Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-19 / 142. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 19., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR 5 Főleg a strandolást kedvelik a gyerekek szünidő A szolnoki tiszaligeti napközis táborban nem szokás unatkozni, változatos a program Tizennyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit a Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány által szervezett nyári napközis tábor. Békési Brigitta Bíró Árpád, a közalapítvány ügyvezető igazgatója elmondta: - Á gyerekek hétköznap reggel nyolctól délután négyig ideális környezetben, a turisztikai központ csodálatos fái alatt, szakképzett felügyelet mellett délelőttönként kulturális, szellemi és sportvetélkedőkön vehetnek részt. Délutánonként a tiszaligeti strandot élvezhetik, ha jó az idő. Jól bevált szokás, hogy egyes gyerekek az ismerőseik-A tiszaligeti napközis táborban az ugrálókötelezéstől a labdarúgásig sokféle játék várja a gyerekeket kel érkeznek, de aki egyedül jön, az is könnyen beilleszkedik.- Már négy éve veszek részt az aerobiktáborban — mondta Ebédet, uzsonnát is kapnak a táborozok A tábor programköltségeit Szolnok önkormányzata finanszírozza. A szülők csak a gyermek étkezését fizetik pont olyan összegben, mint azt a tanítási időszakban is teszik. A tábor folyamatosan nyitott, egész évben lehet jelentkezni a Turisztikai Szabadidőközpontban, ahol több hasonló tábor is működik a nyár folyamán. vidáman a szolnoki Nagy Tímea Mira, a napközis táborban nevetgélő kislányok egyike. - Nagyon szeretünk itt lenni, sok barátnőt szereztem. Jövőre is szeretnék eljönni, mert strandra is megyünk, és itt mindig történik valami érdekes. Ma délután például fodrászversenyt tartottunk - mutatott szépen befont hajára. —Már hetedik éve töltjük itt a szünidő egy részét - mondta Polgár Ágnes, az aerobiktábor szervezője. - A sporton kívül rengeteg játékot, drámajátékot játszunk a táborozó gyerekekkel. Egy képzőművész tanár segítségével gyöngyöt fűzünk, agyagozunk, soha nem unatkozunk. A gyerekek nagyon élvezik, ha strandra megyünk, mert mindig nagyon jó a hangulat. Nem tárgyalják a reklámfelületek bérbeadását- Tizenöt évre egy Fidesz-közeli cégcsoportnak szeretné átjátszani a megyeszékhely önkormányzata a városi közterületek reklámcélú hasznosításának jogát - jelentette ki tegnap sajtótájékoztatóján az MSZP szolnoki frakcióvezető-helyettese. Radócz Zoltán szerint a helyhatóság három olyan - nem szolnoki illetőségű - cégtől kért ajánlatot, amelyek vezetői között egymáshoz és a polgári szövetséghez kötődő személyi kapcsolatok is felfedezhetők. Hozzátette: ráadásul az előterjesztésben biztos gazdasági háttérrel rendelkezőnek beállított vállalkozások egyike ellen a nyilvános cégbírósági adatok alapján többször rendelt el végrehajtást az adóhatóság. A szocialisták mindezt jelezték a tervezet előkészítőinek is, ám érveik nem találtak meghallgatásra - fogalmazott a politikus. m Nem a megállapodás tényét, hanem a módját vitatják. Radócz Zoltán hangsúlyozta, számukra nem a megállapodás ténye, hanem a módja, azaz a versenyhelyzetet teremtő pályáztatás mellőzése aggályos. Mint elmondta, vitatható, hogy egy ily módon születő szerződés a város érdekeit szolgálná-e. Mert bár a legtöbbet ígérő társaság ajánlatában szereplő összeg jelentősen meghaladja a polgármesteri hivatal által ilyen jogcímen beszedett díjakat, nem készült felmérés arról, mekkora értéket képvisel és milyen bevételi lehetőségekkel kecsegtet Szolnokon a közterületi hirdetőfelületek kezelése - tette hozzá. Az MSZP sajtótájékoztatóján elhangzottakról megkérdeztük a városháza illetékeseit is. Érdeklődésünkre Pókász Endre, a hivatal sajtófelelőse az alábbi állásfoglalást juttatta el: „Az önkormányzat közterületi reklámozást szabályozó helyi rendeletét a központi előírásoknak megfelelően igazítani kell az uniós jogszabályokhoz. Ez a folyamat jelenleg is zajlik, s amíg be nem fejeződik, addig a közgyűlés levette napirendjéről a reklámfelület bérbeadásáról szóló napirendi pontot.” ■ B. J. AIDI tájékoztató Canon Digitális fényképezőgép PowerShot A720is • 6x-os optikai zoom • VGA videofelvétel hanggal (max. 30 kép/sec) • Long-Play üzemmód • IS01600: gyönyörű felvételek rossz fényviszonyok esetén is • beépített vaku (30 cm - 2,5 m) • optikai kereső • kompatibilis memóriakártyák: SD, MMC, MMCplus, SDHC, HC MMCplus A9 990 Tartozékok: magas minőségű, cseppálkj táska, hordlüi. 2 db AA elem, AV-kébel. csatlakozókábel. SD-memóriakártya (16 MB), használati utasítás. Software (CO-ROM) 19 FELVÉTELI MOO ■ HOROTÁSKÁVAL MY NIGHT STYLE Gyermek nyári ágynemű különböző minták, párna: kb 70 x 90 cm. takaró: kb. 140x200 cm • I • T • j MY NIGHT STYLE 4999 Ft/gamitúra Szatén ágynemű különböző minták, párna: 70 x 90 cm, takaró: 1A0x 220 cm TRAVELER 5 499 Ft/db SD Memóriakártya 4 GB újraírható 4 OB SD kártya RÉV 2 999 Ft/db Lengő hosszabbító/kábeldob • lengő hosszabbító: 20 rn vagy • kábeldob: 10 m MY NIGHT STYLE 4 799 Ft/db Mikroszálas steppelt takaró méret; kb. 140 x 220 cm MY HOME STYLE Nyári takaró különböző színek, méret- kb. 150 x 200 cm TOM & JERRY Kisgyermek szabadidőruha, duopack méret: 62 -116 MY NIGHT STYLE Szatén gumis lepedő, franciaágy-méret rugalmas gumiszalaggal, selyemfényű hatás, s méret: kb. 180 x 200 cm EUROPOWER Akkutöltő/ hordozható töltő • 6 csatornás univerzális gyorstöltő 6A9,50 Ft/db 3 999 Ft/db Fa képkeret 4/3/2/1 darabos csomagban A [1299Ft/csorm Matrica-szett 1299 Ft/szett Frissítőkendők 699 Ft/csomag Baba body, rövidujjas 1199 Ft/duopack lábápolók A99 Ft/tubus Női titokzokni, duopack A99 Ft/csomag jutalomfalatok kutyáknak 499 Ft/csomag Újratölthető elem 999 Ft/csomag Lábápoló készlet magas minőségű eszközök TOVÁBBI AJÁNLATAINKAT ________________megtalálja az ALPI üzleteiben! 5J* jük vegye onyostertT aiackok ne EJ 11 szolgáin lembe, hogy állandó í : a néni várt magas ke ■tctdí}osok. Az át mind k. A termékek műszakitag ?iiemétben ezen akciós termékek csak korlátozott szánsen mér az akció első napján elfogynak úyy ezért leégi igában foglal A te rmékek dekoráció nélkül kerülnek én leinek a fotón tátottáktól, az esetleges helyesírási dl nyi www.aldi-hungary.hu Üzleteink: Bonyhád, Deák r. u. io/b • Budakeszi, szőiöskert u.2. • Budaörs, Kandó Kálmán u.2. • Budapest, XVI. kér., Bökényföldi út 102. • Cegléd, Pesti út n. • Debrecen, Kishatár út 9. Debrecen, ozmán u. 1. • Dunaf öld vár, Füzes sor 2 - 4 • Gárdony, szabadság út 21. • Gyula, Bicére u. 15/A • Hódmezővásárhely, Kaszap u. 31. • Jászberény, Nagykátai u. 22/c Karcag, kisújszállási út 90 • Mosonmagyaróvár, Kíráiyhidai út 63. • Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Pécs, árnyas u. 25. • Piliscsaba, fő út 2. • Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. A roma kultúra népszerűsítése Szolnokon Félszáz csapat kevergeti majd a hagyományos cigány ételeket szombaton a szolnoki Tiszaligetben. A cél az, hogy a roma ételeket és kultúrát megismertessük a nem romákkal is - mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján a Szolnoki Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője. Kozák Ferenc a programok közül kiemelte, hogy ingyenesen lehet majd lovas kocsikázniuk a ligetben a családoknak. A jó hangulatot pedig roma művészek garantálják. A kulturális programok szervezésében az Esélyek Háza segít, melynek keretében erre a napra Szolnokra érkezik az esélyegyenlőségi plakátkiállítás is. ■ B. K. Együttműködés a herényi kórház és Ladány között Szűrővizsgálatok, magánrendelések, jászladányi fotók a kórház folyosóin - ezek is részét képezik Jászladány és a jászberényi kórház közötti lehetséges kapcsolatoknak. A legutóbbi jászladányi testületi ülésen tájékoztatót hallgattak meg a képviselők a jászberényi Szent Erzsébet Kórház főigazgató asszonyától, dr. Kárteszti Máriától, akit elkísért helyettese, dr. Szabó Tamás is. Mint Dankó István polgármester elmondta, a részletes tájékoztató főleg a jászberényi egészségügyi intézménynek a jászladányi polgárokat érintő tevékenységéről szólt. Fontos hangsúlyt kapott emellett a jövőbeni együttműködés is a kórház és a jászladányi önkormányzat között. így például a július 5-i falunapon a kórházi kihelyezett lakossági szűrővizsgálatokon bárki tájékozódhat az egészségéről. Az önkormányzat fogadókész arra is, hogy a kórház orvosai magánrendeléseket végezzenek Jászladányon. A nagyközség emellett szeretne beküldeni különböző képeket Jászladányról, hogy azokat dekorációként kitehessék a kórház folyosóira. ■ B. Gy.