Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-09 / 158. szám
4 A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL új néplap-2007. július a, hétfő Táncolva vizsgáztak. Nemrég tartották a harmincnegyedik záróvizsgabált a szolnoki Arany Csillag társastáncklubban. A záróvizsgán mintegy négyszáz táncos mutatta be tudását, akiket Molnár Péter táncpedagógus készített fel. A képen (középen) az Aranycsillag csoportban táncoló Hamar Tamara és Király Krisztián mambó közben. Hamamé Ibolya, Szolnok Keresetem alig több mint a minimálbér életút Rosszkor születtem, leszek majd vajon nyugdíjas? A hortobágyi, pusztai élettel, hagyományokkal ismerkedtünk A Szolnoki Nyugdíjas Pedagógus Klub tagjai nemrég ellátogattak az Alföld nevezetes tájára, a Hortobágyra. Évszázadok óta a szikes, gyenge minőségű földet errefelé csak az állattenyésztés uralja. A ki- lenclyukú híd és a csárda mellett sok látnivalóval találkoztunk. Először is a Pásztormúzeumot látogattuk meg. A pusztai élet hagyományaival, a pásztorok: csikós, gulyás, juhász, kondás - mely rangsor is egyben - életével ismerkedtünk. A betyárok legendáiról is hallottunk. ■ Kisvasúttal utaztunk a hortobágyi halastavak világába. A Hortobágyi Nemzeti Parkot 1999-től az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. Az egész táj, a különleges növény-, állat- és madárvilágával együtt így védetté vált. A hazánkban egyedülálló madárpark, és a már hét éve működő madárkórház látogatása is rendkívül érdekes volt számunkra. Láttuk a sérült madarak lábadozását, a megfigyelőhelyeket, a hatalmas röptetőket, melyekből a gyógyult madarakat végül szabadon engedik. Kisvasúttal utaztunk a hortobágyi halastavak világába. Láttuk a vízi világ érdekes növényeit, gázlómadarait, dagonyázó bivalyokat, magasban keringő sasokat, valamint madárlesről fényképező turistákat. A kirándulás befejezéseként gyönyörködtünk a népművészeti tárgyakat árusítók kínálatában: szőttesekben, kosár- és gyékényfonással készült, valamint cserepes termékekben, kolom- pokban. Végül a karikás ostor pattogásának hangját hallgattuk. Szép élményekkel indult csoportunk e magyar tájról hazafelé. Almási Józsefné, Szolnok A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Címünk: Új Néplap „A szerkesztőség postája" 5000 Szolnok, Mészáros L. út 2. Az oldalt szerkeszti: Szundi Zoltánná Az úgynevezett Ratkó-korszak- ban, 1954-ben munkás szülők gyermekeként születtem. A családom becsületes életre, munkára nevelt. Minden családtagom szorgalmasan dolgozott, vagyonra senki sem tett szert. Ahogy a munkaviszonyom éveinek száma szaporodott, szakemberként elismertek, de a privatizáció megszüntette a munkahelyemet, óriási lett a munkaerő-kínálat a környékünkön. Életem derekán - amikor a legerőteljesebb egy ember és szakmailag is már Évek óta előfizetője vagyok a lapnak, melyben egyre többször lehet olvasni olyan témájú cikkeket, híreket, arról, hogy cigányok inzultálnak embereket. Akár világos nappal a település közepén, akár este vagy éjszaka. A tettes rendszerint nem kerül elő. Már a temetőbe is fél az ember képzett, nagy tapasztalad! - kellett megélnem, hogy csak egy „senki” vagyok. A megélhetési gondok, a szakmai, erkölcsi elismertség hiánya és a minden áron dolgozni akarás felőrölte az idegeimet. Azokban az években lehetett volna tisztességes keresetre szert tennem, családi életünket gazdaságilag kissé fellendíteni. A privatizációs környezet ezt nem tette lehetővé. Most, ötven éven felül is erőn felül dolgozom, napi tíz-tizenkét órát. A keresetem alig több mint a minimálbér. Meg kell egyedül kimenni, mert ott is támadhatnak. A másik írás a lapban a környezetünkben zavaró zajról szólt. Évek óta szenvedek attól, hogy a környéken a zene rendszerint már reggeltől hangosan szól. Ha szólunk az illetőnek, hogy a hangerőt vegyék le, még élni valamiből, és a nyugdíjkorhatárt is el kellene munkával érnem, ami még bizony messzi van. A sok évtizedes, rendszeres túlóra a fizikai állapotomat egyre jobban tönkreteszi. Betegállományba nem mehetek, mert akkor utána örökre búcsút inthetek a munka világának, ötven éven felüliként ugyanis nem fognak alkalmazni sehol. Egyre távolabb kerülök a megbecsült öregkori pihenéstől. Nemrég hallottam, hogy tovább kell emelni a nyugdíjkorhatárt. hangosabbra állítják, s közben még jókat nevetnek. A környezetemben élő idős embereknek, akik már ledolgoztak vagy negyven évet, más a pihenési, nyugalmi szükségletük. Igaz, a han- goskodókat fel lehet jelenteni csendháborítás címén, mert az büntetendő. Azonban nem tehetUgyanis a nagylétszámú „Ratkó- gyerekek” 2010-től történő nyugdíjba vonulásuk végett nyugdíj- reformra van szükség. Rosszkor születtem tehát, hiszen az életem hiába töltöttem becsületesen végzett, nagyon sok munkával, lehet, meg sem érem a megemelt nyugdíjas kort. Azok pedig, akik mindent el- döntenek a fejünk felett, nem gondolnak arra, hogy ők is megöregszenek egyszer... jük, hogy még ellenségesebb helyzetet teremtsünk, mert magunknak okozunk újabb bajt. Jó lenne az ilyen kultúrálatlan magatartású emberek ellen valamilyen formában szigorúbban fellépni, figyelmeztetést adni nekik. „Egy zagyvarékasi” A gyermek kötelessége idős szüleit ápolni és gondozni Az édesanyám meghalt, a hagyatéki tárgyaláson a testvérem igényt jelentett be ápolási díjra. Édesanyámra mosni kellett, illetve mosdatni. Betegség miatt nem nagyon tudtam részt venni az ápolásában, rokkantnyugdíjas vagyok. Az ápolási díjat, úgy tudom, az önkormányzat fizeti. Jogos-e a követelés? A betegségemet orvossal igazolni tudom - írta egy olvasó. Ápolási díj címén az önkormányzatfolyósít szociális ellátást annak, aki a közeli hozzátartozóját ápolja és emiatt nem tud dolgozni. Ettől függetlenül a családjogi törvény szerint minden gyermeknek egyformán kötelessége, hogy a szüleit - rászorultságuk esetén -gondozza, ápolja. Ez természetben vagy pénzben is teljesíthető. Ha betegsége miatt nem volt képes természetben segíteni a szülőknek, megtehette volna pénzben. Ha ezt anyagi helyzete nem tette lehetővé, akkor a hagyaték felosztása során lehet ezt az igényt elszámolni. Nem lenne jogszerű, hogy a hagyatékból egyformán részesüljenek, míg a szülők felé fenná lló gondozási, ápolási kötelezettséget csak az egyikük teljesítette. Más kérdés, mekkora összeget tesz ki az Önre eső gondozási, ápolási díj (kötelezettség pénzbeli teljesítése)? Ezt csak a körülmények (felmerült költségek, a természetbeni gondozás, ápolás terjedelme) ismeretében lehet eldönteni Ha vita alakul ki, a problémát a bíróság fogja megoldani. Hatalmasra nőttek a kertben a tátikáim Nagyon sok örömet szerez nekem minden nyáron, amikor gyönyörködhetek a kertemben a szeretettel ápolt virágaim, hatalmasra nőtt tátikáim színpompás látványában. Tassi Lajosné Szolnok „Egy elkeseredett -— Ratkfrgyerek” Fél az ember a temetőbe kimenni közérzet A kultúrálatlan magatartású emberek ellen fel kellene lépni Már ninCS itt kórház. Csak ha ellopnák, akkor lenne gazdája a szolnoki Jólét ABC előtt árválkodó, „H” betűs közlekedési táblának? Kórházat, a bábaképző épületét jelezte hajdanán. Az épület azonban már sok-sok éve nem szolgál ilyen minőségben. A táblát ottfelejtették... Séra Béla, Szolnok Idősek otthona a kertvárosi iskolából évforduló Jövőre már ötvenéves lenne az egykori, régi tanintézmény A kertváros szívében állt Szolnokon az egykori iskola. A tanintézmény jövőre lenne ötvenéves. Az évfordulóra csak egykori fotók kézbevételekor emlékezhetünk, s arra, hogy mennyire jó volt itt valamikor diáknak lenni. Pótolhatatlan, ízig- vérig jó pedagógusainak a nevelése alatt tanulni, felnőni. Joggal büszkélkedhetünk iskolánkra, sok pluszt, rengeteg élményt adott a tanuláson kívül színes programjaival a gyerekeknek: akadályversenyek, sportnapok, táborozások, ünnepségek stb. Becsületességre, önzetlenségre, tisztességre, udvariasságra neveltek a pedagógusok. Olyan Tanévzáró ünnepség 1977-ben, a kertvárosi iskolában fontos emberi értékekre, amelyek tapasztalataim szerint napjainkban már kihalófélben vannak. Ezeket az értékeket az egykor itt tanulóktól soha nem veszik el. Most idősek otthonává alakítják az épületet. A kertvárosban élők szerették volna iskolaként továbbműködtetni, de sajnos sorsa megpecsételődött, a pénz kevés, a fenntartására nincs tovább lehetőség. Bízva abban, hogy az itt kialakított idősek otthonára több figyelem terelődik, remélem a környéken a csend, a nyugalom biztosított lesz a jövőben. H. É., Szolnok.
