Új Néplap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-15 / 241. szám

UJ NÉPLAP - 2007. OKTOBER 15., HÉTFŐ ALMA MATER 5 Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola - Túrkeve Fergetegesen jól sikerült a számos újdonsággal is szolgáló diáknap Feleltetés és dolgozatírás. Csak e két mozzanat nem szerepelt annak a napnak a programjá­ban, amely ezúttal is a tanulók­ról szólt és nekik szerveződött a Ványaiban. Persze a suli diákjai nem hiányolták az órarend sze­rint zajló, kötött rendet és a jobb jegyekért folytatott küzdelem feszültségét. Izgalomban így is volt részük bőven. Erről rész­ben az intézmény diákszerve­zete, másrészt a VIASZ-t fél éve segítő pedagógus, Rózsásné Kalmár Tímea gondoskodott. ■ Reggeltől estig az ösz- szes fiú és lány találha­tott kedvére való elfog­laltságot.- Arra törekedtünk, hogy mindenkit bevonjunk a móká- zásba. Mert itt valóban a vidám­ságé és a szórakozásé volt a fő­szerep — mesélte a fiatal tanár­nő. — Azt hiszem, nem is siker­telenül, hiszen reggeltől estig az összes fiú és lány találhatott kedvére való elfoglaltságot. A sportosabbak futásban, fociban, ping-pongban és sorversenye­ken mérhették össze erejüket. A többiek pedig a sakktábla mellett, általános műveltségi, környezetismereti és angol nyelvi vetélkedőn, motoros és kerékpáros ügyességi verse­nyen, activityn, monopolyn, a számítógép képernyője előtt, já­tékos logikai feladatok megol­dásával, vagy éppen kupakok­ból műalkotásokat készítve te­hették próbára ügyességüket. A gólyaavató is szolgált meglepe­tésekkel, az esti buli újdonsága­ként pedig a diáknapok történe­te során Nótár Mary személyé­ben először koncertezett sztár­vendég a sportcsarnokban. ■ Bár nem jegyre ment, az acti- vityzők meg- küzdöttek a feladatokkal A Ványai népszerűsége érezhetően növekszik. Ennek egyik fontos oka, hogy a diákok jól hasznosítható tudást szerezhetnek e falak között. Csak a fejlődés változatlan alkalmazkodás Megújulva is őrzi, gazdagítja értékeit a Ványai Itt hangulatos programokból sincs hiány. Bizonyság erre az idei diáknap. A sokat tapasztalt embe­rek szerint az életben csak egyetlen dolog örök: a változás. A Ványait azonban nem hogy gyen­gítették volna, inkább erősítették az utóbbi idők fordulatai. Bugány János Mozgalmasan alakult a szak­képzésben az az időszak, amió­ta Ozsváth László irányítja az intézményt! A Ványai igazgató­ja így méltán büszke arra, hogy hagyományos értékeit jelenleg is őrzi, sőt új eredményekkel gyarapította a kevi alma mater.- Komoly fiatalításon esett át a tantestület - kezdi a vezető. - Az elmúlt két évben több mint húsz munkatársunk ment nyugdíjba. Helyükre ma már megtaláltuk azokat az új szak­embereket, akik képesek zök­kenőmentesen folytatni az itte­ni oktató-nevelő munkát. Mi sem bizonyítja ezt hitelt érdem­lőbben, mint hogy falaink kö­zött a demográfiai hullámvölgy ellenére félezer nappali tagoza­tos diák bővíti ismereteit. Lét­számuk stabil, sőt reményeink szerint tíz százalékkal nőhet is a következő években. Mindez reális lehetőség, hiszen az isko­la népszerűsége érzékelhetően nőtt mostanában. Ennek okai azokban az intézkedésekben keresendők, melyeket Ozsváth László vezetett be a Ványaiban.- Elvárásaim a munkatársa­immal és a gyerekekkel szem­ben eleinte túlzónak tűnhettek. Ám úgy érzem, az elért eredmé­nyek igazolják, a szigor nem voltak hiábavaló. Magasra tet­tük a mércét, ezt a középiskolák között - kategóriánkban - el­foglalt, egyre javuló pozíciónk is tükrözi. A tavalyi tizenhat végzős gimnazistánk közül ti­zenhármán valamelyik hazai főiskola, illetve egyetem hallga­tói. A keretek persze lényegé­ben változatlanok. Jó példa erre a diáknap, mely továbbra is a tanulók szervezé­sében, az ő kikapcsolódásukat szolgálja. Ám közben haladunk a korral. Intézményünk tavaly felvételt nyert az ország környe­zettudatos iskoláinak hálózatá­ba. Hét kollégámmal kisbusz­hoz szükséges jogosítványt is szereztünk. Hasznát vesszük, hiszen kiterjedt partneriskolái kapcsolatokat ápolunk. Éppen most utazott Franciaországba három diákunk egy tanévre. Rajtuk kívül évről-évre további tíz fiatal jut el három hétre Joigny városába és tucatnyian a lengyelországi Porabkába. Sőt, most pályázunk egy hat orszá­got felölelő együttműködés be­indítására. Szeretnénk élen jár­ni abban is, hogy szakképzé­sünket a 2008-2009-es tanév­től már az új, moduláris rend­szerhez igazítsuk. Látványosan csökkent a bukások száma ozsváth László szerint a tanulmányi eredmények javulását és a hiányzások csökkenését a korábbi években bevezetett szabályok tették lehetővé. így a nagyobb fegyelemnek köszönhető az is, hogy míg két évvel ezelőtt 331, tavaly már csak 153, idén pedig mindössze 82 tantárgyi javítóvizsgára került sor az iskolában. Három tanulót vittek ki és egy autóval tértek haza Joignyból Persze e négy sorból úgy tűn­het, mintha a suli a nevezetes járműre cserélte volna három diákját. A rosszmájúak ez eset­ben akár csettinthetnének is mondván: nem elvetendő üzlet. Elvégre egy alig használt négy­kerekű milliós értéket képvisel. Tanulóból meg egy ötszáz fős is­kolában jut is, marad is... No de félre a tréfával. Deák Imre, Nagy Gábor és Bartucz István ugyan­is mindössze egy szűk tanév erejéig búcsúzott alma materé­től. Ráadásul tették ezt a legna­gyobb örömmel, hiszen szá­mukra kinyílik Európa. Az uni­Amióta megérkezett, nagy becs­ben tartják az ajándék Kangoo-t ós Leonardo-program keretében a francia városban gyarapíthat­ják ismereteiket. Közben hasz­nálható nyelvtudásra, nemzet­közi végzettségre tesznek szert és az ország kultúrájával, ha­gyományaival is megismerked­hetnek. Ezek után az már csak hab a tortán, hogy közelmúltbe­li kiutazásuk alkalmával az Opel-márkakereskedés tulajdo­nosa, Émile Blondeau az Ozs­váth László igazgató által veze­tett ványais küldöttséget sem engedte el üres kézzel. Egy Re­nault Kangoo kisáruszállítóval lepte meg őket, amelyet ez alka­lomból adományozott a kevi szakközépiskolának. ■ Egyéb hasznos tudnivalók az intézményről Az iskola pályaválasztási nyílt napot tart 2007. november 30- án - pénteken - 15 órai kezdettel. Minden érdeklődő diákot és szülőt szeretettel várnak a szervezők. ■ Beiskolázási lehetőségek a 2007—2008-as tanévre A Ványai Ambrus Gimnázium, Infor­matikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola a 2007—2008-as tanévben is várja mindazokat a fiata­lokat akik a 8. osztály elvégzése, il­letve az érettségi megszerzése után szeretnének továbbtanulni. Számuk­ra az intézmény széles oktatási-neve­lési és szakképzési palettát biztosít A jelentkezők minden osztályba tanul­mányi eredményeik alapján, felvételi vizsga nélkül nyerhetnek felvételt Gimnázium 01—Gimnázium (Tanulmányi idő: 4 év) 02 — Gimnázium — nyelvi előkészí­tő évfolyam (Tanulmányi idő: 1+4 év) Szakközépiskola 03 — Közlekedési szakmacsoport (Tanulmányi idő: 4 év.) 04 — Közlekedési szakmacsoport — nyelvi előkészítő évfolyam (Tanul- mányi idő: 1+4 év) 05 — Informatikai szakmacsoport (Tanulmányi idő: 4 év) 06 — Informatikai szakmacsoport — nyelvi előkészítő évfolyam (Tanul­mányi idő: 1+4 év) 07 — Gazdasági és szolgáltatási, ke­reskedelem-marketing. üzleti admi­nisztráció szakmacsoport (Tanulmá­nyi idő: 4 év) 08 — Gazdasági és szolgáltatási, kereskedelem-marketing, üzleti ad­minisztráció szakmacsoport — nyel­vi előkészítő évfolyam (Tanulmányi idő: 1+4 év) Érettségi utáni szakképzés 1. Autószerelő szak (OKJ: 51 525 01 0000 00 00) Képzési idő: 2 év 2. Autóelektronikai műszerész szak (OKJ: 52 525 01 0000 00 00) Képzési idő: 2 év 3. Karosszérialakatos szak (OKJ: 31 525 03 0000 00 00) Képzési idő: 2 év 4. Járműfénvező szak (OKJ: 31 525 02 0000 00 00) Képzési idő: 2 év 5. Autótechnikus szak (OKJ: 51 525 01 0001 54 01) Képzési idő: 1 év 6. Gazdasági informatikus szak (OKJ: 54 481 04 0010 54 01) Képzési idő: 2 év 7. Szoftverfejlesztő szakiOKJ: 54 481 02 0010 54 04) Képzési idő: 2 év 8. Informatikai hálózatépítő és üze­meltető (OKJ: 54 48103 0010 54 01) Képzési idő: 2 év 9. Számítástechnikai szoftverüze­meltető (OKJ: 54 481 03 0100 52 01) Képzési idő: 500 óra 10. Kereskedő szak ÍOKJ: 52 341 05 0000 00 00) Képzési idő: 2 év A nevelési-oktatási és szakképzési programokon túli lehetőségek — akkreditált vizsgaközpontként minden tanuló számára adottak az ECDL-képesítés — Európai Számító­gép-felhasználói Jogosítvány — meg­szerzésének feltételei — lehetőség van az angol és német nyelv, valamint az informatika emelt óraszámú tanulására, illetve fran­ciaországi cseregyakorlatra az Euró­pai Unió Leonardo-programjának keretében — biztosított a kollégiumi ellátás — érettségi utáni szakképzésben részt vevők számára megnyíló ki­egészítő tanfolyamok — ív- és gáz­hegesztő, belföldi és nemzetközi árufuvarozói (TIR), EU-konform bel­földi árufuvarozó vállalkozói, köny- nyűgépkezelői — elvégzésének lehe­tősége — önköltséges formában valameny- nyi tanuló szerezhet motorkerékpár- , személygépkocsi- és tehergépko­csi-vezetői jogosítványt, motorkerék­pár-szerelői és versenybírói igazol­ványt, illetve részt vehet a Hungaro- ring Motorsport Iskola képzésében — korszerű sportcsarnok és szabad­téri létesítmények állnak a sportta­gozat tanulói, illetve valamennyi di­ák rendelkezésére a legkülönbö­zőbb sportágak és szabadidős tevé­kenységek gyakorlásához AZ ISKOLA ELÉRHETŐSÉGEI Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pe­dagógiai Díjjal kitüntetett Ványai Ambms Gimnázium, Infor­matikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola ECDL-Vizsgaközpont ISO 9001:2000 és COMENIUSI. Minőségbiztosítás szerint műkö­dő intézmény 5420 Túrkeve, József Attila út 23. Iskolakód: 036022 Igazgató: Ozsváth László Pályaválasztási felelős: Puskás László Tel./fax 56/361­311, 56/361-439 E-mail: vanyai@vanyai-tkevesuHnethu Honlap: www. vanyai-tkevesulinet hu Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli. Ozsváth László igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom