnokságon, miután a győri döntőben 29-27-es vereséget szenvedett Norvégia ellen. Róth Kálmán szövetségi edző lányai az első félidőben végig vezettek, nagyobb előnyt azonban nem si­került kiharcolniuk a szívósan küzdő riválissal szemben. A szü­netben még 16-15-ös magyar ve­zetést mutatott az eredményjel­ző, azonban elég volt egy rövid­zárlat a második félidő elején, és máris a mieinknek kellett futni­uk az eredmény után. Zácsik Szandráék támadásaiba az erő és a koncentráció fogytával egy­re több bosszantó hiba csúszott, a taktikusan játszó norvég csa­pat pedig őrizte három-négy gó­los előnyét. A finálé utolsó öt per­cében minden tartalékát mozgó­sítva némileg felzárkózott a ma­gyar együttes, a fordításra azon­ban már nem maradt idő. A jász­berényi származású, de már Va­sas-játékos Turcsányi Krisztina a döntőben nem lépett pályára. A bronzérmet az oroszok szerez­ték meg. ■ Lékó Péter vesztett és csak negyedik lett Lékó Péter a sötét bábukat vezet­ve vereséget szenvedett az izra­eli Borisz Gelfandtól a Sakk Grand Prix-sorozat dzsermuki állomásának vasárnapi, utolsó fordulójában, ezzel holtverseny­ben a negyedik helyen végzett. Az örményországi torna hivata­los honlapja szerint a legjobb magyar nagymester - akinek ez volt az egyetlen veresége - a 78. lépésben adta fel a partit. Lékó háromszor győzött, valamint ki­lenc döntetlent ért el, így 7,5 ponttal zárt. A viadalt az ukrán Vaszilij Ivancsuk nyerte 8,5 ponttal, Gelfand és az örmény Áronján 8 ponttal osztoztak a második helyen. ■ Rubens Barrichello bejelentkezett a világbajnoki címért forma-1 A Brawn GP brazil pilótája megnyerte az Európa Nagydíjat és feljött a pontverseny második helyére A harmadik pozícióból rajtoló Rubens Barrichello nyerte meg a Valenciában rendezett Forma— 1-es Európa Nagydíjat. A 37 éves brazil pilóta idei első, pályafutá­sa tizedik futamgyőzelmét sze­rezte meg. Második helyen a vi­lágbajnoki címvédő Lewis Ha­milton (McLaren-Mercedes), a harmadikon Kimi Raikkönnen (Ferrari) végzett. Az 57 körös száguldás startja problémamentesen zajlott, az első rajtkockából induló Hamil­ton megőrizte vezető helyét, Ko- valainen volt a második és Bar­richello a harmadik. A Brawn GP brazil pilótája a kerékcserék második sorozatában került Hamilton elé, aki a verseny kö­zel kétharmadáig magabizto­san vezetett. Utóbbi azonban a már említett második szervize­lése során értékes másodperce­ket veszített, így rutinos ellenfe­le megelőzte és megőrizte elő­nyét a kockás zászlóig. A győzelemért járó tíz ponttal Barrichello az összesített pont­verseny negyedik helyéről a másodikra jött fel, miután a Red Buli-istálló terített betlit produ­kált Spanyolországban: Sebasti­an Vettel motorja a verseny 23. körében megadta magát, Mark Webber pedig ugyan célba ért, de pontot nem szerzett. A győztes pilóta csapattársa, az összesítésben vezető Jenson Button sem fog élete legjobb teljesítményeként visszaemlé­kezni az idei Európa Nagydíjra - pocsék rajtja következtében az ötödik helyről rögtön a nyol­cadikra esett vissza, s a futam hátralévő részében sem tudott beleszólni a dobogós helyezé­sek elosztásába —, hetedik he­lye azonban a jövőre nézve ér­tékes két pontot jelentett szá­mára. Hat futammal a zárás előtt Button előnye 18 pont Bar­richello előtt, míg a harmadik helyre visszacsúszott Webbert 20,5 egység választja el az éllo­vastól. A konstruktőrök versenyé­ben a Valenciában szerzett 12 PONTSZERZŐK: 1. Barrichello (brazil, Brawn GP), 2. Hamilton (brit, McLaren-Mercedes), 3. Raikkönnen (finn, Ferrari), 4. Kovalainen (finn, McLaren-Mer­cedes), 5. Rosberg (német, Willi- ams-Toyota), 6. Alonso (spanyol, Renault), 7. Button (brit, Brawn GP), 8. Kubica (lengyel, BMW). pontnak köszönhetően maga­biztos előnyre tett szert a Brawn GP. A száguldó cirkusz a hét vé­gén Spában, a Belga Nagydíjjal folytatódik. ■ Gönczöl Gábor AZ ÖSSZESÍTETT PONTVERSENY ÁLLÁSA, EGYÉNI: 1. Button 72, 2. Barrichello 54, 3. Webber (ausztrál, Red Bull) 51,5, 4. Vettel (német, Red Bull) 47, 5. Rosberg 29,5, 6. Hamilton 27 pont. Csapat: 1. Brawn GP 126, 2. Red Bull 98,5, 3. Fer­rari 46 pont. Lewis Hamilton kezd magára találni: a Hungaroring után ismét gyors volt Az Európa Nagydíj végeredménye

Next

/
Oldalképek
Tartalom