Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-15 / 191. szám

4 ÚJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 15., SZOMBAT A faágak állítólag szárazak voltak és hullottak, valamint a fák törzse üreges volt. Az önkormányzat vizsgálta az esetet. Képünk illusztráció. A lakók sajnálják a fákat probléma Az érintett területen ráadásul a gaz, a dudva is zavaró Hívja az Új Néplap 0 • » 0 0 • 0 g m újságíróját! M I« ™ RIMÓCZI ■«■L A ÁGNES elsősorban a Szolnok környéke településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné meg­osztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 56-516-700-as telefonszámot hétköznapokon! Új sportpályán kezdődhet a Fiumei tanéve Régi vágya teljesülhet a szolno­ki Fiumei Általános Iskola veze­tésének és a diákságának, úgy tűnik, felújíthatják az elhanya­golt, széttöredezett aszfalt-sport­pályájukat Az intézmény alapít­ványa másfél millió forintot gyűj­tött össze, míg a város négysze­ri pályázás után 7,5 millió forin­tot nyert el erre a feladatra. így sikerül megvalósítani a munkát. Az új pálya a tervek szerint isko­lakezdésre elkészül. ■ 4!D magzatit diagnosztika SZOLGÁLTATÁSOK: • genetikai vérvétel, • 3D, 4D ultrahang diagnosztika, • nőgyógyászati szűrés, • terhesgondozás. 5000 Szolnok, Verseghy u. 5. Rendelés: hétfő-csütörtök 16.30-19.00, péntek 16.30-18.30. Bejelentkezés: 06-20/273-8131. V *34 356/y Nagy a gaz, a dudva a szolnoki Zápor út egy ré­szén. Az ott élők azt sem értik, miért kell levágni a közeli óvoda területén lé­vő fák ágait. Rimóczi Ágnes- A virágos Szolnokért nemes szándék ellentéte a Temető úti óvoda hátsó utcafrontja, vagyis a Zápor út — fogalmazta meg egy szolnoki olvasónk ellenér­zését. Mint azt a Zápor úton élő idős úr elmondta, nagyon sok ott a gaz, dudva. Ráadásul par­lagfű is akad ott bőven, amit saj­nos senki nem vág le. — Az elmúlt napokban ráadá­sul favágásra is figyelmesek let­tünk az óvoda területének hát­só részén. Nem értettük, hiszen azok a fák, többünk véleménye szerint, senkit nem zavarnak - mondta el olvasónk. Lapunk megpróbált utánajár­ni, vajon akkor miért vágják le a faágakat. Miért van szükség az esetleges kivágásukra? Egyes in­formációk szerint zavart okozott a favágás mellett másik prob­léma, hogy a területre gondo- zatlanság a jellemző. Sok a parlagfű, a magas gaz. A problémát jelző olvasónk kéré­sére egyszer már levágták ott a füvet, a levágott zöldnövé­a műholdas vételben, amit egyes, közelben lakók szóvá tet­tek. A felvetésekre az önkor­mányzattól kértünk választ.- A szóban forgó területen olyan fákat, illetve ágakat vág­nak le, melyek elszáradtak, be­tegség miatt üreges a törzsük — érkezett a válasz az polgármes­teri hivataltól. Hozzátették: a nyékét azonban ott hagyták, nem vitték el. Azóta ráadásul már újra megnőtt a ß. A kör­nyéken lakók remélik, hogy ez a probléma, amit már jeleztek az önkormányzatnál, megol­dódik a közeljövőben. nem közterületen álló fa kivágá­sa egyébként bejelentéshez kö­tött tevékenység. Ekkor meg kell jelölnie a fát kivágónak a terve­zett pótlást, amit a hivatal város­üzemeltetési osztálya hagy jóvá. Erre azért van szükség, hogy ne ültessenek sehol olyan fát, mely allergén, esetleg gyomfa faj.