Új Néplap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-19 / 246. szám

2006. OKTÓBER 19., CSÜTÖRTÖK 6 DIÁKVILÁG — SETA < i STRÓFARAGÓ Provokáljam, Tanár úr? Gáláns, jóképű és okos, Fiatal, intelligens és humoros. Tudnék kacérkodni Önnel, Önért, ha kell, ötösre felelek. Csábítgatom - zavartan mosolyog. Ránevetek - elpirul és motyog. Kecses vállérintés, tüzes pillantás, Gyermeklányi féktelen rajongás... Tovább merészkedek és rákérdezek: Mije van kedvesének, amivel én nem rendelkezek? SZABÓ ENIKŐ, VARGA KATALIN GIMNÁZIUM SZTÁRPLETYKA A filmbéli pincérnő első diplomájára készül gánéletben egyedülálló lány azonban sokkal nagyobb elő­szeretettel forgatja a könyve­ket, mint a fejét a pasik után.- Most fogok diplomázni az ELTE művelődésszervező sza­kán - meséli a fiatal lány. - Azért jelentkeztem ide, mert ad egy általános műveltséget, amivel később több irányba el lehet indulni. Kislánykorom­ban jó tanuló voltam, szeret­tem suliba járni, bár beval­lom, hogy a barátok és az osz­tálytársak jobban lekötöttek. Edina természetesen a kü­lönböző csínyekből sem ma­radt ki.- Gimnáziumban nagyon jó osztályom volt, és volt egy légy-öt fős lánycsapat, akik­kel néha elkövettünk ezt-azt. Egyszer például fizikaórán végigszórtunk egy csík fosz­fort az asztalon, és meggyűj­­tottuk: mondanom sem kell, a tanár nem volt elragadtatva. Balogh Edina, az egykori szép­ségkirálynő jelenleg egy csi­nos pultoslányt alakít a Bará­tok köziben, akinek a szerelmi élete igencsak viharos. A ma­. Kifulladásig tartó tánc, frankó csajok, király pasik min­den mennyiségben. Hétvégente Szolnokon Is iitős helyre mehetnek a bulizni vágyó középiskolások, ahol minden megtalálható. Bizonyí­ték erre ez a fotó. Rajtad múlik, hogy érzed magad... További bullfo­­tőkat láthatsz a szolnoki éjszakákról a www.szoljon.hu-n. ililYMKifK diák: — Hogy beszéltek a finn­ugorok? tanár: - Nem tudom, nem vagyok én FINNUGRÁSZ! TÖRITANÁR: A Sportugál Ki­rályság... tanár: Plutarkhosz szerint Lükurgosz eforosz volt! tanár: ~ Manapság egyre többen szeretik a hp-ti Diákok: (nevetés) TANÁR: - Miért nevettek? Én a Harry Potterre gondoltam! diákok: - Mi meg a házipálin­kára! TANÁR (ballagáskor): - Remé­lem, hogy a ti életetek is sínre kerül! Na azért nem úgy, mint József Attiláé. diák: - Kölcsey négy éven ke­resztül nem írt verset, a Him­nusz ebből az időből szárma­zik. Az oldalpárt szerkesztette: Rimóczi Ágnes Tel: 56/516-747 - email: szolnok.seta@ujneplap.hu Az oldalban megjelenő cikkeket teljes terjedelemben elolvashatjátok az wvyw.ujneplap.hu internetes oldalunkon a SÉTA banner/rovat alatt. Mától ismét elindul MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁ­ZIUM, KÖZGAZDASÁGI SZAK­­KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGI­UM, KISÚJSZÁLLÁS Kugler Anita, 10. C: - Sze­retek ebbe az iskolába járni, mert itt mindig történik Valami. Pezsgés, pörgés, vidámság és öt megyei középiskola rész­vételével lapunk újra elindí­totta a Sajtó és Tanulás (Sé­ta) médiaismereti kurzusát. A következő hat hétben csü­törtökönként megjelenő di­ákvilág oldalakat a diákok írják. Az őket érdeklő té­mákban szinte minden saj­tóműfajt kimerítve olvas­hattok arról, ők hogyan lát­ják a világot maguk körül. A cikkírás mellett betekint­hetnek a szakma rejtelmei­be is a kurzus ideje alatt. Szerkesztőségi és nyomdalá­togatásukkor közelről lát­hatják, hogyan készül az újság, amiben nekik és ró­luk szóló, érdekes írásokat is találhatnak. már vége is a hétnek. Jó fej diá­kok, korrekt tanárok, jó hangu­latú osztályok, ez mind-mind egy gimin belül. Émellett a tanulást sem ha­nyagoljuk el. A kézről kézre já­ró füzetek és munkatanköny­vek biztosítják a jó hangulatot és a gyorsírás gyakorlását. A nagyobb mozgásigényű tanu­lók a testnevelésórák mellett számtalan délutáni sportszak­kör közül válogathatnak. Bizto­sítottak a különféle oktatási formák, vizsgák sikeres letéte­le, sportok illetve egyéb szóra­kozási lehetőségek. Semmi két­ség, ez az iskola a lehetőségek tárháza. PÁLFY JÁNOS MŰSZERIPARI ÉS VEGYIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZOLNOK Pusztai Ádám: - Miért szere­tem a Pálfyt? Nem tudom meg­mondani. Sorolhatnék dolgo­kat: jó tanárok, nagyszerű kö­zösség, megfelelő felszerelés... Nem teszem, mert a sablonok­tól felforr az agyvizem. A Pálfy a sokadik otthonom, nem csak a barátaim kötnek ide, hanem a rengeteg segítség és élmény. Tudomány, tánc, utazások: mindet az iskola „számlájára írom”. Még kérdezitek, hogy miért szeretem a Pálfyt? Csak. LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM, JÁSZ­BERÉNY Ládi Anna 10/N,: — Az iskola? Elfogadni nehéz, beletörődni mu­száj, megszokni megszoktuk. Antal Mirjam 11/N: - Ha sze­retnél egy igazán jó iskolába járni, akkor gyere, és koptasd velünk együtt azokat a híres le­­heles padokat. Az ÚJ Néplapban minden csütörtökön megjelennek a diákírások Péter Júlia Beatrix 10/D: — Nemcsak az osztályon belül, ha­nem az egész évfolyamon jó a hangulat. A programokat közö­sen szervezzük, így megismer­hetjük egymást, és senki sem marad ki a jó bulikból. Lénárt Anita 10/B: - LVG. Mi csak így hívjuk ezt az iskolát. 235 éves. Megélt már sok min­dent. A hírneve mégis egyre na­gyobb. Gazda Eszter 10/N: - Itt min­den érzelmünk a felszínre tör: öröm, barátság, félelem, harag, csalódottság, hála, kimerültség, unalom. Sőt még az éhség is, ha a büfében borzalmas gyomortá­­jéki érzéseink sürgető követelé­se nem jut el szeretett büfés né­ninkig. Hájos Lilla 10/B: - Az iskola élete nem mondható unalmas­nak. Épphogy túlestünk a bun­­dásavatón, már az újabb prog­ramokat szervezzük. Petelen Petra 10/B: - Itt a di­ákság olyan, mint egy nagy család. Igen szépszámú csa­lád, ugyanis több száz tini fej­leszti itt a képességét nap mint nap. Kriegel Zsófia 10/N: - Ne­kem személy szerint rengeteg motivációt és segítséget adnak a tanáraim és az iskolatársaim. Ha nem azokkal az emberek­kel hozott volna össze a sors, akikkel, akkor most lehet, hogy erősen elgondolkoznék, érdemes-e bemenni a holnapi fizikaórámra... Simon Dóra 11/N: — Röviden és tömören, miért jó a Lehelbe járni? Mert jó és pont. Nem szükséges ragozni, és nem is szabad. Bepillanthatnak a kulisszatitkokba Mi az oka, hogy (nem) szeretsz tanulni? Olvasd el a következő állításokat, és jelöld meg azokat, amelyek téged jel­lemeznek. 