Új Néplap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-09 / 34. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. FEBRUAR 9., PENTEK — DIÁKVILÁG Szójátékban tuti jók vagytok következő feladatsor Fiúk, lányok evezőlapátot, tollat és újságot a kézbe! Már túl vagyunk a második fordulón! A hetedikeseknek, nyolcadikosoknak hirdetett Ladik, Lapot a diákoknak médiavetélkedőben 50 csapat „evez” egyszerre. Fodor Beáta Vannak, akik jobban húznak, de a lemaradók még bőven behozhatják a hátrányukat. A harmadik fordulót is lassan útjára indítjuk. Jövő héten figyeljétek a postaládát, készítsetek magatokhoz magnót vagy diktafont esetleg papírt és tollat. A következő feladatsorban szükségetek lesz rá, amikor ismét újságírónak érezhetitek magatokat. De nézzük, hogyan sikerült a második forduló feladatait megoldanotok. A tesztkérdésekben még mindig arra voltunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a médiát, azon belül az írott sajtót, az Új Néplapot. A válaszokból az is kiderült, milyen figyelmesen olvassátok a lapot. A hírekből, interjúkból településbemutatókból pedig megtudhattuk, van-e bennetek írói véna. Olyan alkotások érkeztek, amelyekre méltón lehettek büszkék. Azok a csapatok, amelyek időt és energiát szántak a feladatok megoldására, profi módon szerepeltek. A következő fordulóban a lemaradók sok pontot szerezhetnek azzal, ha gyakrabban forgatják a lexikont és az újságokat. Hír írásakor pedig ne feledkezzetek meg a hír alapvető összetevőiről: ki, mit csinált, hol, mikor, esetleg hogyan történt az esemény. Az interjú A Ladik-okosok jó hangulatban vetélkednek: Dékány Dorina, Borbély Nikolett, Tokaji Tamara, Oláh Bence Attila, Mészáros Dávid. A nagykörűi csapat tagfai formabontók. Ez jól látszik őzen a fotón is, amit ők küldtek be macikról A Köfíí kicsi köf6 csapat tagjai' Ofßlla Alexandra Tóth Lili, lóri Tímea, Szántól So^Mrka Hovtes Rélia *1 1SP5 m SS Wi: sí & mindig párbeszéd, amely során tisztázott, hogy ki a kérdező és ki válaszol. Ügy tűnik, nem mertétek beindítani fantáziátokat a képszöveg megfogalmazásakor. Legközelebb bátran legyetek humorosak, írjátok le az első gondolatotokat, ami a kép láttán eszetekbe jut. A szójáték bombasztikusán sikerült, hangosan nevettünk a humoros történeteken, amelyekben leírtátok, hogyan lehet paprikás csirkével és ceruzával gyilkolni. Összességében remek megoldások születettek, amelyekből ízelítőt is találtok ezen az oldalon. Van még tartalékunk. Jövő héten csütörtökön is keressétek a Diákvilág oldalt, mert további cikkek jelennek meg a ti tolláitokból. Minden részt vevő csapatnak köszönvegye« jük a munkáját, reméljük, nektek is tetszik ez a móka. A legjobb tíz csapattal pedig személyesen is találkozunk itt SzolnoA megadott szavakból kellett humoros történetet írniuk a vetélkedő csajiatoknak: ceruza, sorozatgyilkos, olvasni, paprikás csirke, tenger, drog, kutya, otthon, 18 éves.j Titokzatos körülmények között holtan találtak otthonában egy asszonyt, akit egy hatalmas adag paprikás csirkébe fojtottak bele. Az idős nő kutyája hosszú ideig szomorúan vonyított és nem akarta beengedni a detektí- veket A halott asszony mellett egy törött ceruza hevert, amivel valaki alig olvashatóan ezt írta a falra: vissza- mentem a tengerhez. A nyomozók szerint a tettes azonos lehet az áldozat 18 éves drogos fiával, akit csirkés sorozatgyilkosként köröznek világszerte. IGNOTUS CSAPAT, JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, MARTFŰ r^^iíaal iptosos fin kon áprilisban. F.vezőlapátot és újságot vegyétek a kezetekbe! Egyszóval, legyetek nyitottak, saját szavaitokkal, akár diákszlenggel írjatok a következő feladatokban. Olasz tengerparti nyaralást kapott Szüleitől ballagási ajándékba K. A., a 18 éves gi- mis fiú. Az utazás második napján a tenger mellett éppen paprikás csirkét evett chiantival vacsorára, amikor a ceruzás sorozatgyilkos lecsapott rá. A szülőkét otthon érte a hír, fiúkat a ceruza halálra sebezte. Az olasz rendőrség kutyával kereste a gyilkost, aki feltehetőleg drogot is fogyasztott A gyilkossághelyszínétől nem messze megtalálták az elkövetőt, aki a drogok hatására magát is megsebezte a ceruzával. A gyilkosságról a világ valamennyi napilapja beszámolt. A, szülők azonban napokig nem tudták elolvasni a fiukról megjelent cikkeket.;;: j A 7 TENGER ÖRDÖGEI, KUNHEGYESI ÁLTALÁNOS ISKOLA ▼ JdÜL AII. forduló eredményei Csapatnév Település Forduló Ossz. Csapatnév Település Forduló Ossz. Csapatnév Település Forduló Ossz. 1. Hírzabálők Jászapáti 98+5 203 18. Könyvmolyok Kenderes 73+4 168 35. Vadmacskák T.szentmiklós 59+1 139 2. Rákóczi brigadérosai Szolnok 93+5 195 19. Pletykalap Martfű 88+5 165 36. Tudorkák Tomajmon. 68 139 3. Ötök Karcag 92+5 193 20. Sajtkukacok Tiszavárkony 77+3 164 37. Cicababák Cserkeszőlő 62+3 136 4. Kutatóbrigád Karcag 82+5 184 21. Körű Kicsi Köre Nagykörű 75+4 163 38. Hangya boyok Szolnok 54+1 135 5. A 7 tenger ördögei Kunhegyes 87+2 182 22. Ladik-Okosok T.földv. Ószőlő 78+5 160 39. Rém rendes csapat Szolnok 58+5 135 6. Ftrk-Ászok Martfű 82+4 178 23. Okoskák Nagyrév 78+5 159 40. Media Players Cibakháza 68+4 132 7. Kakasok T.szentmiklós 81+5 176 24. Hódító Hódok 78+3 157 41.TMFC Tomajmon. 64 128 8. Menedzserek Kenderes 82+4 176 25. Szerkesztők Jászladány 74+5 157 48 127 9. Ignotus Martfű 85+4 175 26. Tornádók Kenderes 72+5 156 63+1 19? 10. Újság@-ok Kenderes 76+5 175 27. Villámok Szolnok 68 153 44. IQ vadászok Cibakháza 74+5 117 11. Paparazzik Martfű 80+4 173 28. STB... Martfű 77 152 45. Atomladik T.szentmiklós 34 113 12. Médiapalánták Kenderes 75+4 172 29. Barátok Tiszatenyő 71+5 152 13. Újság-Búvár Jászladány 79+5 171 30. Médiamanók Cibakháza 67 151 46. Jéghollók T.szentmiklós 58 112 14. Martin és a csajok T.szentmiklós 80+4 171 31. Cseresznyemagok Nagykörű 72+4 150 47. Magyarock Szolnok 0 90 15.TV-macik Berekfürdő 77+4 171 32. Sulifix P.monostor 74 148 48. Sólymok Karcag 0 84 16. Hírvadászok Martfű 79+4 169 33. Észgömböc T.földv. Őszőlő 71+2 146 49. Froopy Tószeg 0 67 17. Zsenik Nagyrév 81+5 168 34. Lesicsapat T.földv. Ószőlő 53+5 145 50. Tanulók T.szentmiklós 0 65 Ezek a mai fiatalok Hunyadi Mátyással az életről „beszélgettek” a Rákóczi briga- dérosai csapat tagjai.- Tud-e arról, hogy tetteiről sok mese és monda szövődött?- Mögnyugodtam, hogy nem hiába töttem, amit töttem. A népmesék eszembe juttatják a régi könyveimet, a Corvinákat.- Meghalt Mátyás, oda az igazság, mondják a magyarok.- Nem hittem volna, hogy Magyarország ekkora hanyatlásnak indul a halálom után....- Meghatározó személyiség volt a magyar történelemben... — Ha az ember szereti a népét és jóban van vele, akkor ezt a szeretetet és tiszteletet ők is viszonozni fogják. Híveimnek köszönhetem azt is, hogy 1458- ban, a Duna jegén királlyá választottak. — Mi a véleménye a 2007-es fiatalságról? — Szinte egész nap esznek, ezét meghíznak, nem akarnak dolgozni, de hamar ismertséget és pénzt akarnak. Ezen a szemléleten változtatni kell! Követendő példának tartanám az én nemzedékemet. ■