Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-20 / 168. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 20.. PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Cserkeszölő LOPÁS A strandon egy pádon hagyta őrizetlenül iratait és pénzét tartalmazó szatyrát egy cserkeszőlői fürdőző. A tolvaj négyezer forinttal gazdagodott. MRFK Szolnok LEBONTOTTÁK Szerdára virradóra a Liget Úti Általános Iskola kazánházának tetejéről ismeretlenek lebontották a szellőzőrostélyt, valamint nyolcvan méter hosszúságban eltulajdonították a tető párkányának alumínium lemezborítását is. Az okozott kár közel hatszázezer forint. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, mrfk Szolnok FELTÖRTÉK Három garázst törtek fel a Pozsonyi úton. Nem tudni, hogy mit kerestek az elkövetők, mivel egyik helyről sem vittek el semmit. Nem volt ilyen szerencsés egy mosonyi utcai garázs tulajdonosa. Hiszen az ő garázsából közel százezer forint értékben vittek el szerszámokat. MRFK Tiszaföldvár csatornáznak Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács támogatásának köszönhetően elindulhat a településen a szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztése. Az önkormányzat ugyanis pályázaton közel 25 miliió forintot nyert a fejlesztéshez. A beruházás összköltsége meghaladja az ötvenhárommillió forintot, tj Tiszaroff komp A hosszú, aszályos nyár és az alacsony vízállás miatt a tiszaroffi komp többször úgy megfeneklett, hogy meg kellett tolni. Lassan már egy autót se nagyon bírt el. Időközben esett is, meg a csapadék hatására ^'kiskörei erőműből jókora víztömeget zúdítottak erre a szakaszra, így a vízszint kilencven centit emelkedett. Mindez lehetővé tette, hogy néhány nap szünetet követően reggel hat és este nyolc óra között ismét járjon a komp. dszm Zagyvarékas ÚTBURKOLAT Jelenleg a község belterületi útjainak a nyolcvan százaléka porta- lanított. Legújabban pályázaton közel hétmillió forintot nyertek, amely arra lesz elég, hogy két rö- videbb utcából száműzzék a port és a sarat. Természetesen oly módon, hogy az útépítésekhez az önkormányzat is hozzáteszi a maga forintjait. Ami nem mellékes: az érintett utcák lakóinak nem kell fizetni semmilyen hozzájárulást, dszm Ha leáll a klímaberendezés, minden eszközt bevetünk, hogy valahogy lehűtsük magunkat otthon és az irodában is. Felvételünk illusztráció. A klímának is melege van forróság A hibás géphez most csak sokára jön szakember Ezekben a napokban csúcsra járnak a klímaberendezések. Ha elromlanák, lehet, hogy csak hetek múlva jön ki hozzájuk szerelő. Szilvási Zsuzsa — Már a tizedik szerelőt hívtam fel, de egyik sem ér rá — panaszkodott D. Ferenc, akinek otthonában a legnagyobb kánikula közepén romlóit el a légkondicionáló berendezés. — Legkorábban jövő hét végére ígérik, hogy ki tudnak jönni, de addig mit csináljunk ebben a hőségben? Idős, beteg édesanyám, meg a feleségem a kislányommal egész nap otthon vannak. Most visszakapcsoltuk a tavalyi ventillátort, de az csak a meleg levegőt kavarja. Épp azért szereltettünk klímát, hogy könnyebben viseljük a nyarat, s épp most romlik el!- Mióta elrendelték a hőségriadót, legalább harmincán hívtak fel azzal, hogy újonnan vásárolt légkondicionálót kellene beszerelni - mondja Kádár János szolnoki háztartásigép-szerelő. — Már csak két hetes határidővel tudok munkát vállalni, annyi a tennivaló. Nagyon sokan csak most ébrednek, az utolsó pillanatban akarnak klímát, s természetesen azonnal. Pedig azoknak, akik időben ébredtek, ápri- lisban-májusban kényelmesen, időben elvégeztük a munkát. Az új berendezést megrendelők mellett természetesen olyanok is szép számmal akadnak, akik az elromlott klíma miatt hívnak. Pedig a jó minőségű, szakember által beszerelt, megfelelően karbantartott gépek nagyon ritkán hibásodnak meg. A szakemberek szerint, ha már egyszer rászánjuk magunkat a klímavásárlásra, érdemes megfelelő minőségű berendezést venni. A különféle, gyanúsan olcsón beszerzett légkondiciHogyan működtessük a légkondit? Fontos a légkondi karbantartása 7 két dologra érdemes ügyelni a légkondicionáló működtetésekor. Egyrészt sosem szabad a légáramlatot közvetlenül magunkra irányítani, így lehetőleg ne úgy állítsuk be, hogy az íróasztalhoz, fekvőhelyhez fújja a hideg levegőt. Emellett a kintinél legfeljebb öt fokkal alacsonyabb hőmérsékletet válasszunk. A megfelelően karbantartott, jó minőségű berendezés ilyen körülmények között még a mostani kánikulában is biztonsággal működtethető. onálók ugyanis nem ritkán gyengébb minőségűek, ráadásul szó szerint zabálják az áramot. A drágább, jó minőségű gépek ellenben gyorsan visszahozzák az árukat. Emellett egyre többen kiáltják ki magukat önhatalmúlag klímaszerelőnek, s a végén kiderül, hogy legfeljebb felszerelni képesek az új gépet, a karbantartására, esetleges javítására már nincs meg a kellő szaktudásuk, így azutáú előbb-utóbb itt is kiderül, hogy végső soron az olcsóbb sokkal drágább. Természetesen azért jó magyar szokás szerint, mint mindenre, a gyors klímaszerelésre is létezik megoldás, még akkor is, ha elfoglalt az összes szerelő.- Közel negyven fok volt kinn, amikor egyszer csak leállt a légkondi - meséli Ildikó. - Mint kiderült, elszökött a hűtőgáz belőle. Szerencsére a férjem gyorsan intézkedett, s bár háromszoros áron, de még aznap este újra működött a berendezés. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szolnok-jászkun online H1BEK JEGYZET NÉGYESI ILDIKÓ Ráfizetés, ha előkerül? A SZEMÉLYIGAZOLVÁNYUNK, jogosítványunk és az útlevelünk mind-mind fontos része életünknek. Nem egy hivatalos vagy kevésbé hivatalos helyen kérik őket, hogy azonosítsuk velük magunkat. Elvesztésük komoly problémákhoz vezethet. Járhatunk az okmányirodába és fizethetjük a sok pénzt illetékre. Legalább tízezer forintba kerülhet az összes irat újbóli beszerzése. Rossz esetben többe is. A legcélszerűbb az lenne, ha strandra, szórakozóhelyre nem vinnénk magunkkal minden okmányunkat. Csak a legszükségesebbet. Ezeken a helyeken ugyanis nagyobb az esély arra, hogy egy óvatlan pillanatban eltűnnek. az már csak hab a tortán, ha elmegyünk az irodába, elindítjuk az iratpótlási folyamatot és menet közben megkerülnek az elveszettnek hitt dokumentumok. Ilyenkor foghatjuk a fejünket. Mitévők legyünk? Az illetéket befizettük, az igazolványokat már készítik. A pénzt nem valószínű, hogy visszaadják. Némi iróniával legfeljebb annak örülhetünk, hogy lesz egy tartalék. Mert a sorban állásért, hosszas ügyintézésért egyébként más nemigen kárpótol. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Levágták a kábelt, egy részét el is vittek Jászberény külterületén a Zagyva vasúti hiújánál ismeretlenek elvágták a vasúti kábelt még szerdán. Összesen három métert tulajdonítottak el belőle. ■ MRFK személyi HÍREK Béres Mária a Tiszazugi Földrajzi Múzeum új igazgatója Új igazgatója van a Tiszazugi Földrajzi Múzeumnak. A Szarvason élő Béres Mária, aki korábban már dolgozott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatóságánál, néhány hete vette át az intézmény vezetését, rá Dr. Pintér László nyugállományba vonult Noha idén már nyugdíj mellett igazgatta a Magyar Közút Kht. területi igazgatóságát, nemrég végleg nyugállományba vonult dr. Pintér László. Posztjára Kovács Károly egykori műszaki és fejlesztési osztályvezetőt nevezték ki. mg Posztumusz djj Csüllögné Kerekes Csillának Rákóczifalva Kulturális Díját posztumusz ítélték oda Csüllögné Kerekes Csillának. Az elismerést a közelmúltban elhunyt Csüllögné Kerekes Csilla férje és fia vette át. szs Rövidesen működhet a révátkelö Várkonynál Jelentős változást hozhatnak majd a következő hetek Tisza- várkony életében. Mint Mészáros Zoltán polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, a tervek szerint már e hónap végén vagy pedig augusztus elején megkezdheti működését a révátkelő. A teljes beüzemeléshez egyébként már csak néhány apróság hiányzik, hiszen az irodai és szociális blokk konténereinek elhelyezése még hátra van. A konténerek már a településen vannak, csupán a helyükre kell emelni ezeket. Mindezeken túl például a parton a villanyvezetékek kiépítését is meg szeretnék még oldani. Emellett információs táblák kihelyezésére is szükség lesz, tájékoztatott a polgár- mester. Ami talán a révátkelés szempontjából a legfontosabb, az viszont már biztosított. Nevezetesen az a jármű, az a hajó, amely majd közlekedhet a Tisza két partja között Tiszavárkony és Rákóczifalva között. A tizennyolc személyes hajó jelenleg egyébként még Vezsenyben pihen. Korábban már kipróbálták, s akkor meg is győződtek a működőképességéről. A jármű amellett, hogy természetesen az utasoknak segít majd eljutni az egyik községből a másikba, kismotorok, illetve kerékpárok szállítására is alkalmas lesz. ■ M. G. A. VíZeí osztanak. Szolnoki vállalkozók összefogásával pár napja a nagy hőség enyhítésére a város több pontján vizet osztanak az autósoknak és a gyalogosoknak. Elsősorban a délutáni csúcsforgalom idején. A klímaszerelés és -karbantartás átlagos költségei Egy jobb minőségű klímaberendezés 100-400 ezer forint __ Besz erelés (a szükséges anyagokkal)________________30-50 ezer forint Éves karbantartás átlagos díja________________________4-10 ezer forint Ja vítási alkalmanként____ _________________5-50 ezer forint FO RRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS