Új Néplap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-11 / 9. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. JANUÁR 11., CSÜTÖRTÖK ::ííi '■ :: • '' ' Afkm : iwS ?**;: ' 'S , MEGYEI TÜKÖR flbony EMLÉKTŰZ Immár hagyo­mány a városban* hogy tüzet gyújtanak a római katolikus templom előtt a 2. magyar had­sereg második világháborús doni tragédiájára emlékezve. Ezúttal január 12-én délután fél öttől ti­zenharmadik alkalommal szer­vez hasonló megemlékezést a százezer hősi halott előtt tiszte­legve a helyi önkormányzat, a két történelmi egyház, az Abonyi La­jos Múzeum, valamint az intéz­mény baráti köre. bj Fegyvernek siker Az Amatour Artium, a megye amatőr képző- művészeti alkotóinak válogatott szemléje, ahová immár többedjé- re válogatták be Rezes Erzsébet munkáit. Ezúttal az alkotó egy négyszáz darabból álló, kézzel varrt színeltolásos képében gyö­nyörködhettek a kiállítást megte- kintők. Mégpedig hosszú időn át, azaz egy hónapon keresztül, ng Jászberény ELFOGTÁK Eredmé­nyesek voltak a város rendőrei. Ugyanis egy bíróság által körö­zött személyt fogtak el a jászbe­rényi rendőrök a minap. A pécsi férfi ellen garázdaság elkövetése miatt adtak ki elfogatóparan­csot. MRFK Kunhegyes elbírálták a tele­pülés képviselő-testüíete elbírál­Csődeljárással csábítanak S­ügyeskedők Álpanaszkönyvet tartanak a kifogásoknak Alaposan nézzük meg, hol és mit vásárolunk. Még az is előfordulhat, hogy megszűnik az üzlet mielőtt reklamálhatnánk. (Képünk illusztráció) Kifogásolt termékek száma 2006 első félévében a megyében ~ “'^kifogásolt tennék j§!»p 22 1Ő8 darab 5 459 darab 16078 darab 5 038 darab ta a Bursa Hungarica felsőokta­tási ösztöndíj felhívásra beérke\ zett pályázatokat. Ezek szerint a város önkormányzata „A” típusú támogatásban huszonöt főt, míg „B” típusúban három főt részesí­tett, összesen hétszázezer forint értékben, ng Rákócziiéivá tiszteletadás Gyertyagyújtással emlékeznek a II. világháborúban, a Don-kanyar- ban elesett magyar katonákra. A hősi halált halt emberek emléke előtt ezen a héten pénteken, ja­nuár 12-én pénteken este hat órakor tisztelegnek a Hősök Parkjában, rá Szolnok ÉDESSZÁJÚ Betörtek egy iskolai büfébe a megyeszék­helyen. Az ismeretlen elkövető összesen hatvanezer forint érték­ben vitt magával édességeket és üdítőitalokat, mrfk Tiszavárkony EMLÉKNAP Febru­ár elsején tartják az iskolában a Tisza élővilágának emléknapját. Ebből az alkalomból számos program várja majd az oktatási ^ intézményben a diákokat. Ilye­nek lesznek például a környezeti vetélkedők és a rajzpályázat, ba Folytatás az 1. oldalról Bár a vevők többsége nem rekla­mál, mert tisztában vannak az­zal, hogy egy 500 forintos cipő meddig tart ki. Az üzletvezető kicsit sértődöt­ten felhívta figyelmünket arra, hogy nem csak a negatívumokról kellene beszélni, hiszen rengeteg elégedett vevőjük volt már. Egyút­tal azt is elismerte, termékeik nem tartoznak az ismert olasz és spanyol világmárkák közé. Bár szerinte az is nézőpont kérdése, ki mit tart márkás cipőnek. Való­ban, ezt a fogyasztóvédők nem kérdőjelezhetik meg. A gyakor­latban pedig az ellen sem tehet­nek sokat, hogy az üzlet szóró­lapján csődeljárásra hivatkoznak.- Ha nincs csődeljárás az üz­let ellen, akkor azzal nemcsak a fogyasztókat, hanem a verseny­társakat is megtévesztik - mondta dr. Boieru Ildikó. Az Észak-Alföldi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség megyei kirendelt­ségének vezetője hozzátette, még nem jártak az érintett üzlet­ben, és eddig panasz sem érke­zett be hozzájuk. — A vevőknek javaslom, minden vásárlás alkal­mával kérjenek blokkot, minő­ségi panaszaikat pedig a vásár­lók könyvében jelezzék. Akciós termék vásárlásakor érdemes rákérdezni az akció okára. Gya­kori, hogy az ilyen termékekre nem vállalnak szavatosságot. Bár ezt csak akkor tehetik meg, ha a termék hibája miatt szállí­tották le a termék árát és ezt a vevő tudomására hozzák. A leg­jobb módszer azonban az, ha a vásárlók nem térnek be olyan üzletbe, ahol esetleg az átejté- sükkel akarnak nyerészkedni. — Nem tartozom azok közé, akik panaszkönyvbe írogatnak - vallotta magáról egy szolnoki fiatalember. — Bár előfordult már, hogy legszívesebben beje­gyezném, mennyire modortala- nok egyes eladók. De aztán le­gyintek, nem éri meg az a proce­dúra. Pedig cseppet sem bonyolult a bejegyzés: szerepelni kell rajta a bejelentő nevének, címének, a probléma leírásának. Ezzel a pa­naszfórummal évtizedekkel ko­rábban sokan éltek. Külön helyen a jó és a rossz vélemény az ellenőrök azt is figyelik, honnan kerül elő a köny\', a beírások mire hívják fel a tulajdonos és a hatóság figyelmét.- tapasztaltuk már, hogy két panaszkönyv volt az üzletben - mondta Boieru Ildikó. A hitelesítet­tet akkor adták a vendégnek, ha látták, pozitív véleményt akar írni bele. A másikat, az álpanasz­könyvet akkor vették elő, ha valaki kifogását akarta megfogalmazni. A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség ellenőrzéseinek adatai év ellenőrzések kifogásolt üzletek száma aránya (%) 2000 1 157 49 2002 1249 45 2004 1599 37 2005 1245 47 2006 1445 51 FORRÁS: MEGYEI FOGYASZTÓVÉDELEM —A csökkenés oka, hogy nem történt semmi, hiába írtak be a fogyasztók a könyvbe - tudtuk meg Lévay Józsefnétől. A megyei fogyasztóvédelmi egyesület el­nöke elmondta, a jogszabály két éve megváltozott: az üzletveze­tőnek vagy tulajdonosnak 30 na­pon belül válaszolnia kell a fo­gyasztó panaszára. Az előírások szerint a vásárlók könyvét jól lát­ható, hozzáférhető helyre kell ki­függeszteni, hogy azt a panaszos könnyen elérje. ■ Fodor Beáta VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu 3 Mindenkinek szól a KRESZ szerintem nincs a földön járművezető, aki még nem követett el közlekedési sza­bálysértést. Véletlenül, ne­tán szándékosan, de úgy is, hogy nem tudott róla. Gon­doljanak csak bele: bizton­sági öv, gyermekülés vagy irányjelző használatának el­mulasztása. Sebesség-túllé­pés vagy záróvonalon törté­nő áthajtás. Ezek már okoz­tak tragédiákat. A legvészterhesebb statiszti­kája a piros lámpán való át­haladásnak van. De akik ke­resztülrohannak a tiltó jelzé­sen, vajon hová száguldanak? A családjuk, a barátaik éppen akkor számíthatnak rájuk, ha megfontoltan, óvatosan közle­kednek. Ha a lámpához érünk és az zöldről sárgára vált, már nagyon óvatosnak kell lennünk. De van, aki a pirosra is fütyül. Az efféle szabálysértések sűrűsége saj­nos egyre inkább megkívánja a sofőröktől, hogy már a zöld jelzésnél is inkább rendkívül éberek legyenek. sajnos minden gyorshajtót, a közlekedési szabályokat semmibe vevőt nem tudnak kiszűrni a rendőrök. Szomo­rú, de lehet, hogy egy tragé­dia kell ahhoz, hogy a piros lámpán átszáguldók megért­sék, nem véletlenül írták meg a KRESZ-könyvet. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Kellemes ünnepeket kívánt a két tolvaj Szerdán egy kunmadarasi nő az udvarán megpillantott két személyt, akik kiugrottak a hátsó kerítésen. Az asszony ta­lált egy zsákot, amiben 14 el­pusztult tyúk és 2 kakas volt. Az ól ajtaján pedig ez a felirat volt: kellemes ünnepeket! ■ Nyolcvanháromezer igénylés gázártámogatás Sok a hibásan benyújtott kérelem Az előírt időpontig nagyon so­kan éltek a gázár-támogatási ké­relem leadásának lehetőségével térségünkben.- Január 8-ig már jelentős számú, összesen 83 369 megyei igénylő küldte be a gázár-támo­gatási kérelmét a Magyar Állam- kincstárnak - tudtuk meg Schranz Edittől, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium sajtó- szóvivőjétől. Aki hétfőn éjfélig ajánlott levélként postára adta igénylőlapját, annak jó esélye van arra, hogy a februárban már a támogatott gázárat fizesse. A meghosszabbított határidőre az Államkincstár központjába ha­talmas mennyiségű, összesen 1,7 millió kérelem érkezett be, hatvan százalékukat már feldol­gozták. Ennek során azonban az is kiderült, nem mindegyik volt maradéktalanul rendben.- Arányait tekintve sok a hi­básan benyújtott kérelem - mondta a szóvivő. A hibák több­sége néhány nagyobb csoportba Visszamenőleg megkapják AZOK, akik március 31-ig ad­ják be igényüket, a gázártá­mogatás összegét januárig visszamenőleg megkapják. Az április után érkezőknek is járhat támogatás, de csak a következő hónaptól sorolható. Az igénylők gyakran nem írják alá az adatlapot, a net­tó jövedelem melletti rubrikát, de sok esetben az adószám is el­marad. S mindezeken kívül az is megesik, hogy elfelejtik mel­lékelni a gáz- vagy a távfűtés számláját.- A formai hibákat a feldolgo­zás során kijavítjuk, de a fenti hiányosságokat csak a kérelme­zők pótolhatják. Nekik a követ­kező napokban majd levelet küldünk ki. Ahhoz, hogy már a februári számlában jóváírhas­suk a támogatást, mielőbb, pos­tafordultával vissza kell külde­niük a pótlást — hívta fel az érintettek figyelmét Schranz Edit sajtószóvivő. ■ Fodor B. További tizenegy bűncselekményt ismert el Két juhot lopott el Jászapátiban egy helybéli férfi még december­ben. Ezzel negyven ezer forintos kárt okozott a tulajdonosnak. Budai Orsolya, a jászberényi rendőrkapitányság sajtófelelőse lapunk-nak tegnap elmondta, Jászapátiban, a rendőrőrsön az elmúlt hét végén kihallgatták a gyanúsítottat. Ekkor a férfi további tizen­négy bűncselekmény elköveté­sét ismerte el. Ezeket többnyire egyedül, vagy a szintén jászapá­ti lakos társával hajtotta végre. A gyanúsított bevallotta, hogy be­töréseik alkalmával több száz méter kábelt, szivattyút, villany- motort, gázpalackot, galambot és tyúkot loptak el. m F. B. Iskolásoknak is. Az egyik szolnoki cég erdészetében rönkház épül. A léte­sítményben az erdei iskolások és turisták is szállást találhatnak majd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom