Új Néplap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-08 / 185. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. AUGUSZTUS 8., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Alaítyán BEMUTATÓ Hatvan termelő részvételével vöröshagyma fajta és technikai bemutatót tartottak a településen a közelmúltban. Itt három fajtát mutattak be az érdeklődőknek, amelyeknek ideális feltételek mellett akár 6- 700 mázsányi hozama is lehet hektáronként, ng Csataszög nyertek Pomázi Ferenc, a település polgármestere elmondta, hogy 24 mázsa élelmiszert nyertek a Gyermekétkeztetési Alapítvány EU intervenciós pályázatán. Az élelmiszert a napokban osztották szét a rászoruló családok között, bfv Jászalsószentgyirgf betörés Egy helybeli ház melléképületét fosztotta ki ismeretlen tettes, amit a tulajdonos szerdán reggel észlelt. A kár meghaladta az 50 000 forintot, mert egyebek között fűnyíró, hifiberendezés tűnt el. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően a gyanúsítottnál — egyjászalsószentgyörgyi lakosnál — lefoglalták a zsákmányt, amely hiánytalanul visszakerült jogos tulajdonosához, mrfk Szájúi LEBONTOTTÁK A központi iskola melletti romos épületet, amely egykor tejcsarnokként szolgálta a település, lebontotta az önkormányzat. A munkálatokat az épületben lévő anyagok fejében végzi el a kivitelező, aki azt is magára vállalta, hogy az épület helyén felhúzza az iskola kerítését, le Tlszasüly PÁLYÁZATOK Az elmúlt időszakban több, különböző típusú pályázatot is benyújtott a település önkormányzata. Az elnyerhető támogatás összesen mintegy 346 millió forint, amelyhez tíz százalék önerőt kell biztosítaniuk a helyieknek, rá Tiszaszentimre támogatás a település sikerrel pályázott az ön- kormányzati minisztériumnál a működőképesség megőrzésére. A szaktárcánál közelmúltban megszületett döntés alapján 13 millió forintos segítséget kap a falu az intézmények fenntartásához. TJ Hungrana Kft. folyamatosan vásárol kombájntiszta natives és szénz tak. kukoricát napi versanyképes áron. Telefon: ZS/578-193 riczui@hungiana.hu Sok munkát adott a tűzoltóknak és a rendőröknek a szolnoki gyújtogató páros, amelynek női tagja több mint húsz esetért felelős. Képünk illusztráció. Tűzzel játszott, lebukott pirománia Diplomás fiatal nő volt a sorozatgyújtogató roló edényt, valamint mellék- épületeket, raktárakat gyújtottak fel. Módszerük az volt, hogy szilikon spray-vel lefújtak egy papír kéztörlő tekercset, majd meggyújtották, vagy a tekercs közepébe mécsest gyújtottak és azt úgy helyezték el a kukában. A csínynek induló gyújtogatás azonban kezdett ellenőrizhetetlenné válni. A felgyújtott szemét- tárolókról a tűz több esetben is átterjedt a közelben parkoló személygépkocsikra, melyek részlegesen vagy teljesen kiégtek. — Az eljárás megindításakor nagyban nehezítette a munkánkat, hogy az egyes helyszíneken a kiérkező tűzvizsgálók a rendelkezésre álló nyomokból nem tudták egyértelműen sem megállapítani, sem kizárni a szándékosságot — folytatta Karakas László. — A bűncselekmények összehasonlítása során azonban kiderült, hogy több esetben a tűz Veres Éva a Szolnoki Rendőrkapitányság sajtóreferense a lefoglalt bűnjeleket mutatja. keletkezésének közelében igazoltatták K. Líviát. A pedagógus végzettségű hölgy elfogása után töredelmesen bevallott mindent. Elmondta, hogy a helyszínekre több alkalommal - de nem minden Egy tarlótűz apropóján vitték be a rendőrök A Szolnoki Rendőrkapitányság az elmúlt évek egyik legnagyobb gyújtogatássorozatának végére tett pontot a közelmúltban. Mint kiderült, a gyújtogatások kivitelezője egy 26 éves lány volt. Németh Gergő- Az elmúlt húsz évben nem találkoztam ilyen sorozatgyújtoga- tós üggyel — kezdte mondandóját Karakas László ezredes, a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetője a sikeres nyomozás után tartott sajtótájékoztatón. - Ilyen eseteket a filmekben lát az ember, vagy maximum a könyvekben olvas ilyesmiről, s nem hinné, hogy a való világban is megtörténhet. Pedig mégis megtörtént. A gyújtogató nem volt más, mint egy 26 éves, diplomás, jól szituált szolnoki hölgy, K. Lívia. Társa is akadt a tűzzel való játékban, a 25 éves, szintén szolnoki Sz. Balázs néhány helyszínen maga is jelen volt, egy-két gyújtogatásban részt is vett. A duó tavaly év közepén adott először életjelet magáról. Attól kezdve Szobrokon 12 szelektív hulladékgyűjtő-harangot, 6, egyenként 1100 literes szeméttáK. Lívia elfogásakor egy tarló tűz oltásán ügyködtek a szolnoki tűzoltók. Mivel a lány már a rendőrség látószögébe került, bevitték őt a rendőrkapitányságra. Később derült ki, hogy a tüzet ezúttal nem ő, hanem öngyulladás okozhatta, ám ez sem mentette fel tetteinek súlya alól, amelyeket kétnapos kihallgatása során töredelmesen bevallott. Több mint húszrendbeli gyújtogatás írható a számlájára. esetben - Sz. Balázzsal érkezett kocsival. A férfi a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján hat gyújtogatásban vett részt. A szóban forgó személygépkocsit amúgy több helyszín közelében is látták, igazoltatták a járőrök. A gépkocsiból előkerültek a tűz gyújtásához felhasznált eszközök, gyúlékony folyadékok.- A hölgy kihallgatásakor azt mondta, hogy heccből kezdett el gyújtogatni - mondta el Sűrű Dezső százados, bűnüldözési alosztályvezető. — Úgy gondolom ez később átalakult a rendőrséggel folyó macska-egér harccá. A macska most ügyesebb volt. Sz. Balázs kihallgatásakor hasonlóan mondta el a történteket, mint K. Lívia. Több esetet meséltek, amikor elhagyatott épületeket, lakásokat, üzlethelyiségeket gyújtottak fel. A duó úgy nyilatkozott, hogy a keletkezett kárt szeretnék megtéríteni. Ez nem lesz egyszerű, mivel az elsődleges adatok alapján az már most meghaladja a 10 millió forintot. A rendőrség a gyújtogatok együttműködő magatartása ellenére is szükségesnek tartja elmeorvosi vizsgálatukat. Sz. Balázs és K. Lívia egyelőre szabadlábon van, a rendőrség csak a szakértői vélemény megérkezte után tudja megtenni a szükséges lépéseket. 3 aETTirm* NÉMETH GERGŐ Matricával szabályosan matrica, mint a felelősség- tudat lenyomata. Nagyjából négy hónapig a „Fair vezető” kampány részeként szélvédőkre és csomagtartókra ragasztott reklámcímkékkel kívánja felhívni az Autó-Motor újság a közlekedők figyelmét arra, hogy legyenek türelmesebbek és elő- zékenyebbek egymással. az akcióba a rendőrség is bekapcsolódik. Mindenki összerezzen, ha utazáskor leállítják őket a járőrök ellenőrzésre, hiszen azt általában mindig valamilyen hiányosság előzi meg. Most azonban a szabályos közlekedőket is lestoppolják, hogy egy matricával díjazzák őket. Ezzel azonban nemcsak dicséretet kapnak, hanem egy jó adag elvárást is, hogy továbbra is példamutatóan közlekednek majd az utakon. Gyakorlatilag pszichológiai hatást fejt ki a matrica, hiszen akinek a kocsiján ott virít, nem teheti meg, hogy durván áthágja a szabályokat. Ellenkező esetben viselnie kell a megbotránkozó tekinteteket az autósnak. AZ vélhetően csak az akció lezárultával derül majd ki, hogy az akció ténylegesen hozott-e valamit a konyhára, vagy ezután is folytatódik az utakon a már jól megszokott adok-kapok. TOPS A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZOUON.HU-N: Piromán lány égette végig a várost Kötéllel a nyakában találtak rá a rendőrök! Csaknem 28 milliót visz el az egykori fővállalkozó Két 20 centis késsel szúrta meg szomszédját Gyülekeznek az egyesületi viharfelhők borsodi] S8RCTÁÜ ÍRZ A Borsodi Sörgyár Zrt. önálló munkavégzésre képes, kiváló kommunikációs készséggel, nagy munkabírással rendelkező, ÜZLETKÖTŐ munkatársakat keres Jászberény és Nagykáta térségébe, azonnali munkakezdéssel. , Formális elvárások: középfokú iskolai végzettség (érettségi bizonyítvány), üzletkötő, képviselő munkakörben - lehetőleg gyorsan forgó termékek piacán - szerzett, néhány éves szakmai gyakorlat, B kategóriás jogosítvány, vezetési gyakorlattal, felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek, nagyon jó értékesítői adottságok, büntetlen előélet, A munkavégzéshez vállalati gépkocsi, kézi számítógép és mobil telefon áll rendelkezésre. Határozatlan idejű munkaszerződést kínálunk, 3 hónapos próbaidő mellett. Ha a felsorolt követelményekkel rendelkezik, és érdeklődik is a munkakör iránt, „Szolnok" megjelöléssel, 2008. augusztus 11. napjáig várjuk bemutatkozását kizárólag a következő e-mail címre: judit.nehrer@borsodi.hu _ _ _ _ _ _ _ XII. CSERESZNYE Az egeszseg es a sport hetvegeje «7 cseresznyefesztivál Kalandok a nagykörűi ártér „őserdejében” Szeretettel meghívunk mindenkit az augusztus 9-10-én a nagykörűi sportpályán és annak környezetében megrendezendő programjainkra. Szombat 10:00 - Amatőr kispályás labdarúgó-kupa 16:00 - Erős emberek versenye Vasárnap A sport jegyében 10:00 - Meghívásos gyermek labdarúgótorna (Besenyszög, Rákóczifalva, Tiszasüly és Nagykörű részvételével), 14:00 - Gyerekvetélkedők a községi szabadtéri színpadon, 15:00 - Páros, majd négy fős parkröplabda-torna, 16:00 - Lábteniszverseny. Az egészség jegyében 10:00 - Egészségutca a sportpályánál- termékbemutatók,- egészségügyi vizsgálatok,- tanácsadás. Rossz idő esetén sportprogramjaink a nagykörűi általános iskola tornatermébe, egyéb programjaink pedig a művelődési házba költöznek. További lehetőségek- Aki ellátogat Nagykörűbe a Táj házban népi mesterségekkel ismerkedhet meg, megnézheti az ártéri gyümölcsöst, a legelésző szürke gulyát, vagy a vörös mangalicákat, de túrázhat, sétálhat, kerékpározhat a Tisza-gáton és már is az egyedülálló Kubik-tó rendszernél találja magát. Az ökotúra útvonala 16 állomásból áll, ami kerékpárral egy nap alatt teljesíthető. Itt megismerkedhetnek a település és környékének élővilágával, élőhelyeivel, házaival, a falu nevezetességeivel. A csapatépítő kaland - és táj túra program során egyszerre lehet részese a vidéki romantikának, a helyiek vendégszeretetének és az extrém helyzeteknek. Találkozhat élő hagyományokkal és őseink tudásán alapuló kihívásokkal, valamint az érintetlen tájjal. Lehet itt pákászni és tapogatni a kubikokban, megpróbálni kézzel halat fogni, vagy hidat, tutajt építeni, úsztatni, tutajozni az Anyita tavon, kipróbálhatják a halászháló kötését, régi ételeket főzhetnek, vagy fotoszafarin vehetnek részt. Egyszóval: kalandok az ártéri őserdőben. ▲ Információ: Tourinform Iroda Nagykörű Május 1. út 1. 56/494-822