- Az osztály munkatársa a helyszínen is megvizsgálta az esetet. Az érintett terület gondo­zását a gallyazás és favágás vé­geztével rendbe teszik—emelték ki végül az önkormányzatnál. SZ0U0N.hu A Szolnok környéki településekről további híreket, információkat a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatnak. Az elmúlt héten ők születtek a megyei kórházban Júuus 31.: Ládi Ágnes (Szolnok), Nagy Kiara (Fegyvernek), Kör­mendi Kiara (Tiszaföldvár), Lados Hanna (Szolnok), Szabó Krisztián (Szolnok), Papp Noémi (Szolnok). augusztus 1.: Lövei Szilvia Re­náta (Cibakháza), Peresztegi Va- nessza (Tiszapüspöki), Suki Krisztián (Jászladány), Lukács Mirella (Tiszapüspöki), Dinya Sándor Noel (Szolnok), Nagy Oli­vér (Tószeg). augusztus 2.: Mága Norbert (Ti- szabő), Lázár Hanna (Jászalsó- szentgyörgy). augusztus 3.: Biró Zoltán (Szol­nok), Izsó Leila Ramóna (T. szent- miklós), Raffael Liliána (Szolnok). augusztus 4.: Dúzs Lili (Berek­fürdő). augusztus s.: Habara Viktória (Kengyel), Dezsőfi Kristóf (Szol­nok), Biró László (Szolnok). augusztus 6.: Lakatos Márton (Szolnok), Burai Adrián (Szol­nok), Durda Jázmin Zoé (Rákó- cziújfalu), Csernák Balázs (Szol­nok), Kovács Kira Izabella (Szol­nok), Tóth Ramóna Vivien (Szol­nok), Sasvári Szilárd (Szolnok), Csonka Levente István (Szajol). augusztus 7.: Szabó Alexa (Szol­nok), Ruiz Constantin (Szolnok), Kalmár Tamás (Jászkisér), Rigó Dániel Benjamin (Szolnok), Mol­nár Nóra (lászágó), Pap Réka (Dévaványa). augusztus 8.: Valkó Róza (Szolnok). augusztus 9.: Perge Kíra (Szol­nok), Szentpéteri Irina (Jászkis­ér), Márvány Krisztina (Kengyel), Budai Lilla Anikó (Szolnok). augusztus io.: Szép Bíborka (Szajol), Forgács Sára (Szolnok), Bereczki Maja (Szolnok), Mága Krisztofer Szebasztián (Tiszabő), Szűrszabó Róbert (Tiszavár- kony), Varga Dorina (Örményes). augusztus 11.: Maródi Lara (Zagyvarékas). augusztus 12.: Tóth-Seres Zoé (Cegléd), Kovács Előd (Túrkeve), Kiss Csaba (Fegyvernek), Szol­noki László (Szolnok), Balázs Boglárka (Szolnok), Gonda Letti Liliána (Szolnok). ■ Sajnos ott maradt a korábban levágott fű • PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (5000 Szolnok, Kossuth tér 9. sz.) egyfordulós pályázati eljárás keretében elidegenítésre meghirdeti: • a Szolnok,Templom u. 15. fsz. 1. (1073/A71 hrsz.) 27m2, • a Szolnok, Templom u. 15. fsz.2.(1073/A/2hrsz.) 39 m2, • a Szolnok, Templom u. 15. fsz.4.(1073/A/4hrsz.) 3 lm2, • a Szolnok, Templom u. 15. fsz.6.(1073/A/6hrsz.) 45 m2 „lakás”, valamint • a Szolnok, Templom u. 15. fsz.7.(1073/A/7hrsz.) 35 m2 „üzlethelyiség” (a hozzá tartozó 7,75 m2 raktár és 22,35 m2 alapterületű pincehelyiséggel) megnevezésű ingatlanokat. Ajánlatot a vételár bruttó összegére kell tenni. Az ingatlanok megtekinthetőek: 2009. augusztus 24. (hétfő) 10.00-10.30 órakor A pályázati kiírás átvehető: 2009. augusztus 25-27-ig naponta 8.00-16.00 óráig (ingyenesen) Az ajánlat benyújtásának időpontja: 2009. szeptember 7. (hétfő) 8-16 óráig Ajánlatok elbírálása: 2009. szeptember 24. (lakások vonatkozásában: Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése; üzlethelyiség vonatkozásában Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere). A pályázati kiírás átvételének és az ajánlat benyújtásának a helye: Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatóság Vagyongazdálkodási Osztály, Szolnok, Kossuth tér 1.1. em. 120. szoba. Pályázatok elbírálásánál előnyben részesül, aki mind a négy lakóingatlanra, valamint a külön pályázat keretében értékesítésre kerülő