Új Néplap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-07 / 131. szám

2006. JÚNIUS 7., SZERDA MEGYEI TÜKÖR $MM$ WMM -, ; $ ' >­3 JEGYZET ZSOLDOS GYÖRGY Kisemmizett képviselők kis János MÁV-kalauz piru­ló orcával járta végig a ku­pékat, és rettegett, nehogy egy vonaton utazó honatyá­val hozza össze a sors, mert nem tudott volna a szemébe nézni, ha a jegyét kezeli. Hi­szen aznap nem volt szolgá­latban, midőn fájós lábait pihentetve, a tévé egyik esti műsorában szembesült a jogfosztott képviselő sirámá­val, akinek ezentúl bilétát kell váltania, a saját keres­ményéből, a saját bukszájá­ból kipengetve a jó magyar forintokat, ha Budapestre akar utazni, az ország ügyes-bajos dolgait intézni, vagyis ha dolgozni indul. Kis lános szájában megke­seredett a sör, hiszen a hon­atya arra hivatkozott reme­gő szájszéllel, hogy lám, a vasút dolgozói ingyenesen utazhatnak. ugyanilyen lelkiismereti vál­ságba sodródhatott megany- nyi BKV-dolgozó, villamos- vezető, netán buszsofőr, no meg akár Kis lános testvére, Kis 13 József rendőr őrmes­ter is. Hiszen ők szociálisan rendkívül érzékeny alkatok voltak, de azért nem annyi­ra, Hogy emiatt továbbra is ne vállalnák a grátisz kéj- utazás szégyenét. Tegyük hozzá, nem mindegyik kép­viselő vette zokon ennyire a zsebbe vágó intézkedést, (amit mazohistaként ön­nönmaguk szavaztak meg), hovatovább flegmán nyilat­koztak, ami szerfelett gya­nús, mert a sovány képvise­lői fizetésből hogyan telik nekik vonatjegyre? aztán felrémlett derék kala­uzunknak egy réges-régi in­dítvány, miszerint a képvi­selők ingyen majszolhassa­nak tepertős pogácsát. Le­hurrogták. Talán akkoriban indult el a megszorítások la­vinája... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu ÉáLiiliMíÁM Abádszalók KÁR Egy helyi lakos nyitott lakását látogatta meg is­meretlen tettes. Besurrant, majd két aranyláncot, két arany karkö­tőt, két aranygyűrűt, tört aranyat és 10 ezer forintot zsákmányolva kereket oldott. A tulajdonost kö­zel 600 ezer forint kár érte. mrfk Csataszög MUNKÁLATOK a köz­ségháza bővítésével kapcsolatos munkálatok során elkészült a fö­dém építése és betonozása. Je­lenleg egyebek mellett már a te­tőtér szigetelése, a nyílászárók beállítása, valamint a térelválasz­tók beszerelése zajlik, mga Jászjákóhalma elismerés Több pályázaton sikeresen szere­peltek a jászjákóhalmi honisme­reti szakkör ifjúsági tagjai. Bolya Éva a megyei pedagógiai intézet pályázatán kapott emléklapot, csoportos kategóriában pedig négyen (Csikós Andrea, Ézsiás Adrienn, Horváth Brigitta, Kalló Brigittája Néprajzi Múzeum ün­nepélyes díjkiosztásán részesül­tek dicsérő oklevélben Jászjákó­halma keresztjeit, szobrait, em­lékköveit bemutató anyagukért — tájékoztatott Fodor István Ferenc honismereti szakkörvezető, bgy jászladány járdák A megyei területfejlesztési tanács kétmillió forintos támogatást szavazott meg a nagyközségnek járdák fel­újítására. Ehhez járul hozzá 1,5 millió forintos önerővel az önkor­mányzat. így a Tisza utcában, il­letve a Szent György és az Újszá- szi út bizonyos szakaszain újul meg a járda, összesen 1,7 kilo­méter hosszúságban — mondta Dankó István polgármester, bgy Kunhegyes ikrek hava, ikrek napja cTrnmel ötödször szervez­ték meg Kunhegesen az ikrek randevúját a művelődési ház­ban. Összesen 38 pár iker érke­zett: a legf iata la bba kát — nyolc hónaposak múltak - babakocsin tolták, a legidősebbek a Barna ikrek voltak Budapestről. A két férfi éppen túl az ötvenen. A leg­távolabbi ikerpár Komáromból érkezett, dszm Tószeg BÁNTALMAZÁS Vereke­dés volt egy helybeli szórakozó­helyen. Egy férfi először szóvál­tásba keveredett egy ott mulató helybelivel, akit később megvert. A bántalmazás során a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A verekedő ellen sú­lyos testi sértés miatt indítottak eljárást, mrfk Nagyon sok tanuló vezető első próbálkozásra eleget tesz a követelményeknek, s megfelel a vizsgákon. Felvételünk illusztráció. Súlyos tízezrek a jogsiért vezetés A gyors tanfolyamok nem feltétlenül hatásosak FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL —A megyében a tanulók kilenc­venöt százaléka a 17-20 éves fi­atalok közül kerül ki - mondja a megyei közlekedési felügyelet képzés-felügyeleti, vizsgáztatási és utánképzési osztályának ve­zetője, Lóczi István. — A tanulók jelenleg negyven oktatócég kí­nálatából választhatnak, köztük ma már huszonnyolc magánvál­lalkozás is foglalkozik oktatás­sal. Mivel ilyen sokan vannak, egyre lentebb mennek az árak. Az utóbbi időben több cég hirde­ti, hogy az elméleti órákért nem, vagy csak ezer forintot kell fizetni. Ez olyanokat is vonz, akinek egyébként nem lenne érdemes próbálkozni. Ez a vizsgastatisztikákban is meg­mutatkozik: a „B” kategóriás el­méleti vizsgában hatvan, gya­Mennyibe kerül a jogosítvány? Tankönyv ___________4000 forinttól „B ’ kategóriás tanfolyam 105 500 forint „A’ kát tanfolyam (előképzettség nélkül) 98 000 forint Háziorvosi vizsgálat 5000 forint Elméleti vizsga 3760 forint Járműkezelői (rutin) vizsga 3080 forint Gyakorlati vizsga 3660 forint Vezetői engedély kiváltása 4000 forint FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS korlatiban pedig 59 százalékos az eredményesség. Sokan vannak, akik első pró­bálkozásra gond nélkül veszik az akadályokat. Ebben segítenek azok a cégek, melyek az előírt huszonnyolc óránál több időt szentelnek a képzésnek. — Számunkra az a legfonto­sabb, hogy diákjaink minél job­ban felkészüljenek, ezért nálunk az elméleti oktatás 33 órából áll - hangsúlyozta Papp József, az egyik szolnoki autósiskola veze­tője. Elmondta: a nyári szünet közeledtével megnőtt a tanfo­lyamok iránti kereslet a fiatalok körében. Kedveltek az intenzív tanfolyamok, hisz a tanulók sze­retnének a következő tanév ele­jéig jogosítványt szerezni. — Ezeken hét nap alatt megtanulhatók a KRESZ szabá­lyok, s a gyakorlaton egy nap kétszer két órát vezethet a tanu­ló - közli az oktatócég vezetője. A közlekedési felügyelet szak­embere, Lóczi István szerint az efféle gyorsított tanfolyamok nem túl hatásosak, hiszen az is­meretek nem tudnak elmélyül­ni. A vezetést nem lehet pár hét alatt megtanulni. Sokan abba a hibába esnek, hogy a jogosít­vány kézhezvételekor már gya­korlottnak érzik magukat. Pedig az engedéllyel nem jár automa­tikusan a rutin is. ■ R. Á. \ GYORSSZAVAZÁS| ■ Ön szerint megéri tízezreket költeni a jogosítványra? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: í ^ www.iiineplap.hu Sajátos módszer a gyengébbik nemnek évekkel ezelőtt a tanulók között kevés volt a nő, számuk mára jócskán mégemelkedeít A szakemberek szerint a hölgyek jobban felkészülnek a megméretésekre, kevesebben kényszerülnek pótvizs­gára. A gyengébb nem állítólag mégis nehezebben viseli a tanulás megpróbáltatásait, így Európában néhol egyedülálló módszerrel tanítják vezetni a hölgyeket. A Smink&Drive elnevezésű program kitalálói ígérik: a módszert alkalmazó oktatók nagyobb türelem­mel, empátiával segítik leküzdeni a nők szorongását. JÁRMŰVEZETŐI VIZSGÁK SZÁMA A MEGYÉBEN 19 385 30 ezer 25 ezer 18 866 20 957 17 261 15 ezer 19 ezer 5 ezer 2002 2004 2005 pótvizsga 2001 rontás: Msra tóasítsÉa móeraEi Kétszer is megölhette volna bűnügy Végül késeléssé fajult a családi viszály Jogerősen elítélték azt a negyvenhárom éves ken­gyeli férfit, aki két évvel ezelőtt nyáron kétszer is megszúrta haragosát. Horváth Győző ____________ A szúrások olyanok voltak, hogy azok akár egyenként is a har­mincöt éves sértett halálát okoz­hatták volna, állapították meg a szakértők, de szerencsére az ál­dozat életét meg tudták menteni az orvosok. Az eset még két esz­tendővel ezelőtt egy átlagosnak induló nyári napon, 2004. július 14-én Kengyelen, a Táncsics ut­cában történt. Mint utólag kide­rült, a kis híján tragédiával vég­ződő nézeteltérést a férj félté­kenysége okozta. A férfi gyanak­vása nem volt alaptalan, emiatt feleségét megverte. Ezt látta a fiuk, aki végül az apját hagyta helyben. A család­főnek azonban még mindezek után sem volt elég ebből az egy­re eldurvuló családi viszályból. Felesége udvarlóját ugyanis há­zukhoz hívta, hogy tisztázzák a viszonyokat. A fiatalember el is jött és mint az várható volt, a két férfi hamarosan össze is veszett. Azonban a nézeteltérésük nem maradt meg a szavak szintjén. Ez azután így is történt. A félté­keny férj ugyanis végül kést rán­tott, majd haragosát nyakon és mellbe döfte. A támadót a rend­őrök elfogták és őrizetbe vették. A bíróság letartóztatta őt, ezt pe­dig egészen keddig, a jogerős íté­let kihirdetéséig fenn is tartotta. Három és fél év a büntetés másodfokon is első fokon a megyei bíróság ítélte el életveszélyt okozó testi sú­lyos sértésért és szabott ki rá három év hat hónap börtönt. Az ítéletet megfellebbezték, ezért a jogerős döntést a Debreceni íté­lőtábla hozta meg. Az ítélőtábla sajtótitkára, Koszta János el­mondta, az ítéleten nem változtattak másodfokon sem. Tüzet is kiválóan tudnak oltani a helikopteresek A katonai tűzoltók szakmai ver­senyét rendezték meg a közelmúltban az MH Pápa Bá­zisrepülőtéren. A csapatverseny győztese az MH 86. Szolnok Helikopterezred csapata lett. Baranyai György százados, a tűzoltószakasz pa­rancsnoka a rendezvénnyel kapcsolatosan elmondta, hogy az elmúlt öt évben, amióta ő irá­nyítja a negyvenkilenc fős sza­kasz munkáját, egy vándorserle­get már végleg megtarthattak, s most ismét övék lehet egy évig az újabb - írta a honvedelem.hu. Elődje a korábbi versenyek vala­mennyi vándorserlegét „begyűj­tötte" s ezek a kupák immár a csapatmúzeum relikviái közé kerültek. ■ Tóth András Felavatták. Rangos esemény helyszíne volt nemrég Jászkisér. Nemes Gerzson vízépítő mérnök emléktábláját avatták a Csete Balázs Általános Iskola falán. Felvételünkön fia, dr. Nemes András főorvos helyezi el a megemlékezés koszorúját a község jeles szülöttjének táblájánál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom