Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-10 / 159. szám

3 2006. JÚLIUS 10., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR Cserkeszőlő vendégek A köz­ség gyógy- és strandfürdőjébe az elmúlt hetek meleg időjárásának köszönhetően több ezer vendég érkezett. A fürdő külföldi látogatói főleg a német nyelvterületről és Lengyelországból érkeznek. Tor­kos Györgyfürdőigazgató elmon­dása szerint a strand idei év júni­usi forgalma meghaladta az el­múlt év június havi forgalmát, be Csépa KARBANTARTÁS A közsé­gi sportegyesület pályájának kar­bantartási munkáira 2,8 millió forintot fordít a település. Ebből az összegből elkészül a sportpá­lya körbekerítése, labdafogó há­lót szerelnek fel, valamint mo­dern öntözőrendszer kialakításá­ra is sor kerül, ng Jászalsószentgyörgy vandál Megrongálták a település főterén felállított díszkút Szent György- szobrát. Mint azt dr. Tóth János polgármester elmondta, annak érdekében, hogy a rongálót el­fogják, a nyomravezetőnek saját jövedelméből százezer forintot ajánl fel. A díszkutat egyébként idén tavasszal, Szent György-nap alkalmával avatták fel. A köztéri dísz létrehozásához szükséges anyagiakat a Szent György Alapít­ványhoz érkezett adományokból finanszírozták, bcs Tiszaroff nem jár Noha híre kelt annak, hogy a Roff—Süly kö­zötti kompjárat ismét elindult, ki­derült, mindez kacsa, tudtuk meg Tarkó László alpolgármes­tertől. Bár a Tisza vízállása meg­felelő, de a túloldalon, a tiszasü- lyi mentetten réten még mintegy kétszáz méteres szakasza a mű- útnak víz alatt van. Ha hasonló marad az időjárás, bíznak ab­ban, hogy két hét után innen is eltűnik a víz, és a hónap dere­kán, második felében a turisták, országjárók örömére újraindulhat a roffi komp is. dszm Tiszavárfcony ÚTJAVÍTÁS Napo­kon belül megkezdődik a meglé­vő belterületi útalapok kikátyúzá­sa. Mint Mészáros Zoltán polgár- mester elmondta, a munkálatok­hoz mintegy kettőszáz tonna kö­vet használnak majd fel. mga Zagyvaréit» táborozás Több mint százhúsz zagyvarékasi kisis­kolás kezdte meg egyhetes vál­tásban az egy hónapig tartó jász- boldogházi sátortáborozását a Rékasi Kisdiákokért alapítvány és a szponzoraik támogatásával - tájékoztatott Mihályi István, a kuratórium elnöke, bgy Füldugót kell vennünk? zAJsziNT A lakókat leginkább az éjszakai hangoskodás zavarja A városokban élők egyre több zajforrással kell, hogy együtt éljenek. Ezek többsége kimondottan idegesítő. (Felvételünk illusztráció) Nyáron a fiatalok többet szórakoznak, főleg az ut­cákon. A koncertek, zene­gépek és szórakozóhelyek okozta erős zaj zavarhatja az aludni vágyókat. Bozsó Anikó Sokszor arra ébredünk, hogy a szomszéd füvet nyír vagy éppen barkácsol. Aki pedig pont a má­sik oldalára fordulna, azt rop­pantul tudja dühíteni a zaj.- A közvetlen szomszédom már kora reggel felhangosítja a rádióját, persze Kossuth vagy nem is tudom milyen adót hall­gat —panaszolj a a Szolnok egyik kertes házi övezetében élő Nagy Jánosné. - Főleg hét végén dühí­tő, amikor aludna az ember akár kilenc óráig, és a szomszéd bácsi már hét órától teljes hangerővel ébreszti az egész környéket. A gépek zajszintjét ugyan le­het mérni, azonban a fiatalok hangoskodásával a diszkók, Az elfogadható zajszint (dB) ___________Éjszaka Nappal Be lvárosban 55 65 Lakóövezetben 45 50 mulatóhelyek előtt nem lehet mit kezdeni. A legtöbb esetben a szórakozóhelyek közelében élők jelentik fel a mulatozókat a han­gos zene és a kiabálás miatt. így járt már több szolno­ki közkedvelt hely is.- A közvetlen szomszédságunk­ban van egy péntek és szombat este is kedvglt kiskocsma. A zenegép persze ilyenkor a leghangosabb. Megelégeltük a dolgot, és a la­kóközösség képviselője benyúj­totta a panaszunkat az önkor­mányzathoz - panaszolja egy idős szolnoki lakos, akinek az ablaka közvetlenül a kocsmára néz. - Meg is tették a kellő intéz­kedéseket. így végre nyugodtan aludhattunk, mert este tíz óra­kor be kellett zárniuk a helyet. Mindez csupán néhány hónapig tartott. Ma már ismét lármáznak a fiatalok. Jelenleg az éjsza­kai zajongás már csendháborításnak számít egy tavaly * megjelent rendelet szerint. így már pénzbírsággal vagy akár néhány napos elzárással is büntethetik azokat, akik az éjszaka közepén buliznak, hangoskodnak, eset­leg lakásfelújításba kezdenek. Azonban a nappali erős han­gok is igencsak zavaróak tudnak lenni. Ha felújítanak, építenek valamit egy településen, a mun­kagépek zúgása, a járművek és az emberek okozta hangzavar már-már fülsiketítő lehet.-A megyeszékhely több pont­ján is mérjük a zajszintet. A bel­városban és a külterületeken más és más határérték szerint kell meghatározni, hogy mi az a szint, ami még elfogadható - mondta Szendrei Csaba, a kör­nyezetvédelmi és vízügyi fel­ügyelőség műszaki igazgatóhe­lyettese. — Minden nagyobb lé­lekszámú településnek el kell készítenie zajtérképét, így Szol­noknak is. Ezen tökéletesen lát­szik, hogy a belvárosi általános közlekedési zaj a legjellemzőbb. Persze a legbosszantóbb mind közül az éjszakai versenyek hangja. Ezek ellen pedig még a rendőrség is tehetetlen. Visszafordíthatatlan süketülést okoz a hosszan tartó zajártalom hosszabb időn át 85 decibel feletti zajban tar­tózkodva időszakos vagy akár maradandó hal­láskárosodás léphet fel. A zajártalom okozta sü­ketülés visszafordíthatatlan folyamat. A magas zajszint melletti, így nem kellőképpen pihentető alvás önmagában is negatív egészségügyi válto­zások egész sorához elegendő: idegrendszeri bántalmakat okozhat, csökken miatta a kon­centrálóképesség, megnőhet a reakcióidő, állan­dófáradtságot, alvási zavarokat idéz elő, ezen kívül elősegíti a magas vérnyomás, emésztési zavarok és még megannyi baj kialakulását. A Közlekedéstudományi Intézet több alkalommal végzett részleges méréseket a fő- és másodrendű utakon: a főbb útvonalakon száz esetből csu­pán kétszer mértek a nappali (65 dB) határérték alatti zajszintet, és egyszer sem az éjszakai (55 dB) alatt, a mellékutak lakott területen átvezető szakaszain 61 mérésből 59 haladta meg a határértéket ■ A belvárosi álta­lános közleke­dési zaj a legjel­lemzőbb. (FORRÁS: INTERNET) JEGYZET D. SZABÓ MIKLÓS Nyugati árak, keleti bérek egyebet se hallunk állítólag hozzáértő vezetőinktől, szakembereinktől hogy azért kell emelni az árakat, mert az európai uniós or­szágokban drágábbak bizo­nyos termékek, szolgáltatá­sok, és azokhoz kell igazíta­ni a hazaiakat is. Ezért az­tán egyre többet fizetünk a benzinért, az utazásért, a gázért, a villanyért. EZ eddig érthető és világos: meg kell fizetni a termékek árában az előállítási és szál­lítási költségeket. Emellett pedig még valamennyi ha­szonnak is kell maradni, mert ez a piac lényege. csakhogy ezek szajkózása és szakadatlan ismételgeté­se közben egyébként jóval az átlag feletti keresetű ve­zetőink egy dologról na­gyon, de nagyon elfeledkez­nek: a csapnivaló magyaror­szági nettó fizetésekről, ke­resetekről. Hiába dolgozik sokat jól a magyar, adózás után a pénztárcában azért sivalkodik a papírpénz, mert nagyon magányos. ha valaki kimegy nyugatra, érdekes, ott rögtön a több­szörösét fizetik ki neki, pe­dig a nyolc óra ott is nyolc óra, az egy ember ereje ott is annyi. Szóval a mai ma­gyar árak már elfutottak a nyugati szintre és ehhez elég volt az úgynevezett rendszerváltást követő ti­zenhat év. Itt lenne az ideje a béreket is ehhez igazítani. Legalább is azoknál, akik sokat és kiemelkedőt nyúj­tanak a területükön. Ennek hiányában aki teheti, meg se áll a régebbi európai ka­pitalista országokig. Elvégre ott érettségivel is jóval töb­bet keresnek, mint az itthon szorgoskodók több szakmá­val vagy diplomával. Mert ott nemcsak az árakat eme­lik, hanem ahhoz igazítják a kereseteket is. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Aratónap kakaspörkölttel ízelítő Ismét sikeres volt a hagyományőrző program A sportra kaptak pénzt a madarasiak Mindenkit megmozgatott az Árokszállási Nyár Jászapáti polgármestere, Szabó Lajos (elöl) is segédkezett a legízlete- sebbre sikerült kakaspörkölt kiválasztásában az aratónapon A Jászapátiak Baráti Egyesülete immár tizedik alkalommal szer­vezte meg az aratónapot. Az aratási munkából évről év­re ízelítőt adnak a hagyományőr­zők. A Jászapátira érkezők ki is próbálhatják, milyen is volt ez az izzasztó munka annak idején. Az aratást minden alkalommal kakaspörköltfőző verseny egé­szíti ki. Lóczi Miklós, a baráti egyesület elnöke elmondta, több mint harminc pörköltfőző mérte össze tudását. A legjobb a jászberényi Csil­lag György főztje volt, a második helyre rangsorolta a zsűri a jász­apáti Sógorok csapatát, harma­dik a Budapestről érkezett Kato­na István lett. ■ B. Cs. A Kunmadarasi Diáksport Egye­sületen belül az iskola pályáza­tot nyújtott be a Nemzeti Sport- hivatalhoz a közoktatási intéz­ményekben a délutáni sportfog­lalkozások és versenyeztetés tá­mogatására. Ennek célja többek között a sportolási lehetőségek javítása, a sportolás megszerettetése, a játé­kos testmozgás elindítása. A 2006. szeptember 1. és 2007 jú­niusa között megvalósuló prog­ramhoz a madarasiak 1,54 mil­lió forintos támogatást kaptak, így az új tanévben biztosított lesz a délutáni sportfoglalkozás, a versenyeken való részvétel, va­lamint új sporteszközöket is tud­nak vásárolni. ■ D. E. Az egész várost megmoz­gatta a hét végén az Árokszállási Nyár. Kiállí­tások, bemutatók, fellé­pők váltották egymást. Banka Csaba A két nap alatt megannyi kiállí­tást szemlélhettek meg a hely­béliek és a városba érkező ven­dégek. Megmutatták magukat az asztalosok, a népi díszítőmű­vészek, képzőművészek, börzét tartottak a díszmadár- és kisál­lattenyésztők egyesületének tag­jai. Sokakat vonzott a Flóra Vi­rágkedvelők Egyesületének ha­gyományos, sok ezer szál virá­got felvonultató kiállítása is. He­lyi amatőr együttesek, előadók, de országosan ismert művészek is megjelentek. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az OTP Bank közös roadshow-ján ingyenes fogászati szűrésen ve­hettek részt a gyermekek. Ismét ínycsiklandó illat töltöt­te be a főteret a birkafőző verse­nyen. Megannyi baráti társaság, egyéni induló veselkedett neki, hogy a lehető legjobb étket kí­nálja fel. Az első helyezést Pe- thes Ferenc vehette át, az Arany­bogrács díjat pedig Nagy Péter nyerte el főztjével. A rendezvények sorából nem maradhatott el a Fortuna Társas­tánc SE gálaműsora sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom