Új Néplap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-10 / 85. szám

UJ NÉPLAP - 2009. ÁPRILIS 10., PENTEK Támogatás nincs, saját erőből fejlesztenek Banka Ferenc Jászszentandrás önkormány­zatának szembe kell néznie azzal a helyzettel, hogy a tele­pülés fejlesztését célzó pályá­zati elképzeléseket mostoha- gyermekként kezelik a támo­gatásokat megítélők — véleke­dett a község polgármestere, Banka Ferenc.- Az önkormányzati ciklus­program célkitűzései között sze­repel, hogy a településen az üdülés, a turizmus feltételrend­szerét, valamint a község iskola­falu jellegét erősítjük, valamint az, hogy mindent megteszünk a lakosság életkörülményei, a ta­nyákon élők komfortérzete javí­tásáért—mondta Banka Ferenc. — Pályázatokat nyújtottunk be egyebek mellett, hogy a sűrűb­ben lakott külterületi részeken bővíthessük az ivóvízhálózatot, hogy új pavilonsort alakítsunk ki a helyi strandfürdőben, hogy az iskola tetőrészén új osztály- termeket alakíthassunk ki, vagy épp annak érdekében, hogy az 1978-ban épült tornacsarnok az­besztmentesítését, szigetelését megoldhassuk. Pályáztunk azért is, hogy az életveszélyessé vált óvodai épület tetőszerkezet­ét kijavítsuk, hogy új ivóvízku­tat fúrhassunk, mivel a régi már nem tudta biztosítani a lakos­ság számára szükséges ivóvíz­mennyiséget. Pályázataink kö­zül azonban egyik sem nyert tá­mogatást, sőt még arra is volt példa a Jászszentandrást jász­apátival összekötő út felújítása esetén, hogy a már megítélt tá­mogatást is visszavonták.- Mindezek ellenére sem csüggedtünk — folytatta a pol­gármester. — Ha másként nem volt rá lehetőség, hát saját erőből kezdtük meg a szükséges fej­lesztéseket A rendkívül nehéz gazdasági körülmények ellenére is a helyi költségvetésből sike­rült számos fejlesztési, felújítási elképzelést megvalósítani. Ilyen volt az iskola tetőszerkezetének megújítása, az ivóvízkút fúrása is. Kitűzött céljaink ugyanis to­vábbra sem változtak, részét ké­pezik Szentandrás hosszú távú fejlesztési elképzeléseinek. JA KOR Jászladány kasszájából majd’ két év alatt megközelítőleg hárommillió forintot sikkasztott el a pénztáros. Képünk illusztráció. Zsebbe vándorolt közpénz sikkasztás A rendszer magában hordozta a hiba lehetőségét? Nagyon „egyszerűen mű­ködött” a dolog, legalább­is ahogyan azt a jászladá- nyi önkormányzat belső ellenőrzése kiderítette. Banka Csaba A pénztáros 2007 februárja óta rendszeresen egy kicsivel több pénzt vett le az önkormányzat számlájáról, mint amire egy-egy projekthez vagy más, a települé­sen elvégzendő feladathoz szük­ség lett volna. Már azokban sem lehet meg­bízni, akiket évtizedek óta isme­rünk? Tényleg ilyen egyszerű a településtől lopni? Miért nem vette ezt észre az önkormány­zat? Ilyen és ehhez hasonló kér­dések sorjáznak Jászladányon az utóbbi hetekben a polgármeste­ri hivatalban feltárt sikkasztási ügy kapcsán. Beszélik a telepü­lésen, hogy az érintett pénztáros új autóra gyűjtött, igaz, ezt hiva­talos forrásból nem erősítették meg. Mindenesetre mire a 2008- as év végi pénzügyi zárásnál ki­bukott a hiány, már 2 millió 892 ezer forintra emelkedett a meg- lovasított összeg. A képviselő-testület közlemé­nye szerint, mihelyt fény derült a sorozatos sikkasztásra, a jegy­ző azonnal felmentette a pénztá­rost a munkavégzés alól és fe­gyelmi eljárást indított ellene. Az önkormányzat képviselő-testü- lete pedig informális, illetve hi­vatalos ülésen is tárgyalta a ki­alakult helyzetet. Megbízták Dankó István polgármestert a büntetőfeljelentés megtételével, illetve soron kívüli belső ellenőr­zést rendeltek el. A sikkasztási üggyel kapcso­latban a Jászladányi Rendőrőrs­höz érkezett a feljelentés, viszont az érdemi vizsgálat megkezdé­se előtt - tudtuk meg Budai Or­solya hadnagytól, a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferen­sétől -, a ladányi rendőrség elfo­gultságot jelentett az üggyel kap­csolatban. Veres Éva, a Szolnoki Rendőrkapitányság sajtóreferen­se érdeklődésünkre elmondta, hogy a szolnoki kapitányság gaz­dasági osztálya vette át a ladányi ügyet, de fejleményekről nem tud még beszámolni, hisz csak a napokban érkezett meg hozzá­juk az eset dokumentációja.- Az időközben lefolytatott fe­gyelmi eljárás után elbocsátot­tuk hivatalából a munkavégzés alól korábban felfüggesztett pénztárost, a pénztárellenőrt pe­dig megrovásban részesítettük - mondta Dankó István polgár- mester.—Időközben már 1,7 mil­lió forintot visszafizetett a tele­pülés kasszájába a volt pénztá­ros, és vállalta, hogy a fennma­radó valamivel több mint egy­millió forintot is visszafizeti.- Hogyan történhetett meg, hogy több mint másfél évig nem vették észre a hiányokat? A településen lezártnak tekintik az ügyet helyi szinten lezártnak tekin­tik az ügyet, ugyanakkor köz­leményben hívták fel az önkor­mányzati dolgozók figyelmét a tanulságok levonására. Rámu­tatott a képviselő-testület, hogy egy ilyen eset alááshatja az emberek bizalmát, anélkül vi­szont aligha dolgozhat az em­ber a közhivatalokban. PRÓBÁLTUK MEGSZÓLALTATNI az ügy többi érintettjét is, vi­szont vagy nem sikerült utol­érnünk őket, vagy pedig nem kívánták kommentálni a tör­ténteket.- A lefolytatott belső ellenőr­zés és független igazságügyi könyvszakértői vizsgálat rámu­tatott a pénzügyi rendszerben rejlő hiányosságokra. Lényegé­ben megtörténhetett az, hogy ugyanaz a személy végezte a rendszeres ellenőrzéseket, aki a pénzt is felvette, így sikerült is egy ideig eltüntetnie a hiányo­kat. A bűncselekményt kizáró­lag a pénztáros követte el, vi­szont feletteseit is terheli felelős­ség, abban a tekintetben, hogy ezt nem tárták fel időben.- Ilyenformán az önkormány­zat politikai felelőssége is felme­rült?- A független igazságügyi könyvszakértői vizsgálat megál­lapította, hogy a rendszernek nem az volt a hiányossága, hogy az ellenőrzési mechanizmuso­kat, a felelősségeket, a feladato­kat és a hatásköröket nem építet­te be a testület a pénzügyi folya­matokba - tehát a megfelelő ke­ret létezett és létezik most is hanem az, hogy ezek működte­tése nem volt megfelelő. Ahogy mondtam is, a pénztárost fegyel­mivel bocsátottuk el, a pénztár­ellenőrt megrovásban részesítet­tük, a pénzügyi csoportvezető, illetve a jegyző pedig közös meg­egyezéssel távozott a hivatalból. HIRSAV Közmunkára készülnek Monostoron is a közmunkaprogram kere­tében Pusztamonostoron kilenc fő foglalkoztatását tervezik. Ez idő szerint az érintettek munkakezdés előtti orvosi vizsgálatait végzik. A résztvevőknek a közmunka keretében a közterületek rendben tar­tása, közintézmények kar­bantartása, parkgondozás lesz a feladata. Ismét zúgnak a motorok Boldogházán ötödik alkalommal rendez­nek raliversenyt Jászbol- dogházán. A május 1-jén esedékes autóverseny ré­sze lesz a helyi családi napnak. A rendezvény ke­retében kisautókon próbál­hatják ki „vezetői tudásu­kat" a legkisebbek is. Emellett még sok más han­gulatos programmal is vár­ják az érdeklődőket. A ren­dezvényt a helyi önkor­mányzat és az Autósport Egyesület szervezi. Meglepetést készítettek húsvétraJászágón húsvétváró kézműves-fog­lalkozást szerveztek teg­nap Jászágón, a művelődé­si házban. Már többször is megrendezték az ese­ményt, amelyen nemcsak a gyerekeket, de a felnőtte­ket is szívesen látják. A programon húsvéti megle­petéseket, díszeket készí­tettek, amelyekhez az ön- kormányzat biztosította a szükséges eszközöket. Új autókat kapott a herényi rendőrség az országos közbeszerzés keretében a Jászberényi Rendőrkapitányság rendőr­őrseihez négy új autó ke­rült. Mint azt Budai Orso­lya hadnagy, a kapitányság sajtóreferense elmondta, a régi autók helyére állítot­ták be az új járműveket. Egy-egy autót kapott a he­rényi kapitányság közleke­désrendészeti, illetve köz- rendvédelmi osztálya. A vi­déki őrsök közül pedig Jászfényszaruba és Jászla- dányra kerültek új gépjár­művek. Jászapáti, Temető út 1. Tel./fax: 57/540-280 06-30/441-4931. Finomlemez-megmunkálás Elektrosztatikus porszórás Postaládák Lépcsőházi levélszekrények Pénzkazetták 5 méretben Nyilvántartás: 16-0044-04 A 0487 számon akkreditált Oktatási és Szakértő Bt. induló államilag finanszírozott OKJ-s képzései olyan szerződéses vagy munkanélküli érdeklődőknek, akik a közszférában dolgoznak, vagy dolgoztak. Egészségügyi vagy pedagógiai végzettséggel más munkaterületről is támogathatók. Szakképzések: gerontológiai, pszichiátriai, fogyatékos és szociális gondozó, szervező, ügyintéző, szociális és rehabilitációs asszisztens, gyógypedagógiai asszisztens és ráépülései, gyermekotthoni-, mentálhigiénés asszisztens, (bölcsődei) kisgyermekgondozó,-nevelő, gyermekfelügyelő, házigondozó, dajka, takarító, szakács, gyógymasszőr, iskolatitkár, élelmezésvezető (és emelt szintű ráépülése: élelmezési menedzser). Általános tájékoztató képzéseinkről: 2009.04.25.10 óra Székely Mihály Általános Iskola Jászberény, Lehel vezér tér 6. Érdeklődni lehet: mindennap 8-18 óráig a 30/983-3426, 30/903-3605, 30/548-6578, 70/325- 9213,57/421 -039-es számokon. GÁZOLAJ HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS Jászladánytól 40 km-es körzetben. Napi ár alatt 10 Ft-tal! Telefon: 06-70/7756-970 (lambéria szaküzlet] Jászberény, Szélmalom u. 22. Tel.: 57/402-510, 30/466-3652, 30/9356-176 Lambériák, hajópadlók, kerítés- és balkonelemek, barkácslécek és egyéb fa tömegcikkek. Kedvező áron a gyártótól! [Bérmunkát hozott anyagból vállalunk.) AeyKONTRoa tanfolyam Jászberényben, a Déryné Művelődési Központban 2009. április 18-19, 25-26. Jegyek kaphatók: a helyszínen. Információ: 57/411-783. Pedagógusoknak és egészségügyi szakdolgozóknak akkreditált! wmrnrnm rn Lakáshitelek, hitelkiváltás / S 1 Adósságrendezés, lakáslízing / 111 Visszlízing y Teljes körű ügyintézés! / 1-------­Ké résére felkeressük! / __ Költségeit akár megelőlegezzük! /-JL Telefon: 30/695-8404,30/695-8408 ÉPÍTŐIPAR Építőipari kivitelezésre várja 2003 KFT. az Önök megrendelését. 5123 Jászárokszállás, Referencia munkáink Szentandrási utca 2. Jászárokszálláson: Telefon: Pl.: orvosi rendelő felújítása, 06-20/9373-676, okmányiroda I 06-20/402-9577 külső akadálymentesítése. k ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom