Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-22 / 45. szám

Míg sok kisebb településen a vá­rosok elszívó hatásával szembe­sülnek, addig a tiszatenyőiek egyértelműen a helyi Gyöngyvi­rág óvoda mellett teszik le vok­­sukat. Sőt olyan is akad, aki Tö­­rökszentmiklósról hozzá át gyer­mekét az intézménybe nap mint nap. A művészeti oktatásra kü­lönösen nagy hangsúlyt fektető 50 fő befogadóképességű intéz­mény épülete jelenleg három csoportban 70 kisgyereket igyekszik kiszolgálni.- Az óvoda jelenlegi formájá­ban nem felel meg a szigorú uni­ós normáknak - mondta el Ka­­zinczi István, Tiszatenyő polgár­­mestere.— Már korábban is fel­merült, hogy átalakítjuk az épü­letet. Kezdetben csak szobák összenyitását terveztük, de ha már hozzákezdünk, akkor min­dent meg szeretnénk csinálni. Je­lenleg 120 milliós költségvetés­nél tart a beruházás költségveté­si terve. A szakhatóság elfogadta a terveket. A kivitelezéshez szük­séges 5 százalékos önerőt hitel­ből fedeznénk majd. ■ N. G. Amerikai befektetők jártak Miklóson A miklósi ipari parkban lévő ko­rábbi ETNA-üzemcsarnok iránt érdeklődik egy amerikai befekte­tő. Az autóipari beszállításra sza­kosodott vállalkozók hangszige­­telő-zajcsökkentő kábeleket, sza­lagokat gyártanának. A cég 10 000 négyzetméteren 50 fő fog­lalkoztatását tervezi. Mivel szá­mukra szűkös a meglévő csar­nok, ingatlanfejlesztésben gon­dolkodnak. Az önkormányzat fel­adata, hogy lehetővé tegye a fej­lesztés megkezdésének bizton­ságos jogi feltételeit. ■ UJ NÉPLAP - 2008. FEBRUAR 22., PENTEK TOROKSZENT A Gyöngyvirág óvoda teljes átépítését tervezik Tenyőn LOS ES KORNYÉKÉ F. Tóth Mihály törökszentmiklósi gazda azt a két árva borjút mutatja, amelyek megmaradtak az istállóban a tolvajok éjszakai látogatása után Betelt a pohár a gazdának! tehénlopás F. Tóth Mihály szerint nincsenek biztonságban állatai Az éj leple alatt két tehe­nét hajtották el a török­szentmiklósi F. Tóth Mi­hály tanyájáról, aki emi­att úgy döntött, megma­radt állatait inkább a vá­rosban lévő lakásához te­lepíti át. Németh Gergő — Eddig személyesen még nem ért támadás, de a most történtek után bevallom, félve hajtom le a fejem a tanyán 4 kezdett mon­dandójába F. Tóth Mihály gazda. —A közelmúltban ugyanis tolva­jok jártak a portán. Előbb levág­ták a lakatot, s a kiskapun vezet­ték ki két tehenemet. A kutyák pedig el voltak engedve, bár az utóbbi időben szegény ebek a párzási időszak miatt meg vol­tak zavarodva. Amelyik meg volt kötve, biztosan ugatott, ám mivel a kapu felé csaholt, a hang nem jutott el hozzám. Az ominózus február 10-i es­tén a gazda fél nyolckor, munká­ja végeztével feküdt le. Vélemé­nye szerint az eset kevéssel ez­után történhetett. Tóth úr szigo­rú napirend szerint hajnal négy­kor szokott kelni, ezután felöltöz­ködik, meghallgatja az 5 órási hí­reket, majd ezután megy ki a jó­szágaihoz. Azon a reggelen egy fahusángban majdnem felbotlott az istállónál. Mint kiderült, ezzel nógatták a teheneket. Ami ma­radt ló és malac se sokáig tanyá­zik már itt kinn a pusztán, a gaz­da ugyanis apránként visszaköl­tözteti a jószágállományt a város­ban lévő lakásához, ahol már elő is van készítve az állatok helye. AZ 4-ES főút melletti tanyán nincs hiány furcsa esetekből. Két éve, január 30-án F. Tóth Mihály megdögölve találta az- Már csak két borjú maradt a karámban - panaszkodott a pó­rul járt tulajdonos. - Az elvitt két tehénnel közel félmilliós kárt okoztak nekem az ismeretlenek. Egy biztos. Nem egy, hanem 3-4 ember összehangolt munkája kellett ahhoz, hogy így el tudják hajtani a jószágokat. Bár az ello­pott tehenek jó természetű jószá­gok voltak, nem valószínű, hogy ellenálltak volna. Egyébként rég­óta foglalkozom már állattartás­sal. A rendszerváltás óta tartok teheneket. Kezdetben öt tehenem és négy növendékem volt, ám ahogy öregszem, folyamatosan csökkentem a számukat. Ha tehe­tem, mindig kinn vagyok a ta­egyik lovát az istállóban. Ez azért is meglepő, mivel a gaz­da szerint a paripának előtte este még semmi baja sem volt. nyán, itt nyugodtan, a város zajá­tól távol tudtam az állataimmal foglalkozni. Ez most megváltozik. Egy érdekes eset - ami talán a mostanival összefüggésbe hoz­ható — történt másfél éve. A gaz­da egy, a földúton közeh'tő terep­járóra lett figyelmes, ami aztán megállt a tanyakapuban és be­dudáltak neki. Az utasok bemu­tatkoztak, majd azt kérdezték, meg van-e neki még a deres lo­va, mert azt szeretnék megnéz­ni. Tóth Mihály beinvitálta őket, bár mint elmondta furcsa volt neki, hogy az idegenek saját el­mondásuk szerint Dunakesziről érkeztek. Ki utazna ennyit egy lóért, amit maximum csak a helybeliek ismerhettek? Végül a látogatók inkább mégis fekete deres lovat szerettek volna, így üres kézzel távoztak. Azt egyelőre még nem tudni, hogy tényleg van-e összefüg­gés a két eset között. Erre a rendőrségi nyomozás deríthet majd fényt. Már nem ez az első furcsa eset a tanyán 5 Gyűjti az ötleteket a helyi Leader-közösség ä TiszAMENTi Leader-közös­­ség tagjai között Tiszatenyő önkormányzata, civil szer­vezetei és vállalkozói szfé­rája is képviselteti magát. Jelenleg a program kurásá­­hoz a megfelelő projektötle­tek begyűjtése és összehan­golása zajlik. Az idén is pályáznának fejlesztési pénzekre tiszatenyő fejlesztése a két éve elkészült községfejlesz­tési koncepció alapján törté­nik. Sajnos az elmúlt évek­ben ehhez nem sikerült pá­lyázatokkal pénzt nyerni. A Bethlen csapata középdöntőbejutott A KÖZELMÚLTBAN Dabason vett részt a törökszentmikló­si Bethlen Gábor Tagozatos Református Iskola csapata a „Fel a cipővel” elnevezésű országos sport-játék sorozat elődöntőjén. A lelkes mikló­si gárda 42 iskola csapatával együtt szállt versenybe az első helyezésért. A reformá­tus iskola növendékei végül nagy küzdelemben, remek teljesítményt nyújtva lettek elsők, így továbbjutottak a középdöntőbe. Értékelték a tavalyi év bűnügyi adatait A KÖZELMÚLTBAN dr. Bencze József országos rendőrkapi­tány jelenlétében a megyei rendőrfőkapitányságon érté­kelték a 2007-es évet. Az el­múlt év statisztikai adataiból kiderül, hogy a legtöbb is­mertté vált bűncselekményt a Szolnoki Kapitányság ille­tékességi területén követték el. A törökszentmiklósi tér­ség Jászberény és Karcag mögött a negyedik helyen áll ebben a rangsorban. Fél éve alakult meg a tiszapüspöki női kéziscsapajt sport A testmozgásra vágyó lelkes amatőr hölgyek jelesre vizsgáztak küzdeni akarásból Lassan fél éve már, hogy először hírt adtunk a tiszapüspöki női kézilabdacsapatról. Most utána­jártunk annak, mi is valósult meg a kezdeti elképzelésekből.- Sikerült támogatókat talál­nunk, így el tudtunk indulni a megyei bajnokságban. Sajnos az összegyűjtött pénz kiadásaink felét sem fedezi, így a hiányzó összeget mi játékosok adjuk ösz­­sze - mondta Pomázi Erika szakosztályvezető, egyben a csa­pat csapatkapitánya. A játékosok havonta 1500 fo­rintot fizetnek azért, hogy spor­tolhassanak. Sőt a' mezét is min­denki maga vásárolta meg.- A mostoha anyagi háttér el­lenére a vezetőség mindent el­követ, hogy a szakmai munka zavartalan legyen. A csapatot különbusz szállítja edzésekre és a mérkőzésekre is. A községben igen kicsi a tor­naterem, így Törökszentmikló­­son bérelnek csarnokot az edzéseikre. Talán mégis az a legfontosabb, hogy sikerült egy fiatal, ambiciózus edzőt meg­nyerni a csapatnak Csörghe Ta­más személyében, aki egy jó szellemű, közös célért küzdeni képes csapatot rakott össze. Po­mázi Erika szerint vele komo­lyabb terveket is szövögethet­nek a jövőben.-A bajnoki mérkőzéseken ja­vuló teljesítményt nyújtunk. Ná­lunk nincsenek „sztárok”, csa­patunk ereje a közösségben van- vette át a szót Horváth Krisz­tiánná, a csapat játékosa. Talán azért is van egyre több szimpatizánsuk a nézőtéren, s talán azért is szeretnének egyre többen náluk kézilabdázni.- Mi viszont úgy döntöttünk, hogy - legalábbis az első évben- csak püspöki lányok alkothat­ják a csapatot - fűzte hozzá Hor­váth Krisztiánné. Megkérdeztük a szakvezetőt, Csörghe Tamást, ő vajon hogyan látja a püspöki reményeket: — Tavaly ősszel kicsit későn jött a megkeresés a csapat részé­ről. Alig három hetem maradt, hogy felkészítsem őket a bajno­ki rajtig. A kezdeti vereségek után a teljesítmény hétről-hétre javult, s a szezon végére ez már pontokban is megmutatkozott— emlékezett vissza. Csörghe Tamás hozzátette, most a téli alapozás közepén vannak. Heti három edzéssel és gyakorló mérkőzésekkel készül­nek a tavaszi szezonra.- Példamutató, ahogyan ez a kis közösség szervezi, éli min­dennapjait, célokat tűz ki, küzd és teljesít. Szívesen dolgozom itt, s örülök, hogy a kézilabda, a csa­pat és én így egymásra találtunk - mondta. Látható, hogy Tisza­­püspökiben tényleg komoly a szándék. Tud­ják, hogy a sportra ál­dozni kell, az ered­ményért pedig ál­dozatot hozni. Hogy mindez megtérül-e? A jövőben elválik... ■ N.I. i A lányok edzés közben • hirdetések • közérdekű információk, • rejtvények • hírek a térség életéről További információ: 56/516-700

Next

/
Oldalképek
Tartalom