Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-13 / 162. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 13., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR iászladány meghallgatták a legutóbbi testületi ülésen a képviselők meghallgattak pártok (Fidesz, MSZP és Munkáspárt) la- dányi szervezeteinek a működéséről, tevékenységéről egy tájékoztatót. Úgy vélik ugyanis, hogy a közélet részeként a pártok is szót kell kapjanak, és mivel odébb vannak még a választások, ezért nincs politikai íze a dolognak — mondta Dankó István polgármester, bgy JászbokJogháza nyomozást indított a rendőrség egy jászbol- dogházi férfi ellen, aki kedden az esti órákban betörte egy helyi élelmiszerbolt kirakatát. Az üzletből sört, cigarettát vitt el 800 forint értékben. A rongálással viszont harmincezer forint kárt okozott. A 45 éves elkövetőt a helyi rendőr és a polgárőrök érték tetten, mrfk Mezőtúr testvérvárosok immár tízesztendős Mezőtúr és Weida testvérvárosi kapcsolata. Ez alkalomból utazott 26 fős küldöttség a németországi városba, melynek tagjai jobbára azok, akik sokat tettek a két település közötti baráti kapcsolat kiépítéséért. szs Szolnok KIS TOLVAJOK Kerékpáralkatrészeket loptak el egy szolnoki társasház tárolójából. A rendőrök a begyűjtött adatok alapján hamarosan elszámoltattak két fiatal fiút, akik elismerték a bűncselekmény elkövetését. Felújítás alatt álló családi házba törtek be ismeretlenek szerdára virradóra. Barkácsgépeket, kerékpárt és televíziót zsákmányoltak a betörők, mintegy 170 ezer forint értékbén. mrfk Szolnok AZ ELMÚLT időszakban négy, összesen több mint tízezer hektáron gazdálkodó zalai mező- gazdasági üzemben szerzett többségi tulajdonrészt az Arago csoport, illetve a Leisztinger Tamás érdekeltségi körébe tartozó, szolnoki székhelyű Alcsiszigeti Mezőgazdasági Zrt. — írta a Napi Gazdaság. A lap információja szerint a szolnoki társaság — elsősorban a zalai térségben — további jelentős befektetésekre készül. TA Tiszaígar nyaralás A kulturális bizottság folyamatosan szervezi a gyerekek nyári szabadidős programjait a településen. Kézműves-foglalkozásokat, vetítéseket és vetélkedőket tartanak a kicsiknek, bb Völgyi Sándoréknál nemcsak egész dinnyék, de kisebb-nagyobb szeletek között is válogathatnak a piros bélű termékek közül a vásárlók Keserűség: sok a dinnye szezon Húszért vásárolják fel, de hatvan forintért mérik A magyar mezőgazdaságban a négy évszakon kívül két dolog okoz galibát: az egyik, ha valamiből sok termett, a másik, ha kevés. Az idén becslések szerint 50-70 ezer tonnával több a dinnye, mint 2006-ban. Ez negyven százalék növekedést jelent. D. Szabó Miklós Az aszályos tavasz, a szaharai nyár miatt a szezon három héttel korábban kezdődött. Tavaly a termelők általában 40 forintot kaptak kilónként, ez most 15-30 forint. Egy Tiszagyenda határában dolgozó dinnyetermelő ezt mondta: — Tőlem általában 20 forintért viszik el a termést. Ez annyira nevetséges összeg, hogy a kiültetés, a fólia, az öntözés árát se biztosítja. Ahhoz legalább 27-33 forintot kellene kapnunk. Ráadásul az idei nyár még a hozzáértő dinnyéseket is becsapja, mert az állandósult 40 fokos hőség gyorsan érleli a termést. Hiába öntözzük alulról, ha a felső része hőgutát kap. így édes is lesz, meg nem is, apadt is, meg nem is. Aztán az se mindegy, mikor szedjük le, vagy meddig süti kinn a nap, mert azonnal meglátszik a minőségen. Ezért ha jön a felvásárló, olykor már nem azt nézem, mennyit ad, hanem vigye, mert pár nap késés, és adhatom a hízóknak. Akkor még húszat se kapok - kesereg. Ráadásul júniusban, de még július elején is a hazai piacokat a görögök, a spanyolok és az olaszok dinnyéi uralják. Ezért a magyar dinnyetermelők általában a termés kétharmadát külföldön értékesítik, de az idei termés túl korán ért be. így még sem a német, sem a lengyel piac nem képes ekkora tömeget fogadni. Néhány napja még Szolnokon is a spanyol dinnye volt a sláger, de mára eltűnt. Legalábbis Lantos Istvánná Erzsiké szerint.- Körülbelül két hete kezdődött a magyardinnye-szezon, és most már 58-tól indulnak az árak. Általában jók a dinnyék, bár ajánlatos időben leszedni, mert sokáig aligha tarthatók. Ezt erősíti meg Kovács Erika is, aki évek óta árulja a finom falatokat. Szerinte három héttel korábban indult az idén a szezon. Kocsis Andor- né annyira imádja a dinnyét, hogy hetente többször is vásárol.- A külföldön termetteket nem tartom igazinak. A magyar az eredeti, a finom. Ugyanakkor tapasztalom, sokáig nem áll el, apadt, ikrás lesz. De hát erről aligha a dinnyés, inkább az esőt- len esztendő tehet. Fodor Adriennek más a véleménye.- Nekem a külföldiek is jók voltak, ízletesek, édesek. Természetesen az áraik húzósabbak, de hát gyanítom, a szállítás sem olcsó. Az eddigi tapasztalatom szerint az idei dinnyék az átlagosnál jobbak. Erre bólint Bozsó Szandra is.- Tavaly nem ettem jót, mert amilyen az idő, olyan a termés. Az idei kínálat eddig nálam bevált, finom ( volt. László József piaci csoportvezető mást is fűz az elmondottakhoz.- Azt mondják a szakemberek, ha nincs eső, gyorsan érik a dinnye. Ezt tette az idei termés is. Ezért ha pár napot késnek a szedéssel, apadt lesz a belseje. Összegezve: az idei termés bőséges, de vigyázni kell vele, mert könnyen túlérett lesz. A termelők tehát általában 15- 30 forintot fizetnek a dinnyéért a tábla szélén. Hogy miképpen lesz ebből hatvan forint, az egyik árus így felel:- Sorolom! Bérleti díjat kell fizetnem. Aztán a szállítás sem olcsó. Munkabért adok a rakodóknak, a gépkocsivezetőnek, az eladónak. Aztán az állam Is leszed rólam többféle sápot, ilyenolyan adó, járulék formájában. Higgye el! Elhiszem. 2007-ben június elején 198-248 június közepén 148-198 június végén 110-120 július 13-án 58-90 augusztusban2006-ban nem volt nem volt nem volt külföldi tennék 198-250 augusztusban 118 forint JEGYZET HUTTER ZSÓFIA Miért pont tőlük veszik el? ingyentankönyv. Néhány szülőnek ez már a múlté. Hiszen szeptembertől az egyedülálló szülőnek ugyanúgy ki kell fizetnie a könyveket, mint azoknak, akiknek semmilyen jogosultsága nincsen. Csak arra nem tudok rájönni, hogy milyen alapon lettek ők kiválasztva. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bárki mástól kellene megvonni a támogatást. Csak nem értem, hogy miért pont ők? Nem biztos, hogy jobb helyzetben vannak, mint a többgyermekes családok vagy bármelyik más kedvezményezett. de ki tudja, lehet, jövő szeptembertől már ők sem lesznek jogosultak rá. Persze nem akarom az ördögöt a falra festeni. Ha viszont van, akinek ez sem elég, akkor elárulom, hogy néhányan már azt is tapasztalták, hogy a munkahelyek által adott utalványokat sem költhetik ám bármire. Például van olyan iskola, ahol tankönyvet nem vehetnek belőle. Pedig állítólag arra Is fel lehet használni. Tehát marad a - nem minden esetben - létfontosságú dolgok vásárlása. Több ceruza, több füzet vagy több radír. szóval úgy tűnik, az idei tanév nem éppen a legszerencsésebben fog indulni egyik-másik szülőnek. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Módosították az összetételt és a szabályzatot Módosították a Mezőtúr Város Sportjáért Alapítvány okiratát, valamint a kuratórium összetételét és működésének szabályait is. Az alapítványt Herbály Gergely, a kuratórium elnöke képviseli. ■ Izvadászat, Lapunk receptversenyére, a Nagy ízvadászatra folyamatosan érkeznek be olvasóink receptjei. A szolnoki Hozam Klub étterem mesterszakácsa, Farkas Mihály készíti a versenyre küldött petrezselymes csirkét. Nagyobb vita nélkül lett eladó a Damjanich Folytatás az 1. oldalról A képviselők rábólintottak az uszoda pályázati kiírására is. Eszerint strandfürdő- és szállodafejlesztésre várja a város a befektetők jelentkezését. A pályázati kiírás ugyanakkor Csák László, a MSZP frakcióvezetőjének javaslatára kibővült. Az eredeti előterjesztésben csak az szerepelt, hogy a befektetőnek száz fő részére kell strandolási lehetőséget biztosítania. Ez kiegészült azzal, hogy a szabadidős úszás feltételeit is meg kell teremteni. Csák László szerint az uszoda bezárásával a szolnokiaknak leginkább az a hangulat, érzés hiányzik, amit a Damjanich jelentett. Ez pótolhatja az új szálloda és fürdőközpont, ha ott úszásra is megfelelő körülményeket biztosítanak. A tegnapi közgyűlés ugyanakkor döntött arról is, hogy a város az ipari park földterületét beviszi az önkormányzat tulajdonában lévő Szolnoki Ipari Park Kft- be, és tagi kölcsönt nyújt a társaságnak. így ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy pályázzanak az ipari park teljes területének közművesítésére. A120 hektáros területből eddig ugyanis 40 hektáron történt meg a közművesítés. Most a maradék nyolcvan hektáron is szeretnék kiépíteni a víz- , a csatorna-, az energia- és a telefonhálózatot. ■ T. J. hírek! tsmsmm&ííz: Hlavacska Andrásné a Liska József Erősáramú igazgatója Jászberény képviselő-testülete legutóbbi ülésén újabb öt évre meghosszabbította Hlavacska Andrásné igazgatónő megbízatását a Liska József Erősáramú Szakközépiskola és Gimnázium vezetésére, b.cs. Janó Lajos újabb ötéves cikluson át igazgat Janó Lajost nevezte újabb öt évre a képviselő- testület a Művelődési és Ifjúsági Központ élére. Eddig már három cikluson át vezette a házat a tősgyökeres kisújszállási, d. e. Pálinkás Ferenc a diáksportbizottság titkára nyugdíjba ment Pálinkás Ferenc a nyár közepén kezdi meg nyugdíjas éveit. A titkár húsz évvel ezelőtt alapító tagja volt a Tiszazugi Diáksportbizottságnak. Az utóbbi tíz évben a Góliát McDonald’s Futball Club körzeti szervezője, h.k.