üzlethelyiségre is benyújtja vételi szándékát. A vagyongazdálkodási hatáskör gyakorlója fenntartja azt a jogát, hogy érvényes ajánlat/ok esetén is a pályázatot eredménytelennek minősíti. Bővebb felvilágosítás az 56/503-463 telefonon, valamint az ajánlat benyújtásának helyén kapható. Szalay Ferenc polgármester *363433' , . ___ ___ ______ LI CITFELHIVAS Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (5000 Szolnok, Kossuth tér 9. sz.) liciteljárás alkalmazásával értékesítésre meghirdeti: • a Szolnok, Aranyi S. u. 8.2.em.9. (8939/3/A/26 hrsz.) 55m2-es,2szobás, • a Szolnok, KarczagL. u. 10. fsz. 4. (9085/l/A/72hrsz.) 52 m2-es, 2 szobás, • a Szolnok, Karczag L. u. 11.2. em. 23. (8939/13/A/40 hrsz.) 54 m2-es, 2 szobás „lakás” megnevezésű társasházi ingatlanokat. Az ingatlanok limitára bruttó: -Szolnok,AranyiS.u.8.2.em.9.: 5.100.000,-Ft,- Szolnok, Karczag L. u. 10. fsz. 4.: 5.300.000,- Ft,-Szolnok, Karczag L.u. 11.2.em. 23.: 5.000.000,-Ft. Érvényes ajánlatot tenni csak - részletes licitfelhívásban meghatározott - az ajánlati biztosíték megfizetése mellett lehet.* Az ingatlanok megtekinthetőek: 2009. augusztus 25. (kedd) 9.00; 9.30; 10.00 órakor. Az ajánlat benyújtásának időpontja: 2009.szeptember 10. (csütörtök) 9.00; 10.00; 11.00 óra. *Az ajánlati biztosítékot az önkormányzat Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett 12050002-00138011-00100005 számú elszámolási számlája javára kell megfizetni. Az ajánlat benyújtásának a helye: Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatóság Vagyon­gazdálkodási Osztály, Szolnok, Kossuth tér 1.1. em. 120. szoba. Az ajánlat benyújtására vonatkozó részletes előírás átvehető az ajánlat benyújtásának helyén hétfőtől csütörtökig 8.00-16.00 óráig, pénteken 8.00-13.00 óráig. Bővebb felvilágosítás az 56/503-463 telefonon, valamint az ajánlat benyújtásának helyén kapható. Szalay Ferenc polgármester ♦363431»________ ______ # PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata isooo Szolnok, Kossuth tér 9. sz.) egyfordulós pályázati eljárás keretében elidegenítésre meghirdeti: a Szolnok, Hunyadi u. 32. fsz. 4. (4306/A/4 hrsz.) 27 m2-es, 1 szobás „lakás” (a hozzá tartozó 4,4 m2 lomkamrával) megnevezésű ingatlant. Aj ánlatot a vételár bruttó összegére kell tenni. Az ingatlan megtekinthető: 2009. augusztus 24. (hétfő) 13.00 órakor A pályázati kiírás átvehető: 2009. augusztus 25-27-ig naponta 8.00-16.00 óráig (ingyenesen) Az ajánlat benyújtásának időpontja: 2009. szeptember 07. (hétfő) 8-16 óráig. A pályázati kiírás átvételének és az ajánlat benyújtásának a helye: Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatóság Vagyongazdálkodási Osztály, Szolnok, Kossuth tér 1.1. em. 120. szoba Ajánlatok elbírálása: Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 24-i ülésén Az ajánlatokat a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelően kell benyújtani. A vagyongazdálkodási hatáskör gyakorlója fenntartja azt a jogát, hogy érvényes ajánlat/ok esetén is a pályázatot eredménytelennek minősítse. Bővebb felvilágosítás az 56/503-463 telefonon, valamint az ajánlat benyújtásának helyén kapható. Szalay Ferenc polgármester jSaranfértan IceiSa taTál!’ Megjeleni ^hetente, eltört ökon! • hirdetések • közérdekű információk, • rejtvények • hírek a térség életéről További információ: 56/516-700

Next

/
Oldalképek
Tartalom