Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-09 / 158. szám

5 ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 9.,HÉTFŐ MEZŐTÚR Csökkentett létszámmal végzik immár a feladatukat Csökkent a városgondnokság létszáma. A szervezet sokrétű feladatokat lát el a településen, hiszen a vagyonkezeléstől a gyermek- és diákétkeztetésen át a városüzemeltetés is az ő feladatuk. Ezt a nagy feladatot három alegységgel látják el. Naponta közel kétezer gyer­meknek főznek, 130 önkor­mányzati lakásnak és 17 intéz­ménynek látják el a dolgait, va­lamint karbantartják és tisztít­ják a város útjait, köztereit, li­geteit, parkjait. A képviselő-testület döntése után az eddigi 93 fő közalkal­mazotti létszámot 79 főre csök­kentették. A város üzemeltetési feladatainak ellátására a Város- gondnokság 35 fő közcélú, 30 fő közhasznú munkást alkal­maz. Bár az önkormányzathoz tartozik, de munkairányítás szempontjából ide tartozik a 15 fő kistérségi közmunkás is. Ezen munkavégzők alkalmazá­sát pályázatok segítségével tud­ják biztosítani. ■ Anyakönyvi hírek: a napokban ők születtek Túron június 14.: Horváth Péter Gyula (Nagy Mária) Törökszentmik- lós június is.: Ugrai Nikoletta (Tóth Szilvia) Mezőtúr, Tóth Vivien (Bartyik Henrietta) Mezőtúr, Barna Tibor Ajtony (Patkó Ilona) Törökszentmik- lós június 17.: Csaba Levente Csa- nád (Szilágyi Anett) Gyoma- endrőd, Papp Tímea (Ugrai Bernadett) Túrkeve, Lisznyai Sándor (Vad Viktória) Túrke­ve június 20.: Kenyeres Máté (Oláh Henrietta) Fegyvernek június 21.: Kupái Dániel (Ju­hász Erika) Abádszalók június 24.: Kovács Eszter Ágnes (Dóba Ágnes) Mezőtúr június 25.: Tömösvári Dominik (Rajna Judit) Törökszentmik- lós június 27.: Kalmár Zsanett (Bíró Mariann Csilla) Túrkeve, De­ák Dorina (Kollár Judit) Mart­fű, Knap Anita (Knap Anita) Gyomaendrőd. ■ Az összevonás a megoldás gondok A legnehezebb helyzetben az újvárosi iskola volt A kossuthos 7. b-s diákok már a vakációjukat töltik. A felvétel helyszínén a tervek szerint nemsokára koncertek rendezésére is alkalmas, új aula épiiL Kevés a gyerek és a pénz, ezért három önkormány­zati általános iskolát au­gusztus 1-től közös igaz­gatás keretében működtet tovább a mezőtúri önkor­mányzat. Török Róbert- Egy évtizeddel ezelőtt a város önkormányzati általános iskolá­iban a mintegy száz pedagógus még 1319 diákot tanított az álta­lános alapkészségek elsajátítá­sára. A tanulói létszám mára 936 főre apadt, amely harminc- százalékos csökkenést mutat a tíz évvel ezelőttihez. A tanári létszámban a csökkenés mini­mális volt. Ezek az adatok, vala­mint az őszi kötelező óraszám- emelés és a csoportfinanszíro­zásra való áttérés együtt igen nehéz helyzetbe hozta a fenn­tartót - mondta Mlinárcsek Já­nos alpolgármester. Jelenleg a három általános is­kola fenntartása az állami nor- matívákon túl 130 millió forint­jába kerül az önkormányzat­nak. Mivel az állami finanszíro­zás csökken, valamint több pén­ze a jövő tanévben sem lesz erre a városnak, a képviselő-testület úgy döntött, hogy a három ön- kormányzati általános iskolát augusztus 1-től közös igazgatás keretében működteti tovább. A nemrégiben megválasztott új igazgató, Kozák Zsolt szerint is az intézmények integrációja jelenti a megoldást. - Az integrá­ció eredményeként egy sokszí­nű, új intézmény jött létre. Most a legfontosabb feladatunk a bel­ső szervezés, a közös gazdálko­dás, és az adminisztráció össze­hangolása, valamint az alapdo­kumentumok elkészítése. Az is­kolák vezetőivel az átalakítással kapcsolatos teendőket már hetek óta folyamatosan végezzük. Hogy csak az egyik legfontosabb feladatot említsem, a tanévzáró értekezletekre mindhárom isko­lára vonatkozóan elkészítettük a következő tanévi tantárgyfelosz­tást, így mindenki ennek ismere­tében kezdhette meg nyári sza­badságát. Fontos megemlíteni, hogy a foglalkoztatottak száma az integráció során jelentős mér­tékben csökken. Az iskolák ösz- szevonása - több kolléga nyug­díjba vonulása mellett - azonban lehetővé tette, hogy minden hatá­rozatlan időre szóló kinevezéssel rendelkező munkatárs a rend­szerben maradjon. A jövőben az intézmény kiemelt pedagógiai és Mesterszállás is hozzájuk tartozik az augusztus elsejei dátumhoz azonban kapcsolódik egy másik esemény is, mégpedig a mesterszállási általános iskola csatlako­zása a Városi Általános Iskolához. - A közoktatási törvény mó­dosítása értelmében Mesterszállás önkormányzata a továbbiak­ban nem tarthat fenn önálló nyolc évfolyamos általános iskolát. A két település önkormányzata intézményfenntartó társulást hoz létre, így a mesterszállási általános iskola a mezőtúri Városi Ál­talános Iskola tagintézménye lesz - mondta Kozák Zsolt. gazdálkodási feladata lesz a haté­kony létszámgazdálkodás meg­valósítása - mondta az igazgató. A tagiskolák közül a legnehe­zebb helyzetben az újvárosi is­kola volt, és sokan tudni vélték a felső tagozat megszűnését. A képviselő-testület azonban nem­régiben a további működés mel­lett döntött, legalábbis ami a jövő tanévet illeti. - Legrosszabb helyzetben véleményem szerint mi vagyunk - mondta Tóthné Kara Judit, az Újvárosi Általános Iskola igazgatója. Százhetvenki- lenc fős kisiskola vagyunk, a ta­nulók 70 százaléka hátrányos helyzetű és sok a roma szárma­zású diák. Nehéz időszakon va­gyunk túl, kollégáimmal nagyon örülünk, hogy szeptemberben nyolc osztállyal kezdhetjük a tanévet - zárta az igazgatónő. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Hadd szóljon! ,SZ0U0N.rilK szolnok-jászkun online Tájékoztatást tartottak azANTSZ munkájáról beszámolót adott az ÁNTSZ. Az előterjesztés több terület munkájáról szólt. Ekkor mutatkozott be az új tiszti főorvos, dr. Zaharcsenkó Vjacseszláv, akinek székhelye Kun- szentmártonban van. Dr. Nagy Éva 18 éves tiszti fő­orvosi munkájáért a kép­viselő-testület köszönetét fejezte ki. Módosították az idei költségvetést jubileumi jutalomra, fel­mentésre, végkielégítésre eddig 75,5 millió forintot tervezett be az önkormány­zat, ami az év elején elhatá­rozott létszámleépítés pénz­ügyi következménye. A költségvetést tizenhárom szempont szerint módosí­tották. Megállapodást kötöttek Mesterszállással mezőtúr társulási megálla­podást kötött Mesterszállás önkormányzatával óvodai és közoktatási feladatok ellátá­sára. A felső tagozatos mes­terszállási tanulók 2007 szeptemberétől a mezőtúri Kossuth úti általános iskolá­ban folytatják tanulmányai­kat. A mesterszállási óvoda a mezőtúri városi óvoda és logopédiai intézet tagintéz­ménye lesz 2007 augusztu­sától. Pályázati pénzt nyert a kórház A kórház az ágyszámválto­zásokból következő struk­túraátalakítás megvalósítá­sának elősegítésére 27,6 millió forint támogatást ka­pott. A pályázaton elnyert összeg felhasználásáról 2007. október 30-ig kell a beszámolniuk az önkor­mányzatnak. Kiválasztották a lebonyolítót AZ ÖT PÁLYÁZÓ közül a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal lesz a Mezőtúr és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. üzletré­sze értékesítésének lebonyo­lítója. Összemérték tudásukat a megye hivatásos tűzoltói Három napig szólt egyfolytában a rock fesztivál Aki ott volt, az jól szórakozott a balhémentes eseményen A közelmúltban a megyei ka­tasztrófavédelmi igazgatóság és mezőtúri tűzoltóság immár harmadik alkalommal rendez­te meg a megye hat hivatásos tűzoltóságának szakmai vetél­kedőjét. A Mezőtúron megtartott ver­senyen az elméleti és gyakorla­ti ismeretekből kellett számot adni a hattagú csapatoknak. Külön erőpróbát jelentett a nyári forróságban végrehajtott műszaki mentési feladat elvég­zése. A jó hangulatú viadalt össze­sítésben végül Szolnok város tűzoltói nyerték, megelőzve Karcag és Tiszafüred város tűz­oltóit. m Tartalmas programot, kulturált szórakozási lehetőséget nyúj­tott minden vendégének a na­pokban megrendezett Mező- tour Rockfesztivál. A helyszín a már megszokott Erzsébet-liget és környéke volt, ahol kellemes kör­nyezet, strand és vé­gig napsütés várta a rajongókat. A programok há­rom színpadon pár­huzamosan zajlot­tak, kora délutántól késő éjszakáig. Az egyik szervező, Kémeri Péter szerint a fesztivál programja ki­szolgálta mindenki igényét, no­ha a mai világban kockázatos vállalkozás egy ilyen esemény megrendezése. A nagyszínpa­don fellépők közül nagy sikert aratott a Magna Cum Laude, Kispál és a borz, a Kiscsillag és szombaton zárásként a Gangsta Zolee & a Kartel. A kisszínpadon főleg a szárnyukat most bontogató fiatal ze­nekarok mutathat­ták be tudásukat a közönségnek. A rendezvény mind­három napja alatt sütött a nap. Balhé­mentes, vidám fesztivál volt. 2008-ra ismét ilyen időjárást kértek a szervezők az égiektől. ■ A programok három színpa­don párhuzamo­san zajlottak, kora délutántól késő éjszakáig. Mindenki jól érezte magát. A kisszínpadon fiatal tehetségek mutatták be műsorukat Az oldalt írta, fotózta és szerkesztette:Török Róbert Mezőtúr Város Önkormányzata az önkormányzat tulajdonában álló • 4679/A/l hrsz-ú, 131 m2 területű, Mezőtúr, Rákóczi út 12. sz. alatti üzlethelyiséget • 2086 hrsz-ú, Kodály Zoltán utcai, 1484 m2 nagyságú ingatlant • 1844/4, 1844/6,1844/7, 1844/8, Széchenyi út melletti, 1500-8000 m2 nagyságú ingatlanokat árverésen értékesíti. Az árverések helve és ideie: 2007. július 11. (szerda) . 13.00 órától, a polgármesteri 1 hivatal I. emelet 16. sz. irodája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom