Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-04 / 154. szám

4 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 4., SZERDA A sikeres tévé nagyrészt rend kérdése interjú harcsa Bélával Személyi változásokkal is jár majd az átszervezés a Szolnok TV-nél A szolnoki közgyűlés leg­utóbbi ülésén döntött, változás lesz a Szolnok Televízió élén. A tévé cég­vezetőjének Harcsa Bélát választották, aki alapítója volt többek között az ATV-nek és a Duna TV- nek, de dolgozott a CNN- nek és a New York-i váro­si televíziónak is. Mészáros Géza Harcsa Béla: aki a média világá­ban jártas, jól ismeri e nevet. E magyaros bajszú úriember leg­inkább az elektronikus médiá­ban, főképp a televíziók körül forgolódik. Nem a kamera előtt áll, így fizimiskája aiajjján nehe­zen beazonosítható. Általában a háttérből irányítja az eseménye­ket — a stúdiót és a szerkesztő­ség munkatársait. Nemrégen megpályázta és Hortobágyi Zol­tánnal, illetve Tóth Józseffel szemben elnyerte a Szolnok Te­levízió cégvezetői posztját.- Mit kell tudni a szolnokiak­nak Harcsa Béláról?- Nos először is, ha már így alkalmam nyűik nyilatkozni, szeretném megköszönni a vá­rosnak és vezetésének a bizal­mat, hogy a megyeszékhely egyik meghatározó médiumá­nak vezetését rám bízta. Igye­kezni fogok erre a bizalomra rá­szolgálni. A kérdésre válaszolva: Buda­pesten élek, azaz Rákoshegyen, a 4-es főúthoz közeli kertváros­ban, feleségemmel és főiskolás lányommal, is Azonban Tokaj­ból származom, így aztán én is Tisza-parti ember volnék. Har­minc éve vagyok a filmes és te­levíziós szakmában. Dolgoztam a Mafilmnél és jogutódainál, va­lamint producerként tevékeny­kedtem az MTV-nél. Megalapí­tottam, és tíz évig első számú vezetője voltam az első magyar magántelevíziónak, az ATV- nek. A Duna TV születése körül is bábáskodtam. Több mint tíz évig készítettem riportokat és egyéb műsorokat a CNN-nek is, illetve a New York-i városi televí­zióban magyar nyelvű adásokat szerveztem. A legutóbbi időben a Hír TV kulturális műsorainak voltam a felelős szerkesztője, valamint a nulláról megszervez­tem két hónap alatt a nemrégi­ben startolt Vitái Televíziót is. Elsősorban vezettem e televízió­kat, de nem áll messze tőlem a film- és műsorkészítés sem. Jó néhány dokumentumfilmem lett fesztivál- és nívódíjas. — Mi vezérelte, hogy megpá­lyázza egy vidéki stúdió, a Szol­nok TV cégvezetői posztját?- Nagyon sokszor voltam ab­ban a helyzetben, hogy a sem­miből kellett valamit megterem­teni. Sokszor álltam egy folyo­són, ahol még telefon sem volt. Csak egy ígéret vagy egy álom, hogy itt vagy ott működnie kel­lene egy televíziónak. Szolno­kon sokkal jobb a helyzet. Van egy működő tévé. Én leírom az elképzeléseimet, és ha tetszik, akkor talán nem azzal kell kez­denünk, hogy hová tegyük a szerkesztőségi asztalokat. Per­sze, amikor aztán jobban bele­ástam magam a történetbe, ki­derült, hogy bőven van mit használni a korábban beszer­zett készségekből. Túl azon, hogy arculati és műsorstruktú­ra-váltást tervezek, szeretném, ha a stúdió új, egy nagyobb he­lyiségbe kerüljön. Korábban a szobaszínházba való költözés jött szóba, én ebben is megpró­bálok segíteni. Még nem tudtam egyeztetni az új színházi veze­téssel, de erre hama­rosan sor kerül, és remélhetően sikerül valami jó megoldást tájolni e terv kivite­lezéséhez. Az előző vezetés is dolgozott már ezen, így az elképzelések szintjén jól állunk. Most viszont már jöhet a megvalósítás. Remé­lem, itt ismét televíziót építek.-A pályázatában mi dönthe­tett az ítészek szemében ön mellett? — A nyitottság, a komoly megújítási szándék, valamint az értékelvűség. Nyitottság sa­ját magunk és a világ felé. Egy városi tévének az csak az egyik - lehet, a legfontosabb - dolga, hogy a városról, illetve a televízió vételkörzetének életé­ről tudósítson. Ám az is meg­határozó kell legyen, hogy ki­lépjen a szűk környezetéből, és regionálisan, illetve örszágo­■ Szerkezetében két nagyobb szerkesztőséget alakít ki a tévé új vezetője. san is bekapcsolódjon a média vérkeringésébe. A szolnoki né­zőknek az fontos, hogy minden jelentős helyi ügy megjelenjen a képernyőn, de ma már nem lehet eltekinteni attól, hogy ki­felé, a nagyvilág felé is egyfajta tá­jékozódási pont legyen egy televí­zió. Elképzelése­im között szere­pel, hogy legye­nek forrásértékű műsoraink. Készüljenek olyan produkciók, amelyekre országosan is hivat­koznak. És ne csak egy kicsi szelete legyünk a hálózatnak, tegyük fel a HTV révén, hanem egy-egy műsorral a központja is. Vagyis innen kiindulva le­gyenek hálózatos műsorok. Ez­zel növelni lehet a hirdetési be­vételeket is. Mint korábban említettem, ehhez arculati megújulás is szükséges, illetve a digitális változások is jó pozí­ciókat jelenthetnek. A webportálunk megújítása is napirenden van, a letölthető műsorokkal és élő adásfolyam­mal. Jómagam 16-18 órás napi műsoridőben gondolkodom. Szerintem ez a nézőknek és a hirdetőknek egyaránt fontos. Műsortematika tekintetében elsősorban Szolnok erősségeit javaslom majd a szerkesztők­nek megcélozni: a sport, az ok­tatás, a kultúra terén. Utóbbira jó példa a legendás színházi hagyomány. .Tárgyalni fogok Balázs Péter úrral, az új szín- házyezetővel* hogy milyen együttműködési pontok lehet­ségesek. Műfaji kombinációk is elképzelhetők, és lesznek műsoraink, melyek dramati- kus elemekre épülnek majd. Szolnok történelme is nagyobb figyelmet érdemelne, és vallási tárgyú műsorokat sem láttam a palettán. Szerkezetében két nagyobb szerkesztőséget alakí­tok ki. Az egyik az aktuális műsorokra koncentrál majd, a másik pedig elsősorban a ma­gazinműsorokat készíti. Sze­retnék nagyobb szervezettsé­get. Ne mindenki ott tömörül­jön, ahol a labda van, hanem legyen kinek passzolni a pá­lyán. Mindenki a helyén le­gyen. Mindennek alapja a kö­telezően betartandó műsor- struktúra. Minden műsor ar­culata változni fog és egysége­sebb képet mutat majd. — Mennyiből gazdálkodik az SZTV, illetve az anyagi források elegendők-e a tervei megvalósí­tására?- Körülbelül 140 millió volt a tavalyi költségvetés. Ennek dur­ván a fele az önkormányzati tá­mogatás. Félévkor veszem át a céget, tehát az idei évben nagyjá­ból kötött pályán haladunk. Azt gondolom, egy televízió gazdál­kodását nem az állami támogatá­sokra kell építeni. A közszolgála­ti feladatoknak ellátása persze - a későbbiek során lehetőleg csökkenő ütemben - továbbra is pénzébe kerül majd a városnak. Lehetőség szerint minden pályá­zatot meg kell nyerni, mert az a műsoraink színvonalát és a kife­lé nyitást is növeli. De talán nem mindenki tudja, hogy ennek a te­levíziónak a státusa kereskedel­mi, óránként 12 perc reklámidő­vel, kereskedelmi ablaklehető­séggel, egyebekkel.- Szükség van-e személyi válto­zásokra?- Igen. A legfontosabb, hogy az új műsorstruktúrához keres­sük meg a megfelelő személye­ket. A televízióban jelenleg is sok tehetséges munkatárs van, és természetesen nyitni fogunk e tekintetben is. Pályázatok és castingok is várhatóak.- Számol-e munkatársként a pályázatkor konkurens szemé­lyekre, Hortobágyi Zoltánra és a koráUűJévévezetőre^gth Jó­zsefre? — Tóth Józsefnek szeretném megköszönni a hosszú menete­lését ebben a televízióban. Más elképzeléseink vannak, de sze­rintem korrekten és nagy odafi­gyeléssel vezette a televíziót. Az új tv-székház kialakítása kap­csán számítok a szakértelmére, s remélem, valamilyen formá­ban együttműködünk. Hortobá­gyi Zoli nagy tapasztalaté új­ságíró. Vele is egyeztetek majd, valószínűleg számítok rá is. — Ön szerint milyen a sikeres televízió? — A sikeres televízió az nagy­mértékben rend kérdése. A rend pedig abból származik, ha a felelősségek jól el vannak oszt­va és mindenki átérzi a sajátját. A Munkáspárt nem csak nevében maradt kommunista látogatás Thürmer Gyula szerint pártja egy másik megoldást kínál a baloldali gondolkodású választóknak Megváltozott a politikai légkör- véli a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke. Thürmer Gyula a minap a megyében járt, és szerkesztőségünkbe is elláto­gatott.- Miért jött a megyébe? - kér­deztük a politikust.- A Munkáspárt beágyazó­dott a megye politikai, társadal­mi szöveteibe. Ezt szeretnénk erősíteni. Ennek egyik lépcsője, hogy megismerkedünk az új polgármesterekkel. Találkoz­tam Szolnok, Törökszentmiklós és a megye vezetőivel. A Mun­káspárt aktívabb akar lenni a megyében. El szeretnénk mon­dani: mi is amellett vagyunk, hogy a szolnoki megyei kórház állami tulajdonban legyen, hogy az iskolákat ne zárják be. — Mit tudnak kínálni a balol­dali szavazóknak?- Illúzió, hogy a milliárdosok kormánya a szegény emberek érdekeit képviseli. Még ha akarná, akkor sem tudná. Má­sok a gondjai Gyurcsány Ferenc feleségének, mint a szolnoki panellakásban élőknek. A bal­oldali emberek elviselték az MSZP liberális elhajlását, cse- ,5 rébe azért, hogy a szocializ- I must megőrizhetjük emlékeze- =3 tünkben. Most már tudjuk, f hogy azt sem tehetjük. Gyúr- £ csány Ferenc kiátkozta Kádár Thürmer Gyula szerint nem kell félni más baloldali megoldást találni Jánost, akinek sírját meggyaláz­ták. Nem kell félni más balolda­li megoldást találni. Mi azt gon­doljuk, hogy munkahelyeket kell teremteni. Ennek érdeké­ben a kis- és középvállalkozó­kat kell támogatni. Iskolát sem bezárni kell, hanem ösztönözni az embereket, hogy vállaljanak több gyereket. Ehhez biztos munka, megélhetés, lakás kell. Ellenezzük a kórházak eladá­sát, hogy az egészségbiztosítás tőkések kezébe kerüljön. Ma­gyarországon ne legyen a gyer­mekeink jövője pénz kérdése!- Hasonlókat fogalmaz meg a Fidesz is?- Ilyen időket élünk. — Hogyan készülnek a 201 (Jes választásokra?- Megváltozott körülöttünk a politikai légkör. Szolnokra 16- 17 évvel ezelőtt nem nagyon en­gedtek be. Jászberény polgár- mestere kitiltott bennünket au­gusztus 20-áról. Ma ilyen nincs. Fogad a megyei közgyűlés elnö­ke, Szolnok polgármestere. Ami ennél is fontosabb, az emberek azt mondják: „legalább ti nem változtattátok meg az álláspon­totokat”. Mit teszünk? Szervez­zük a pártot. A legközelebbi vá­lasztáson mindenütt lehet majd szavazni a Munkáspártra. Veze­tőink fele fiatal. Itt van az új ge­neráció, mely a Munkáspárt jö­vőjét jelenti. ■ Teleki József Minden műsor arculata változni fog és egységesebb képet mutat majd - ígéri Harcsa Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom