Új Néplap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-04 / 207. szám
KOZELET A köztársasági elnök tegnap fogadta Kovács Árpád számvevőszéki elnököt, aki tájékoztatta a 2007-es költségvetés végrehajtásáról. Kovács elmondta, hogy a zárszámadás pénzügyileg és költségvetés-technikailag korrekt, de indokolt a közpénzügyi szabályozás megújítása. Bushnak John McCain kell republikánusok Az elnök távolmaradása mögött stratégia húzódhat meg George W. Bush csak videoüzenetben köszöntötte a konvenciót A hivatalos magyarázat szerint a Gusztáv hurrikán utáni újjáépítés irányításával volt elfoglalva. HIRSAV IRA: búcsú a fegyverektől gyakorlatilag megszűnt az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) mint fegyveres csoport, miután katonai vezetése már semmilyen szerepet nem tölt be - áll az észak-írországi megbékélési folyamatot felügyelő szakértői bizottság (IMC) jelentésében. Az IRA legfőbb operatív testületé, a katonai tanács megszűnt létezni, az IRA egyszerűen hagyta elenyészni katonai egységeit. Szabadlábon a kertjét árammal védő férfi NEM JOGERŐSEN szabadlábra helyezte a miskolci bíróság azt a 68 éves férfit, aki a lopásokat megelőzendő, áramot vezetett zöldségeskertjének paradicsomkaróira. A védelmi mechanizmus halálos áramütést okozott júliusban. A bíróság most lakhelyelhagyási tilalom mellett helyezte szabadlábra a kertvédőt. Merénylet a pakisztáni miniszterelnök ellen MERÉNYLETET kíséreltek meg luszuf Raza Gilani pakisztáni kormányfő ellen Iszlámábád elővárosában. A miniszterelnök sértetlenül vészelte át, amint automata fegyverekkel lövéseket adtak le az őt és kíséretét szállító járművekre. Pakisztánban három nap múlva lesz az elnökválasztás. A kormányfő sértetlen maradt Tegnap a népszerűtlen Bush elnök és az ismeretlen Palin volt a fő téma a republikánus kongresszuson. Kun Tamás „Az ember, akire szükségünk van, John McCain” - mondta magyar idő szerint tegnap hajnalban George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke, amikor műholdon át intézett rövid beszédet a republikánus kongresszushoz. Az elnök a hivatalos indoklás szerűit azért nem jelent meg a Saint Paul-i elnökjelölő gyűlésen, mert a fővárosból irányítja a Gusztáv hurrikán utáni újj építéseket. Politikai szakértők hozzáteszik: a hurrikán több szempontból is kapóra jött az elnökjelölt McCainnek. Egyrészt igazi vezetőnek mutatkozhatott a rendkívüli helyzetben, másrészt a népszerűtlen Bush elnök így nem tudott megjelenni a kongresszuson, így nem vet rá kedvezőtlen fényt. Utóbbit alátámasztja, hogy Bush meglepően rövid beszédet mondott. Ráadásul monológjában többször kiemelte, hogy McCain kemény vitapartner. „Sosem félt attól, hogy megmondja, ha valamiben nem ért egyet” - fogalmazott Amerika első embere, jelezve, hogy McCain nem mindig pártolta az ő álláspontját. „McCain az esetek kilencven százalékában Bushsal szavazott, ezen nem változtat semmi” - reagált az elnök beszédére David Bush még beengedi a magyarokat A washingtoni magyar nagykövet szerint 2009. január 12- én vezethetik be Amerikában az új vízumrendszert, ekkortól utazhatnak hazánk állampolgárai vízum nélkül az Egyesült Államokba. A mentesség feltétele, hogy szeptemberben 10 százalék alatt legyen az elutasított kérelmek aránya. Tavaly ez a szám 10,3 százalék volt George W. Bushnak ez a törvény lesz az egyik utolsó döntése, mivel január 20-tól már az új elnök lesz hivatalban. Plouffe, Barack Obama demokrata elnökjelölt kampánymenedzsere. Plouffe szerint Bush beszédében átadta a stafétabotot McCainnek, aki folytatni kívánja az elmúlt nyolc év politikáját. „Lehet, hogy George Bushnak McCainre van szüksége, de Amerikának Obamára" - mondta. Bush beszéde mellett továbbra is témát szolgáltatott a konvenPatakival is tárgyalt Orbán Amerikában NEW YORK ÁLLAM előző kormányzójával, George Patakival is találkozott az Egyesült Államokban lévő Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióján vesz részt az Európai Néppárt egyik alelnökeként Orbán a napokban Pataki mellett egy New York-i zsinagóga főrabbijával, a magyarul kiválóan beszélő Arthur Schneierrel is tárgyalt, illetve részt vett a Nemzeti Republikánus Intézet fogadásán. dónak Sarah Palin alelnökjelölt, akiről kiderült, hogy tizenhét éves, hajadon lánya gyermeket vár, de az is, hogy hivatali visz- szaélés gyanújával folyik ellene vizsgálat. A férje beszédét felvezető Laura Bush azonban védelmébe vette az alaszkai kormányzónőt: „Ő egy erős vezető és bizonyított reformer” - érvelt a műit helyett a képességek fontossága mellett a First Lady. Az egykor színészként sikeres, tennessee-i szenátor, Fred Thompson költői eszközöket is bevetett Palin védelmében: „Ő a friss szellő Washingtonban" - mondta, hozzátéve: van benne kurázsi, nem fél változtatni. Palin presztízse azonban ezzel együtt sem magas, még párton belül sem. A pletykákon túl még az ismeretlenséggel is meg kell küzdenie. Jo Ann Davidson, a kongresszus egyik társelnöke például így magasztalta őt: „Büszke vagyok, hogy pártunk alapítását követően 116 évvel végre köszönthetjük az első nő alelnökjelöltet, Sarah Pawlentyt!” Említett Pawlenty keresztneve Timothy, az úr a konvenciónak helyet adó Minnesota állam kormányzója. PERCES INTERJÚ Göncz Kinga a magyar-szerb kapcsolatokról- Hogyan alakulnak a magyar-szerb kapcsolatok a szomszédos országbeli választások, illetve Koszovó függetlenségének magyar elismerése után?- Magyarországon újra van szerb nagykövet, pedig korábban visszahívták őket azokból az országokból, amelyek elismerték Koszovót. Most Belgrádban arról tárgyaltunk, hogy szívesen látjuk szomszédunkat 2010-ben Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa rendezvényein, ezenkívül Szerbia euroatlanti integrációját illetően készítettünk egy igazságügyi csomagot, illetve új határátkelőhelyek megnyitását javasoltuk.- Úgy tudjuk, a szerb fél is készült egy csomaggal. Ez mit tartalmazott?- Nagy Imre 1956-ban a jugoszláv nagykövetségen maradt iratainak másolatát adták át tárgyalópartnereim.- Elképzelhető, hogy két olyan férfi követte el a Fenyő-gyilkosságot, akik egy szerbiai börtönben vannak. Ha kiadatási eljárásra kerülne sor, hogyan zajlik egy ilyen folyamat?- A kiadatási eljárást az igazságügyi minisztérium intézi, de diplomáciai csatornákon a külügy is besegít. Egyelőre erről nincs szó, nem tartunk itt. HIRDETÉS Könnyű levadászni Akciós Raiffeisen Személyi Kölcsön 570 000 Ftf 7 évre, svájci frank alapon, induló havi részlet 11 111 Ft THM: 25,98V Bankfiókjaink: Jászberény • Karcag Mezőtúr • Törökszentmiklós * A kedvezményes töriesztórészlel kizárólag az első, 6 hónapos kamatperiódusra vonatkozik. Az akció a 2008. szeptember 1-től 2008. október l/-ig igényelt, és 2008, októoet 31-ig forintban folyósított svájci frank alapit, fedezel nélküli Raiffeisen Személyi Kölcsön speciális akciós ajánlatára vonotkozik. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figvelembevéteiével történt, és a feltételek vábzáso esetén mértéke módosulhat; értéke nem tükrözi o hitei Iramat- és árfolyamkockázatát. A megadott THM érték tájékoztató jellegű, a konkrét akciós ajánlóira vonatkozó THM értéket az egyedi kölcsönszerződés tartalmazza, amely ererbet a jelen hirdetéseién feltüntetett értéktől. Az akció résztelei feltételei megtalálhatóak a Bank aktuális lakossági Kondíciós listájában. VELÜNK KÖNNYEBB X Raiffeisen BANK ($) 06-40-48-48-48 | www.raiffeisen.hu Megrongálták Szilvásy György nyaralóját Megrongálták a polgári nemzet- biztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter lesencefalui nyaralóját szerda hajnalban. A Veszprém megyei ház ajtaján a rendőrök égés nyomára bukkantak, a nyaraló verandája és egy folyosó rongálódott meg. Több helyi lakos robbanást hallott, és erős benzinszagot érzett, de egy Mo- lotov-koktéinál nagyobb szerkezettel követhették el a támadást. Az elkövetők a rendőrség számára ismeretien gyúlékony anyagot használtak a bűncselekményhez. Az épületben nem tartózkodott senki. Szilvásy a történtekről annyit mondott, hogy reggel értesítették; a nyomozást végző szervekkel együttműködik. ■ Feloldották a hadiállapotot. Dél-oszétiai békefenntartó katona sírjára bort öntenek Chinvaliban. A grúz parlament feloldotta a hadiállapotot, amelyet az Oroszországgal való konfliktus első napjaiban vezettek be. Göncz Kinga Belgrád- ban járt