Új Néplap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-08 / 287. szám

2 MEGYEI TŰKOR 2005. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK Hamis forinttal üzleteltek Kunszenten Kerékpárját árulta és hirdette meg Kunszentmártonban az a férfi, aki végül pórul járt az adásvételen. A minap ugyanis megjelent a lakásán két eddig ismeretlen személy, akik az eladásra kínált kétkerekű iránt érdeklődtek. A tulaj­donosnak nem tűnt fel, hogy a biciklit nem akkor, hanem később kívánják elszállítani, így belement abba az üzletbe Is, hogy foglalóként kétezer forin­tot kap. Csakhogy a két ismeretlennél csak húszezre­sek voltak. így hát az egyikből visszakaptak a házigazdától tizennyolcezret, egy másik húszast pedig felváltatták vele. Miután a két személy kerékpár nélkül távozott, akkor váltak gyanússá a sértettnek a hamiskás bankjegyek. ■ MG Emlékkönyv az ’56-os szolnoki srácokról Szolnoki srácok - ezzel a cím­mel készül dokumentumkötet az 1956-os forradalomról. bensőn Vilmos tanár a szabad­ságharc 50. évfordulójához kap­csolódóan, jövő tapasszal önerő­eseményeket is be kíván mutat­ni, mint a szolnoki nők 1956. december 5-i néma megemléke­zése a forradalom egy hónappal korábbi leveréséről. De vissza­emlékezésekkel szeretné fel­idézni azokat is, akik életüket vesztették. Hiszen róluk a hiva­talos dokumentumok nem, csak szóbeszédek szólnak. Külön fe­jezetben szerepelnének azok a helybéliek, akik a forradalom idején, vagy azt követően meg­járták az ÁVO kínzópincéit. Az író a teljesebb és hitelesebb tör­ténelmi képhez ugyanakkor még várja a szemtanúk jelent­kezését. ■ TJ KÖZÉLETI HÍR kungyalu. Farkas Imre ország- gyűlési képviselő tájékoztatót és fogadóórát tart holnap dél­után öt órától a könyvtárban. Csurog az uniós pénz megyénkbe fejlesztés Eddig öt és fél milliárd forint támogatást fizettek ki a nyerteseknek Több mint százmilliárd forint érkezett meg majd­nem négyezer, a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjain nyertes pá­lyázó számlájára decem­ber 5-ig. Ebből szűkebb hazánk 5,5 milliárd fo­rinttal részesedik, ezzel előkelő helyen áll a me­gyék sorában. Laczi Zoltán A Nemzeti Fejlesztési Terv öt operatív programjára hétfőig összesen harmincezer pályá­zat érkezett, ezek együttes for­rásigénye több mint kétszere­se a 2004 és 2006 között szét­osztható, 677 milliárd forintos keretnek. A pályázók a legak­tívabbak - a fővároson és Pest megyén kívül - Borsod-Abaúj-|| Zemplén, Szabolcs-Szatmár- Bereg és Hajdű-Bihar megyé­ben voltak. A nyertes pályázatok száma megközelíti a 12 ezret, és a Európai uniós támogatással valósul meg Jász-NagykumSzolnok megyében többek között öt mellékút felújítása, a 4-es út burkolatának megerősíté- megítélt támogatás meghaladja se. Közösségi forrásból épülnek új gabonatárolók, a megyei Hetényi Géza Kórház rendelőintézete (képünkön) pedig új műszerekkel gazdagodik az 553 milliárd forintot, vagyis (33,3 milliárd forint) pályázói ti Fejlesztési Hivatal (NFH) nyerték a legtöbb támogatást. A kommunikációs főosztályveze- szerződéssel lekötött támogató- tője hozzátette: az év második a teljes keret majdnem 82 szá­zaléka december 5-ig gazdára talált. A főváros után Borsod­Abaúj-Zemplén (51,8 milliárd forint), Hajdú-Bihar (40,4 milli­árd forint) és Békés megye Uniós támogatások megoszlása a megyében (millió forint) IPROGRAM LESZERZŐDÖTT ÖSSZEG KIFIZETETT ÖSSZEG KIFIZETÉSEK I Agrár-és vidékfejlesztés 3709 779 50 Gazdasági versenyképesség 2517 635 56 Humánerőforrás-fejlesztés 3598 959 16 Környezetvéd. és infrastruktúra8927 2813 2 Regionális fejlesztés 4521 259 5 •December 6-i állapot, forrás: NFH sok összege 460 mil­liárd forint, azaz a 2004 és 2006 között szétosztható keret több mint kéthar­madára megállapo­dások születtek - tudtuk meg Nagy Gábor Miklóstól. A Nemze­felében jelentő­sen gyorsultak a kifizetések is, ed­dig 102 milliárd forint európai uniós forrást utal­tak át. A kifizetéseket tekintve a főváros után Békés (7,9 milli­A tejjes keret nagy része december 5-ig gazdára talált. árd), Borsod-Abaúj-Zemplén (7,5 milliárd) és Szabolcs-Szat- már-Bereg megye (6,8 milliárd) pályázói vannak a legkedve­zőbb helyzetben, de nem sokkal marad el megyénk sem, ahová a területalapű közvetlen agrár- támogatásokon felül 5,5 milli­árd forint érkezett. Megyénkből majdnem ezer pályázatot nyújtottak be, ebből az irányító hatóságok eddig Megkérdeztük olvasóinkat Mi a véleménye a közlekedési kultúráról? DR. BERNÁTH ERZSÉBET, Szolnok — Szerintem romlottá közlekedési morál, itt, a városban pedig kriminális a helyzet. Mindennap vezetek, és nem csak a városban, hanem az ország egész területén. Az autósok erősza­kosak, agresszívek, ingerültek, és vannak olyanok is, akik nem bírják elviselni, ha megelőzik. NAGY RÓBERT, Rákócztfatva: — Vannak ag­resszív veze­tők, de szeren­csére azért nem belőlük van a több. Sajnos az emberek sietős életmódja az oka annak, hogy idegesek, ingerül­tek, kapkodnak, hajtják a pénzt. Sokan nem tisztelik a hölgy vezetőket sem, pedig né­melyikük jóval óvatosabban, figyelmesebben és jobban ve­zet, mint egy férfi. MOLNÁR JÓZSEF, Szolnok- Nincs hagyo­mányunk, mert nem volt kitől ellesni Az emberek nem igazán tudnak közlekedni. Az úton sok durva emberrel lehet találkozni, ráadásul a rendőrök sem készségesek sok esetben. Például ha nem működnek a közlekedési lám­pák, akkor segítsék, irányít­sák az autósokat. SZABÓ MAGDOLNA, Fegyvernek- Rengeteg az agresszív veze­tő. Például hogy Budapes­ten mi van, az nem igaz! Egy­szer el is ütöttek, amikor a zebrán, a zölden mentem át. Most tanulok vezetni, és azt vettem észre, hogy segítenek az autósok. Egyébként pedig az emberek sem egymásra, sem pedig a közlekedésre nem figyelnek oda. 434-et hagytak jóvá, amelyek együttes forrásigénye 26,5 milli­árd forint A szerződésekkel le­kötött uniós támogatások össze­ge 23 milliárd forint. Ezen belül a legtöbb pénz - megközelítően kilencmilliárd - a környezetvé­delmi és infrastrukturális célo­kat szolgálja, de jelentős forrás jut a regionális fejlesztésre is. Kifizetett EU-támogatások egyes megyékben (millió Ft) Borsod-AZ 7549 Bács-Kiskun 4390 Békés 7922 Csongrád 4028 Fejér 2349 Hajdú-Bihar 5654 Heves 2808 Jász-Nagykun-Szolnok 5446 Pest 3315 Somogy 3001 Szabolcs-Szatmár 6776 Veszprém 2524 Abádszalók. a szülői klub legutóbbi foglalkozásán a tanulási zavarok korai felismeréséről tudhattak meg hasznos információkat az érdeklő­dők. A kötetlen beszélgetésen első­sorban arra próbálták felhívni az óvodás korú gyermekeket nevelő szülők figyelmét, hogy melyek azok a jelek, amelyek később tanulási nehézségekhez vezethetnek. En­nek megfelelően szóba került a be­szédhiba, a mozgásos ügyetlenség, valamint az észlelés és az emléke­zet zavara is. fi HunyadfaWa. December 20-án ren­dezik meg a településen az idősek műsorral egybekötött karácsonyi ünnepségét a közösségi házban. Mint Vékonyné Házi Eszter polgár- mester elmondta, az önkormány­zattól vásárlási utalványt kapnak RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL majd a résztvevők. Másnap, de­cember 21-én a gyerekeknek szer­veznek hasonló programot. Ők ek­kor majd Mikulás-csomagot vehet­nek át. MGA Jászberény. A Jászkapu Turisztikai Egyesület szervezésében tegnap délután a Jász Múzeumban „A jász öntudat a XXI. század elején” cím­mel tartott előadást Hortiné dr. Bathó Edit, az intézmény vezetője. Ezen a rendezvényen mutatták be az egyesület új lógóját is. ecs Jászladány. Az önkormányzat szer­vezésében rendeznek majd szil­veszteri mulatságot, amelynek be­vételét a jövő évi falunap, illetve hagymanap támogatására fordítják majd — mondta Dankó István pol­gármester. BGY Szolnok. A Városi Sportiskola év végi díjátadó ünnepségét rendezték meg tegnap délután a Tlszallgetl Körcsarnokban. A dzsúdósok látvá­nyos bemutatóval színesítették a rendezvényt. Kunhegyes. Körmendi Lajos, az idén január elsején elhunyt József Attila-díjas író, költő Kunhegyesen is lakott tíz évet. Reá, alkotásaira emlékeznek a Zsigmond Ferenc Vá­rosi Könyvtár pincegalériájában iro­dalomkedvelő tisztelői, barátai de­cember 12-én délután háromkor. A rendezvényt Dienes Eszter költő ve­zeti. DSZM Nagyrév. Jelenleg éppen a község közös karácsonyfájának beszerzé­sén fáradozik az önkormányzat. Mint Burka István polgármestertől megtudtuk, egy hat-nyolc méter magas fenyőre lenne szükség, amelyet a templom előtt kívánnak felállítani. Egyébként falukará­csonyt is rendeznek majd. A prog­ramnak az utolsó tanítási napon az iskola ad majd otthont, mga Szolnok. Két új kötettel bővült a megyei levéltár kiadványainak sora. Megjelent a Zounok című levéltári évkönyv 20. kötete és Szikszai /W/óá/yJász-Nagykun-Szolnok megye közlekedéstörténete című munkája, ba Tiszafüred. Orbán Ferenck Kárpá­toktól az Alpokig című fotókiállítá­sának ad otthont holnapig a Fekete László ÁMK Művelődési Háza. A színes tárlat többek között a Ma- gas-Tátra, az erdélyi Királykő, az olaszországi dolomitok vonulatain tett barangolásokat, túrákat örökíti meg Az alkotó felvételei mellett ugyanitt a Tiszafüredi Református Egészségügyi Gyermekotthon men­tálhigiénés csoportjának kézművesmunkái, festményei is láthatóak, fi

Next

/
Oldalképek
Tartalom