Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-10 / 211. szám

2 MEGYEI TŰKOR UJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 10., HÉTFŐ POSTÁNKBÓL Ők szán helyett busszal járnak Olvastam nemrég, mennyit kell utazgatniuk egyes gyere­keknek az iskolájukba. Eszem­be jut, hogy ránk azért más vi­lág volt. Ennek ellenére sok­szor előfordult, hogy bizony egyedül jártam a tanyáról az iskolába. Ha csak egy percet is késtem nagyon összeszidott a tanító. Télen pedig még szán­nal is utaztunk néha. Egyéb­ként sokszor jártam egyedül is a suliba. Persze idővel az emlékek szebbé válnak. Azt azonban nagyon át tudom érezni, milyen érzés más tele­pülésre átjárni az iskolába. Még akkor is, ha most már busszal utazhatnak egyik köz­ségből, városból a másikba. LÉKA JÁNOS, SZOLNOK LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉG SOOl SZOLNOK, PF. 105. Villámkérdés, villámválasz *- Egy 1950-ben született, in. fo­kozatú rokkantnyugdíjas va­gyok, 30 éves közalkalmazot­ti munkaviszonnyal. Ebből 26 évet rokkantnyugdíjas- kjént szereztem. A jövő éytöl az ilyen rokkantnyugdíjasok nem vállalhatnak rnunkat? - kérdezi egyik olvasónk. A rokkantsági nyugdíjra jo­gosultság megszűnik, ha a nyugdíjas rendszeresen dol­gozik, s keresete négy hónap óta lényegesen nem keve­sebb annál, amelyet a meg­rokkanás előtti munkakör­ében elérhetne. (Nem rend­szeres munka: munkakörére megállapított teljes munka­időnél rövidebb időben dol­gozik. Vagy ha már a meg­rokkanás előtt is rövidebb munkaidőben dolgozott, munkaideje a megrokkanást követően tovább csökken.) Lényegesen kevesebbnek kell tekinteni a keresetet ak­kor, ha a kerestek közötti kü­lönbség legalább húsz száza­lék. A rokkantsági nyugdíjas e feltételekkel dolgozhat. Rengeteg pénz kell a diplomához felsőoktatás Nagyban függ a család anyagi helyzetétől, ki tanulhat tovább Egy kollégiumi szobában jó kis társaság jöhet össze, ráadásul az ott lakás költségei is kedvezőbbek, mint az albérletekben. Felvételünk illusztráció. Nem csak költség, támogatás is van szolnoki Főiskolán a költ­ségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók nappali tago­zaton 180 ezer forintot fizet­nek félévente, míg a levelező tagozatosoknak 125 ezer fo­rint a költségtérítési díjuk egy félévben. Az intézmény tanulmányi osztályától meg­tudtuk, a diákok ösztöndíjat kapnak, melynek összege a tanulmányi átlaguktól függ, minimum négyezer forint. A kollégiumért havonta 8500- 12000forintot fizetnek a fő­iskolások komfortfokozattól ßggöen, körülbelül nyolc­száz fő lakik itt. Vannak olyan diákok Szolnokon is, akik elmaradtak a befizeté­sekkel. A főiskolán igényel­hetnek a hallgatók rendsze­res és rendkívüli szociális tá­mogatást, ezek odaítélése több tényezőtől függ: például az anyagi helyzettől vagy a lakóhely főiskolától való tá­volságától. Mit tegyen az a szülő, akinek tehetséges gyer­meke van, de nem tudja finanszírozni annak fel­sőfokú tanulmányait? Meg tudják oldani, hogy előttük ne záruljanak be az iskolák kapui? Békési Brigitta- A nagyfiam József, Egerbe jár kommunikáció és számítástech­nika szakra—mondta Menyhárt- né Dragon Katalin, gyermekeit egyedül nevelő édesanya. - Csak diákhitelből tudjuk finanszíroz­ni a tanulmányait, de a nagyma­ma segítsége nélkül ez sem len­ne elég. Nem szeretnénk eladó­sodni - fűzte hozzá.—A fiam há­rom éve került be a felsőoktatás­ba, azóta hem jár utána családi Havi vasöíi diákbérlet ára Saolnokiől Pécsre 19 250 Ft Szegedre 9170 Ft Egerbe 9170 Ft Debrecenbe 8150 Ft Budapestre 6000 Ft Jászberénybe 2700 Ft Mezőtúrra 2700 Ft FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS pótlék sem, csak a kisebbik gyer­mekem után kapok tizenkettő- ezer-hétszáz forintot a Magyar Ál­lamkincstártól (MÁK). A havi be­vételem nyolcvan-nyolcvankét- ezer forint. Pedagógus vagyok, néhány hónap múlva megszűnik E( munkaviszpnyorp, fogalmam sincs, mihez kezdjünk. Az egyedülálló édesanya elmondta, a kollégiumért tízezer forintot fizetnek havonta.- A diákbérlet Szolnok és Eger között havonta 9170 forintba ke­rül. Az étkezésre két napig nincs gondja a fiamnak, mert itthonról visz ételt. Utána hatszáz forintos diákmenüt szokott ebédelni. Vi­szont a tankönyvek és jegyzetek több tízezer forintba kerülnek. Az anyuka elmondta, hogy 1995-től gyerektartást sem kap a fiúk édesapjától. Három évvel ezelőtt igényelte meg az állam által megelőlegezett formáját a gyermektartásnak, amely csak a kisebbik gyermeke után járt egészen a múlt hónapig. Havi hatezer-ötszáz forintot jelentett ez a család számára havonta. Most már ez sincs.- A főiskolán minden hall­gató igényelhet szociális támo­gatást - közölte Menyhárt József, a nagyobbik fiú. - Tavaly öt-hat­ezer forintot kaptam minden hó­napban. Ezen kívül meg lehet igényelni a Bursa Hungarica fel­sőoktatási önkormányzati ösz­töndíjat, melynek felét Szolnok­ról, felét égerből kapppi. körül­belül hatezer forintot jelent ez ha­vonta. Persze ösztöndíj is jár a tanulmányi átlagunktól függően. Menyhártné Dragon Katalin fiai nyáron dolgoztak, így meg­keresték a tankönyveik árát.- Tankönyvsegélyt az idei év őszétől nem kapunk, mert az egyedülállóknak már nem jár ez a kedvez­mény - panaszolta. A főiskolai tanulmányok nagy anyagi terhet jelentenek Rocsik Zoltánná háromgyer­mekes tiszatenyői édesanya, aki­nek a legnagyobb gyermeke az idei tanév végén érettségizik.- A fiam szeretne továbbta­nulni Szegeden, a földrajz érdek­li - mondta. - Albérletben fog lafyii több diáktársával. Egy öt­ven négyzetméteres lakás bérle­ti díja ott minimum ötvenezer fo­rint. Szeretnénk félrerakni előre egy kis összeget és bár a fizeté­sünkből megélünk, ez nem lesz könnyű. Természetesen megold­juk a gyermekeink továbbtanu­lását, még ha plusz munkát is kell vállalnunk. A gyerekek is szeretnének dolgoz­ni majd a jövő nyáron.- A Bursa Hungarica felsőoktatási önkormány­zati ösztöndíjra idén októ­ber 1-től október 31-ig le­het pályázni, tizenkét millió forintot osztanak szét a pá­lyázók között - mondta Romhá- nyi Beáta, a szolnoki polgármes­teri hivatal szociális támogatá­sok osztályának vezetője. - A ta­nulmányi átlagot figyelmen kí­vül hagyva, a szociális helyzet alapján döntünk arról,Jiogy ki kap juttatást. Nézzük például a család egy főre jutó jövedelmét, a lakóhely és iskola közti távol­ságot, plusz pontot jelent, ha a szülő egyedülálló, nyugdíjas vagy munkanélküli. Természe­tesen ezeken kívül még sok más szempontot is figyelembe ve­szünk az értékelésnél - mondta Romhányi Beáta. - A rászorulók kérelmet nyújthatnak be rend­szeres gyermekvédelmi kedvez­mény vagy rendkívüli gyermek- védelmi támogatás iránt is. v 1 \ GYORSSZAVAZÁS | m Ön szerint költségesek ma a felsőfokú tanulmányok? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: www.szolion.hu I Verseny. Az Kőtelek Fesztivál zárásaként lovasversenyt tartot­tak a Tisza-partján. Szombaton a fogathajtók, vasárnap a díjugratók mér­ték össze tudásukat. Felvételünk utóbbiak megméretésén készült. Gépkocsival is támogatták a polgárőröket A jelenleg 25 aktív taggal műkö­dő mesterszállási községi pol­gárőr egyesületet együttműkö­dési megállapodás köti a posta éjszakai megfigyelésére, vala­mint a postások kíséretére nyug­díjkifizetések idején. A nyár folyamán a Községi Tűzoltó Egyesület és a polgárőr­ség megállapodást kötött a Túr- kevei Mentőkutyás Alapítvány­nyal. Az alapítvány technikai eszközöket helyezett ki Mester- szállásra, továbbá mobiltelefon­nal, valamint egy Lada típusú személygépkocsival támogatta a polgárőrség hatékony működé­sét. A gépjárművet nemrég Czi- nege Éva, a kuratórium elnöke adta át. ■ Karsai Zita Harmincnégymillióból | rr* ■■ > ■ | r| ru | ■ | r > r• r ■ IHUK0Qt6tlK"6 alakítanak ki a két pályát az intézményt Lassan kézzelfogható közelség­be kerül Abonyban két korszerű sportlétesítmény építése. A kép­viselő-testület még az év elején döntött az Önkormányzati és Te­rületfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtítkársága, illet­ve a Magyar Labdarúgó Szövet­ség (MLSZ) tavaly meghirdetett Országos Labdarúgópálya Léte­sítési Programjához történő csat­lakozásról. A cél: két műfüves pálya meg­építése a településen. A nagyob­bik 20x40 méteres, azaz „futsal" méretű és mintegy 20 millió fo­rintból a Sportcsarnok mögötti területen kaphat helyet. Tizennégymillióba kerülő kis­testvére pedig a tervek szerint klasszikus „grundpálya” lesz majd a Gyulai Gaál Miklós Álta­lános Iskola központi épületének udvarán. A kezdeményezés im­már túl van a regisztráción, a helyszíni felméréseken és kon­zultáción, valamint az előzetes minősítésen is. Az OLLÉ-program jelenleg a központi közbeszerzés szakaszánál tart, melynek ered­ményes lezárását követően kerül­het sor a megvalósításban részt­vevő partnerek kiválasztására és a szerződéskötésekre. Amennyiben a beruházás Abonyban megvalósul, a város­nak másfél évtizeden át kell majd törlesztenie a fejlesztés fi­nanszírozására felvett hitelt. ■ Bugány János Ez az év dönti majd el, hogy to­vábbra is Mezőtúr működteti-e a 626. számú szakmunkásképző iskolát, vagy a város másnak ad­ja át ezt a jogot. Remélem, a dinamikus elkép­zelések olyan oktatáspolitikai és költséggazdálkodási programot hoznak magukkal, mely megfe­lel a város vezetésének, mondta dr. Draskovits Dénes polgármes­ter. Az intézményben 207 tanu­ló kezdte meg a tanévet Mezőtú­ron. Seres Attila igazgató au­gusztus 31-ével lemondott veze­tői megbízatásáról és kérte kor- engedményes nyugdíjazását. Egy tanévre Korom Endrét bíz­ták meg az igazgatói feladatok ellátásával. ■ K. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom