Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-15 / 191. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 15., SZOMBAT 3 MEGYEI TÜKÖR Cibakháza a „czibak imre pá­ros kupa" csoportos horgászver­senyre készültek a nagyközség lakói. A maximum hattagú csapa­tok ma mérik össze tudásukat a holt-tiszai versenypályán. A jó hal­fogás reményében a meleg ebéd­ről és a jó hangulatról a Cibakhá­za Vegyesüzemi Horgászegyesü­let tagjai gondoskodnak, sd Fegyvernek lakossági fórumra várják a helyieket a művelődési házba augusztus 17-én, délután öt órára. Mint megtudtuk, a fóru­mot a rendőrség tartja bűnmeg­előzési céllal, valamint tájékoz­tatják a lakosokat arról is, hogy milyen intézkedéseket terveznek a közeljövőben megvalósítani, le Hunyadfalva elutasították a település két darab fűkaszára benyújtott pályázatát, tájékozta­tott Vékonyné Házi Eszter polgár- mester asszony. A faluban eddig kézi kaszával irtották a parlagfü­vet, és most úgy tűnik, a jövőben is ezzel kényszerülnek majd fel­lépni az allergén gyomnövény el­len a helyiek, bb Rákóczifalva az amatőr szín­játszás feltételeinek javítására nyert ötszázezer forintot a Var- sány Közösségi Ház a kulturális minisztériumhoz benyújtott pá­lyázaton. Az összeget színpadi technikai eszközök beszerzésére fordítják, rá Szajol KÉT DÍJAT is átadnak a településen az augusztus 20-i ünnepségen. A Szajol Község Díszpolgára címet idén dr. Ro- mány Pál, a Magyar Tudományos Akadémia doktora kapja. A Sza­jol Községért kitüntető dijat pe­dig Bernát Julianna pedagógus veheti át. ni Szolnok FELÚJÍTJÁK a Fiumei Úti Általános Iskola bitumenes sport­pályáját. Erre már csak azért is szükség van, mivel a sportpálya felszíne repedezett, egyenetlen volt, és a tisztiorvosi szolgálat baleset- és életveszélyesnek nyil­vánította. A munkálatok költsége­it, 8,8 millió forintot a szolnoki in­tézményszolgálat a város és az iskola alapítványa által létreho­zott közös kasszából fedezik. A bitument már felbontották, jelen­leg az alapot készítik elő arra, hogy rákerüljön a négy centimé­ternyi vastagságú beton, bgy SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUONJn weboldalon. A traffipaxtól rettegnek a gépjárművezetők. Csak ritkán tudják bebizonyítani azt, ha szabályosan közlekedtek. Képünk illusztráció. Visszavonták a büntetést gyorshajtás Több mint egy év után lezárult a kellemetlen ügy Ismét sikerült olyan se­gítséget nyújtani egyik ol­vasónknak „Engedje, hogy segítsünk” rova­tunkkal, melynek kézzel­fogható eredménye lett. Most egy meglehetősen régen húzódó, kellemet­len rendőrségi ügy végére sikerült pontot tennünk. Géléi József Amint arról beszámoltunk, egy szolnoki olvasónkat a rendőrség még 2008 májusában, lakott te­rületen belüli gyorshajtásért - 67 kilométer/órás sebesség sze­repelt a hatóság által készített felvételen - harmincezer forint­ra megbüntette. Igen ám, de a rendőrség által megjelölt hely­szín, a szolnoki Tószegi út 47. szám alatti útszakasz nem stim­melt. A fellebbezés után hóna­pokon keresztül levelezett a rendőrséggel: hol az első fokú el­járást lebonyolító Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Rendőr-főka­pitánysággal, hol a másodfokon vizsgálódó Vas Megyei Rendőr­főkapitánysággal. Az eljárás so­rán a gyorshajtásból később til­tott helyen való parkolás lett, majd ismét gyorshajtás, csak ép­pen újfent olyan helyszínen, ahol nem is járt olvasónk. — Az önök, azaz az Új Néplap tanácsá­ra bíróságra vittem az ügyet, mely megsemmisítette a határo­zatot, és új eljárás lefolytatására kötelezte a rendőrséget - mond­ta el érdeklődésünkre G. Ilona. — Igaz, amikor kijöttem a tanácste­remből, a rendőrséget képviselő fővárosi ügyvéd azonnal jelezte, ne számítsak arra, hogy meg- úszhatom az esetet. Korrigálják a hibát, és úgyis ki kell fizetnem a büntetést - hangsúlyozta a hölgy. - Már majdnem el is felej­tettem az egészet, mikor néhány hónapos hallgatás után újra le­velet kaptam a kapitányságtól. Mikor elolvastam, majdnem ki­ejtettem a kezemből. Szinte hihe­tetlen, de mintha nem húzódott volna már egyszer hónapokon keresztül az eljárás. A levél sze­rint ugyanazt az első fokú hatá­rozatot hozta meg a rendőrség, mint legelőször: állításuk szerint olyan helyszínen hajtottam gyor­san, ahol nem is jártam. Lapjuk segítségével természetesen is­mét fellebbeztem, újra befizet­tem az 5000 forintos díjat, me­lyet egyszer már visszautaltatott számomra a bíróság. Most meg­kaptam rá a választ. A jelek szerint most talán vég­érvényesen lezárult az ügy. A válasz szerint ugyanis: „A Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon hivatal­ból indított közigazgatási eljárás során a G. Ilona — mint az xy for­galmi rendszámú jármű üzem­bentartóját - közigazgatási bír­ság megfizetésére kötelező objf. határozattal szemben előterjesz­tett fellebbezésének helyt adok, egyben az első fokú határozato­mat megsemmisítem, és az ügy­féllel szemben indított közigaz­gatási eljárást megszüntetem. A fellebbezés előterjesztése során lerótt 5000 forint összegű illeték ügyfél részére történő visszatérí­téséről intézkedem. Kovács Gá­bor r. alezredes, rendőrségi főta­nácsos.” G. Ilonának tehát sikerült se­gítenünk. Lehet, hogy Önnek is tudunk? Mások is jártak már hasonló módon HOGY NEM EGYEDI eset Volt ű fentebbi történet, bizonyítja, a szolnoki Baján Pál is hasonló „cipőben” járt. Őt Szegedtől nem messze fotózta le a traffi- pax, miközben 40 km/órás se­bességgel hajtott ott, ahol a rendőrség szerint 20 km/órás sebességkorlátozó tábla volt. Emiatt 130 ezer forintra bün­tették. A fellebbezések során ügye egészen a bíróságig ju­tott, mely új eljárásra kötelezte a rendőrséget. Azóta eltelt már néhány hónap, de újabb leve­let nem kapott a hatóságtól. JEGYZET TÓTH ANDRÁS Kielégítve milliókkal A MINDENNAPI több tízmilliós végkielégítésünket add meg nekünk ma! A napi imánkat akár így is ki lehetne egé­szíteni. Minthogy már na­ponta látnak napvilágot hí­rek brutális végkielégítési összegekről, botránysorozat­tá dagasztva a közpénzek el­herdálásának egyik, népsze­rű módját. eddig csak pár milliárdocs- kát számoltak össze, amit hébe-hóba, olykor csak pár hónapig lázasan (?) dolgozó cégvezetők kaptak az álla- mi/önkormányzati büdzsé­ből. A leghátborzongatóbb és legvérlázítóbb az egész­ben az, hogy egy fő-fő veze­tő védekezése állítólag úgy szól, hogy nem is tudott ar­ról, alatta, az általa irányí­tott cégnél mi folyik (ki az ablakon). Akkor vajon miről tudhatott? Hogy mikor jár a piros hetes busz este tizen­egy után? Mit vezet ő, és mi­ért kapja akkor a fizuját? Egy tisztességes melós bi­zony negyvennégy év szol­gálat után sem kap annyi fi­zetést, amennyit egyesek felmarkoltak a közelmúlt­ban végkielégítés címén. csak úgy mellékesen vetem közbe, arra lennék kíváncsi, hogy hol van egy (volt?) párt volt vezetője azzal a táblá­val, hogy Lop stop? Annak idején nagy kárörvendve bő­szen emelgették fel. Most miért nem teszik? De visz- szatérve a konkrét helyze­tekre, már-már azt képze­lem, hogy pénzkiadó auto­mata áll a fő-fő vezetők fo­lyosóján, ami kulcsra van zárva, nehogy a melósok hozzáférjenek. Amikor el­mennek a (sok esetben nya­kig adósságban úszó) cégtől, csak megnyomják a gombot, és máris hullanak ki belőle a tízmilliók, gondosan köte­gelve. lehet, a melósoknak is van egy hasonló szerkezetük a műhelyben. Csakhogy abból mindössze sima víz jön. LEHETŐSÉGEINK FŐ TERE - KOSSUTH TÉR KORNYEZETRENDEZESE ABONYBAN /I. ütem/ Dolgoznak a munkagépek az abonyi Kossuth téren. Az újjáépülő tér alkalmas lesz arra, hogy különböző generációk találjanak itt egymáshoz utat, a kapcsolatteremtés informális csatornái is megnyílhatnak. Nem csak találkozóhelyet, de kulturális színteret is nyer a város, hiszen a hagyományos rendezvényeken túl nagyobb szabású programok is helyet kaphatnak a Kossuth téren. A terület közepén a süllyesztett alap a város karácsonyfájának helyéül szolgál majd. A vörössalakos burkolatot térkő váltja fel, új kandeláberek, padok, térbútorok teszik széppé a környezetet. A terület szinte kinyílik a látogatók előtt azáltal, hogy eltűnik a buszmegálló beton pavilonja. A teret virágágyások teszik még barátságosabbá. A védettséget élvező macskakő burkolat a felújítás után is megmarad. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 88 349 633 Ft. A kivitelezést a több helybelit is foglalkoztató Lián Kft-ből és a gyöngyösi Mátraközmű Kft.-ből alakult „Abony Kossuth tér rekonstrukció, 2009. Konzorcium" végzi. Átadás határideje: 2009. október 31. Projekt azonosítója: KM0P 2007- 5.2.1/A A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában valósul meg. Kedvezményezett: Abony Városi Önkormányzat Partnerek veszik át a posta- szolgálatot Megyénkben a Postapartner Program most lezárult 3. ütemé­ben a Magyar Posta Zrt. a meg­hirdetett 38 postából 27-re kö­tött szerződést, öt partnerrel - tájékoztatott a társaság. A Ma­gyar Posta 2007 őszén indította a hálózat átalakítását célzó prog­ramot, amelynek keretében a postai szolgáltatás ellátáshoz ke­res partnereket. A harmadik ütemre 2008 októberétől lehe­tettjelentkezni, a Magyar Posta a meghirdetett 417 szolgáltató­hely mintegy felére, azaz 201 posta működtetésére talált part­nert. Az új postapartnerek szep­tember közepétől vehetik át a postai szolgáltatást az adott tele­püléseken. ■ B. Gy. Kéthavi bérrel tartoztak a sajtüzemben Folytatás az 1. oldalról Megpróbáltuk elérni a cég ba- konszegi központját, ahol az épp szabadságon lévő irodavezető hölggyel sikerült beszélni.- Úgy tudom, a munkások csü­törtökön este kaptak pénzt, en­nek nagyságáról nem tudok nyi­latkozni. Egy felszámolás alatt lévő cégnél mindig adódnak gondok, de azt hiszem, a felszá­moló és a bérlő hamarosan meg­nyugtatóan tudja egymással ren­dezni a problémákat - mondta el az irodavezető. A Hajdú-Bihar megyei központú Awassi Rt. egyébként az elmúlt tíz év alatt Kunszentmártonban több mint 650 millió forintos beruházást hajtott végre. ■ N. G. Szőnyeg alól lopták el a pénzt, értékpapírokat Még augusztus elején történt, hogy egy helybeli házánál két ismeretlen azzal jelent meg, hogy a külső falára reklámtáb­lát helyeznének el. Meg is egyeztek két hónapra az ösz- szegben. Azonban a trükkös tolvajok húszezressel fizettek, melyből a sértettnek vissza kellett adnia. Ezért elővette a szőnyeg alatt tartott pénzét. Közben egyikük segítséget kért, elterelte a figyelmét, és addig a másik a szőnyeg alól el­lopta pénzét és több milliót érő értékpapírjait, amit csak csü­törtökön észlelt a sértett - tájé­koztatott Veres Éva, a megyei rendőr-főkapitányság sajtó­ügyeletese. ■ B. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom