Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-24 / 197. szám

SPORT ÚJ NÉPLAP-2009. AUGUSZTUS 24., HÉTFŐ Óriási súlyokat mozgattak erősport Kürti Lászlóra emlékeztek az ország erős emberei Hajnal Tamás szalóki második helyét követően Martfűn (Bíró Istvánnal párban) már legyőzhetetlennek bizonyult Továbbra sem megy a Fradinak, az újonc Pápa elkapta a fonalat A labdarúgó Soproni Liga ötödik fordulójában tovább folytatódott a Ferencváros vesszőfutása. Egyre inkább igazolódni látszik azon szakemberek és szurkolók véle­ménye, akik a bajnoki rajt előtt úgy vélték, megfelelő erősítés nél­kül a zöld-fehérek nem lesznek képesek kiugró eredményre az első osztályban. Nos a bajnoki raj­ton aratott siker még elnyomta a „realisták” hangját, ám azóta Dra- gónerék vereséget szenvedtek Nyíregyházán, majd csak döntet­lenre végeztek az Üllői úton a Paks ellen, most pedig az eddig leginkább pofozógép szerepére kárhoztatott Vasassal szemben maradtak alul. Az ex-szolnoki Re- mili Mohamed Angyalföldre iga­zolását követően immár másod­szor vezette remek játékával győ­zelemre a piros-kékeket. A sokak által egyik biztos ki­esőnek vélt Diósgyőr gárdája meglepetésre simán verte a ta­valyi idény meglepetéscsapatát, a Kecskemétet. Aczél Zoltán ta­nítványai alig 25 perc alatt el­döntötték a három pont sorsát. Az újonc Pápa a múlt heti, Me­gyeri úti sikerével a jelek sze­rint elkapta a fonalat, Véber György fiai ezúttal az élmezőny­be pályázó Győrt gyűrték le. A forduló rangadóját Nyíregyhá­zán rendezték, ahol az MTK ugyan megőrizte veretlenségét, de elhullajtotta első pontjait az idei szezonban. A Paks legyőzte a Kaposvárt, s ezzel stabilizálta helyét a középmezőnyben. A Haladás—Videoton találko­zó lapzártánk után ért véget, míg a Zalaegerszeg-Debrecen összecsapást a Löki keddi BL- selejtezője miatt későbbre ha­lasztották. Eredmények: Vasas—Ferenc­város 3-2, Diósgyőr—Kecskemét 4-1, Nyíregyháza-MTK 1-1, Lombard Pápa-Győri ETO 1-0, Paks-Kaposvár 2-0, Honvéd- Újpest 1-1. ■ Gelei J. Gellei Imre győzelemre vezette a Paks gárdáját a Kaposvár ellen A másodosztályú labdarúgó-baj­nokság harmadik fordulójában a listavezető szolnoki legénység vasárnap délután Borsod me­gyében lépett pályára. KAZINCBARCIKA— SZOLNOKI MÁV FC 0-0 Kazincbarcika, 300 néző, vezet­te: Veizer (Berettyán, Horváth R.) Kazincbarcika: Varsányi - Hanák, Harnócz, Fehér B., Boczki - Pintér T. (Buku, 71.), URBÁN-SZABŐ, Újlaki (Darai, 75.), DEÁK - Lázár (Pál, 60.), OLASZ J. Edző: Szabó János. Szolnok: Farkas B. - MOL­NÁR Z., Hegedűs, Hevesi- Tóth, Balogh P. — Belényesi, MILE (Antal, 70.), Kovrig (Kormos, 75.), Csehi (Bárdi, Az elmúlt napokban Abádszalókon egyéni, Martfűn páros verseny keretében mérték össze felkészültségüket az erős emberek. A rendezvények közös jellemzője volt, hogy a résztvevők így próbáltak meg emléket állítani a csütörtökön el­hunyt sporttársuknak, Kürti Lászlónak. Géléi József Az egykori remek súlyemelő, masters világbajnok, martfűi Kürti László hosszú évek óta meghatározó személyisége volt az erősport világának. Bár az el­múlt esztendőkben már csak ta­nítványai (Hamar Tamás, Bíró István, Laszli Gábor és fia, Kür­ti Csaba) révén volt érdekelt a különböző rendezvényeken, a „színfalak” mögött mindig ott állt versenyzői mögött. A ta­vasszal gyógyíthatatlan betegsé­get diagnosztizáltak nála az or­vosok, s 2009. augusztus 20-án hajnalban szervezete feladta a küzdelmet a gyilkos kór ellen, 53 éves korában örökre megpi­hent. Aznap délelőtt vehette vol­na át a „Martfű díszpolgára” ki­tüntető címet. a Tizennyolcadik alkalommal | rendezték meg a „Ki a legény a § gáton?” elnevezésű országos erősember-versenyt Abádszaló­kon. A szokásoknak megfelelő­en, ismét nagy érdeklődés és re­mek hangulat kísérte a viadalt. Hat versenyszámban mérték össze erejüket az indulók. Fa- rönknyomásban az országos csúcstartó Bérces Attila kika­pott Németh Rolandtól, s ez már jelezte, hogy a címvédő kirob­banó erőben érkezett Abádsza- lókra. A söröshordó-dobásban az egykori junior válogatott súlyemelő, Sallai Attila bizo­nyult a legjobbnak. A leglátvá­nyosabb számnak az autóhúzás bizonyult. Ezúttal egy Ford Fi­estát kellett a versenyzőknek felhúzniuk kötéllel a 15 méteres gátoldalon. Hihetetlen küzde­lemben, mindössze 25 centivel megelőzve legnagyobb riváli­sát, Torda Tibor végzett az első helyen. A 2 darab, egyenként 120 kg-os koffert Hajnal Tamás vitte el a leggyorsabban a 40 méterre lévő célig. Erre mind­65.) - KOTULA, Tóth M. Edző: Vágó Attila. 18. perc: Kovrig 30 méteres szabadrúgását Varsányi bravú­ros vetődéssel tenyerelte ki a bal alsó sarok elől. 30. perc: Az első két meccsen győztes gólt szerző Tóth Mihály két szép csel után tisztára ját­szotta magát a barcikai tizenha­tos előterében, majd keményen kapura tűzte a labdát, ám Var­sányi bravúrral hárítani tudott. 49. perc: Megszerezhette vol­na a vezetést a Szolnok, gyors kontratámadás végén Belénye­si lövése azonban a kapufán csattant. Jó iramú, izgalmas meccset vívott a két együttes. A helyze­öSsze 19.32 másodpercre volt szüksége. Hasonlóan villám­gyorsnak bizonyult az alig 20 esztendős martfűi fiú a 3.5 má­zsás gumiborításban is. A min­dent eldöntő vegyesszám előtt a mindvégig rendkívül kiegyen­súlyozottan szereplő Németh AZ ABÁDSZALÓKI VERSENY VÉG­EREDMÉNYE: 1. Németh Ro­land (Szolnok) 69.5, 2. Hajnal Tamás (Martfű) 64, 3. Torda Tibor (Szajol) 57, 4. Lendvai Roland (Abony) 54.5, 5. Bíró István (Martfű) 53.5, 6. Bérces Attila (Kiskunhalas) 51.5, 7. Sebestyán János (Mezőszilas) 45, 8. Sallai Attila (Szolnok) 37, 9. Tari Péter (Szolnok) 31.5, 10. Laszli Gábor (Mart­fű) 29.5, 11. Varga Dániel tek és labdabirtoklás alapján a Szolnok gólokkal nyerhetett volna, ám a legnagyobb ziccere­ket is elhibázták játékosai. Kü­Roland szinte behozhatatlan előnnyel állt az élen, így már azt is megengedhette magának, hogy ismét „csak” második le­gyen Hajnal Tamás mögött a számban. Szombaton öt páros állt rajt­hoz a Martfű Kupa viadalán. A (Szolnok) 22, 12. Kürti Csaba (Martfű) 20, 13. Mester Mik­lós (Mezőszilas) 8 pont. A MARTFŰ KUPA VÉGEREDMÉ­NYE: 1. Hajnal Tamás, Bíró Ist­ván (Martfű) 24, 2. Laszli Gá­bor, Lendvai Roland (Martfű, Abony) 19, 3. Németh Roland, Bérces Attila (Szolnok, Kis­kunhalas) 16, 4. Sallai Attila, Kovács Attila (Szolnok) 11, 5. Tari Péter, Varga Dániel (Szol­nok) 8 pont. lönösen a második félidőben játszott nagy fölényben a kék­fehér legénység, ám a rendkívül lelkes barcikai fiatalok szinte város főterén megree4ßWtt/Wr- senyt nagy érdeklődés kísérte, s a jelenlévők nagy örömére ha­zai siker született. A trónköve­telő fiatalabb generáció tagjai ezúttal esélyt sem adtak rutino­sabb vetélytársaiknak és meg­győző fölénnyel diadalmaskod­tak. A martfűi Hajnal Tamás, Bíró „Penge” István duó az öt számból négyet is megnyert (lengősúly + betonkoffer-cipe- lés, hordópakolás, farönk- és fekve nyomás, kőgolyóemelés és súlypiramis), így megérde­melt sikeréhez kétség sem fér­hetett. Meglepetésre a martfűi Laszli Gábor és az abonyi Lend­vai Roland nyerte a nyitószá­mot, az autótartást, s ez olyan lendületet adott számukra, hogy többször is megelőzték a nagy esélyesnek tartott Németh Roland, Bérces Attila kettőst. Ez pedig az összetett második he­lyet jelentette számukra. élő falat vontak kapujuk elé, s végül kibekkelték a mécsesét. A MÁV FC gárdája egy hét múl­va ismét idegenben lép pályára, akkor az MTK II. vendége lesz. vágó Attila: - Idegenben mindig értékes az egy pont, most mégis úgy érzem, itt hagy­tunk kettőt. ■ Gelei J. Eredmények Cegléd-Békéscsaba 2-2, Ve- csés-Mezőkövesd 1-1, Hajdú- böszörmény-MTK II. 2-0, Baktalórántháza-BKV Előre 2-2, Bőcs-Vác 1-1. A REAC- Makó mérkőzés lapzártánk után ért véget. Bajnoki sorrend az élvonaltól a megyei első osztályig NB I. 1. MTK 5 4 1 0 9- 4 13 2. Videoton 4 4 0 0 12- 5 12 3. Nyíregyháza 5 2 2 1 10- 5 8 4. Újpest 5 2 2 1 6- 6 8 5. Kaposvár 5 2 1 2 8- 6 7 6. Győr 5 2 1 2 5- 4 7 7. Paks 5 2 1 2 6- 6 7 8. Debrecen 3 2 0 1 4- 2 6 9. Diósgyőr 5 2 0 3 9- 9 6 10. Pápa 5 2 0 3 4- 4 6 11. Kecskemét 5 2 0 3 12- 14 6 12. Vasas 5 2 0 3 8- 15 6 13. Ferencváros 4 1 1 2 CO có 4 14. Bp. Honvéd 4 1 1 2 5- 6 4 15.ZTE 4 1 0 3 3- 9 3 16. Haladás 3 0 0 3 3- 9 0 NB II. Keleti-csoport 1. Szolnok 3 2 1 0 2- 0 7 2.H.böszörmény3 2 0 1 5- 3 6 3. Vác 3 1 2 0 3- 2 5 4. Makó 2 1 1 0 5- 1 4 5. Debrecen 2 1 1 0 4- 2 4 6. K.barcika 3 r 1 1 4- 3 4 7. Vecsés 2 1 1 0 3- 2 4 8. Cegléd 3 0 3 0 5- 5 3 9. REAC 2 1 0 1 3- 3 3 10. MTK 3 1 0 2 2- 4 3 11. Békéscsaba 3 0 2 1 4- 5 2 12. BKV Előre 3 0 2 1 5- 7 2 13. B.lórántháza 3 0 2 1 2- 6 2 14. Bocs 3 0 1 2 1- 3 1 15. Mezőkövesd 2 0 1 1 1- 3 .1 NB III. Alföld csoport 1.KTE II. 2 2 0 0 7- 2 6 2. Orosháza 2 2 0 0 5- 1 6 3. ESMTK 2 2 0 0 5- 1 ' 6 4. Sz.halombatta 2 1 1 0 4- 1 4 5. Battonya 2 1 1 0 3- 2 4 6. Spartacus 2 1 0 1 4- 2 3 7. Vasas II. 2 1 0 1 5- 6 3 8. Gyula .2 ,1 0 1 5- 6 3 9. Szeged 2 b 2 0 4. 4 2 10. Soroksár 2 ■o 1 'V 1- 2 1 11. Hmvásárhely 2 0 1 1 5- 7 1 12. Monor 2 0 0 2 3- 7 0 13. Algyő 2 0 0 2 3- 8 0 14. Dabas 2 0 0 2 0- 5 0 NB III. Mátra-csoport 1. Maglód 2 2 0 0 4- 0 6 2. Püspökladány 2 2 0 0 7- 4 6 3. Putnok 2 2 0 0 4- 2 6 4. FTC II. 2 1 0 1 6- 3 3 5.Jászberény 2 1 0 1 4- 3 3 6. Balmazúj. 2 1 0 1 2- 1 3 7. Heves 2 1 0 1 4- 4 3 8. B.gyarmat 2 1 0 1 3- 3 3 9. Eger 2 1 0 1 2- 2 3 10. Túra 2 1 0 1 2- 2 3 11. Gyöngyös 2 1 0 1 1- 2 3 12. RAFC 2 0 0 2 3- 5 0 13. Ózd 2 0 0 2 5- 8 0 14. Dunakeszi 2 0 0 2 0- 8 0 Megyei I. osztály 1. Jánoshída 2 2 0 0 10­1 6 2. Nagyiván 2 2 0 0 9­3 6 3. Abádszalók 2 2 0 0 6­0 6 4. Kunhegyes 2 2 0 0 ■ 4­1 6 5. Kisújszállás 2 1 1 0 7­5 4 6. Jászladány 2 1 1 0 4­2 4 7. Karcag 2' 1 0 1 4­2 3 8. Jászapáti 2 1 0 1 2­2 3 9. Újszász 2 1 0 1 1­2 3 10.Csépa 2 1 0 1 2­5 3 11. Besenyszög 2 1 0 1 2­5 3 12. J.fényszaru 2 1 0 1 2­5 3 13. Túrkeve 2 0 1 1 5­6 1 14. J.árokszállás 2 0 1 1 3­4 1 15. Tiszafüred 2 0 0 2 3­6 0 16. Kunszentm. 2 0 0 2 2­6 0 17. Fegyvernek 2 0 0 2 0­5 0 18. Mezőtúr 2 0 0 2 1­7 0 További eredmények NB III., Alföld: Algyő-Gyula 3- 4, Soroksár-ESMTK 0-1, Sze- ged-Százhalombatta 1-1, Vasas II-Monor 4-2, Hódmezővásár- bely-KTE II. 2-4, Orosháza- Dabas 2-0. Mátra: FTC II-Dunakeszi 5-1, Eger-Balmazújváros 1- 0, RAFC-Balassagyarmat 1- 2, Maglód-Tura 1-0, Gyön­gyös-Heves, Ózd-Püspökla- dány 2-4. ■ Kotula László jól játszott, de ő sem tudott ezúttal a kapuba találni Helyzetei alapján gólokkal nyerhetett volna a MÁV labdarúgó nb ii. Bár ezúttal sem kapott gólt a kék-fehér gárda, mégis csak egy pontot szerzett Németh, Hajnal és Laszli végzett az élen

Next

/
Oldalképek
Tartalom