1. Az iskolába azért szeretek járni, mert sok barátom van ott. 2. Úgy érzem, tudásszomjam mindig újat keres. 3. Szeretem, ha pontosan, rendben mennek a dolgaim. 4. Félek a kusza helyzetektől. 5. Ügy gondolom, hogy életem célját én határozom meg. 6. Legfontosabb számomra, hogy jól érezzem magam a bőrömben. 7. Egyetértek azzal, hogy az ember végezze el kötelezettségeit. 8. Fontos, hogy megbízzanak ben­nem. 9. Szeretem lebontani a feladatokat részekre. 10. A rend számomra elengedhetet­len ahhoz, hogy jól érezzem ma­gam. 11. Zavar, ha valamit nem értek pontosan. 12. Ha kudarc ér, rögvest talpra ál­lok. 13. A tanulás számomra életforma. 14. A tanulás számomra kötelesség. 15. Örömet találok a tanulásban. 16. Nem szeretek tétlenül ülni. 17. Fontos, hogy mindennap érjen valami jó. 18. Ha nincs kedvem, akkor is ké­pes vagyok eredményesen elvé­gezni egy feladatot. 19. Lelkesít, ha valami újat tanulha­tok. 20. Szívesen magyarázok másoknak. 21. Azokat a tárgyakat jobban szere­tem, amiket rokonszenves tanár tanít. 22. Nehezen lazítok. 23. Úgy gondolom, az életemnek van értelme. 24. Szeretek önállóan dönteni. 25. A tanulás számomra egyfajta verseny társaimmal. 26. Tisztában vagyok azzal, mit sze­retnék elérni hosszú távon. 27. Fontos, hogy sok ember kedvel­jen. 28. Bizonyos életszakaszaimon vál­toztattam szokásaimon. 29. Saját magam urának érzem ma­gam. 30. Legfontosabb, hogy önmagám­mal elégedett legyek. Értékelés Számold össze, hogy melyik csoport­ba tartozik a legtöbb általad megje­lölt állítás! 1. 1,8,20,21,25,27 2. 2,9,10,11,15,19. 3. 3,4,7,14,18,22. 4. 6,13,16,17,28,30. 5. 5,12,23,24,26,29. 1 Téged az emberi kapcsolatok éltet­nek. Feladataidat is aszerint végzed sikeresen vagy kevésbé sikeresen, hogy jó közösségben lehetsz-e köz­ben. Javasoljuk, hogy keress szoro­sabb ismeretséget néhány évfo­lyamtársaddal, és legyél velük rend­szeres telefon-, levelező vagy be­szélgető kapcsolatban, hogy egy­mást serkenthessétek a tanulásra. 2. Téged hajt az új ismeretek meg­szerzésének lehetősége. Most ki­elégítheted ismeretszomjadat. A tanulást fogd fel olyan kalandnak, mely nap mint nap valami újdon­sággal kecsegtet! 3. Te pontos, precíz munkát szeretsz végezni. Javasoljuk, hogy készíts igen részletes tanulási tervet, és azt a lehetőség határáig pontosan tartsd be. Pipálj ki minden elvég­zett feladatot, ez olyan jó érzéssel tölt majd el, hogy nem lankad a tanulási kedved! 4. Számodra a tanulás életmódot je­lent. Tudod, hogy ez által elérhe­ted kitűzött célodat, de nagyon fontos, hogy addig is jól érezd ma­gad. Dicsekedj bátran a legkisebb sikerrel is, amit elértél, ha más­nak nem, önmagadnak. Tűzz ki egy-egy részfeladat elvégzéséért apró díjakat saját magad számá­ra, téged ez doppingolni fog! 5. Tudod, hogy mit akarsz az élettől, mostani tanulmányaid is beillesz­kednek egy hosszabb távú élet­programba. Mindig lebegjen előt­ted a cél, sikeres akarsz lenni, elő­re akarsz haladni, és ezt el is fo­god érni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom