Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-25 / 276. szám
19 2005. NOVEMBER 25., PÉNTEK SPORT ¥ Újabb csata előtt az Olaj kosárlabda Alaposan megbüntették a szolnoki klubot Ha péntek, akkor Olajmeccs. így lesz ez ma is, hiszen 18 órától a Dombóvár legénységét fogadják a piros-feketék a tiszali- geti arénában. Varga Csaba Lehet mondani, hogy egy kiszámíthatatlan gárda lesz a mieink vendége a hatodik fordulóban. Erre bizonyságul a Dombóvár 81-74-re nyert az első fordulóban az Albacomp otthonában, aztán hazai pályán 85-67-re simán kikapott a Soprontól. A további meccseken az Atomerőmű (62-92) a ZTE (84-74) és a Kaposvár (83-91) volt az ellenfelük. Ez utóbbi derbit hazai pályán bukták el, pedig a félidőben még 41-30-ra vezettek, ám a következő negyedet 40-18-ra elveszítették, innen már nem tudtak felállni. A hét elején edzőváltás történt náluk, Fodor Péter átigazolt az Albacomphoz, helyét időlegesen Báliad József, a klub ügyvezetője fogja ellátni. Kosárberkekben azt beszélik, hogy Dzunics Braniszláv lehet majd a trénerük, aki jelenleg Zalaegerszegen van állásban. Állományukban öt légiós szerepel. Két amerikai, Harper (hátvéd) és Ocitti (magasbedobó), a dán /versen (erőcsatár), a litván Lisauskas (center) és a lett Rudzitis, aki irányítót játszik. Mellettük az Olajban is megfordult Dávid Gergely, a Debrecenből ismert Simon Nándor és Balogh László jut leginkább játék- lehetőséghez. Pór Péter vezetőedző elmondta, hogy csapatukból többen is bajlódnak kisebb nyavalyákkal, de szerencsére mindenki tudja vállalni a fellépést. Sikerült feltérképezniük a tolnaiakat, tudják, hogy a légiósok viszik a prímet. Biztos, hogy játékosaik bizonyítani akarnak, a majdani új edzőnél pluszpontokat kívánnak szerezni. Am szokott jó véThomas Kelley (labdával) Irányításával szerezheti meg újabb győzelmét az Olaj dekezésükkel minden bizonynyal sikerül majd meghiúsítani a vendég próbálkozásokat. A találkozót a Hartyáni, Ádám, Frányó bíró-trió vezeti, a felnőttek előtt 15.30-kor kezdődik a juniorok összecsapása. Ismét lesz amatőr kosárdobóverseny, melynek pénzdíja immár 200 ezer forint További hír az Olaj háza tájáról, hogy a férfi kosárlabda liga 380 ezer forintra büntette a klubot a Falco KC ellen történt balhé miatt. Akkor többek között zúgott a trágár kórus, berepült egy műanyag söröspohár, valamint betört a szombathelyi kispadot a nézőtérrel elválasztó plexipalánk is. A klub kéri a közönséget, hogy tartózkodjanak a hasonló megnyilvánulásoktól, mert a legközelebbi rendbontást követően akár még a csarnokot is betilthatja a liga illetékes szerve. Meglepetéseket tartogat a Kosárkarácsony December IPén Kosárkarácsony néven egésznapos programot szervez az olajos klub, és a Sportcentrum Kht. Délelőtt játszóház, illetve Eszményi Viktória és Heilling Gábor zenés műsora várja a fiatalokat, délután pedig utánpótlás-mérkőzések, valamint szur- kolók-edzők kosárcsatája tartja majd izgalomban a publikumot. Este hat órától pedig az Olaj a Kaposvárral játszik bajnoki mérkőzést. Közben lesz pénzdíjas kosárdobó verseny, tombola, kalács és forralt bor, és sok-sok meglepetés várja majd a nagyérdeműt, amelynek azon a napon nem kell belépődíjat fizetnie. mm Gól nélküli döntetlennel zárult az ősz mérkőzése Az „idény mérkőzésén” nem bírt egymással a két bajnokesélyes, így a listavezető Kisújszállás megőrizte első helyét a tabellán, míg a Jászdózsa hatpontos mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a Tiszabura ellen a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. Eredmények (zárójelben az ifimeccs): Tiszajenő-Jászszent- andrás 3-0 (2-1), Alattyán- Tiszaderzs 1-2 (7-1), Tiszate- nyő-Öcsöd 3-0 (3-2), Jászdó- zsa—Tiszabura 2-0 (0-2), Török- szentmiklós—Kisújszállás 0-0 (1-1), Kungyalu-Kétpó 3-1, Csé- pa-Jásztelek 0-1. Az állás: 1. Kisújszállás 33,2. Törökszentmiklós 31, 3. Jásztelek 30,4. Tiszatenyő 24 (35-13), 5. Jászdózsa 24 (25-17), 6. Jász- alsószentgyörgy 22 (27-18), 7. Tiszabura 22 (26-22), 8. Tisza- jenő 21, 9. Tiszaderzs 19, 10. Jászboldogháza 14, 11. Jász- szentandrás 12 (19-30), 12. Alattyán 12 (13-27), 13. Csépa 11,14. Kungyalu 9,15. Öcsöd 8, 16. Kétpó 4 pont. Ifjúságiak: 1. Jászboldogháza 31, 2. Csépa 28, 3. Törökszentmiklós 25, 4. Tiszabura 21 (42- 30), 5. Tiszatenyő 21 (38-28), 6. Kisújszállás 19, 7. Jászszent- andrás 18, 8. Jászalsószent- györgy 14 (24-22), 9. Jászdózsa 14 (23-26), 10. Alattyán 12, 11. Kétpó 10, 12. Tiszajenő 9, 13. Öcsöd 7,14. Tiszaderzs 0 pont. HÉT VÉGI SPORTMŰSOR PÉNTEK Jégkorong. OB L: Ferencváros- Újpest (Sportl) 17.45 Kosárlabda. Férfi NB I/A: Szolnoki Olaj KK—Dombóvár, Tiszaligeti Sportcsarnok, 18. Röplabda. Női extraliga. Mis- kolc-Jászberényi RK-Bónus, 17. SZOMBAT Asztalitenisz. Női NB L: Szombathely—Mezőtúr, 14. Kézilabda. Férfi NB I/B: Tisza- földvár-Fehérgyarmat, 18. Női NB I/B: Mátészalka-Túrkeve, 17. Kosárlabda. Női NB I/A: Szekszárd—Szolnoki NKK, 17. Férfi NB I. A csoport: Körmend- Atomerőmű, PVSK-Nyíregyhá- za, Albacomp-Debrecen, 18. Férfi NB II.: Karcag-Egri TK, 17. Labdarúgás. Borsodi Liga: Sopron—Tatabánya, MTK—Újpest, Kaposvár—Diósgyőr, ZTE— Vasas, Pápa-REAC, Honvéd— Pécs 17, Fehérvár-Győr, 17. NB III. Alföld-csoport: Mezőtúr- Szolnoki Spartacus-RSE, 13. Megyei I/B: Cserkeszőlő-Nagy- iván, Rákóczifalva—Kunmadaras, Szajol-Cibakháza, Nagykörű-Tószeg, Tiszagyenda-Ör- ményes, 13. Megyei II. osztály: Tiszaderzs-Jászdózsa, Tiszabu- ra-Törökszentmiklós, Kisújszállás—Tiszajenő, Öcsöd-Kun- gyalu, 13. Teremfoci. Újszász Kupa, nemzetközi torna, Városi Torna- csarnok, 13. Vízilabda. OB /.: Szolnoki Főiskola VSC-Szentes, Damjanich uszoda, 18. VASÁRNAP Kosárlabda. Férfi NB I/A: Kecskemét-Sopron, 18. Női NB I/A: Sopron-Pécs (Sportl), 18. Labdarúgás. Borsodi Liga: Fe- rencváros-Debrecen, (RTL Klub), 11.30. Megyei I/B osztály: Szászberek—Kőtelek, Pusztamonostor—Jászjákóhalma, Kenderes-Kengyel, Jászkisér-Tisza- szentimre, 13. Megyei II. osztály:. Jászszentandrás-Tiszatenyő, Jászalsószentgyörgy—Csépa, Jásztelek—Jászboldogháza, 13. Sakk. NB II: Újszász—Pénzügyőr, Jászberény-Vác, Szol- nok-Békés, Karcag-Orosháza, 10. Vízilabda. OB /.: Ferencvá- ros-Szolnoki Főiskola VSC, 16. HÉTFŐ Futsal. NB L: Aramis—Fortuna Sirokkó FC, Budafok, 19.30. Kosárlabda. Férfi NB I/B: Kecs- kemét-Jászberényi KSE, 17. Ismét kitettek magukért a jászberényi hölgyek A tavalyi döntős Milan is bajba kerülhet labdarúgása Bajnokok Ligájában sem tudott nyerni a spanyol Real Madrid A zárófordulót játszották a kézilabda NB II-ben, a jászberényi hölgyek fölényes győzelmüknek köszönhetően a dobogó harmadik fokán telelnek az északkeleti csoportban. Ellenben újabb vereséget könyvelhetett el a szebb napokat is megélt martfűi női csapat, amely sereghajtóként végzett a délkeleti csoportban. A férfiak délkeleti csoportjában szabadnapos volt a Mezőtúr gárdája, amely ennek ellenére is megőrizte vezető pozicióját. A bajnoki álmokat dédelgető mik- lósi legénység elszenvedte harmadik vereségét is, így „csak” a harmadik helyről várhatják a tavaszi folytatást. A martfűi férfi együttes a hatodik helyen zárta az őszi évadot. JTKF-DSE—SALGÓTARJÁN 40-26 (20:12) JÁSZBERÉNY: Zsibók-Turcsányi 11, Farkas, Szabó 3, Vasas 10, Péter 2, Varga 2. Csere: Besze, Krisztóf 4,.Busi 3, Szántai 6. Edző: Ugrin György. Ugrin György: - Nagyon örülök, hogy a fiatal játékosaink lassan oroszlánrészt vállalnak a győzelmekből. Az ifjúsági csapat első helyen zárta a félévet. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KE- TISZAKECSKE 27-31 (13-17) TKE: Polgár-Nyeső 3, Takács 5, Szöllősi 1, CSATÓ 9, Mészáros 3, Borda 4. Csere: Tóth, SUBICZ (kapusok), Kis, Szuromi 2, Dobos, Fejes M., Villás. Edző: Fejes László. Fejes László: - Azt hiszem, át kell értékelni célkitűzésünket. MARTFŰ NKE-DOMASZÉK 17-21 (11-11) MARTFŰ: Tóth-Fejes 1, NÉMETH 2, Mitykó 3, Tóvizi 3, Bilik 6, Mucsi 2. Csere: Vida (kapus), Molnár, Lendvai, Tátrai B., Tátrai R., Falvai. Edző: Budai Ilona. Budai Ilona: - Az a csapat, amelyik a mérkőzés folyamán tíz perc emberelőnyt nem tud gólokra váltani, nem érdemli meg, hogy pontot szerezzen. Már csak egyetlen kör van hátra a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiből — december 6-7-én rendezik a zárófordulót —, ám még mindig nem teljes a nyolcaddöntő mezőnye. Géléi József ennek ellenére nyugodtan készülődhet a márciusi folytatásra. A címvédő Liverpool gól nélküli döntetlenre végzett a Betis ellen, ez pedig az angolok továbbjutása mellett a spanyolok kiesését is jelentette egyben. Az Inter már csoportelsőként várta szlovák riválisát, s Adriano mesterhármasával könnyedén diadalmaskodott. Az Artmedia helyzete azonban a súlyos vereség ellenére sem kilátástalan, hiszen amennyiben a zárófordulóban diadalmaskodik otthon a Porto ellen, s a Rangers nem győzi le az olaszokat, a nyolcad- döntőben is pályára léphet. A portugálok önmaguk helyzetét nehezítették meg azzal, hogy a hajrában gólt kaptak, hiszen pontvesztésük után már bravúr Az F és G csoportban már eldőlt mindkét továbbjutó hely sorsa, ellenben a H-ban még három klub is reménykedik, hogy az Inter mögött másodikként megéli a tavaszt. Az E-ben még ennél is kuszább a helyzet, hiszen az is előfordulhat, hogy a jelenleg első, BL-döntős Milan is búcsúra kényszerül. A Real Madrid a spanyol bajnokságban elszenvedett legutóbbi kudarc után a BL-ben sem vigasztalódott. Nem tudott visszavágni ú ugyanis a nyitányon elszenve- dett vereségért a Lyonnak - köszönhetően Carew szenzációs sarkalásos góljának —, igaz, A Real kapusa, Iker Casillas nem háríthatta Carew sarkalását kell(ene) a továbbjutásukhoz. A Milánnak nagyon kellett a győzelem Isztambulban, s igazi klasszis csapathoz méltó teljesítménnyel nyert is a szintén továbbjutásról ábrándozó vendéglátójával szemben. Mivel azonban a Schalke hasonló módon szinte kiütötte a PSV-t, így a két együttes decemberi mérkőzésén a vesztes nagy valószínűséggel búcsúra kényszerül. Amennyiben a most legázolt hollandok zárásként nyernek a törökök ellen, biztos a továbbjutásuk. Eredmények -£• Fenerbahce- Milan 0-4, Schalke-PSV 3-0. Az állás: 1. Milan 8, 2. Schalke 8, 3. PSV 7, 4. Fener 4. F: Real Madrid-Lyon 1-1, Rosenborg-Olim- piakosz 1-1. Az állás: 1. Lyon 13, 2. Real 10, 3. Rosenborg 4, 4. Olimpiakosz 1 pont G Ander- lecht-Chelsea 0-2, Liverpool- Betis 0-0. Az állás: 1. Liverpool 11, 2. Chelsea 11, 3. Betis 7, 4. Anderlecht 0 pont. H- Porto-Ran- gers 1-1, Inter-Artmedia 44). Az állás: 1. Inter 12, 2. Rangers 6,3. Artmedia 5,4. Porto 4 pont