Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-30 / 304. szám

ÚJ NÉPLAP-2006. DECEMBER 30.. SZOMBAT 2 MEGYEI TŰKOR körkérdés Holnap véget ér a 2006-os esztendő. Nem panaszkodhatunk, ez az év is bővelkedett emlékezetes eseményekben, amelyek meghatározták életünket. MIT VÁR MAJD AZ ÚJ ESZTENDŐTŐL? A legutóbbi Vasárnapi Új Néplapban sikeres össze­állítást közöltünk arról, hogy ismert emberek sze­rint mi volt az év ese­ménye és ki volt az év em­bere. Ezúttal az Új Nép­lapban adjuk közre össze­állításunkat, amelyben arról érdeklődtünk, hogy ki mit vár a jövő évtől. ábrahám tamás, a tiszafüredi Nemzeti Étterem és Sütöde ügy­vezető igazgatója —Azt várom, hogy a jövő eszten­dőben a politika ne az utcán, ha­nem a parlament keretein belül működjön. A turizmus és ven­déglátás fellendülését is remé­lem a mi térségünkben. Szeret­ném elérni, hogy a Tisza-tavat körülvevő négy megye (lász- Nagykun-Szolnok, Heves, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bi- har) országgyűlési képviselői közösen lobbizzanak a Tisza-tó fejlesztéséért. Balázs antal, a rákóczifalvi Ma­cimúzeum vezetője — Elsősorban azt várom a követ­kező évtől, hogy az emberek a mostaninál jobban odafigyelje­nek a kultúrára. Úgy gondolom, az idegenforgalommal karöltve ez lehet a kitörési pontja nem­csak Szolnoknak, de nekünk is, a megyeszékhely közelében. A múzeum látogatottsága minden­esetre biztató, hiszen a márciu­si nyitás óta közel négyezren nézték meg a macikat és az idő­szaki kiállításokat. Érdekes és sokat mondó ugyanakkor, hogy elsősorban távolabbról érkez­nek, s épp az errefelé élők azok, akik ritkán térnek be hozzánk. GOMBÁR MIHÁLY, a megyei föld­művelésügyi hivatal vezetője — A legfontosabb számomra, hogy a mezőgazdasági szakigaz­gatás jövő évi átalakítása zökke­nőmentesen alakuljon. Ezzel együtt nagy szükség volna arra is, hogy az állattenyésztés és nö­vénytermesztés egyensúlya vég­re helyrebillenjen, de legalábbis ebbe az irányba haladjanak a fo­lyamatok. Az elmúlt két év ter­mészeti csapásai után 2007-ben jobb termésben is reményke­dem. Bár azzal a gazdákhoz ha­sonlóan magam is tisztában va­gyok, hogy ez ügyben az időjárás mondja majd ki az utolsó szót. H. bathó edit, a Jász Múzeum igazgatója — Tulajdonképpen az ember mindig jobbat vár attól az évtől, mint ami elmúlt. Intézményve­zetőként minden évben azt hal­lom, hogy egyre nehezebb lesz, kevesebb támogatás érkezik. En­nek ellenére reménykedek, hogy a múzeum megtalálja a lehetősé­geket, kihasználja a pályázati forrásokat. Sok szép tervünk a jövő évre is. Szeretnénk megva­lósítani programjainkat, rendez­vényeinket, kiállításainkat. Szakmailag ezek a vágyaim. Ma­gánéletemben pedig a legfonto­sabbnak tartom, hogy jó egész­ségben éljünk. Horváth GYÖRGY, nagykun főka­pitány- Szeretném tovább folytatni a kun hagyományok megőrzését, éltetését és átadását 2007-ben is. Két új feladatot szeretnék betaní­tani a huszárokkal és a lovas íjá­szokkal. Szeptemberben a tize­dik, jubileumi Kun Viadalt méltó­képpen kívánom megrendezni. A kun hagyományokat a megújuló Kunszövetséggel együttműködve szeretném minél többekkel meg­ismertetni. Az új évben minél több időt szeretnék a három uno­kámmal - Eszterke 1 hónapos, Bálint 3 éves és Nóra 5 éves — együtt lenni, hogy sok közös él­ményünk legyen. Ehhez jó erőt és egészséget kívánok magunk­nak, a többi majd megoldódik. karcagi nagy Zoltán magyarnó- ta-énekes- Szeretném Békéscsabán sike­resen befejezni a főiskolát. Más­fél éves kisfiámmal minél több időt szeretnék együtt tölteni. Azt kívánom, hogy 20 éves főiskolás nagylányomnak is sikeres le­gyen az éve. Előadóművészként bízom benne, hogy további tele­víziós felvételekre és szereplé­sekre is nyílik lehetőségem. Nemrég Svédországban jártam vendégszereplésen, oda kaptam meghívást 2007-re. Folytatni szeretném Karcagon a magyar- nóta-műsorokat a kollégáimmal. A környéken rendszeres fellépé­seim mellett az ország számos pontjára is van már meghívá­som, így szakmailag biztatóan indul számomra 2007. nagy ALBERT, jászkapitány- Bizakodva az állok az új esz­tendő előtt. Elérkezettnek látom az idő ahhoz, hogy az emberek belássák, összefogás nélkül nem haladhatunk előre. Ki kell hasz­nálnunk azokat a lehetőségeket, amelyek az ország és szűkebb hazám, a Jászság fejlődését segí­tik elő. Ma, amikor olyan ször­nyű betegségekkel találkozunk, egyik legfontosabb érték egész­ségünk megőrzése. Fontos, hogy tiszteljük családtagjainkat és embertársainkat, s ne csak az ünnepnapokon, hanem az év minden napján. nagy tamás, a NOX együttes tagja — A 2007-es esztendő az együt­tes életében az Örömvölgy című produkciónk jegyében zajlik. Szeretnénk, ha valóban örömte­li napot tölthetnének együtt azok a családok, amelyek elláto­gatnak rendezvényeinkre. Arra törekedtünk, hogy minden kor­osztály számára érdekes, vonzó programokat állítsunk össze, s az egész napos forgatagot az es­ti koncertünk zárja. Magánéle­temben pedig remélhetőleg szin­tén örömteli változások várha­tók. Nemrégiben beköltöztünk családi házunkba, amelyből ter­mészetesen a gyermekszoba sem maradhatott ki. Feleségem most diplomázik a Testnevelési Egyetemen, utána már semmi akadálya a gyermekvállalásnak. pogány Gábor benő szobrász- művész- A legnagyobb dolog, amire 2007-ben várok, hogy a Szolno­ki Művészeti Középiskola ügye elmozduljon végre a húszéves holtpontról. Nemrégiben kerül­tem kapcsolatba Nagy Leventé­vel, akinek oktatási alapítványa, a Magyarországi Magiszter Ala­pítvány talán lehetővé teszi ezt. Innentől kezdve már csak egy ugrás, hogy a főiskolán is meg­alakuljon egy művészeti fakul­tás, teljessé téve a képzést, mél­tó módon az évszázados művész­telephez. Művészileg pedig bí­zom benne, hogy a következő esztendőben is érkeznek hoz­zám felkérések, talán az új szol­noki Kossuth tér kialakításában is kivehetem a részemet. pór Péter, a Szolnoki Olaj kosár­labdacsapatának vezetőedzője —Az elkövetkező esztendőben is azon leszünk, hogy kellemes programot nyújtsunk szurkoló­ink számára, akik hétről hétre megtöltik a Tiszaligeti Sportcsar­nokot. Azt várom, hogy csapa­tunk a legjobb nyolc közé kerül­jön az alapszakaszban. A folyta­tásban pedig jó lenne az elmúlt évad nyolcadik helyénél még előrébb lépni. SZTÁREK ANDREA, színésznő-Az újévi jókívánságok többsé­ge valójában csak vágyálom. Ezért én arról álmodom, hogy a következő esztendőben az or­szág jobb helyzetben lesz. Saj­nos ennek kicsi az esélye, de mindenkinek és magamnak is azt kívánom, hogy könnyebb évünk legyen. Boldog lennék, ha az emberek nem mondanának le a kultúráról, és bejönnének a színházba. Ez nekem mint szí­nésznek is jó lenne. Jó szerepek­re is vágyom, viccesekre, humo­rosokra. Magánemberként pe­dig szeretnék több időt tölteni 11 éves gyermekeimmel. Az állan­dó utazás az otthonom, és a szín­ház között értékes órákat vesz el tőlük. Ezért sem bánnám, ha mindig májusi jó idő lenne, hogy biztonsággal közlekedhessek. Ne kelljen aggódnom a ködben és a fagyos, csúszós utakon. szűcs IMRE fazekasmester, népi iparművész, a népművészet mestere-A legnagyobb változás az lesz az életemben jövőre, hogy 44 év munka után nyugdíjas leszek. Ez jó. Az már kevésbé, hogy rakon- cátlankodik a motor, valószínű, operáció lesz belőle. Ennek ellené­re készülök Debrecenbe, a nem­zetközi fazekasfesztiválra, au­gusztusban a