Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-04 / 154. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 4., SZERDA 5 KARCAG Kevesebb, de most jobban fizet aratás Már nagyon várják az esőt, a kukoricának és a napraforgónak kellene Ez a búza már megérett a betakarításra — mutatja Dómján Sándor főmérnök (jobbra) munkatársainak Két hét múlva véget ér a karcagi határban az aratás. Van termelő, aki tavaly 4 tonnás átlaggal zárt, most hárommal. Ahol viszont a belvíz akkor kivitte a gabonát, ott most ez az átlag a tavalyinál jobb, akár ötven százalékkal is. Daróczi Erzsébet- A terveink szerint két hét múlva végzünk az aratással. Bár én nem bánnám, ha lenne egy-két esőnap, és meg kellene állnunk, hiszen a kapáskultúráknak nagy szükségük lenne a csapadékra - mondta Dómján Sándor, az egyik karcagi kft. főmérnöke. Cége épp a Tarattyó úti határrésznél aratott ottjár- tunkkor három modern kombájnnal. - A tavalyi vetéskor jól indult a gazdasági évünk, aztán egy nagyon aszályos tél és tavasz következett. Ez sajnos rányomja bélyegét a termésünkre. Úgy ítélem meg, hogy 3 tonna lesz a hektáronkénti átlagunk az 1150-1200 hektár búzánkon. Emellett van rozsunk és őszi árpánk is. A tavalyihoz képest a termés sokkal kevesebb, bár most is vannak ígéretes, . 4 tonnás tábláink. 2006- ban nagyon sok volt a belvizes területünk. Az idei év pont a másik véglet. Volt olyan területünk a Hortobágy mellett, ahol az egész vegetációban 80 milliméter esőt kapott, ennek ellenére lett rajta termés. A másik, kalászosokat sújtó nagy aszályos időszakunk április hónap volt. Március 23-ától május 5-ig nem volt egy csepp eső sem a határban. Mondhatom, hogy nem tavaszi, hanem nyári meleggel kellett küzdenünk ebben az időszakban. Cégünknek nagyon sok abraktakarmányra is szüksége van a folyamatosan fejlődő sertésállomány részére, így a búzát betároljuk és még veszünk is. Ezt a búzát most egyáltalán nem kell szárítani, azonnal mehet a tárolóba. A területünk másik felében kukorica van. A lineárok alattival meg vagyok elégedve, bár nem kis költséggel öntözzük őket. A szárazművelésű kukoricánál pedig teljesen az időjárásnak vagyunk kitéve. ló a tőállomány, még bírja a szárazságot, de már nagyon a csapadék. Idén a tarló, a szalma is nagy érték. A gyengébb búzáinkat és a nagyon távoli területen lévőket zúzzuk csak le a kombájnokon lévő szalmazúzóval, mert a sertéstartást mi álmosán csináljuk - mondta. A karcagi határban az őszi árpa aratása hétfőre be is fejeződött, a szombati esőzés miatt azonban egy napot álltak az aratók, vasárnap azonban már gőzerővel folytatták a munkát - tudtuk meg Szőke Sándorné falugazdásztól. A búza közel felét már learatták, vasárnap a tavaszi árpát is elkezdték vágni. Az aratással párhuzamosan a szalma betakarítását is folyamatosan végzik. Ez vasárnapig 2010 hektáron befejeződött, a tarlóhántás pedig 1430 hektáron van kész. Több termelő betárolja a gabonát, hiszen ezt most nem kell száríttatni, és kivár. Mivel a malmi búzárért most 32-36 ezret, a takarmányért 33 ezret kínálnak tonnánként, és erre jön még a kompenezációs felár, ez magasabb a tavalyihoz képest. Ezért a kisebb termelők már most eladják a termést. A kapásnövényeknél szintén nagy kiesés várható az aszály miatt - vélte. Van, ahol ötven százalékkal több most a termés A tarattyó út másik táblájában négy kombájnnal egy másik kft aratott. Szopkó Ferenc aratásvezetőtől megtudtuk, 412 hektáron vetettek gabonát, a hét elejére végeznek az aratással. Termésátlaguk úgy 3 tonna hektáronként. - Ez a tavalyi belvizes 2 tonnás átlaghoz képest ötven százalékkal több termés. A gabona egy részét értékesítjük. Van egy tehenészeti telepünk, annak a takarmányát biztosítjuk belőle, és 23 hektáron megtermeltük a vetőmagbúzánkat is. HÍRSÁV Újraaszfaltozták a sérült, balesetveszélyes utakat Karcagon jelentős károkat okozott a 2006. év eleji belvíz az önkormányzati tulajdonú közutakban. Ennek a helyreállítására vis maior pályázatot nyújtott be az ön- kormányzat. Az 56 milliós beruházáshoz a város 17,9 milliós támogatás kapott. Ebből a közelmúltban elvégezték több utcában a munkákat. Digitalizálták a város közműtérképeit Karcag egyesített közműtérképének digitális adathordozón történő rögzítéséről és továbbfejlesztéséről még tavaly döntött a képviselő-testület. Az önkormányzat egy kft.-vel a város összközmű- ves térképeinek digitalizálására megállapodást is kötött. A munka folytatódik, idén 720 ezer forintot fizet a város a cégnek a közműtérkép folyamatos karbantartására. Anyagilag segítik a zugban a gázépítést A karcagi önkormányzat is támogatja a Karcag, Csokonai úti zug önerős gázvezeték-építő közösséget. A 326 ezer forintos összberuházás felét, azaz 163 ezer forintot biztosítottak legutóbbi ülésükön a képviselők a város költségvetéséből a Csokonai zugban lakók gázvezetéképítési támogatására. Nyitás: MA! /4 UfáiieM AyéuiUt! hipermarket és benzinkút KARCAG Kristálycukor 1 kg, 235.-/1 db-v$f' 198.-/1 kg EEEBI 3 részes ágyneműhuzat-garnitúra vegyes mintákkal, régi ár: 1999 Ft/szett «iv« Porcelán étkészlet különböző dekorral, 30 részes, régi ár: 3999 Ft/szet Tesco Karcag hipermarket 5300 Karcag, Kisújszállási u. 34. Araink forintban értendők, az áfát tartalmazzák. Ajánlatunk 2007. július 4-től 12-ig, csak a karcagi Tesco áruházban a készlet erejéig érvényes. Ingyenes buszjárat: jQCTmflQj, Menetidő: kb. 10 perc f Ulü jl Megállók: Autóbusz-állomás - Kossuth tér - Kisújszállási u. 5 - Deák krt. - Kisegítő iskola - Déli temető - TESCO áruház Menetrend: Autóbusz-állomás - TESCO: 5:30, 7:30, 9:30,10:30,13:30,14:30, 15:30,16:30,17:30,18:30,19:30,21:30 TESCO - Autóbusz-állomás: 6:15,9:15,10:15,11:15,14:15,15:15, 16:15,17:15,18:15,19:15, 20:15, 22:15 i ^ (mi. 6# Július 2-i aratási adatok a karcagi határban Őszi árpa: ______374 ha,________learatva,__________átlag:2,7 tonna/hektár őszi búza:______6375 ha,_______learatva: 2944 ha,_______átlag 3,08 t/ha Ro zs:_________llOha, '______learatva: 55 ha,___________átlag2,3 t/ha Ta vaszi árpa: 1020 ha,_______learatva: 212 ha,_________átlag 1,9 t^ha Zab:__________1170 ha,_______learatva: 152 ha,_________átlag 2,8 t/ha FO RRÁS: KARCAGI FALUGAZDÁSZ