Új Néplap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-05 / 234. szám
ÚJ NÉPLAP - 2006. OKTÓBER 5., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR 3 ■nm Kisújszállás TÁMOGATJÁK Az önkormányzat ismét csatlakozott az Oktatási és Kulturális Minisztérium Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatának 2007. évi fordulójához. A városi büdzséből a csatlakozáshoz a jövő évi költségvetésben a diákok támogatására 500 ezer forintot biztosítanak majd. de Nagykörű vízminőség az észak-alföldi régió jelentős összegű, vízminőség-javítást szolgáló uniós támogatást nyert. Ebből a cseresznye fővárosa is részesülhet, a jelenlegi ütemben még a rendszer tervezése folyik, rá Szolnok BEMUTATJÁK A Damjanich uszoda átépítésére kiírt pályázat díjnyertes tervrajzait megtekinthetik az érdeklődők ok- JM tóber 7-től 27-ig Szolnokon az JH Aba-Novák Kulturális Központban. Az ünnepélyes megnyitó szombaton 10 órakor V kezdődik. A szakmai bizottság ■ által legjobbnak ítélt terv ké tőivel is találkozhatnak a látó- H gatók. fb V Szolnok KIFOGTÁK A magyar horgászok összetett harmadik helyzést értek el a Portugáliában megrendezett Horgász Világjátékokon. A szolnoki felnőtt versenyző, Varga József a hatodik lett. de jól szerepelt a szolnoki ifjúsági korú Kovács Gergő is. A „világverő” magyar horgászok férfi tagjait a szolnoki Szénási Béla, a hölgyeket pedig a kunhegyesi Gál Lajosáé készítette fel — tudható meg a Magyar Rádió honlapjáról, ta TíSZaSZŐiŐS ÚJ TAG Az új tanévben az iskola tanári gárdája egy új taggal, Bökönyi Beátával bővült. Az informatika tárgyat a tiszafüredi tanárnő fogja tartani a felső tagozatban, valamint az informatika szakkört is ő vezeti majd mind a nyolc évfolyamon, ba Tomajmonostora megszépül A művelődési ház nagytermét az iskolások tornatermeként is használják. így minden időben nagy a forgalom a helyiségben. Nem csoda, hogy a létesítmény megérett egy alapos felújításra. Megtörtént a külső tatarozás, kicserélték az ablakokat, és ezekben a napokban a szakemberek az utolsó belső csinosításokat végzik a teremben. A felújítás költségeit pályázati úton nyerte az önkormányzat. A megszépült tornaterem rossz idő esetén akár a jövő héttől fogadhatja a diákságot. DSZM Szolnok helyett az Operába választás Vass Lajos semmilyen tisztséget nem vállal idehaza Képünk előterében Sziráki Pál, dr. Kóti Márton, dr. Kalmár Sándor és Vass Lajos. Itt még reménykedve figyelik a választási részeredményeket. Az MSZP három szolnoki önkormányzati képviselője lemondott mandátumáról. Köztük Vass Lajos, a szocialista párt polgármesterjelöltje is. Teleki lózsef Vass Lajos, dr. Kóti Márton és dr. Karsay Koppány biztosan nem teszi le az esküt a szolnoki képviselő-testület alakuló ülésén. Mindhárman lemondtak ugyanis listán szerzett mandátumukról. Helyüket a soron következő jelöltek, dr. Nagy Rózsa, dr. Füle István és BozsányiIstván foglalja majd el a közgyűlésben.- Őszinte hittel készültünk a Szolnok Start program megvalósítására. Csak ezzel foglalkoztunk a kampányban, és készültünk az együttműködésre. Az utóbbi hetek eseményei azonban azt mutatják, erre nincs mód. Meddő politikai csatákban pedig nem kívánunk részt venni - indokolta lemondását tegnap sajtótájékoztatón Kóti Márton. Vass Lajos mindezt megerősítette, hozzátéve, hogy amit felvállalt, azt szeretné elvégezni. Munkája mellett azonban nem tudna teljesen eleget tenni képviselői kötelezettségeinek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Fidesz még nem hívta egyeztetésre az MSZP-t. De bízik abban, hogy nem csak választási ígéret marad az együttműködés. Ő maga egyébként semmilyen tisztséget nem kíván vállalni Szolnokon. A város fejlődését azonban segíteni szeretné. Vass Lajos emlékeztetett rá: már 1998-ban, amikor nemet mondott a polgármester-jelölti felkéréssé, felmerült, hogy , megegyezett Szalay Ferenccel. Ez a vád az elmúlt hónapokban is elhangzott. Emlegették a művelődési ház lehetséges igazgatójaként éppen úgy, mint alpolgármesterként. Ám már a kampányban jelezte, hogy mindezek a találgatások alaptalanok. Az év végéig marad az Operaház miniszteri biztosa, a jövőről pedig egyeztet a kulturális miniszterrel. A kampányról szólva úgy vélekedett, hogy helyesen jártak el, amikor csak a város lehetőségeiről, fejlesztési irányairól, a saját programjukról beszéltek. Az országos politika azonban rányomta a bélyegét a kampányra, és jelentősen befolyásolta a választás eredményét is. A harmadik távozó képviselő, dr. Karsay Koppány nem volt jelen a sajtótájékoztatón. Ám mint elhangzott, ő magánokok miatt nem vállalja a képviselőséget. Szolnok eddigi polgármesterei König László (SZDSZ) 1990-1991 Várhegyi Attila (Fidesz) 1991-1998 Szalay Ferenc (Fidesz) 1998-2002 Botka Lajosné (MSZP) 2002-2006 Szalay Ferenc (Fidesz) 2006-FORRÁS: ÜJ NÉPLAP CTÜITÍS Még titok, kik lesznek az alpolgármesterek a három leendő alpolgármester személyéről máris elkezdődtek a találgatások. Lapunk értesülései szerint fölmerült a Jászkun Volán korábbi vezetőjének, Szabó Istvánnak, valamint Hegmanné Nemes Sárának a neve. Szalay Ferenc polgármester nem kívánta értesüléseinket kommentálni.- a Fidesz elnöksége holnap dönt az alpolgármesterek személyéről. Napokon belül bejelentjük a sajtónak hivatalos döntésünket - mondta lapunknak, r. e. ■ Az országos politika rányomta a bélyegét a kampányra, és jelentősen befolyásolta a választás eredményét is. Bizalmat építő szavazás AZ utóbbi időben sok mulasztást követtem el. Kezdtem azzal, hogy a boltban elfelejtettem eperlevelet venni a húslevesbe, majd késve fizettem be az iskolai menza árát. Vasárnap ígéretemmel ellentétben ebéd után mégsem mosogattam el, hanem a sziesztázást választottam. Az új rózsatöveket is pár napos késéssel ültettem a földbe és elmulasztottam az egyik ajtó kilincsének rögzítő csavarját meghúzni. Az meg végképj) betette a kaput, hogy hó végén vettem akcióban tíz írható cédét, veszélybe sodorva a családi költségvetés kényes egyensúlyát. mindez már túl sok volt. Feleségem felelősségre vonását nem tudtam elkerülni. Ijedten álltam a konyhaasztal mellett, néztem a szikrázó tekintetét és szótlanul hallgattam a vádakat. Majd pedig a lesújtó verdiktet: ez így nem mehet tovább. Hivatkoztam az európai alapjogi chartára, meg a bűnbocsánatra. Mindhiába. Az utolsó szó jogán bejelentettem: bizalmi szavazást kérek. Más lehetőség híján. Ugyanis az ' évékkel ezelőtt, konszenzussal jóváhagyott programunk megvalósítása a tét. Felpuhítani felelőtlenség, felrúgni pedig beláthatatlan következményekkel jár. A családi parlament alaposan megtárgyalta az ügyemet. Közben a gyerek — kihasználva a puskaporos szituációt —, az utcán tüntetett, több zsebpénzt követelve. Ám végül bizalmat szavaztak nekem. Folytathatom koalíciós programunk megvalósítását. Igaz, szigorúbb ellenzéki ellenőrzés mellett, így sikerült megoldanunk a válsághelyzetet. BÉKÉSEN. Demokratikusan. Európai módon. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu (Fizetett politikai hirdetés) Köszönetünket fejezzük ki a város választópolgárainak, hogy az október 1-jei helyhatósági választáson aktívan részt vettek. Megköszönjük a választási kampányban érzékelhető bizalmat, biztatást, támogatást. Külön köszönet mindazoknak, akik az MSZP polgármesterjelöltjére és képviselőjelöltjeire szavaztak. VASS LAJOS és az MSZP Szolnok Városi Szervezete |IÍ^. mm »CTn Újabb kerékpárút tervezése kezdődik meg Az EuroVelo kerékpárút-hálózat magyarországi szakaszai építésének és tervezésének támogatására kiírt pályázat nyertesei között van egy megyénkbeli szakasz is. A támogatást nyert tervezési pályázatok között található a Szolnok—Tiszakécske közötti kerékpárút (a 4625. jelű út mellett, plusz Tisza-töltésen) is. A három méter szélességben, közel 28 kilométer hosszban elkészülő kerékpárúthoz a közlekedési tárca 15 millió forint támogatással járult hozzá. A támogatást Szolnok Megyei fogú Város Önkormányzata nyerte el - olvasható a minisztérium honlapján. ■ T.A. SlflGEB KHÜÍO MOLNÁR JANOSNE SLÁGER ANGYAL ALAPÍTVÁNY FELAJANLASA 000 000 Ft egymillió SLA&P. ANC Wi /,l AJ’iTVANY Segített 3 Sláger. Ajándékkal érkeztek Kunszentmártonba a Sláger Rádió képviselői. A tavaszi árvíz idején a rádió a hallgatók segítségét kérte ahhoz, hogy támogatást nyújtsanak az árvízkárosultaknak. A felhívás sikeresnek bizonyult. Az egyik legsúlyosabb árvízkárt szenvedett ház tulajdonosát, Molnár Jánosnét ajándékozták meg tegnap egymillió forinttal. LACZI ss ZOLTÁN