budai várban remél­hetőleg orkán nélküli kiállításom lesz. A harmadik színhely Kecel. Ott csak zsűritagként szerepelhe­tek, mivel a Mesterségek címere versenyt tavaly én nyertem. En­nek értelmében három évig nem indulhatok, de kiállításom lesz, és zsűrizni is zsűrizhetek. Tóth andrea, a Tisza-tó Szépe, Miss Ideál, az Aranypart Szépe, az Új Néplap Szépe — Csupa optimizmussal vágok a következő, páratlan évnek. Elő­ször is jó lenne egy jó érettségi, aztán felvegyenek az ELTE-re. Franciából nyelvvizsgára készü­lök, ami január 13-án Pesten ese­dékes. Remélem, sikerül. Terve­zem, indulok a Balaton Szépe ver­senyen, ahol szeretnék bekerülni a döntőbe, a végső tizenhatba. túrái János, a szolnoki Belvárosi Nagytemplom esperes-plébánosa- Reményteljes jövő év elé tekin­tünk. A napokban sikerült meg­állapodnunk a városvezetéssel arról, hogy 2007 őszére egy he­lyiséget biztosítanak a szeptem­bertől beinduló egyházi óvodánk számára. Az ovit a későbbiekben a templom melletti kolostorban rendeznénk be. Az átalakítás ha­marosan megkezdődik. Miután a vallást gyakorló idősebb feleke­zeti tagjaink egyre-másra eltá­voznak, a középkorosztály java részét a múlt rendszer elvette tő­lünk, így figyelmünket a fiata­lok felé fordítjuk. Szerencsére egyre több ifjú templomjáró van, akik keresik az Úrral való talál­kozást. A jövő év tehát a fiata­lokkal együtt töltött reménység esztendeje lesz. túri László, az Életjel Mentőcsa­pat vezetője:- Bár sajnos nyilvánvalóan hiú ábránd, mégis annak örülnék a legjobban, ha jövőre nem kellene eltűnt emberek után kutatnunk. Csak bemutatókra hívnának bennünket. A realitás talaján ma­radva abban viszont bízom, hogy sikerül továbbfejlesztenünk tag­jaink és mentőkutyáink képzett­ségét. Magánéleti szempontból pedig egy biztos munkahelyet re­mélek 2007-től és azt, hogy vég­re sikerül befejeznünk zagyvaré- kasi házunk átalakítását. varga László, a Kötikövízig igazgatója- Elsősorban a térség árvízi biz­tonságának növelését várom és remélem a jövő esztendőtől. Mit jelent ez a gyakorlatban? Szívem szerint kevesebb izgalmat és ro­hammunkát, ám annál több ter­vezett fejlesztés megvalósítását. Azaz: gátépítéseket és -erősíté­seket, belvízelvezető rendszerek felújítását. Egyelőre úgy fest, a természet ehhez kedvező felté­teleket teremt, hiszen nincs szá­mottevő hó a vízgyűjtőkön. varga Mihály országgyűlési képviselő- Sajnos túl sok jót nem várha­tunk a következő esztendőtől. Ma már mindenki számára nyilván­való, hogy idén jobban élünk, mint jövőre, hiszen a reáljövedel­mek legalább négyszázalékos csökkenése várható. Az egészség­ügy átalakítása mellett emelkedő árak, a 6-8 százalékos infláció is rendkívül nehézzé teszi a hely­zetünket A térségben nálunk a legmagasabb a pénzromlási ráta, így igen nehéz lesz a 2007-es év. S hogy mire számítok én magam? Köztudott, hogy a Fidesz egyik al- elnöke vagyok. A párt legközeleb­bi kongresszusa 2007 májusában lesz. Addig el kell döntenem, vál­lalom-e újra ezt a pozíciót. vass LAJOS, az Operaház minisz­teri biztosa- Két fontos dolog lesz számom­ra 2007-ben. Az egyik minden­képpen Szolnok. Nem szeretnék elszakadni a várostól, lehetősé­geimhez mérten segítem a to­vábbiakban is. Másfelől pedig az Operaház jelent óriási kihívást. A napi munka mellett hamaro­san Polgár László 60. születés­napját köszöntjük, ezt követően Ferencsik János születésének 100. évfordulójára emlékezünk. Emellett megkezdődnek az Ope­raház fennállásának 125. évfor­dulójára rendezett ünnepségek előkészületei is. Az intézmény 1884-ben nyitotta meg kapuit, s 2009-ben méltóképpen szeret­nénk erről megemlékezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom