Új Néplap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-08 / 185. szám

4 ÚJ NÉPLAP - 2008. AUGUSZTUS 8., PÉNTEK FELSŐFOKON Visszahívják az államvizsgáztató bizottságokba a szállodaigazgatót Kitűnő alapok a sikerhez öregdiákok A Coop több vezetője is Szolnokon tanult, tanított Csepeli Lajos, a Coop Szolnok Zrt. vezérigazgatója, a Coop Hungary elnöke szerint a sikerhez szerencse, de mindenekelőtt megalapozott tudás kell Istók Csaba 1999-ben végzett a Szolnoki Főiskola vendéglátás és szálloda szakán, levelező tago­zaton, majd a Budapesti Közgaz­daságtudományi és Államigaz­gatási Egyetem turizmus szakát is elvégezte. Ma már a hajdúszo- boszlói Barátság Gyógy- és Well­ness Szálloda igazgatója, s a te­lepülésen működő Vendéglátók Egyesületének elnöke is. Istók Csaba egy hajdúszobosz- lói szállodában londinerként kezdte, majd éjszakai portás lett. Később két másik fürdővárosi hotelba is átigazolt, mígnem 1996 óta dolgozik mostani mun­kahelyén. Igazgatóként pedig két esztendeje. Úgy véli, a Szol­noki Főiskolán folytatott tanul­mányai elsősorban a szemlélet- módján változtattak jelentősen, illetve globális ismereteket ka­pott a szakmáról. Utóbbi lénye­gében természetes, hiszen a szakmai tárgyakat oktató taná­rok rendkívül magas kvalitású- ak, nemcsak elméletben, de gya­korlatban is tisztában vannak az oktatott anyagokkal, mondja Is­tók Csaba. így például a mate­matika, a vendéglátás-szervezés, a szállodaszervezés, a marketing és a management oktatását rendkívül magas színvonalúnak tartotta. Mostanában érzi a kap­csolati tőke hasznát, hiszen sok egykori hallgatóval van kapcso­lata, illetve volt tanáraival is kor­rekt szakmai kapcsolatot tart fenn. Megtiszteltetésnek érzi, hogy az egykori alma matere évenként visszahívja az állam­vizsgáztató bizottságokba, és azt sem titkolta, hogy a szélesebben értelmezett hallgatói körökben elterjedt róla: szolnoki diákok­nak szívesen segít a szakdolgo­Istók Csaba ­zati témák kiválasztásánál, ki­dolgozásánál. Örömmel tapasz­talja, az elmúlt években komoly infrastrukturális fejlesztésekbe is belekezdett az iskola, melynek eredményeként immár valóban XXI. századi körülmények vár­ják majd a hallgatókat. ■ A sikerhez szerencse és bátorság is kell, hogy merjük vállalni a kihívá­sokat, de megalapozott tudás is — véli Csepeli La­jos. A Coop Szolnok Zrt. vezérigazgatója, a Coop Hungary elnöke szerint az utóbbit minden hallga­tójának megadja a Szol­nok Főiskola. Munkatársunktól — Milyennek látja a Szolnoki Fő­iskolát?—kérdeztük Csepeli La­jost.- Ez egy jó alapokat adó felső- oktatási intézmény Magyaror­szágon. Mindezt személyesen is megtapasztaltam, hiszen ezen a gazdasági főiskolán szereztem az első diplomámat. Igaz, akkor még Budapesten. Onnan indult ugyanis a Szolnoki Főiskola, elő­ször még mint kihelyezett tago­zat. Az intézmény azóta is na­gyon szépen fejlődik. A folyama­tos fejlesztések eredményeként mára az ország meghatározó gazdasági főiskolája lett a szol­noki. Egykori hallgatóként, cég­vezetőként örömteli számomra, hogy a Coop gazdasági csoport­ban is - amely a legnagyobb magyar tulajdonú élelmiszer­üzletlánc — több olyan első szá­mú vezető dolgozik, aki itt szer­zett diplomát. A Szolnoki Főis­kolán kapott tudásra alapozva indította el szakmai pályafutá­sát. Igaz ez Szolnokra, de orszá­gos szinten is. Ugyanakkor sok, a főiskoláról kikerült fiatalt is találni a Coop Szolnok Zrt.