Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-13 / 162. szám

2 POSTÁNKBÓL Örülök a kedvezménynek A szolnoki kismamák számára kedvezményes utazási lehető­séget adott az önkormányzat. Nem állom meg, hogy elmesél­jem történetemet, ami 18 évvel ezelőtt történt. Második gyer­mekes anyukaként pici ba­bámmal nekivágtam a Széche- nyi-lakótelep és a piac között útnak. A kicsi babakocsis volt, a másikkal gyalogoltunk. Be­vásároltunk, és immár szaty­rokkal megrakva indultunk hazafelé. A csuklós busz hátsó ajtajánál szálltam fel. Nem to­longtam, viszont láttam, hogy a busz közepe üres, így kedve­sen kértem az utasokat, kissé húzódjanak bentebb. Egyik utastársam veszekedett: mit képzelek, hogy babakocsival felszállók, nem beszélve a két gyerekről. Végül ordítva közöl­te, minek szül az ilyen két gye­reket! Szívből örülök, hogy ma­napság nem nézik ki az anyu­kákat, sőt egyre több segítséget kapnak mind fizikait, mind anyagit! kj, Szolnok LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉG 5001 SZOLNOK, PE 105. Villámkérdés, villámválasz ViOt o'' i my' , . ín , Közalkalmazotti jogviszony­ban dolgozom. Nemrégiben hallottam arról, hogy a kedvez­ményes utazást biztosító iga­zolványra vonatkozó jogsza­bályok megváltoztak. Mennyi kedvezményre jogosít most? Az ötvenszázalékos kedvez­mény továbbra is megma­rad, de már nem lehet kor­látlanul használni az igazol­ványt. Tizenkét alkalommal vehető igénybe kedvez­mény, mely menettérti útra szól. A kedvezményre jogo­sító cellák egyszeri utazás­hoz is felhasználhatók. Van kérdése? írjon! Levélcí­münk: Új Néplap Szerkesztősé­ge, 5001 Szolnok, Pf. 105. Kérdését felteheti a véleményt« szoljon.hu internetes címre is! MEGYEI TŰKOR UJ NÉPLAP - 2007. JULIUS 13., PENTEK Lefaragott tankönyvtámogatás Szeptembertől nem kaphat­nak ingyentankönyvet az egyedülálló szülők. Ráadá­sul az iskolák tankönyvvá­sárlásnál nem fogadják el az egyik iskolakezdési tá­mogatás utalványát. Hutter Zsófia iskola Nehéz helyzetben lesznek a szülők az idei tanévben — Nem örülök neki, hogy szep­tembertől megvonják a tan­könyvtámogatást - mondta egy egyedülálló anyuka. - Pedig ed­dig jól jött, hogy nem kellett fi­zetni a kisfiam könyveiért. Saj­nos ezzel a törvénymódosítással sok egyedülálló szülőnek okoz­nak nehézséget, hiszen ha sem­milyen jogosultsága nincs az ingyenkönyvre, akkor ezután ki kell fizetnie. Az idei tanévben már nem kaphatnak ingyenes tankönyvet az egyedülálló szülők gyerme­kei. Sokan emiatt nehéz helyzet­be kerülnek. Persze olyan is van, akit ez nem érint.- Mi korábban sem vettük igénybe az ingyenes tankönyvet- árulta el Ildikó, egy szolnoki édesanya. — Ugyanis szeret­nénk, ha a gyerek új könyveket kapna, ami későbbiekben is megmarad. Emellett szerencsé­re nem is vagyunk abban a hely­zetben, hogy rászoruljunk az in­gyenes tankönyvre.- Ha nincs semmilyen jogo­sultsága az egyedülálló szülő­nek, akkor nem kaphatja meg ingyenesen a tankönyvet - tud­tuk meg Zágoni Szabó Józsefné- tol, a szolnoki Mátyás Király Úti Általános Iskola igazgatójától. - De van lehetőség a tankönyvköl­csönzésre. Tízezer forintig in­gyenes a tankönyv, és már évek óta igyekszünk úgy összeállíta­ni a tankönyvcsomagot, hogy be­leférjen ebbe a keretbe.- Súlyosan sérti az egyenlő bánásmód elvét, hogy a tan­könyvellátás normatív támoga­tási rendszeréből kimaradnak a Szeptembertől lesznek olyan gyerekek, akik a tanszereket a boltból, a könyveket az iskolai könyvtárból fogják megkapni. Képünk illusztráció. gyermeküket egyedül nevelő szülők gyermekei - írja sajtó- közleményében a Szülők Egye­sülete a Gyermekekért. - A tá­mogatás megvonásáról csak a tanév közepén szerezhettek tu­domást, de sokan ezt most sem tudják, és számítanak az ingye­nes tankönyvre szeptemberben. Emellett a Magyarországi Szü­lők Országos Egyesülete (MSZOE) is kiadott egy közle­ményt, miszerint az iskolák nem fogadják el az egyik utalványt, melyet eddig a tankönyvek meg­vásárlásánál lehetett használni.- Ne kényszerítsék a szülőket arra, hogy saját zsebükből fizes­sék ki a tankönyvcsomag árát, mikor munkáltatójuk jelentős összeggel járul hozzá iskolakez­dési kiadásaikhoz - olvasható a közleményben. Az MSZOE felszólította a tan­könyvforgalmazó cégeket, intéz­kedjenek, hogy a velük tankönyvellá­tási szerződést kö­tött iskolák fogad­ják el a munkálta­tók által kiadott vá­sárlási utalványokat, vagy adja­nak a munkáltató nevére kiállí­tott számlát a tankönyvek átvéte­lekor. - A személyi jövedelem- adóról szóló törvény értelmében a munkáltató a közoktatásban ta­nuló gyermekek számára húsz­ezer forint értékig egyszeri adó­mentes iskolakezdési támogatást adhat a szülő vagy a vele közös háztartásban élő házastárs útján. A támogatás gyermekenként ad­ható, akár mindkét szülőnek. A munkáltatói iskola­kezdési támogatást a tanév első napját megelőző és követő hatvan napon be­lük tankönyv, tan­eszköz, ruházat vásárlására lehet fordítani. A vásárlásról szóló számlát a munkaadó nevére kell kiállítani. A szülők többsége sze­retné tankönyvvásárlásra fordíta­ni a munkáltatójától kapott isko­lakezdési támogatást, de az isko­lák nem fogadják el az utalványt, ezért a szülők sokszor szükségte­len dolgokra kénytelenek felhasz­nálni a támogatás összegét - írta az egyesület. Az Oktatási és Kulturális Mi­nisztérium nem kívánja és nem is tudja az iskolákat arra kény­szeríteni, hogy elfogadják a tan­könyvek forgalmazásakor a munkáltató által kiadott vásárlá­si utalványokat, közölte a szak­tárca a szülői szervezetek felhí­vására reagálva — olvasható a Magyar Nemzet online-on. - En­Kiknek jár az ingyentankönyv? A törvény szerint az iskolai tankönyvrendelésnek biztosítania kelj hogy a tankönyvek ingyenesen álljanak a rendelkezésére a nappali rendszerű oktatás­ban részt vevő minden olyan tanulónak, aki: ♦ tartósan beteg ♦ sajátos nevelési igényű ♦ három- vagy többgyermekes családban él ♦ nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogo­sult ♦ rendszeres gyermekvédelmi támogatásban ré­szesült. 'S" "am? ' ' / 'i ■ A támogatás gyer­mekenként adha­tó, akár mindkét szülőnek. nek legfőbb oka az, hogy az isko­lák csak megbízásból forgalmaz­zák a tankönyveket. A tankönyv­forgalmazással foglalkozó gazda­sági társaságokon múlik, hogy kötöttek-e szerződést az érintett céggel. Csak ebben az esetben fo­gadhatja el az iskola az utalványt a tankönyv ellenértékeként. Az iskolák azért foglalkoznak tan­könyvforgalmazással, hogy meg­könnyítsék a szülőknek a tan­könyvekhez való hozzáférést - közölte a minisztérium.- Nálunk egyáltalán nem fo­gadnak el utalványt tankönyv- vásárlásnál - tudtuk meg egy megyei általános iskolában. - Csak készpénzben lehet fizetni, ugyanis a későbbiekben nem tudnánk felhasználni az utalvá­nyokat. De eddig még nem is volt arra példa az iskolában, hogy va­lamelyik szülő ezzel szeretett volna fizetni. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu \ GYORSSZAVAZÁS ■ Ön kitől vonna el támogatást? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: ^ www.szolion.liu Hadd szóljon! szolnok-jászkun online Már önállóan működik a mozgásvizsgáló labor Mostantól önállóan működik a Szolnoki MÁV Kórház mozgás- vizsgáló laboratóriuma. A közel százmillió forintos költséggel megvalósult központ projektzá­ró ünnepségét tegnap rendez­ték. A kórház a Budapesti Mű­szaki Egyetem műszaki mecha­nikai tanszékével és a Képzési Kutatási Fejlesztő Kht. konzor­ciummal közösen hozta létre a labort, amely főként mozgás- szervi betegek, ortopédiai elvál­tozásokban szenvedők és sporto­lók számára nyújt segítséget. Európai szinten is egyedülálló ez a labor - hangsúlyozta dr. Ko­csis László, az egyetemi tanszék docense -, melyben számos bio­mechanikai kutatást végeztünk, végzünk. A szolnoki létesítmény rendkívül gyorsan, pontosan és viszonylag olcsón szolgálja a megelőzést és a rehabilitációt. Elsősorban mozgásszervi be­tegek, sérültek, ortopédiai elvál­tozásokban szenvedők rehabili­tációját segíti a labor. Emellett a gyermekek pontos gerincvizsgá­latára éppúgy alkalmas, mint sportolók fizikai alkalmasságá­nak objektív mérésére. Megtör­tént a gépek beüzemelése, a la­bor személyzetének betanítása, így jelenleg esősorban a kórház betegeinek rehabilitációját segí­ti, és remélhetőleg hamarosan OEP-finanszírozással működhet az intézmény alagsorában kiala­kított részleg. ■ Sz. Zs. Megkérdeztük olvasóinkat Ön kitől vonna el támogatást? kanalas jözsefné. Jászberény: - Én nem vonnék meg senkitől sem tankönyvtámogatást. Szerintem minden gyermekinek szüksége van rá, és egyenlően jár mindenkinek. Sok gyerek rászorul, őket segíteni kell, mert másképpen nem tudnak tanulni. Inkább tőlem, mint nyugdíjastól vonjanak meg támogatást, csak a gyerekeknek jusson. szúcs mihály, Túrkeve:- Igazából ma már nagyon nehéz elvonni a támogatást, hiszen igen sokat megszüntettek az utóbbi időszakban. Szerintem jobban meg kellene vizsgálni az emberek vagyoni helyzetét és csak a tényleg rászorulóknak adni Legyen az étkezési, tan­könyv-támogatási vagy egyéb juttatási forma. GULYÁS FERENCNÉ, KaiXXtg:-Én a nagyon jó anyagi hely­zetben lévő családoknak nem adnék a jövőben tankönyvtá­mogatást. A megmaradt össze­get a szegényebb gyerekekre . fordítanám. A támogatást nem központilag adnám, ha­nem az intézményekre bíz­nám, kinek járjon. Ők ismerik reálisan a gyermekek szociális helyzetét. FEKETE ZOLTÁNNÉ, TiSZafÖldván-Aza véleményem, hogy azoktól az emberektől kellene megmnni a támogatást, akiknek sok pénzük van Nem pedig az egyedülálló szülőktől és a minimálbérből élőktől A nehéz helyzetben lévő gyerekek­nek sokkal inkább szükségük van a támogatásra, mint a jó anyagi helyzetben élő csalá­doknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom