Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-14 / 163. szám
2006. JULIUS 14., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR 3 Kuncsorba étkeztetés Nyári szociális gyermekétkeztetésre közel 350 ezer forintot nyert el a település önkormányzata. Ennek köszönhetően összesen 36 kisgyermek étkeztetését tudják megoldani a július 17-augusztus 30. közötti időszakra eső harminc munkanapon, szs Kunhegyes harmincnyolcán A Széchenyi úton, a volt Vízgépészeti Vállalat irodáiban a kellő átalakítások után négy éve nyílt meg a Sarepta nevű szeretetotthon, öt lakóval. Azóta különböző átalakítások, bővítések révén jelenleg már harmincnyolcán élnek a létesítményben. Noha az otthont a református egyház üzemelteti, teljes a vallási egyenlőség, hiszen azt katolikusok is lakják. A legfiatalabb otthonlakó ötvenhat múlt, a legidősebbik ki- lencvenhárom. dszm Kunszentmárton vakáció a nyári szünetben is nyitva tart és szünidei programokat kínál a Közösségi ház épületében található Városi Gyermek Könyvtár. Az intézményben júliusban és augusztusban hétfői és pénteki napokon kézművesfoglalkozással, csütörtökönként pedig sakkoktatással várják a gyermekeket, be Szolnok LOPÁSOK A minap a reggeli órákban játékgépen múlatta az idejét egy szolnoki férfi, míg egy másik vendég ezalatt elemelte negyvenezer forint készpénzét tartalmazó pénztárcáját. Szintén a megyeszékhelyen egymillió forint kárt okoztak a betörők egy szolnoki cégnek.1 A2 Ismeretlenek az elmúlt napok során a kft. telephelyéről elloptak egy döngölő- és egy aszfaltvágó gépet is. MRFK Szolnok KITÜNTETÉS Az ötvenhatodik vasutasnap alkalmából részesült jeles elismerésben, Baross Gábor Díjban Sándor János, a MÁV Szolnoki Járműjavító Kft. ügyvezető igazgatója. Csömör László, a Szolnok Körzeti Járműfenntartási Központtól (gépészeti üzletág) pedig a vasút szolgálatáért ezüst fokozatú kitüntetést vehette át. bgy Tiszafüred TOLVAJ Besurranó tolvaj járt egy nyaralóban a településen a napokban. Az ismeretlen az udvarban felállított sátrakba nézett szét, ahonnan készpénzt, vadászkést, valamint a ház kulcsait vitte magával, mrfk „Elnyeli" őket a város csellengők Gyakran az ijesztő családi gondok elől menekülnek A nyári vakáció magával hozza a csellengő' gyerekek számának növekedését is. Akik talán egyik veszélyből a másikba sodródnak. Illés Anita Az egyik szolnoki bevásárlóközpontnál tíz-tizenkét év körüli gyerekek élénk figyelemmel várakoztak a bevásárlókocsikra. Persze ők egyátalán nem vásárolni akartak. — Majdnem minden nap kijövünk ide, mert sok néni és bácsi a kocsiban felejti a pénzt, ami annak az eltolásához szükséges. Nem olyan sok ez az aprópénz, de nekünk még ez is rengeteget jelent, veszünk belőle fagyit vagy egyéb nyalánkságot — mondja egy kopott nadrágos kisfiú. Az egyik vonaton három hasonló korú, kissé feszült kamasz utazott. Újszászon szálltak fel a vagonba, kissé szakadt, foltos öltözékben.- Keressünk gyorsan helyet magunknak, Szolnokig majdcsak megússzuk, hogy nem jön az ellenőr. Az gáz lesz, ha lebukunk — néz maga elé, lesütött szemmel az egyik fiú. Jegy nélkül akartak eljutni Szolnokig, mivel a nagyobb városban jobban eltudják tölteni az időt. —Többször vonatoztunk már így, este jövünk is vissza — meséli halkan az izgatott ifjú. ■ Sokan lopásokba, utcai rablásokba keverednek, esetleg a drogfogyasztást is kipróbálják. Persze az még a jobbik eset, ha haza is utaznak, s nem csellengenek tovább az ország veszélyeket rejtő városaiban. Azonban az sem mindegy, hogy az otthonról naponta elkószáló gyerekek mivel töltik idejüket. Civil szervezetek, gyermek- és család- védelmi intézmények nyári programokkal igyekeznek mentőövet nyújtani a kóborló fiataloknak. Az Esélyek Háza például több megyei alapítvánnyal együttműködve esélyegyenlőségi programok keretén belül nyári táborokat szervez hátrányos helyzetű gyermekeknek. JátszóKi tudja, merre vezet a csellengők útja? Felvételünk illusztráció. házakkal, kulturális programokkal, kézművességgel teszik színesebbé a lődörgő gyermekek életét. A szülőknek jogi- és pszichológiai tanácsadással szolgálnak. A szolnoki Kamasztanya tizenkét éve működik, azért, hogy a hátrányos helyzetű és fogya1995 2000 2004 Fiatalkorú 672 521 661 Fiatalkorú felnőtt elkövető 1318 1403 1320 Alkohol, kábítószer hatása alatt cselekvő 1501 1187 1209 Sértettek közül fiatalkorú 350 279 425 Ratal felnőtt sértettek 922 946 795 tékkal élő fiatalokat segítse, hasznos és értelmes időtöltést biztosítson számukra. — Nyáron sokkal több gyermek látogat el hozzánk, mint szorgalmi időszakban. Vendégeink főként a 9-15 év közöttiekből kerülnek ki. Igyekszünk olyan programokat szervezni, hogy mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelőt. A lányok szívesen kézművesked- nek, a fiúk kedvelik a sportjátékokat. Egyik kedvenc foglalkozásuk a számítógéppel való ismerkedés. Nagyon örülünk, mert a hónap végétől az internethasználati lehetőség is megnyílik csemetéink előtt - számol be lapunknak Tóth Ferencné, a Kamasztanya vezetője. Mindig van visszaeső vannak gyerekek, akiknek megadatik, hogy a nyári szünidőben a családdal nyaraljanak, iskolai táborokban vegyenek részt. Sokan otthon, barátoknál vagy a nagyszülőknél olvasással, televíziózással, játékkal töltik a vakációt. A nyári szünet azonban komoly veszélyforrás is, a gyerekek | csellengésének talán a legfőbb időszaka. A kóborlás hátterében különböző okok húzódnak meg: a szülők túlterheltek, sok esetben nem tudják megoldani a gyermekfelügyeletet, a család megélhetési gondjai, alkoholizmus és a nem megfelelő lakáskörülményektiiind veszélyeztető tényezők - mondja Nánásiné dr. Honáth Edit, pszichológus. Sokan lopásokba, utcai rablásokba keverednek, esetleg a drogfogyasztást is kipróbálják. A szakember szerint a folyamatot nehéz megállítani, gyakoriak a viszszaeső elkövetők. \ GYORSSZAVAZÁS ■ Ön szerint sok a csellengő gyerek? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: , X' WWW. FORRÁS: KSH JEGYZET LACZI ZOLTÁN Adózni kell, mindenkinek! ahogyan bizonyos körben mind kifinomultabb módszereket alkalmaznak az adóelkerüléshez, úgy válik a magyar folklór részévé az is, hogy évközben nem csekély mértékben módosítják az adójogszabályokat. A mostani változtatásokat nyilvánvalóan a költségvetés összeomlásának megakadályozása indokolta. Az más kérdés, hogy mindez mennyire növeli majd a hőn áhított befektetők kockázatát. de mit tehet most a kormány. Először is attól tud elvenni még többet, akitől eddig is. Ezzel csupán az a baj, hogy már-már elviselhetetlen szinten terheli (bünteti) a munkából származó jövedelmeket, tovább rontva ezzel hazánk versenyképességét a környező országokkal szemben. Másodszor újabb kísérletet tesz - helyesen - az adózói kör bővítésére. Magyarán azokat kívánja felkutatni, akik nem vállalnak kellő részt a közteherviselésben. Mert az mégis képtelenség, hogy 3,5 millió magyar tartja el 6,5 millió honfitársát. míg az első lépcsőt könnyű átlépni, a másodikat borzasztóan nehéz. A „nem látható dolgozókra és vállalkozókra” nem könnyű rábukkanni, ahogyan a vagyono- sodási vizsgálatokat sem most kellett volna nagy számban elkezdeni. Ha a rendszerváltás hajnalán komolyan veszik ezt a lehetőséget a döntéshozók, talán nem tartanánk itt. Bizony nincs könnyű helyzetben a vélhetően mind erősebb kormányzati nyomás alatt álló adóhivatal. A hiányt, az állam kifogyhatatlan pénzéhségét enyhítendő mind több bevételt kell produkálnia. Gyorsan és mindenáron. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@uj neplap.hu „ Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint sok a kulcsos gyerek? PAPP JÓZSEF ZOLTÁNNÉ, Jászberény: - Nehezen tudnám azt megítélni, hogy sok vagy kevés a „kulcsos gyermek”. Főleg azt, hogy számuk növekedett vagy csökkent-e az utóbbi időben. Azt azért látja az ember, hogy az utcán, a parkokban sok olyan fiatal kószál, akinek nincs programja és unatkozik. Rájuk jobban kellene figyelni. stein Ferenc, Kecskemét — Idén nyáron nincs olyan sok gyerek az utcákon, mint néhány évvel ezelőtt. Pedig a munkámból adódóan elég sok helyen megfordulok, de nem jellemző sehol. Valószínűleg nincsenek egyedül hagyva. Ha mégis, akkor jobb elfoglaltságuk van, mint az utcán csellengeni. Inkább számítógépez- nek a hűvös szobában. keserűné ébner tünde, Karcag: - Úgy gondolom, hogy nagyon sok. Pedagógusként év közben is azt láttam, hogy délutánonként sok gyerek magára van hagyva. Nyáron ez még jobban így van. Ennek oka, hogy a szülőt egyre jobban köti a munkahely, nem tud eljönni szabadságra. Megoldás lehet a nyári tábor, bár ezt sem mindenki tudja kifizetni. fajka erika, Szolnok:- A városban nem látni ilyen gyerekeket. Inkább a Széchenyi lakótelepen vagy a Tallinon. Esetleg a bevásárló- központokban, internet kávézókban csoportosulnak. Nagyon megváltozott a világ. Inkább a haverokkal lógnak valahol egy szobában, és nem az utcán. Számítógépeznek egész nap, nem érdekli őket más. Fokozatosan gyűlnek a lejárt gyógyszerek Felmérések szerint Magyarországon évente körülbelül kettőezer ötszáz tonna gyógyszer kerül a szemétbe, holott az nem háztartási hulladék. Szolnokon is a patikákban elhelyezett veszélyeshulladék-gyűjtő és - szállító dobozokba lehet leadni a már lejárt gyógyszereket. Mint azt Nyitrai Kálmánná, a szolnoki Korona Patika vezetője lapunknak elmondta, ezeket az edényeket kihelyezték a gyógyszertárakban és a vásárlók maguk tehetik bele a lejárt pirulákat. Ám leadhatják a patika dolgozóinak is, akik berakják helyettük a dobozba. A lényeg az, hogy a gyógyszereket dobozzal együtt dobják be. Arra a kérdésre, hogy melyek a leggyakrabban leadott készítmények nem tudott válaszolni. Mert mint mondta, a kihelyezett dobozba csak bele lehet tenni a tablettákat, kivenni nem lehet belőle. A Kossuth Patikában körülbelül december óta szintén megtalálható a gyűjtőláda. Az igen változó, hogy a betegek mennyi gyógyszert adnak le. Van aki egyszerre nagyobb mennyiséget is hoz, de olyan is, aki csak egykét dobozzal — tudtuk meg az egyik gyógyszerésztől. A kihelyezett gyűjtőedényeket rendszeresen ürítik, a veszélyes hulladékot pedig ártalmatlanításra leadják. . ■ H. Zs.