-nél, a Tisza Coopnál és más Coop- szervezeteknél is. Ezek a szak­emberek egyaránt megállják a helyüket középvezetőként, illet­ve nagy boltok első számú veze­tőiként is.- Mennyire maradt meg a kap­csolata a főiskolával?- Idén együttműködési meg­állapodást írt alá a Coop Hunga­ry, mint a gazdasági csoport or­szágos központja, a Tisza Coop, a régiós központ és a Szolnoki Főiskola. Ennek az együttműkö­désnek a legfontosabb célja, hogy szorosabbra fűzzük az el­méleti képzőhely és a gyakorla­ti képzőhelyek kapcsolatát. így például a főiskolai hallgatók kü­lönböző gyakorlatokat végezhet­nek el a Coop-csoportnál, szak- dolgozatokat írhatnak nálunk. Tanárok különböző kutatásokat végeznek a bevonásunkkal. Szá­munkra pedig a továbbképzé­sekben nyújt segítséget és biztos hátteret a főiskola. Emellett részt veszünk a vizsgáztatásokban, szakdolgozat-bírálatokban. Mondhatom, hogy egy régi kap­csolatot egyre inkább próbálunk aprópénzre is váltani, ezzel is erősítve az élő gazdaság és az élő elméleti oktatóhely együttműkö­dését.- Miért tartja jónak a Szolnoki Főiskolán szerzett diplomát? — A mai magyar gazdasági életben, de különösen a keres­kedelemben nagyon erős a ver­seny. Változás pedig ebben aligha lesz. A modern techni­kával sok mindent meglehet oldani, ám mind jobban felérté­kelődik az ember. Hiszen az, hogy egy cég, gazdasági szer­vezet mennyire tud helytállni a piaci versenyben, nagyban múlik az ott dolgozó szakembe­rek felkészültségén. Az Infor­matikai háttér, az idegen nyelv ismerete mellett nagyon fontos a marketingszemlélet, az érté­kesítési központúság. A Szol­noki Főiskolán pedig mind­ezek elsajátítatását megköve­telik a hallgatóktól. SZOLNOKI FŐISKOLA Kellemes légkör, tapasztalt tanárok és korszerű tudás Kuizs lános a Szolnoki Főiskola kereskedelmi szakán végzett 1984-ben, ma pedig a Borovi Fa­ipari Zrt. tulajdonosa és vezér- igazgatója. Mindezt talán el sem érhette volna a főiskolán meg­szerzett tudás nélkül. Vállalko­zása vezetésénél leginkább a marketingből tanultaknak, s az elsajátított üzleti tapasztalatok­nak veszi hasznát A Szolnoki Fő­iskola valóban olyan képzést nyújt, amely az életben is alkal­mazható. Mindezt kellemes lég­körben, nagyon felkészült taná­rok alkalmazásával teszi. Mára a képzési kínálat is kibővült, így a kereskedelem iránt érdeklődők több szak közül válogathatnak. Saját vállalkozásának megalapí­Kuizs János tása előtt két kereskedelmi cég­nél is dolgozott, ahol egész ma­gas beosztásba jutott, de minden­nek hátat fordítva egyedül is sze­rencsét próbált, amit azóta sem bánt meg. jelenlegi munkájában egyszerre van jelen a fa és a ke­reskedelem szeretete, ugyanis fá­ból és műanyagból készült nyí­lászárókat gyártanak. Kuizs lános a főiskolás évek alatt kollégista volt, ami további szép élményekkel gazdagította a azokat az esztendőket. Elmond­ta, az első félév után őt választot­ták meg a kollégiumi bizottság titkárának, amelyre még ma is büszkén gondol vissza.- Mindenkinek szívből aján­lom a Szolnoki Főiskolát, mert mindegy, hogy az ember az élet milyen területére kerül, ez a kép­zés olyan rálátást fog neki adni az üzleti életre, hogy szinte bár­hol el tud majd helyezkedni - mondta Kuizs lános. ■ Csepeli Lajos: volt főosztályvezető is, ma elnök született: egy Baranya megyei faluban, Kémesen, 1955. októ­ber 5-én. család: nős, felesége szintén a Coop-láncon belül dolgozik, a Ti- sza-Coop főkönyvelője. Két gyermeke van. iskolai végzettség: első diplomáját a vendéglátó-ipari főisko­lán vehette át, majd általános