Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-07 / 210. szám
2006. SZEPTEMBER 7., CSÜTÖRTÖK PANORÁMA Nincs béke, de van újabb magyarverés Szlovákiában Két magyar állampolgárságú fiatalembert vertek meg hét végén Szlovákiában, egy ipolynyéki szórakozóhelyen. Elmondásuk szerint az ütlegelés közepette a magyarokat szidták támadóik. Az egyik fiatalember szerint egy tizenkét fős társaság kötött beléjük és verte össze őket. „Odaültek körénk az asztalhoz, orrba verdestek egy párszor, barátomat megfenyegették egy fegyverrel. Később, amikor kicsit tisztult a helyzet és elindultunk hazafelé, a parkolóban lefújtak gázsprayvel, fejbe rugdostak, bordán rugdostak mind a kettőnket. Beültünk az autóba, elkezdtünk menekülni és beverték a hátsó szélvédőnket. Körülbelül ennyi történt. Megkérdezték, mit keresünk mi itt Szlovákiában, elmondtam, hogy szórakozni, bulizni voltunk itt, erre orrba vertek.” A két ország külügyminisztereinek keddi találkozója után nem született közös nyilatkozat, mert a felek tervezetei nagyfokú eltérést mutattak. ■ F. K. Irán kitiltaná az ellenőröket a szankciók miatt Az iráni parlament illetékes bizottsága elfogadott egy, az atomlétesítmények nemzetközi ellenőrzését tiltó törvényjavaslatot. A tervezet arra kötelezi a kormányt, hogy akadályozza meg a nemzetközi ellenőrzést, ha a Biztonsági Tanács szankciókkal sújtja az országot. Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő közölte Kofi Annan ENSZ-főtitkárral, hogy tárgyalni kíván az ország nukleáris programjáról, de nem függeszti fel az urándúsítást a tárgyalások előtt. Óvott az Irán elleni erőszak alkalmazásától az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov ugyanakkor elismerte, hogy szükség van az ENSZ gazdasági büntető intézkedéseire. Kofi Annan szintén arra figyelmeztetett, hogy el kell kerülni a konfrontációt Iránnal. George Bush amerikai elnök viszont zsarnoknak nevezte az iráni államfőt, és leszögezte, hogy nem szabad atomfegyverhez jutnia. ■ F. K. A japán alattvalók - szigorúan a hagyományos keretek között - valóságos ünnepet tartottak a kis trónörökös megszületésének alkalmából A japánok bébilázban égnek kiotó Egy hét múlva nevet is kap majd az újszülött trónörökös Negyvenegy éve nem született fiú a több ezer éves japán császári családban. A trónörökös minapi világrajötte után örömmámorban úszik a távolkeleti ország lakossága. Europress-összeállítás Japán ünnepel, a szigetország bébilázban ég: megszületett a császári ház legfiatalabb kis örököse, Kiko hercegnő első kisfia. Az újszülöttet egy hét múlva nevezik el. A kisfiú különösen nagy örömöt okozott az egész császári családnak, mert megszületésével a több mint 2600 éves dinasztia utódlása biztosítottnak látszik, holott az utóbbi időben már felmerült a törvénymódosítás eshetősége is, mivel a császári ház szűkölködött megfelelő örökösökben. A családban ugyanis 41 éve, Akishito herceg születése óta nem született fiú örökös. A kisfiú az első tájékoztatások szerint egészséges, 2385 grammos. A hercegnő orvosai a szülés közben esetleg föllépő komplikációk miatt a hivatalos időpont előtt két héttel, császármetszéssel segítették világra a kis trónörököst. Mivel a szigetország alkotmánya szerint csak férfiak örökölhetik a Európa trónörökösei között békefenntartó is van Hollandia Beatrix királynő 1980-tól uralkodik. Férje a német származású Claus von Amsberg. Három fiúgyermekük született Willem Alexander, a trón várományosa 2002-ben vette feleségül az argentin származású Maximát. Két lányuk született, Catharina Amália és Alexia Julianna. SVÉDORSZÁG A svéd király 1973 óta XVI. Károly Gusztáv, aki a koronát - alkotmánymódosításnak köszönhetően - elsőszülött lányának, Viktória Bernadotte-nak (29) adja majd át. Viktória öccse Károly Fülőp, legfiatalabb testvérük pedig Madeleine, aki különösen népszerű a fiatalok körében. A trónörökösnő az amerikai Yale Egyetemen hallgatott politológiát és történelmet, gyakornokként az ENSZ New York-i székhazában is dolgozott, s még békefenntartónak is kiképezték. Norvégia V. Harald norvég király fia, a trónörökös Haakon herceg nem kis botrányt kavart, amikor 2001-ben feleségül vette barátnőjét, Mette- Marit-t, s akivel már a házasságkötés előtt összeköltözött. A hölgy egyébként egyedülálló anyaként netelte egy drogdílertől származó fiát, Mariust. Dánia 11. Margit dán királynő 1972 óta uralkodik Elsőszülött fia, Frederik koronaherceg 2004-ben vette feleségül Mary Donaldsont, s a következő évben jött világra gyermekük, Christian. Margit második fia, Joachim 1995-ben vette feleségül Alexandrát, gyermekeik Nikolai és Félix herceg. Spanyolország 1975. november 22-én a diktatúra parlamentje választotta I. János Károlyt királlyá. János Károly felesége Zsófia királyné, gyermekeik Elena és Christina infásnő és Fülöp herceg. A herceg és hitvese, Letizia Ortiz, 2000ben házasodtak össze, lányuk, Leonor, 2005- ben született, s apja után második a trónutódlásban. Anglia II. Erzsébet királynőt 1953. június 2-án koronázták meg. II. Erzsébet és férje, Fülöp herceg legidősebb gyermeke Károly herceg. 1981-ben feleségül vette Lady Diana Francest Két gyermekük született, Vilmos és Henry herceg. Károly herceg és Lady Diana 1996-ban váltéi A herceg második felesége Camilla. trónt (bár hosszú történelmük alatt természetesen voltak kivételek) a kisbaba jelenleg sorrendben a trón harmadik várományosa nagybátyja, Naruhito és édesapja, Akishito herceg mögött. Japánban a császár szinte semmi politikai hatalommal nem rendelkezik, ugyanakkor - a brit monarchiához hasonlóan - komoly erkölcsi befolyása van. Minden császárnak kiemelkedő teljesítményt kell nyújtania a tudományokat illetően, a 124. császár, Showa például nemzetközileg elismert tengerbiológus volt, s a jelenlegi császár, Akihito is, apja nyomdokaiba lépve tengerbiológiát tanult, a gobiidae halcsalád kutatása révén ismert tudós, ezenkívül csellózik, sportol is. Ez a gyakorlat remekül illeszkedik a császárság hagyományaiba, mivel annak több ezer éves történelme alatt a császári cím csak ritkán párosult valóságos erővel. A szigetország írásos hagyománya az időszámításunk szerinti hetedik században említi az első császárt, Temmut, aki sorrendben akkor már a negyvenedik uralkodó volt. A dinasztia az elmúlt évszázadokban töretlenül folytatódott, így a japán császári család a világ legrégebbi uralkodócsaládja, egyben sok japán szemében a nemzet egységének jelképe, és isteni eredetű. Furcsaságok a verespataki környezettanulmányban Románia Kicsit manikűrözték a jelentést a romániai környezetvédelmi minisztériumban Biológiai bőm® ketyegne Verespataknál MAGYARORSZÁG .(NegyediK-ötödiknap) A lehetséges szennyezett terület \ Óévá , . . . . .. (Harmad* nap) (Második nap) Szeged is veszélyben A tiszai cián katasztrófát 100 tonna zagy kiáradása okozta. A verespataki aranybányánál 5000 tonna ciános zagyot tárolnának egy 600 hektáros tározóban. Szerencsétlenség esetén a méreg egyetlen nap alatt elérné Torda városát, néhány nap alatt a magyar határt, egy hét alatt pedig Szegedet. Magyar lapértesülések szerint manikűrözték a romániai környezetvédelmi minisztériumban azt a hatástanulmányt, amelyet a szakmai körökben elismert bukaresti Opus Kft. készített a verespataki aranybányával kapcsolatban. A cég szakemberei, Virgil Apostol és Stefan Balici műépítész - előbbi ügyvezető igazgatója, utóbbi pedig igazgatója az Opusnak, s mindketten a bukaresti művelődési tárca által igazolt szakértői az építészeti restaurálásnak, az urbanizmusnak és a történelmi műemlékfeltárásnak - azt állítja: az elkészített környezeti hatástanulmányba szakvéleményükből csak egyes részleteket emeltek be. Ennek kapcsán az egész hatástanulmány hitelessége veszélybe került, így eredménytelennek lehetne nyilvánítani az elmúlt hetekben Budapesten és Szegeden tartott közmeghallgatásokat is. A Maros vízgyűjtőjének területén fekvő Verespatakon akarja egy kanadai cég felépíteni egész Európa legnagyobb nyílt színi fejtésű aranybányáját, ahol ugyanolyan ciános technológiát alkalmaznának, mint a Nagybányáról indult tiszai ciánkatasztrófát okozó bányatelep esetében. ■ F. K. ■ Az egész hatástanulmány hitelessége veszélybe került. 7 Megkezdődtek az'56-os ünnepségek az egyesült államokban már megkezdődtek az 1956-os magyarországi forradalomhoz kapcsolódó ünnepségek. Megemlékezések lesznek Floridában, Washingtonban és New Yorkban. A hivatalos ünnepségek mellett vannak civil kezdeményezések is, például egy magyar származású fiatalember 1956 mérföldet tesz majd meg kerékpáron a forradalom tiszteletére. Budapestre jön a FAO központja Budapestre költözhet az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) európai központja, miután megszületett az ezt támogató kormánydöntés. A világszervezet korábban határozott arról, hogy magyar támogatás esetén Rómából Budapestre helyezi át Európai Regionális Hivatalát, valamint a Közös Szolgáltatóközpontot, ahol a szervezet európai, közelkeleti és afrikai adminisztratív feladatait látják el. Almunia megkapta a konvergenciaprogramot Almunia nem kritizált MEGKAPTA, megnézte, de egyelőre nem véleményezi a magyar konvergenciaprogramot az unió pénzügyi biztosa, Joaquin Almunia. A biztos úgy látja, hogy a magyar gazdaságot mielőbb rendbe kell tenni, akkor is, ha a mostani intézkedések érzékenyen érintik a lakosságot. @ további hírek: www.reggel.hu Kellemetlen helyzetben Tony Blair Egyre hangosabban követelik Tony Blair brit miniszterelnök távozását pártján belüli ellenfelei. Az utódlására legesélyesebbnek tartott Gordon Brown pénzügyminiszter támogatói útján jelezte: elég volt a ködösítésből, pontos és nyilvános tervet akar látni arról, mikor mond le a megcsappant népszerűségű kormányfő. Blair távozását azután kezdte követelni több tucat munkáspárti képviselő, hogy a májusi helyhatósági választásokon a párt történelmi vereséget szenvedett. Munkáspárti bírálói félnek, hogy Blair jelenléte veszélybe sodorhatja a párt sikerét a legközelebbi választásokon. ■ 1. M.