Új Néplap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-04 / 207. szám
2008. SZEPTEMBER 4., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG&KÖZÉLET 7 Beolvasztották az államvasutak leselejtezett tehervagonjait Völgyi Miklóst, a MÁV Cargo Zrt kereskedelmi igazgatóját bízta meg a vezérigazgatói feladatok ellátásával a cég rendkívüli közgyűlése. Ezt azt követően hívták össze, hogy hűtlen kezelés miatt őrizetbe vették a MÁV Cargo vezetőjét és két társát, akiket kétezer tehervagon fémhulladékként való eladásával vádolnak. ■ Csillag: István miniszterként vizsgálódott az ügyben. A MÁV leselejtezett tehervagonjait magyarországi - elsősorban a diósgyőri - és külföldi vas- kohászati cégek Is megvásárolták. Kiderült: a kilencvenes évek elején a miskolci Eurofém Hungary Kft., majd a hasonló tulajdonú É-D Vascentrum Kft. sok száz leselejtezett, majd feldarabolt vasúd vagonhoz jutott, amelyeket a diósgyőri kohászatnak adott el. Egy 20-22 tonnás vagont 200-300 ezer forintért vagy még kevesebbért meg lehetett venni, miközben az alapanyaghiánnyal küzdő kohászaü társaságok egy kiló ócskavasért lényegesen többet fizettek. Diósgyőrben a 400 milliós vételárat ki sem fizették, a MÁV-nak csak egy váltót adtak. Csillag István korábbi gazdasági miniszter tegnap úgy nyilatkozott: tárcájának jogászai is vizsgálták a vagoneladást, mert a már akkor is kocsihiánnyal küzdő MÁV ár alatt adta el a tehervagonokat. Csillagot azonban 2004- ben leváltották, mielőtt ez a vizsgálatlezárult volna. ■ Felfüggesztették a blokádot az almatermelők Felfüggesztették demonstrációjukat és megkezdték az elvonulást gépeikkel az almatermelők a tíz napja blokád alatt tartott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei feldolgozóüzemek elől. „A termelők elfogadták az árral kapcsolatos megállapodást” - jelentette be Budai Gyula, a Magosz igazgatója. Az Agrana-Juice Magyar- ország Kft. anarcsi, illetve vásárosnaményi telephelye előtt demonstráló termelők szerdán délelőtt Vásárosnaményban egyhangú szavazattal hozták meg döntésüket, miszerint elfogadják a kedd este megszületett egyezséget. ■ Több mint 21 forintot fizetnek a termelőknek az ipari alma kilójáért. „A termelők a felfüggesztést azért fogalmazták meg, mert a megállapodás még nincs aláírva, bármi történhet időközben, és egyébként is szeptember 15-ig szól az elfogadott bejelentésük a demonstráció helyszíneire” - mondta Budai. A feldolgozók, a termelők és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fővárosi egyeztetésén kedden este született megállapodás szerint az ipari almáért 9 eurócentet (21,5 forintot) fizet majd kilogrammonként a magyarországi almatermelőknek az Agrana cég, amely a magyar piac 60 százalékának kapacitását birtokolja. ■ Kemény-kormányt akarunk szakértők Klímakutató, terrorelemző és akadémikus tárcáink élén BŐD PÉTER ÁKOS -PÉNZÜGYMINISZTER A közgazdász-politikus az MSZP- SZDSZ-kormány költségvetési politikájának egyik leggyakoribb bírálója, megmutathatná, ő mit csinálna-job- . bán. Ä jegybank egykori elnökét a 2006-os választások két fordulója között Orbán Viktor Fldesz-elnök közös kormányfőjelöltnók ajánlotta az MDF-nek. Adópolitikája a dolgozó : középosztályt részesíti előnyben. KEMÉNY DÉNES - MINISZTERELNÖK A vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az utóbbi évtized talán legsikeresebb sportembere. Kapitánysága alatt a vízilabdázók három olimpiai aranyat, világ- és Európa- bajnokságot, világligát és világkupát nyertek. Kemény kiváló csapatépítő, remekül eltalálta a válogatottban az idősebb és a fiatalabb játékosok arányát Munkáját soha senki nem bírálta, sikerei, eredményei önmagukért beszélnek. Mivel 11 éve irányítja sikerrel a vízilabdázókat, talán a politikát uraló megosztottságon is felül tud kerekedni, és