közgazdász végzettséget szerzett a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen. munkahelyei: éveken át tanított a Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Főiskolán, előbb Budapesten, majd Szolnokon. A Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ-hez 1989-ben került. Volt főosztályvezető, el­nökhelyettes, majd elnök, jelenleg a COOP Szolnok Zrt. vezér- igazgatója. A Coop Hungary elnöke. A Szolnoki Főiskola alaposan felkészült gépészeit várják igény Égető szükség van a jól képzett, tárgyalóképes nyelvtudással rendelkező szakemberekre a térségben Egyre több mezőgazdasági gé­pészre van igény, mondhatni a piac számolatlanul venne fel ilyen végzettségű szakembere­ket. Fontos, hogy a friss diplo­más mezőgazdasági gépészek jól megalapozott szakmai felké­szültséggel rendelkezzenek, hi­szen az új gépek bonyolultab­bak, így üzemeltetésükhöz nél­külözhetetlen a naprakész szak­értelem. Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője elmondta, hogy va­lóban nagy szükség van jól kép­zett, tárgyalóképes nyelvtudás­sal rendelkező kollégákra. A Szolnoki Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Fakultása Mező­túron ezeket az elvárásokat szem előtt tartva képzi hallgató­it. Az intézményben megszer­zett szakmai tudással és hozzá­értéssel a szakterületükön adó­dó bármely feladat ellátására alkalmassá válnak. Harsányi Zsolt elmondta, hogy cége je­lenleg 32 Mezőtúron végzett diplomás gé­pészt alkal­maz. Ezek a szakembe­rek közép- és felsőve­zetői be­osztásban vannak.- Azok a kollégák, akik Harsányi Zsolt szerint jól gondolkodik az a munkaadó, aki a Szolnoki Fő­iskola Műszaki és Mezőgazdasági Fakultására alapozva építi jövőjét hosszabb ideje dolgoznak itt, el­hivatottak és egyértelműen jól teljesítenek - mondta el Harsá­nyi Zsolt. — A Szolnoki Főiskola Műsza­ki és Mezőgazdasági Fakultásán végzett hallgatók magasan kép­zettek, értik amit csinálnak, va­lamint jó problémamegoldó ké­pességgel, józan ítélőképesség­gel és megfelelő kommunikációs képességgel rendelkeznek — folytatta az ügyvezető. - Nálunk főként olyan gépészmérnökök­re van szükség, akik az elmélet mellett gyakorlati tapasztalatok­kal is rendelkeznek. Éppen ezért tartjuk fontosnak a most folya­matban lévő esetleges gyakorla­ti helyek kialakítását. A fiatalok­nak minden esetben talpraeset­teknek, kitartóknak, tanuléko­nyaknak és éleslátásúaknak kell lenniük - mutatott rá az AXIÁL Kft. ügyvezetője. Az alapos felkészítés mellett a fiatalok a főiskolának olyan hoz­záállást köszönhetnek, amely ar­ra készteti őket, hogy a mezőgaz­daságban a végzettségüknek megfelelő területen helyezkedje­nek el és ott bizonyítsanak. Az intézmény falai közül kirepülve sem szakad meg minden kap­csolat a főiskolával, hiszen az szükség esetén a későbbiekben is segíti őket. Harsányi Zsolt cégének szék­helye Baja, de összességében 14 telephelyük van az országban, többek között Budapesten, Szol­nokon és Debrecenben is. A cég tevékenységéhez tartozik mező- gazdasági, építőipari és az anyagmozgatáshoz, raktár-tech­nológiához kapcsolódó gépek ér­tékesítése, azok alkatrészellátá­sa és szervizelése. Ehhez ideális szakembereket képeznek Mezőtúron. Harsányi Zsolt hangsúlyozta, hogy jól gon­dolkodik az a munkaadó, aki a Szolnoki Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Fakultására ala­pozva építi jövőjét. ■ Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelent meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom