Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-22 / 45. szám

4 ÚJ NÉPLAP-2008. FEBRUÁR 22., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Drága a tojás, ezért nem dobálunk! vizit Hiába győzködte szolnoki látogatásán az egészségügyi miniszter az ellene tüntetőket Nem ijedős, csak ha pisztolyt fognak rá sár Orosházáról jött és egy másik rendezvényre a fővá­rosba sietett, szolnoki látoga­tása alkalmából annyi időt szakított a miniszter asszony, hogy megossza lapunkkal személyes érzéseit a ténykedé­sét kísérő tiltakozáshullám-' mai kapcsolatban.- A vizrroü és a kórházi napidíj bevezetése egy megszokott álla­poton változtatott—magyaráz­ta. -így érthető, hogy ezt nem fogadják kitörő lelkesedéssel az emberek. Ettől azonban még égető szükség van a reformok­ra, amelyek előkészítésében és kommunikációjában nem ér­zek semmiféle hiányosságot— fogalmazott Ahhoz, hogy mindezt végigcsináljuk, nekem is erősnek kell lennem A fel­adataim talán jobban megköve­telik a határozottságot, minta változásokat övező közhangu­lat mostanihoz hasonló meg nyihúnulásai - vélekedett Horváth Ágnes saját bevallása szerint egyébként sincs könnyű helyzetben, hiszen nehéz belpo­litikai viszonyok között kell megvalósítania elképzeléseit így a népszavazás kapcsán sincsenek illúziói, hiszen - mint mondta - e voksolás ki­menetele ugyanúgy borítékol­ható, mintha arról kellene dön­tenünk- szeretnénk-e parkolódí­jat fizetni? A személyével kap­csolatosan megnyilvánuló in­dulatokról szólva azt sem rej­tette véka alá, mindig megdöb­benti, ha valaki a megfélemlí­tés eszközéhez folyamodik- én azonban nem vagyok ijedős típus, kivéve, ha pisz­tolyt szegeznek rám - utalt egy minap Vecsésen vele meg­történt incidensre. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu VIDEÓ ÉS KÉPGALÉRIA: Hasa Scóijofil SZ0LJ0N.hu Sajtótájékoztatónak indult, ám a résztvevők számára minden bizonnyal nem a program hivatalos része miatt marad emlékezetes Horváth Ágnes egészség­­ügyi miniszter tegnapi szolnoki látogatása. Bugány János Bejelentett tüntetéssel várják az egészségügyi minisztert Szolno­kon az SZDSZ területi irodája előtt - terjedt futótűzként a hír tegnap délután úgy másfél órá­val Horváth Ágnes érkezése előtt a megyeszékhelyen. Sokan már erre az Információra felkapták a fejüket. Balhét szimatoltak. Mint utóbb kiderült, nem is ok nél­kül... Bár a szaktárca vezetőjének érkezése csak ló órára volt vár­ható, a Kossuth tér 1. szám alat­ti irodaház körül már jóval ko­rábban is rendőrök tucatjai posztoltak. Fél órával a nagy ese­mény előtt azután a demonstrá­ció résztvevői is elkezdtek szál­lingózni a tett színhelyére. Kez­detben meglehetősen félszegen szemlélték az egyenruhások erődemonstrációját, ám miután néhányan szóba elegyedtek a ha­tóság kirendelt képviselőivel, megilletődöttségük lassan ol­dódni látszott. Néhány, Gyur­­csány Ferenc korábbi látogatá­sairól már ismerős plakát mel­lett hamarosan a vadonatúj, ki­fejezetten „egészségügyes” táb­lakollekció is előkerült. No meg az elmaradhatatlan sípok és hangosbeszélő, amely nélkül szinte már mellőzöttnek érez­hetnék magukat a megyénkbe tévedő kormánypárti politiku­sok. A friss, ropogós főtéren azon­ban a miniszter asszonyt aligha riogatta a magányosság réme. Részben, mert annyi marcona testőr fedezékében szállt ki autó­jából, hogy arra még egy kisebb­fajta magánhadsereg vezére is büszke lett volna. Másrészt pe­dig a nevével fémjelzett refor­mok ellenzőinek olyan hangor­kánja fogadta, amelyre a sötét jármű szélvédőjén kitekintve, s a fogadására összegyűlt talán fél­száz demonstráló láttán aligha számíthatott. Valószínűleg a marconák is alábecsülték e maroknyi csoport képességeit, mert a fenyegető moraj hallatán reflexszerűen előkapták legfőbb védelmi fegy­vereket és kiterjesztették zápto­jástaszító bevonattal ellátott, öb­lös esernyőiket Ágnes asszony feje fölé. Igaz, közben kiderült, ezúttal kissé túlreagálták a tör­ténteket. A helyzet komikumát fokozva a kordon túloldalán ál­lók közül néhányan meg is je­gyezték fennhangon: „Drága a tojás, ezért nem dobáljuk!” Mindez alig néhány másod­perc alatt történt, majd a vendé­geket elnyelte a biztonságos iro­daépület, ahol a sajtótájékoztató pedáns rendjét alig zavarta az ablakon beszűrődő „Horváth Ág­nes mondjon le!!!” és hasonló rigmusok. Egy-egy hangosabb bekiabálás azonban még így is keltett némi feltűnést az SZDSZ helyi fellegvárának falai között, amelyre az előadó - feltehetőleg számos hasonló helyzetben a tö­kéletességig csiszolt - elnéző A reformokra szükség van — hangoztatta tegnap Szolnokon Horváth Ágnes egészségügyi miniszter nie a társadalomnak azt a két ke­serű pirulát, amelyet vizitdíjnak és kórházi napidíjnak hívnak. Már-már úgy látszott, a prog­­mosollyal reá- ram végeztével az épület előtt is gált. Közben pe- elcsitul a népharag. Ám történt dig ugyancsak valami, amire aüghanem senki profin felépített sem számított. A miniszter asz­­logika alapján és meg- szony ugyan már odabent meg­ingathatatlan meggyőző- említette, hogy távozóban elve­­déssel beszélt arról, mi- gyűl egy kicsit a hangoskodók ért is szükséges lenyel- között, hátha sikerül észérvek­kel meggyőznie néhányukat. Ám, amikor a főbejárat nehéz fa­ajtaján kilépve valóban „közön­sége” felé vette az irányt, tető­pontjára hágott a zűrzavar. Az őrszemélyzet ugyan tette a dolgát, ám Horváth Ágnes szem­mel láthatólag nem szeppent meg a dühös emberek láttán. Sőt, átverekedve magát a súlyos megjegyzések egész zuhatagán, kezét nyújtotta a kemény mag transzparenseket lobogtató tag­jainak és igyekezett beszédbe elegyedni velük. Ez azonban nem sikerült. így néhány kényszeredett érvelési kísérlet és az eszmecsere „kipro­­vokálásának" sikertelen kísérle­te után elbúcsúzott a tüntetőktől. Mintha mi sem történt volna, szokott mosolyával autóba ült és sietve Budapest felé vette az irányt... Horváth Ágnes mondjon le! A minisztert tüntetők várták Szolnokon. ASMK-JÁSZKüON* Megkérdeztük olvasóinkat On elmegy-e a népszavazásra? K. NAGYNÉ SZENDREY ANDREA. Karcag -Igen, én elmegyek, mert mindig is fontosnak tartot­tam a véleményem kinyilvánítá­sát így a népszavazásra feltett kérdésekre a szavazößMben be fogom ikszelni a válaszai­mat Remélem, sokan gondol­ják úgy mint én, azaz hogy fon­tos ezekben a kérdésekben a vé­­leménynyitvánítás és elmennek az adott napon szavazni madarász károlyné. Túrkeve: - Mindenképpen elmegyek és szavazni is fogok. A médiában nyomon követtem a körülötte zajló eseményeket, már csak ezért is érdemes lesz elmenni. Az álláspontom már régen ki­alakult, amin már nem fogok változtatni. Jó lenne, ha a sok huzavona után eredményes lenne a népszavazás, függetle­nül az eredménytől fodor Ferenc. Szolnok:- Értesüléseim szerint, ha nem megy el valaki szavazni, akkor egyetért a jelenlegi hely­zettel és nem kívánja, hogy változás történjen. A magam részéről sok mindennel nem értek egyet, így a vizitdíjjal és a tandíjjal sem, de nem me­gyek el a népszavazásra. Ép­pen nem fogok itthon tartóz­kodni a szavazás napján. almási JÓZSEFNÉ, Jászberény: - Minden szavazáskor elmen­tem leadni a voksol Úgy gon­dolom, ha a jó Isten erőt ad, a márciusi népszavazásra is el fogok menni. Ha már van olyan lehetőség, hogy élhetünk a szavazással, akkor miért ne szóljunk bele az ország sorsá­ba. Aztán csak reménykedni tudok abban, könnyebb lesz a megélhetés, változás lesz. Multimédiás központtá alakulna a kulturális ház- Az Aba-Novák Kulturális Köz­ponttól függ, hogy a kulturális teljesítőképességet hogyan tudja a városi felemelkedés szolgálatá­ba állítani. Az épület a városi kulturális életben egyfajta köz­ponti szerepre tör - mondta Ma­­túz János a kulturális központ művészeti vezetője. Fontos az intézmények közötti információátadás, valamint az is, hogy átalakulnak egy kulturális szolgáltató központból egy multi­médiás művészeti központtá.- Ez azt jelenti, hogy a gyere­kektől kezdve egészen a nyugdí­jas korosztályig a kultúra min­den területén mértékadó módon szeretnénk részt venni. Ettől az évtől kezdve a központban éven­te két fesztivál lesz — hangsú­lyozta Matúz János. Az egyik egy összművészeti fesztivál lesz az év első felében, a másik rendezvény ősszel lesz a Nemzetek Hete címet viselő prog­ram keretében. A közeljövőben több fontos program is lesz a „házban”. Ezek közé tartozik a Életerő Nap, melynek kiemelt fel­adata az egészség megőrzése. Ezt a rendezvényt tavaly indították el hagyományteremtő módon. A drogokkal kapcsolatban igyekeznek felhívni a fiatalok fi­gyelmét arra, mit tud az intéz­mény helyette nyújtani. A Mesék szárnyán sorozat is fontos, mely nagyon népszerű az óvodások és kisiskolások körében. ■ N. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom