Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-20 / 168. szám
2 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 20., PÉNTEK Romlott volt a sütemény A múltkor ráéheztem egy kis süteményre. El is képzeltem a sok-sok finomságot a szemem előtt. A cukrászdában, ahová végül betértem, könnyen sikerült is kiválasztottam egy gusztusosnak tűnő sütidara- bot. Már előre örültem, hogy milyen finom lesz. Ám sajnos nagyot kellett csalódnom. A tortaszeletben lévő meggynek ugyanis szúrós mellékíze volt. Vagyis az bizony már romlott volt. Lehet, hogy nincs igazam, de nem tartom kizártnak, hogy esetleg már napok óta ott díszelgett az üvegpult mögött, várva a jóhiszemű vásárlót. Azt hiszem többé nem megyek vissza arra a helyre. Mélységesen csalódtam bennük. SZABÓ JUDIT, SZOLNOK LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉG 5001 SZOLNOK, PF. 105. Villámkérdés, villámválasz Rendszeres véradó vagyok. Tudomásom szerint nem kell vizitdíjat fizetnem, ha több alkalommal adok egy évben vért és igazolom azt. Valóban így van? - érdeklődik egyik olvasónk. Nem kell vizitdíjat, illetőleg kórházi napidíjat fizetni, ha az ellátást igénybe vevő biztosított térítésmentesen legalább 30 alkalommal adott teljes vért, és ezt a külön jogszabályban meghatározottak szerint igazolja. Megyénkben az igazolás kiadását az ÓVSZ Szolnok Területi Vérellátójában (Tószegi út 21.) munkanapokon 7 és 12 óráig, a megfelelő kérelmi adatlap kitöltésével lehet kérni. Van kérdése? írjon! Levélcímünk: Új Néplap Szerkesztősége, 5001 Szolnok, Pf. 105. Kérdését felteheti a velemeny@szoyon.hu internetes címre is! Iratpótlás, olykor tízezrekért okmányok Ha többet is csináltatunk, elég hosszú utánajárásra számíthatunk Ha ellopják vagy elveszítjük az iratainkat, az nem kis bosszúsággal jár. Nem beszélve arról az összegről, amibe a pótlás kerül. Igazán nagy gondba akkor kerülhetünk, ha történetesen egyetlen iratunk sem marad. Négyesi Ildikó-Nem olyan régen történt, hogy a családommal együtt elmentem fagyizni - kezdte a kisújszállási Szabó Elek. - Ezt a kis kiruccanást mindennek lehet nevezni, csak olcsónak nem. Történt ugyanis, hogy a tárcámat, készpénzzel, iratokkal együtt az autóm tetején hagytam - mesélte. Szabó Elek otthon vette észre, hogy hiányzik a pénztárcája. Azonnal átkutatta a gépkocsiját, hátha ott van benne valahol.- Miután nem találtam, tárcsáztam az okmányiroda számát. Szerencsére már másnapra kaptam időpontot. Amíg nem készült el, a kinyomtatott adatlapot hordtam magamnál. Szabó Elek majd tízezer forintot fizetett okmányai pótlásáért. Tanév közben sok diák ingázik a lakóhely és az iskola között. A vonaton utazók gyakorta teszik fel csomagjaikat a pogy- gyásztartóba. Nagy Nikoletta harmadikos gimnazista is naponta vonatozik a suliba.- Szinte mindig felteszem a hátizsákomat a „kalaptartóba”, mert a többi utas morog, ha magam mellé rakom - mondta. - Egyszer, miután a kalauz elkérte a diákigazolványomat jegyellenőrzéskor, nem tettem vissza azonnal az irataimat a táskámba. Ott is maradtak a vonaton. Nikoletta az iskolában vette észre, hogy nincsenek meg a dokumentumai. Gondolatban már búcsút intett az igazolványainak, ezért időpontot kért az okmányirodában.- Egy héttel később tudtak csak fogadni. Az iskolában kér--WVA szolnoki okmányirodában már bevett gyakorlat, hogy előre időpontot kérhetnek az ügyfelek, ezzel pedig elkerülhető a hosszas sorbanállás Az elhagyott, ellopott útlevelek pótlásának ára, többféle szempontot figyelembe véve Életkor Útlevél típusa Érvényességi idő (év) Normál Vesztett, rongált útlevél pótlása* 4 év alatt magán 2 3000 3000 4-18 év magán 5 6000 12000 18-70 magán 5 12000 12000 18-70 magán 10 20000 20000 70 év felett magán 5 1500 3000 *Csak akkor kell dupla illetéket fizetni, ha az elvesztett útlevél még érvényes volt. FORRÁS: SZOLNOKI OKMÁNYIRODA tem ideiglenes diákigazolványt, de a többi papíromat nem tudtam addig pótolni. Az okmányirodákban igyekeznek megkönnyíteni mindazok helyzetét, akik valamennyi iratukat elhagyták.- Ha nincs érvényes igazolványa, irata az ügyfélnek, ebben az esetben a lehetőséghez képest azonnali, soronkívüli ügyintézést biztosítunk a személyazonosító igazolvány kiállítása érdekében - tájékoztatta lapunkat dr. Botka János Hunor, a szolnoki polgármesteri hivatal osztályvezető-helyettese.- Az elvesztett állandó személyazonosító igazolványt a körzetközponti jegyző közbenső intézkedésként egy ideiglenessel pvestett, eöopett, séiM M Igazolvány Ar (forint) Személyazonosító igazolvány (érvényes útlevéllel, érvényes kártyás vezetői engedéllyel rendelkezőknek) 1500 j Személyazonosító igazolvány (nem rendelkezik érvényes útlevéllel, érvényes kártyás vezetői engedéllyel) 3000 ‘ Lakcímkártya 1000 Vezetői engedély 4000 Ideiglenes vezetői engedély 1800 pótolja. Ennek érvényességi ideje ebben az esetben a kiadástól számított harminc nap - mondta dr. Botka János. A taj-kártya fontos része mindennapjainknak. Bármilyen egészségügyi intézménybe megyünk, be kell mutatni. Nélküle semmilyen kezelésben nem részesítik a pácienst. Elvesztése ezért komoly bonyodal- mákhoz vezethet. HjP - Először megrémültem, amikor észrevettem, hogy eltűnt a taj- kártyám - emlékezett visz- ' sza a szolnoki Éva. - Végül azután pár telefonhívással kiderítettem, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyi kirendeltsége foglalkozik a Sok bosszúságot okoz, ha elveszítjük az iratainkat taj-kártyák igénylésével és kiadásával. Aznap éppen volt ügyfélfogadás, így Éva be tudott menni intézni az iratpótlást.- Bemutattam a személyi igazolványomat, kitöltöttem egy nyomtatványt és befizettem ket- tőezer-kettőszáz forintot. A rendőrségen mindenképpen érdemes bejelenteni az ellopott iratokat. Az arról kapott igazolást bemutatva normál áron csináltathatjuk meg a dokumentumainkat az okmányirodában. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEGI velemeny@szoljon.hu Hadd szóiion! SZOUON.HU szoinok-jászkun online \ GYORSSZAVAZÁS ■ Ön szerint mennyi Idő alatt lehet elintézni az elveszített iratok pótlását? Szavazzon honla punkon ma I jtr ló óráig: www.szolion.liu Megkérdeztük olvasóinkat Mennyi időbe kerül az iratok pótlása? Egyetlenegy forintot sem kaptak a tiszaburaiak gyulai Sándor. Túrkeve:- Még nem veszítettem el semmilyen hivatalos iratomat. Az unokahúgom viszont igen, és neki három hónapjába tellett, mire pótolta őket. Személyesen kellett felkeresnie az okmányirodát, a rendőrséget és még ki tudja, hány helyet. Ez is hosszú időszak, és még mindehhez hozzáadódik a hivatali átfutási idő. elek László, Karcag:- Tapasztalatból tudom, hogy nagyon sok idővel és bosszúsággal jár. Pedig nem elhagytam az irataimat, hanem egy régebbi hivatali elírás miatt üknagyapámig újra kellett kérni az adatokat. Ezután a családban mindenkinek le kellett cserélnie az iratait. Ez többszöri okmányirodái sorban állást jelentett. TT Áü Horváth László, Jásztvány:- Őszintén szólva nem tudom, pontosan mennyi ideig tart az elveszett hivatalos iratok pót: lása. Ennek persze örülök is, mert ez azt jelenti, hogy még szerencsére nem veszett el személyigazolványom és egyéb iratom. Csak másoktól hallom, hogy nem túl gyois az ügyintézés, amikor az ember intézi a pótlást. TESZÁRI JUDiT, Szolnok - Tapasztalatból tudom,sok ideig tart. Amikor elvesztettem a személyimet, nagyjából másfél hónap volt, mire pótolni tudták. Manapság ez az id& tartam lehet, hogy még növekedett is. Hiszen az okmányirodában például már időpontot kell kérni. Szóval akár két hónap is lehet, mire minden iratot pótol valaki. Az Észak-alföldi Regionális Tanácshoz benyújtott pályázataik közül egyet sem bíráltak el pozitívan, tudtuk meg Farkas Lászlótól, Tiszabura polgármesterétől. A Felszabadulás, Táncsics és Thököly utakat, s az ivóvízkutat szerették volna felújítani. Utóbbi azért nagyon fontos, mert tartani lehet attól, hogy a kút fala hamarosan beomlik. Ha ez bekövetkezik, háromezer ember marad víz nélkül Tisza- burán, mivel egykutas rendszer működik a községben. Jelenleg kapacitásának egyharmadával üzemeltetik a kutat az omlásveszély miatt. A vis maior keretből is szeretnének támogatást nyerni a probléma megoldására. A polgármester elmondta, hogy uniós alapokra is pályáznak a jövőben. Problémát ebben az esetben az jelenthet (az önrész biztosítása mellett), hogy a tiszaburai utak felújítása egyenként tízmillió forintba kerül, amely együttesen sem éri el a támogatás igényléséhez szükséges 40 millió forintos alsó határt. Farkas László arról is beszámolt, hogy a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy Tiszabura egyetlen pályázatát sem bírálták el kedvezően. A 65 százalékos roma lakosság és a több, mint 60 százalékos munkanélküliség miatt pedig valóban hátrányos helyzetűnek számít a település. ■ Békési Brigitta