Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-30 / 304. szám

ÚJ NÉPLAP - 2006. DECEMBER 30., SZOMBAT SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE Közös orvosi ügyeletet hozott létre Besenyszög és Zagyvarékas Öt orvos lát el közös orvosi ügyeletet jövőre Besenyszögön és Zagyvarékason. Az uniós normáknak megfelelő hazai törvényváltozás alapján január 1-jétől ugyanis a háziorvosok az eddiginél sokkal kevesebb időt tölthetnek ügyeletben, vagy ké­szenlétben. Az önkormányzatokra hárult a nagy feladat, hogy a jelenlegi állami normatívákból biztosít­sák a sürgősségi betegellátást. Ezért a két település a törvényi előírásoknak megfelelően szer­ződést kötött. Mindkét faluból központi ügyeleti számon hív­hatják majd a betegek az or­vost, aki szükség esetén persze ezután is házhoz megy. Beseny­szögön az iskola melletti rende­lőben továbbra is rendel a falu két doktora. ■ Akadálymentes a szandaszőlősi művelődési ház Különösen örömteli Szanda- szőlősön a karácsonyi és újévi időszak. A közelmúltban ugyan­is akadálymentesítették a mű­velődési házat, amit ünnepség során adtak át. A szervezők meghívták Szolnok város fogya­tékosszervezeteinek képviselő­it, hogy ők is nézzék meg, mi mindennel bővült a művelődési intézményük. A felújítással foto- cellás ajtót is kialakítottak a mozgássérültek számára, bur­kolási vezetősávot hoztak létre a vakoknak és gyengénlátóknak. ■ A felújított intézmény átadója után kézműves­játszóházba is várták a gyerekeket. Szintén az ő segítségükre na­gyított feliratozások és piktog- ramok készültek, a nagyothal­lóknak pedig indukciós hurok­erősítőt alakítottak ki. Lett mennyezeti projektor és elekt­romos vezérlésű vetítővászon is, amely nagyított feliratozásra is alkalmas. A felújított intéz­mény átadója után kézműves­játszóházba is várták a gyereke­ket, majd zenés rendezvénnyel zárták a napot. ■ Kormos Lajosné ma már saját maga termeszti a növényeket, melyeket munkáihoz felhasznál. Ez az egyik titka. Elcsábította a nagy feladat szárazvirág-kötés Piroska könyvet is írt a szakma titkairól- Eleinte műkedvelőként kóstoltam bele a szárazvi­rág-kötésbe, majd egyre jobban belemélyedtem — mondja Kormos Lajosné. Rimóczi Ágnes A szolnoki hölgy mára könyvet adott ki a szakma rejtelmeiről. Piroska kertészeti alapképzett­sége révén alapos növényisme­rettel rendelkezik. így tulajdon­képpen mindig közel állt a szí­véhez ez a szakma.- Egy szolnoki verseny volt rám nagy hatással. Belevágtam, először csak kedvtelésből. Az évek során egyre többet foglal­koztam a szakma megismerésé­vel. Kiállításokra, bemutatókra jártam, szakirodalmat böngész­tem, míg végül elcsábított a „nagy feladat” - emlékszik vissza Piroska. - Sokat tanul­tam virágkötő mesterektől, sok anyagot, új kelléket és eszközt ismerhettem meg, megtanul­tam technikákat, díszítési mó­dokat — teszi hozzá. Piroska elárulja: nagyon so­kat kellett tanulnia, mire Elsajá­tította mindazt a tudást, ami ma birtokában van. Sokszor próbál­kozott újakkal is. — Időnként megpróbáltam az élővirág-köté­szet mintájára készíteni egy-egy kompozíciót, de mindig kiáb­rándultam. Láttam, hogy az élő virág nem pótolható, nem utá­nozható szárazvirággal. Nem tudja úgy a teret kitölteni, nem olyan változatos a szín- és for­mavilága. Beláttam, más utat kell járnom - mondja. A hölgy munkái során sokféle növényt kipróbált. Ma már csak azokat használja, melyekből tar­tós, jó minőségű és szép árut le­het készíteni. Nagyon fontos számára a természetes színvi­lág, talán ezért használ sok szal­marózsát. - Ez a virág változa­tos és pótolhatatlan színekben termelhető. Saját magam kezd­tem a növények termesztésébe. Ha megfelelő időben szedjük le és jól szárítjuk, akkor sokféle színt tudunk elérni — árulja el az \ apró fortélyt Piros- i ka. És ez csak egy I a sok titok közül. Ezeket most megosztja az érdeklődők­kel, hisz könyvet adott ki a szárazvi­rág-kötésről. — Sokéves iparom gyakorlása során a néze­lődők, vásárlók gyakran kérdez­ték: hogyan készítem, hol vásá­roltam, vagy épp mikor szedem és hogyan szárítom a növénye­ket? Mivel festem, hogyan tartó­sítom? Akkor, ezekre a kérdések­re kitérő válaszokat adtam, féltve a szakmai titkokat. Ezt most sze­retném jóvátenni, és mindenki­nek elmondani ebben a könyv­ben — hangsúlyozza a szolnoki hölgy. — A saját munkáimat mu­tatom be. Kiderül, milyen az én szín- és formavilágom. Bemuta­tom a termesztett növényeket, amelyeket gyűjtök, lepréselek vagy vásárolok. A munkám so­rán használt kellékeket és szer­számokat is a közönség elé tá­rom. Segítséget kívánok nyújtani mindazoknak, akik szeretnék otthonukat szárazvirágokkal dí­szíteni, vagy barátaiknak egy- egy alkalomra szárazvirágból meglepetést készíteni. Azoknak is szól e könyv, akik komolyan szeretnének elmé­lyülni. Bízom abban, hogy a könyve információi segítenek a buktatók elkerülésében. így ab­ban is, hogy e gyönyörű „mes­terség” mielőbb sikerélményt ad mindenkinek, aki kedvet érez magában a szárazvirág-kö­téshez, -termesztéshez. Férje és lánya segíti a munkáját családjában nincs, aki továbbvig)'e a mesterséget, ezért döntött úgy Kormos Lajosné, hogy megírja a szakma rejtelmeit. Mindez nem jelenti azt, hogy magám maradt. - A kezdetektől fogva segít­ségemre volt a férjem. A termesztési munkák és a gyűjtögetés jelentős részét ő végezte. Kialakí­totta a szárításhoz és a tároláshoz szükséges eszközöket. Sok kompozícióhoz készít alapot, oroszlánrészt vállal az árusításban is. A könyv megjelenésében lányomra számíthattam. A szerkesztésben, kiadásban és forgalmazásban is segítségemre volt, és most is mellettem áll. 5 r Uj számítógépekkel gazdagodhat az otthon RÁKQCZiFALVÁN az Idősek Bentlakásos Otthona két használt számítógépre is pá­lyázott a közelmúltban. Polyákné Agócs Ilona igaz­gató elmondta: az egyik gép­pel az intézményben dolgo­zók munkáját igyekeznének megkönnyíteni, míg a mási­kat a bentlakók számára is hozzáférhetővé tennék. Ma este „legendázik” a Híd Színház Szolnokon bábtáncoltató betlehemest mutat be ma este a Híd Színház a Tisza Mozi Art Caféban. A „Kará­csonyi legenda” című elő­adásra háromnegyed nyolc­kor várják az érdeklődőket. Rászorulókon segít az egyesület martfűn új egyesület ala­kult. A Hesztia nevű szerve­zet szociálisan rászorult csa­ládokon, egyéneken segít. Nem csak a településen, ha­nem Tiszfóldváron és a Ti­szazug térségében is tevé­kenykednek. Tervek vannak bőven - klub, információs szolgálat, családi napközi —, a tagok hetek óta dolgoznak a megvalósításukon. Bejglit is nyert a focitorna győztese újszászon megrendezték az év végén szokásos Bejgli Ku­pát. Az immár ötödik alka­lommal megtartott sportren­dezvényen egy egyméteres bejgliért is folyt a harc. A csapatok reggeltől estig rúg­ták a labdát. A győztes csa­pat (Névtelenek) a neki járó serleget is hazavihette. Az oldalt Rimóczi Ágnes szerkesztette. Fotók: Bugány János Szolnok, Mészáros Lőrinc út 2. Tel: 20/520-66-37 TELEPÜLÉSI OLDALAK Január 2. Jászberény Január 3. Karcag Január \. Jászság Életbiztosítások kamatadómentesen Szeptember 1-jén hatályba lépett a Személyi jövedelemadó törvény kamatadóra vonatkozó módosítása. Az új jogszabály érinti az életbiztosításokat is, de a hosszú távú 10 éves, vagy annál hosszabb tartamú szerződések esetében a biztosítási szolgáltatás kifizetését továbbra sem terheli kamatadó. A tíz évre, vagy annál hosszabb tartamra kötött életbiztosítások szolgáltatásai tehát továbbra is kamatadó­mentesek. A befektetési típusú életbiztosítások a folyamatos termékfejlesztésnek köszönhetően ma már számos lehetőséget kínálnak az ügyfeleknek az egyéni elképzelésekhez illeszkedő, egyedi összetételű befektetési konstrukciók összeállításához. így van ez a magyar életbiztosítási piac második legnagyobb szereplőjénél, az OTP Garancia Biztosítónál is. A befektetési jellegű életbiztosításaihoz választható eszközalapok, illetve portfoliók elérhetővé teszik az átlagos hozamot nyújtó biztonságosabb, valamint a magasabb hozamot ígérő, de kockázatosabb befektetéseket. Egyes eszközalapok mint például a Tőkefedezeti Eszközalap lehetőséget nyújtanak a tisztán részvény jellegű befektetésekhez hasonlóan magas hozam elérésére is minimális kockázat mellett. A fentieket figyelembe véve sokan döntenek úgy, 10 éves, vagy annál hosszabb tartamú életbiztosítási szerződés kötésével gondoskodnak életcéljaik megvalósításának anyagi fedezetéről. Az OTP Garancia Biztosító most rendkívül kedvező lehetőséget kínál azon ügyfeleinek is, akik a nagy népszerűségnek örvendő Generáció életbiztosítással rendelkeznek. Amennyiben az ügyfél meghosszabbítja a 2006. szeptember 1-je előtt megkötött Generáció életbiztosítási szerződését legalább tíz évvel, akkor egy kedvező, személyi jövedelemadó-kedvezményre jogosító és kamatadómentes rendszeres megtakarításra nyílik lehetősége. Emellett azonban az ügyfél további előnyt is élvezhet: egyösszegű megtakarításokat is kamatadó­mentesen helyezhet itt el, melyhez bármikor könnyen, kedvező feltételekkel hozzáférhet. Pontosan: a szerződés­módosításig felhalmozott megtakarításhoz, illetve a módosítást követően elhelyezett rendkívüli befizetések aktuális értékéhez fél évig az aktuális megtakarítási érték 99%-án, utána 100%-án juthat hozzá. Az OTP Garancia Biztosító szerződésmódosítási akciójáról a társaság üzletkötő munkatársai adnakbővebbfelvilágosítást. ▲ — ■ OTP GARANCIA ­Téli pihenőt tart a nagykörűi nyugdíjasklub Tartalmas évet zárt a nagykörűi nyugdíjasklub. Számos bemu­tatón, színjátszó-találkozón — köztük helyi és országos ren­dezvényeken — vettek részt, ami bőséges feladatot jelentett számukra. - Jó érzés úgy „könyvelni” a 2006-os évet, hogy sok hasznos feladatot megoldottunk. Ezzel persze nem csak ma­gunkat szórakoztattuk, de a te­lepülésünk lakóinak is örömet szerezhettünk. A karácsonyi ünnepségünk után pihenőre vonulunk, ami a kikapcsolódás mellett természetesen tervezge- téssel is telik. Reméljük, min­denkinek nagyon boldog lesz az új éve - mondta el Nádas Emi Iné klubvezető. ■ Videóval rögzítették Rákóczifalva történetét A rákóczifalvi könyvtár a megyé­ben, de talán az országban is egyedülálló gyűjteménnyel büsz­kélkedhet. Több tucat video-ka- zettát őriznek ugyanis, melye­ken megelevenedik a település utóbbi másfél évti­zede. Mint a könyv­tárban elmondták: a nem mindennapi helytörténeti videotár létrejötte Cikkely Józsefné- nek köszönhető. A ma már a falu videósaként em­legetett hölgy ugyanis saját ma­ga örömére másfél évtizede rög­zíti kamerájával a település ki- sebb-nagyobb eseményeit. így ott van az iskolai, óvodai ünnep­ségeken éppen úgy, mint az egész települést megmozgató rendezvényeken. A felvételek pedig a falunak ajándékozza. Kazetták ugyan nem kölcsönöz­hetnek, de a könyvtárban bárki megnézheti azokat. Rákóczifalván az utóbbi években je­lentősen megnőtt az érdeklődés a telepü­lés múltja iránt. A kétezres év óta ki­lenc helytörténeti kiadvány jelent meg. A sort az a kötet, melyben szemtanúk emlékeznek vissza a település második világháborús bombázására. Legutóbb pedig az idén 110 esztendős II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskola történetét feldolgozó könyv jelent meg. ■ ■ Kazetták ugyan nem kölcsönöz­hetnek, de a könyvtárban bárki megnéz­heti azokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom