Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-19 / 142. szám
4 FELSŐ-JÁSZSÁG ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 19., CSÜTÖRTÖK Bemutatót tartottak a táncszakkör tagjai jászárokszálláson a Széchenyi István Általános Iskola, Óvoda és Zeneiskola táncszakkörös tanulói a napokban tartották évzáró táncbemutatójukat. Rendkívül sokan érkeztek a Petőfi Művelődési Házba, hogy a fiatalok bemutatóját megtekinthessék. Mintegy másfél száz gyermek lépett fel. Elkészült a kivitelezés, jön a műszaki átadás ELKÉSZÜLT A 32-ES főút és a Jászfényszarura vezető 3106-os mellékút kereszteződésében a körforgalmi csomópont. A város önkormányzata a szükséges tervek kidolgozását végezte el, ami számára 3,2 millió forintos költséget jelentett. A kivitelezést központi forrásból finanszírozták. A műszaki átadásra, illetve a végleges forgalomba helyezésre rövidesen sor kerülhet. Bántotta a gyerekét, eljárás indult ellene jAszárokszálláson eljárást indítottak egy helybéli aszszony ellen, mert tízéves gyermekét több alkalommal is seprűnyéllel verte el. Mint azt Budai Orsolyától, a jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, a gyermek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Kiállítás nyílik Berényben a múzeumok éjszakáján JÁSZBERÉNYBEN a Hamza Múzeumban - kapcsolódva a múzeumok éjszakája programhoz — június 24-én, délután öt órakor nyitják meg Gácsi Mihály grafikusművész kiállítását. Termőföldet bérelnék, vásárolnék • * JÁSZBERÉNYBEN és KORNYÉKÉN. ittlkm-es'" körzetben; Lantos István, Jászberény Telefon: 06-30/938-7297 Az eltűnt címer nyomában emlékek Talán még az elmúlt rendszer elöljárói vetették le Jászfelsőszentgyörgyön az első világháborús emlékműről évtizedekkel ezelőtt lekerült a koronás magyar címer. A faluban csak találgatják, hová is tűnhetett a címer, amelynek pótlásra összefogtak a helyiek. Illés Anita Rohanó világunkban, amikor az embereknek lassan arra sincs idejük, hogy a jelennel törődjenek, egyre kevesebben foglalkoznak a múlttal. Pedig gyökereink megismerése nélkül nem lehet a jövőt alakítani. Ezek a gondolatok vezethették a jászfelsőszentgyörgyi Thuróczy Györgyöt, amikor kezdeményezte az első világháborús emlékműről eltűnt magyar címer pótlását.- Idén kilencven éve, hogy véget ért az első világháború. A faluból nyolcvankét ember halt hősi halált a frontokon, amely igen nagy veszteség ezen a kis településen. Úgy gondolom, hogy ebben a felgyorsult vüágban is meg kell állni és emlékezni - véli Thuróczy György. A címer pótlására elindult mozgalom kezdeményezőjét céljaiban családi emlékek is vezérelték.- A hősi halottak között van üknagyapám egyik fia. Ő az orosz fronton esett el, és az egyedüli az elesettek közül, akit hazahoztak. Először tömegsírba helyezték el, a testvére és több jászfelsőszentgyörgyi is ott volt a temetésen. A család nem nyugodott bele abba, hogy tömegsírba temették el az üknagyapám fiát, és hazahozatták, immár a jászfelsőszentgyörgyi temetőben nyugszik. A temetésről 1916-ban megjelent egy újságcikk, amit egyszerűen nem találunk sehol sem. Csak arra emlékszem, hogy Katonatemetés volt a cikk címe, de hogy milyen újságban jelent meg, nem tudom. Talán a megyei levéltárban megtalálható - meséli Thuróczy György. A helybéliek elmondása szerint a második világháború után az emlékművön található koronás bronzcímer eltűnt.- Ma már csak egy 1943-ban készült fotó őrzi az eredeti címert. Találgatások vannak, hogy hová tűnhetett. Megkerestem a Thuróczy György kezdeményezte a címer pótlását. Az elesettek közül eddig 3Ónak a hozzátartozóját találták meg. legidősebb embereket a településen, akik még esetleg emlékezhetnek valamire. Sajnos senki nem tud semmit. Talán ellopták, de az is lehetséges, hogy a második világháborút követő politikai rendszer elöljárói vetették le a JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGYÖN Thuróczy György kezdeményezésére összefogtak a címer pótlására. Az önkormányzat, a lakosok, a háborús hősök hozzátartozói támogatják a nemes célt Az elképzelések szerint egy helyi kőfaragó csiszolná át az emlékművet és festekoronás címert - mondja Thuróczy György. A településen megkerestük a kilencvenegy esztendős Szabó János bácsit, aki évekig katonaként szolgált a második világháborúban. né át a hősök névsorát. A nyolcvankét elesett közül eddig harmincnak a hozzátartozóját sikerült megtalálni. A tervek már elkészültek. Várhatóan november 2-án, egyházi szertartás mellett, emlékműsorral felszentelhetik az új címert.-Nagyon sajnálom, nem tudok segítem abban, hogy hová lett a címer. Az az igazság, hogy kiskoromban tanyán éltem, nem jártam a faluba. Majd Jászberénybe kerültem, és csak később telepedtem le családommal Jászfelsőszentgyörgyön. Én is csak azokat a találgatásokat ismerem, melyek a faluban keringenek. Az a nagy baj, hogy a hősök családjai, akik eseüeg még emlékezhetnek a történtekre, rég elvándoroltak a településről, sokan közülük már nem is élnek. Gondoljunk csak egy-egy családtagunk sírjára. Én tudom, hogy hol van édesapám, dédapám és ükapám sírja, de az unokám már nem biztos, hogy fogja tudni, hol nyugszik a dédapám - mondja János bácsi. Összefogtak a nemzeti jelkép pótlására Több mint százmillió forint kerékpárútra Jászfényszarun Jászfényszaru önkormányzata 139,4 millió forint támogatást nyert uniós forrásból a Rimóczikastélytól egészen az ipari parkig húzódó kerékpárút megépítésére. Az összességében mintegy 2,2 kilométeres út a város főutcáján húzódik majd, és biztosítja a helybéliek számára, hogy biztonságosan jussanak el otthonukból munkahelyeikre. Az út mentén a forgalmasabb helyeken kerékpártárolókat alakítanak ki, illetve megoldják a csapadékelvezetést is. A kivitelezés - a közbeszerzés lebonyolítását követően—várhatóan még ősszel megkezdődik. ■ Európa népeit, nemzeteit ismerték meg Első alkalommal tartottak Európa-napot Jászdózsán, a Közösségi Házban. A Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jászágó, Pusztamonostor községei által létrehozott iskola társulásban működő tagintézmények csapatainak részvételével, játékos vetélkedő formájában ismerkedett Európa országaival. Az eseményen huszonkét csapat indult el, és a nap programjain öszszességében mintegy kettőszáz fiatal vett részt. A felső tagozatosokból álló csapatoknak videoklipek segítségével kellett minél több mindent elmondaniuk a 27 uniós tagállamról. Megoldottak tesztkérdéseket, tablót készítettek egy-egy országról, uniós totóra válaszoltak. A rendezvényről a gasztronómia örömei sem maradhattak el, a népekre jellemző étkeket készítettek el a fiatalok. Megkóstolhattak az észt zöldséglevestől a franciasalátán át a magyar töltött káposztáig számos finomságot. A szervezők szeretnének hagyományt teremteni a rendezvényből, így jövőre is megszervezik a jó hangulatú Eürópa-napot a községben. ■ TELEPÜLÉSI OLDALAK Június 20. Kisújszállás Június 21. Jászság Június 23. Mezőtúr Tájház. A Pusztamonostoriak Baráti Egyesülete tagjainak közreműködésével — készülve a Jászok XIV. Világtalálkozója eseménysorára — egy tájházat alakítottak ki. A helyet adó épületet helybéliek ajánlották fel, a bemutatott gyűjteményt a baráti kör tagjai biztosították. A gyűjtemény egyelőre csak a világtalálkozó idején, június 26-27-28-án lesz látható. A Jász-Takarékszövetkezet jászberényi és szolnoki munkahelyre számviteli, pénzügyi ügyintéző, folyószámla-, forgalmi ügyintéző, valamint banki hitel termékek értékesítésére munkatársakat keres. Feltételek: • minimum középfokú szakirányú iskolai végzettség és 3 éves gyakorlat, vagy felsőfokú iskolai végzettség • alapfokú számítógépkezelői ismeretek, • jó kommunikációs készség, • ügyfelek iránti elkötelezettség, • nagy munkabíró képesség, terhelhetőség. Jelentkezés: Fényképes szakmai önéletrajzzal ellátott pályázat benyújtásával: Jász-Takarékszövetkezet, Lesték Jánosné ügyvezető igazgató részére. 5100 Jászberény, Szabadság tér 9-10. címre. Határidő: 2008. június 30. Az oldalt szerkesztette: Banka Csaba. Az anyagokat írta: Banka Csaba, Illés Anita. A fotókat készítette: Sárközi János, Illés Anita. Hirdetési tanácsadó: Bús Csaba, Tel.: 30/647-4659 ARATAS, FELVÁSÁRLÁS! A Lantos Kft. Jászberényben és környékén béraratást (repce, árpa, búza) vállal szállítással és felvásárlással. Repcearatás specie repcevágó-asztallal