egy szakértőkből álló csapatot is képes összefogni. GYÖRGYI KÁLMÁN - IGAZSÁGÜGY-MINISZTER A korábbi legfőbb ügyész nemzetközi szaktekintély, szaktudását mindkét oldalon elismerik. Ezt jelzi, hogy volt miniszteri biztos Dávid Ibolya minisztersége alatt, és főtanácsadó a Gyurcsány- kormány Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumában. Tapasztalatára mindenképpen szükség van egy szakértői kormányban. ■ U. ÜRGE-VORSATZ DIANA - KÖRNYEZETVÉDELMI MINISZTER* Á 2007-es Nobet-békedQat ek nyerő klímakutató szerint^ alapvetően meg Ijell változtatni a társadalom hozzáállását 1 á íámához. Szerinte nem az a kérdés, milyen új technoló- ■ giákra álljunk át, hanem az, hogyan lehet elérni egy újfajta gondolkodásmódot. Ha irány- > mutatásait követné az ország, =: az épületek jelenlegi energiafelhasználásának a harmada megtakarítható lenne. vízi e. szilveszter-.OKTATÁSI MINISZTER A Magyar Tudományos Akadémia előző elnökeként és a TIT vezetőjeként elhibázott koncepciónak tartja a természet- tudományos tárgyak összevont oktatását. Sőt a középiskolákban növelné a fizika, a kémia, a biológia és a matematika presztízsét, és az idegen nyelvek oktatását is fontosabbá tenné. Fokozottan támogatná a természet- tudományos kutatásokat is. TÁLAS PÉTER- HONVÉDELMI MINISZTER A biztonságpolitikai szakértő a terrorakciók után sokat szerepel a médiában, amivel azt szeretné elérni, hogy a veszélyt komolyabban vegye a társadalom és a politika is. Nemcsak az al-Kaida működését ismeri, hanem a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett munkája alapján feltételezhető róla, hogy tudja: hazánknak hová kell építenie lokátorállomásokat. SZÉKELY TAMÁS - EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER Az egészségügyet és ezen keresztül az egész társadalmat felkavarta korábban a szabad demokrata vezetésű minisztérium, amelynek élére Székely személyében konszenzusos----sz akember került. Az elődeinél jóval visszafogottabb és ek ismertebb miniszter mindenre kiterjedő átalakításokat javasol, ám ezt sokkal szolidabban és átgondoltabban teszi, mint elődei. SIMQNYI ANDRÁS - KÜLÜGYMINISZTER A volt washingtoni nagykövet ‘ neve szinte minden kormányalakításkor felmerült, de politikai háttéralkuk miatt sosem : nyerte el á tisztséget. $aját rockzenekafa van, sokmilliós nézeüségű amerikai tévéműsorokban szerepelt, Simonyi ;Káifajy fölhívta az űrből. Nagy ' szerepe van abban, hogy valószínűleg még a Bush-kormány távozása előtt megkapjűk a vízummentességet az USA-tól. GRÁF JÓZSEF -AGRÁR MINISZTER Amióta a szocialista politikus áll az agrártárca élén, mintha csendesedtek volna a minisztériumot korábban érő ellenzéki: bírálatok. Gráf az a miniszter,- akit még a magoszos vezetők is elfogadnak, több agrárügyben felkérték közvetítőnek, és ő szinte mindig békét teremtett. Pedig nincs könnyű helyzetben: az EU- támogatások elosztása kritikus feladat., - CHIKÁN ATTILA - GAZDASÁGI MINISZTER A közgazdászprofesszornak nem lenne Ismeretlen a bársonyszék: az Orbán-kor- mányban párton kívüliként - már betöltötte a pozíciót. Közismerten munkamániás és csapatember, a hazai és nemzetközi vállalatokkal is jó kapcsolatokat ápol, sokat tehetne azért, hogy Magyarország gazdasági mutatói javuljanak. Közgazdászok geberációi nőttek fel az ő tagkönyvein. FERGE ZSUZSA - SZOCIÁLIS MINISZTER A szegénységpolitikus aktívan kampányolt Gyurcsány Ferenc mellett, az egészségbiztosítás reformját azonban igazságtalannak és átgondolatlannak tartotta. Szerinte a lakosság legalább fele túl szegény ahhoz, hogy képes legyen az öngondoskodásra. A rendszer- váltás katasztrofális következményeiért a „csak a saját érdekeivel törődő magyar elitet” tartja felelősnek. jwi|l>MI)WIH6limimilMMM8MMHMMM8MI8C0UUCMWliLililüDili' — Mivel az SZDSZ egyelőre csak szakértői kormányról tárgyalna Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, mi összeállítottuk egy ilyen kabinet névsorát. Ambrus Vümos - Vég Márton Csak pénteken hoz hivatalos döntést az SZDSZ arról, elfogadja-e Gyurcsány Ferenc tárgyalási ajánlatát, de lapinformációk szerint a szakértői kormányról folyhatnak majd a megbeszélések. A liberálisok ugyanis a hét végén elutasították a miniszterelnök —-----—■ ad ócsökkentési javaslatait, mert szerintük a program csak a kisebbségi kormány túlélését szolgálja. A fenti összeállítással megpróbálunk a bajban lévő politikusok segítségére sietni. .........................■■■,"»*« „A zt látom, hogy a szocialisták hisznek a múlt héten közzétett javaslatcsomagban, ezért kötelességünk mindent megtenni ennek parlamenti támogatása érdekében. Elsősorban az SZDSZ-szel kell Mi az a szakértői kormány? A SZAKÉRTŐI KORMÁNYZÁS nem alkotmányossági fogalom, a politikai értelemben vett szakértői kormányt szükség- helyzetben egy adott program végrehajtásával bízzák meg - közölte Lövétei István alkotmányfogász. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Országgyűlés szavazati többségét biztosító erők még az új miniszterelnök megválasztása előtt megállapodnak a kormány személyi összetételéről. tárgyalni úgy, hogy az egyeztetés a politikai jelszavak szintjéről a konkrétumok szintjére emelkedjen” - írta internetes naplójában Gyurcsány Ferenc kormányfő. Kiss Péter kancelláriaminiszter, a szocialista párt alelnöke szerint az MSZP-ben nincs napirenden a miniszterelnök-csere. A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország fél éve Gyurcsány személyes agóniájának árát fizeti, Navracsics Tibor ezért ismét lemondásra szólította fel a miniszterelnököt. „Tudjuk, hogy ott van az asztalán a lemondási nyüatkozat, vegyen egy nagy levegőt, és írja alá” - kérte. HÍRSÁV Kötelező lesz beadni a pneumococcus oltást októbertől műiden két év alatti magyar gyermeknek kötelező beadni a pneumococcus elleni védőoltást, amely ingyenes lesz, ha a szülő kéri. A kormány nem foglalt állást, melyik típusú oltást kell megkapniuk a gyerekeknek. A kabinet arról is döntött, hogy a háziorvos nem kérhet pénzt a kismamáktól az anyatej leadása miatt szükséges szűrővizsgálatért. A tüdőszűrésért pedig legfeljebb a mindenkori OEP- finanszírozás összegét lehet elkérni, ez most nagyjából ezer forint. Kevesebb agrárszervezet működik az országban MAGYARORSZÁGON 2007-ben 6 százalékkal kevesebb, 7400 gazdasági szervezet végzett mezőgazdasági tevékenységet 2005-höz képest a KSH adatai szerint. Az egyéni gazdaságok száma is mérséklődött: tavaly 619 ezren végeztek mezőgazdasági tevékenységet, ami 12,5 százalékos csökkenés 2005-höz viszonyítva. A gazdasági szervezetek 76,5 százaléka használt mezőgazdasági földterületet, átlagos mező- gazdasági területük 386 hektár volt. Nem tudják büntetni az osztrák szemetelőket ÉVENTE 45 EZER TONNA illegális hulladék kerül magyar területre Ausztriából - értesült a Kisalföld. Az osztrák szemetet utánfutón és kamionon hozzák Magyarországra. Az Ulegális hulladékexport megakadályozására az osztrák szervek a korábbinál szigorúbb - 200 eurónál (48 ezer forintnál) kezdődő - büntetést helyeztek kilátásba. A magyar hatóságok hiába derítik ki az osztrák szemetelők személyazonosságát, csak akkor lehet megbüntetni őket, ha magyar lakcímmel rendelkeznek. Elolvasta a kormány a munkaprogramot A kabinet első olvasatban megtárgyalta a miniszterelnök Megegyezés című írásában múlt héten ismertetett munkaprogramot - mondta tegnap Kiss Péter kancelláriaminiszter. A tárcavezetőknek jövő szerdáig van idejük, hogy a kormány számára bemutassák, mi a megoldáshoz vezető út az adott kérdésekben. Kiss szerint a programnak egyszerre kell szólnia a növekedés, az á I I » #